Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-01 / 31. szám

3

Egyházi és eg}leli élet.

Zkszlószentelés Pocahontason. Az amerikai helyi érdekű magyar egyletek egyik legnagyobbika a Pocahontasi I. M. B. S. Egylet julius 22én tartotta lélekemelő ünnepségek keretében pompás nemzeti diszmagyar, és a négy fiók osztály részére készíttetett remek selyem amerikai zászlóinak ünnepélyes felavatását.

A magasztos ünnepélynek, mely egyúttal a pocahontasi egylet tiz éves jubiláns fennállása emlékezetére is rendezte- tett gyönyörű szép idő kedvezett. Igazi “Hungarian day“ volt az a nap Pocahontason. Az utcákon csupa egyenruhás alakokat, s kedves magyar lánykákat lehetett látni. Sok ház fel volt lobogózva amerikai és magyar zászlókkal. A diszme- net a gyülésteremben rendezkedett s hatalmas rajban vonult az állomáshoz, hol az érkező vendégek, s a fiók osztályok képviselői fogadtattak. Innen az Operaházhoz, majd a r. kath. templomhoz marcholtak, hol a francia r. kath. és a freelandi gör. kath. lelkész végezték egyházaik szertartásai szerint a ceremóniát. Ennek megtörténtével az óriási közönség, kisérve az időközben megérkezett newyorki zenekar lelkesitő játékától, vonult az angol ref. templomhoz, melynek bejáratánál papi diázben fogadta az ünneplő népet Harsányi Sándor chicagói lelkész. A hatalmas gyülekezet erőteljes hangon, a szív teljességéből zenditett rá a gyönyörű 74ik Dicséret dallamára: lm béjöttünk nagy örömmel,, Felséges Isten! Felálló ének gyanánt a: Szent Isten noha néked — énekeltetett. Ezután kenetes szép ima és hazafias gyújtó szónoklat kíséretében áldotta meg a lelkipásztor a ref. anya- szentegyház nevében a díszes zászlókat. Bizony mondhatjuk, nem volt abban a gyülekezetben meghatottság nélkül egy lélek sem. — “Miért nem prédikálnak mi nékünk igy a mi

templomimban a szeretetről — mondá prédikáció után egy kath. hitvallású honfitársunk? Miért gyűlölteinek meg bennünket a mi saját véreinkkel, sőt tulajdon házas feleinkkel, hogy ha az véletlenül nem katholikusnak született ? 'kérdezék sokan a katholikusok közzül. Óh mennyivel szebb volna, mennyivel boldogabban élnénk mi magyarok ez idegen hazában, mennyivel többre mehetnénk minden tekintetben, ha egymást mint igaz felebarátok szeretnénk! Ez egyházi szertartás végeztével a lelkes hangulatban levő diszmenet ismét az Operaház, illetve, a városház elé vonult, hol a nagy teremben az üdvözlések fogadtattak a külnöböző testületek részéről, melyekre sorrend szerint az egylet érdemes elnöke Pócsik Ferenc válaszolt. Lapunk szűk kerete nem engedi azt meg, hogy az ünnepély minden legkisebb részletéről pontos és kimerítő tudósítást tehessünk közre, nincs is módunkban egyenként felsorolni azoknak neveit, kik akár a szép ünnepségek rendezése, akár általában az egylet felvirágoztatása tekintetében most vagy tiz éves múltban maguknak maradandó érdemeket szereztek: csak annyit jegyzünk meg, hogy az ünnepségeknek nem volt oly parányi részlete, mi a legjobban nem sikerült volna, Az egylet igazán büszke lehet úgy a lezajlott szép ünnepélyre, mint arra a dicsőséggel meg futott pályára, melyre vissza tekinthet. Mert nagy idő tiz év. Sok baj, sok nehézség adja elő magát ily hosszú idő alatt egy egylet életében. De kitartással, önbizalommal, férfiúi eréllyel s a jó Isten segedelmébe, oltalmába vetett törhetlen hittel minden akadályokon lehet győzedelmeskedni.

Szép dolog, hogy a pocahontasi derék egylet tagjai ezen fölemelő erényeket szivükben hordják. Ez ösztönözte őket arra, hogy a nagy és nevezetes évforduló és a fontos ünnepély alkalmával hálájokat legelőször is Istennek mutassák be Mire is mennének Isten segedelme nélkül?! Bizony e nélkül

“Engem tisztelj özvegy, és engem félj árva, Kegyelmem ajtaja nem lészen l>ezárva.

Felszántom könyeiteket,

Édesitem kenyereteket,

Napok hosszúságával ajándékozlak meg benneteket.“

Én teszek veled és gyermekeddel elég sok jót, de e jótéteményemért ne én irántam, hanem a jó Isten iránt viseltessél hálával, mert a könyörteljes szivet, mely által ösztö- nöztetve rajtatok ezután segíteni fogok, az Isten adta én belém s ezen felül anyagi javaimat is, melyekből segítelek, egyedül csak a jó Istennek köszönhetem, miért is ö neki adassék meg a hála és magasztalás. Most már feküdjetek le nyugodtan; holnap az ötven forinton szerezz meg mindent, a mi szükséges és reggel nyolc óra tájban jöjj el kis fiaddal együtt lakásomra, hol az általam most megígért ruhákat át- veheted. Isten áldjon meg benneteket! Jó éjszakát adjon az Isten!....“

E szavak után a jóltevő távozni akart, de az életnek visszaadott kesergő özvegy — most már örömkönyeket hullatva — csókzáporral árasztotta el jóltevőjének mind a két kezét s mint megmentő angyalukra kérte reá az Isten lelki és

testi áldásainak bőségét, mig végre nagynehezen eleresztette kezeit és a jóltevő eltűnt a holdvilágos éjben.

*

Néhány óra múlva a nap bibortányéra pirulva emelke- dék fel Kenésének keleti bércei mögül, jóltevő meleg sugarait virágok harmatában füröszté s nyájas tekintetét ezer meg ezer dalokban üdvözölték a mezők éneklő pacsirtái.

A ki valamikor legszebb álmai egyikében láthatta a mennynek zsámolyát, melyen körülsugározva a halhatatlanság nimbusától, nem földi arccal imádja Istenét a tiszta keblű szeráf, az tekintsen be a szegény megmentett özvegynek egyszerű kis szobájába s az égi álomképet teljesen földre varázsoknak láthatja.

Két egyszerű deszkaszék van egymás mellé téve s egyiken ül a négyéves kis fiú, másikon ül a szerető édes anya. Mindketten imádkozásra tették összes kezüket s ég felé emelt sötét szemeik elhagyni látszának a ‘föld- tekét, keresvén tán szebb hazájokat, hol a kenyérkereső édes apa lelke már megdicsőiilve van. Halvány orcájok körül az ébredő korány rubinglóriát színezett s a bánatos özvegyet és kis fiát