Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-15 / 33. szám
2 A megrendítő halál esetről a következő tudósítás számol be. Szilágyi Dezső a nyári pihenőt rendesen arra használta, hogy Karlsbadba és Tátra- Füredre utazzék. Az idén is körülbelül 4 héttel ezelőtt Karlsbadba utazott. Karlsbadból július 3oán érkezett haza az egy órai gyorsvonattal. E- gyenesen lakására hajtatott. Lakásába érve, leküldte a szolgát, hogy hozzon neki ebédet. A szolga megbiztatásának eleget is tett. Szilágyi jóízűen megebédelt, és két óra után magára zárta lakása ajtaját mint rendesen szokta. Este 7 órakor kijött szobáiból Szilágyi s az időtől fogva a szolga nem látta. Nyolc óra tájban a szolga kopogtatott, hogy a hálószobában megvesse az ágyat. 10 óráig várakozott a szolga,de mivel ismételt kopogtatására sem kapott választ, nyugvóra tért. Szilágyi reggel 5—6 órakor már talpon szokott lenni, s most kivételesen, már 6 óra is elmúlt, de Szilágyi Dezső meg sem mozdult. A szolga nyugtalankodni kezdett, elkezdett előbb csendesen, majd erősebben kopogtatni a háló szoba ajtaján, de választ nem kapott. Roszat sejtve, urának egyetlen benső barátja a Budán lakó Neuhoffer ügyvédhez hajtatott át lóha- lálába. Fél hét óra lehetett már a mikor barátja megérkezett Szilágyi lakására s mivel még mindeddig nem nyitotta ki az ajtót, Neuhoffer zörgetett, de benn semmi sem mozdult. Az öreg ur most már szintén rosszat sejtve lakatosért küldött és alkulcscsal kinyittatta az ajtót. Midőn Neuhoffer és a szolga beléptek a hálószobába megdöbbentő látvány tárult eléjük: a mosdó és a vetetlen ágy közt, az ágy előtti szőnyegen, hason, teljesen meztelenül, holtan feküdt Szilágyi Dezső. Úgy látszik, hogy megmosdott, tiszta inget akart fölvenni, mert a tiszta ing ott feküdt az ágyon és aközben, hogy az ágy felé lépett,érte utói a halál. Azonnal hivatták a mentőket, de a mentők már azt konstatálták, hogy a halál alighanem az esti, de legkésőbb az éjszakai órákban állhatott be. A megejtett hivatalos vizsgálat is ugyanezt állapította meg, a halál okául pedig agyszélhüdést konstatáltak. Hegedűs Sándor, Plósz Sándor miniszterek a kormányelnökkel folytatott megbeszélés folytán megállapították, hogy a temetés, a holttest fölboncolása és bebalzsamozása után országros költségen megy végbe a Kúria uj épületének előcsarnokából, honnan a Kerepesi- úti temetőbe viszik és ott a székesfővárosi által felajánlott díszsírhelyen tétetik örök nyugalomra ;a ravatal felett Perczel Dezső a képviselőház elnöke mond beszédet. A koporsó felett az imát Szász Károly ref. püspök mondja, mig a gyász szertartást. Pap Károly ref. lelkész végzi. Áldás béke lengjen a nagy férfiú sirhalma felett. ESTELI ÉNEK. Ne még, ne szállj le fátylas alkonyat, Ne terítsd szét addig homályodat: Mig lelkem elbuzogja csendesen, Nagy nevedet én édes Istenem. Kinek kegyelmed nem borul homályba... Jóvoltodnak soha sincs éjszakája. Te vagy, te voltál nappal is napom, Kézen te hordasz élet- utamon. Soha töTotoé. Szabadságidőmnek egy részét minden évben a Balatonnak, ennek a tündérregékbe illő csodás kis magyar tengernek közelében szoktam eltölteni. Most két éve is a badacsonyi hegygyei csaknem átellen’ben levő, közvetlen a Balaton mentén elterülő B.... r nevű kis faluban töltöttem néhány hetet. Az idő szeptember elején volt, tehát már kissé őszre hajlott. Ilyenkor még százszorta elragadóbb ez a vidék, mint a nyári forró napokban. Egyik este, gondolataimba merülve, sétálgattam a tóparton. Gyönyörködve néztem, a mint a gyenge őszi szellő egymásután űzte a part felé a gyürüalaku hullámokat. Az éjszakai halászatra elkészített hajók egymásután siklottak végig a tavon a biborszinben égő meseország felé, hol az ég és a tó vize tartja szerelmes találkáját az esthomálynál, a szemhatár messze távolában. A mint a nap utolsó sugarai eltűntek a zalai hegycsoport ölében, úgy lettek a halászok kis hajói is egymás után láthatatlanokká a tó végtelen tükörén. A lemenő nap elragadó látványossága nem egyszer csalt le engem a tó partjára s minden alkalommal ott láttam azt a gyászruhás fiatal asszonyt, a ki most is alig néhány lépéssel előttem sóvár tekintettel kisérte a halászok nesztelenül távozó hajóit. Valami kimondhatlan, megfásult fájdalom kinyomata látszott arcában; a távozó halászhajókon kívül semmit sem látszott észrevenni maga körül s néha— néha kezeit a távozók felé nyújtva, elfojtott hangon mondá mintegy magának: “Soha többé! Soha többé!“ Az öreg Éva néni, a ki a vidéki fürdővendégeket szokta kiszolgálni, közeledett most az ifjú nő felé. “Szegény Katicza, ismét eljött a te gonosz órád?“ mondá résztvéttel- jesen s öreg kezeivel jóságosán simította végig a bogárszi- nü fekete haját. Katicza pedig az öreg nő vállára hajtva bánatos fejét, keservesen elkezdett zokogni. “Csak sírd ki magad jól“, mondá az öreg, “a könyek jótékony írként hatnak a nagy fájdalomra s megkönnyítik annak hordozását,“ “Óh, nénikéin“, szólt a fiatal nő, legyőzni akarván mély fájdalmát, “az én könyeim nem hoznak már nyugalmat lelkemnek“. “Az Ur majd nyugalmat ád az övéinek!“ vigasztalta amaz szelíden, különösen hangsúlyozva az utolsó szót, mi alatt karjait gyengéden a fiatal nő dereka körül fűzve, bevezette a nem messze levő halászházba. Az öreg nő régi jó ismerősöm volt. Kegyes érzelmei, egészséges gondolkozása, nemkülönben gazdag élettapasztalatai minden ismerői előtt kedvessé tették a jó öreg asz-
