Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-11 / 28. szám

óta annak beléletéről, anyagi állásáról csak is a Vezértesü- leti gyűlések nyilvánosságra hozott munkálkodásából nyertek tájékozást. Most azonban Istennek hála ismét együtt vannak küldötteik személyében, hogy a lefolyt idő alatt a vezetők által teljesített munkálkodást, a reá jók bízottakban való sáfárkodást felülvizsgálják, Egyesületünk teljes lényét átszemléljék; együtt vannak,hogy saját érdekeiben illet ve Egyesületünk érdekében tanulva a múlton előnyős intézkedéseket tegyenek a jövőre, hogy igy Egyesületünk fejlődését, nagyobb mértékben való elöhaladását biztosítsák.

Igaz, hogy a lefolyt idő alatt Egyesiileünk nagyobb fejlődést nem mutathat fel, de hisz ezen idő nem is vehető a fejlődés idejének, hanem csak-is a bizalom megszilárdítása a béke és rend helyreállítása átmeneti időszakának; melyek hála az Ég Urának, hogy megvannak, arról az igazsághoz hívén tiszta lelkiismerettel ezennel tanúbizonyságot is teszek. A fejlesztés és fejlődés a jövőé, annak keresztülvitele a jövő vezetőség vállaira fog nehezedni.

A vezetőség gondos, tapintatos, és körültekintő eljárásának tudható be érdemül, hogy forrón szeretett Egyesületünk hajója a lefolyt idő alatt még csak a legkisebb vihartól is megvédetett ’s a mai nappal csendes védparthoz vezettetett. Zászlója magasan és büszkén leng; örömmel és szeretettel tekint arra minden igaz magyar úgy itt, mint túl a nagy Óceánon, óhazánkban, a kinek keblében igaz magyar szív dobog, a kinek lelkét az irigység, a vallási féltékenység meg nem mételyezte.

Hogy Egyesületünk működése a vallásosság növelésére, egyházaink erősebbé tételére,a hitrokoni együttérzés és szere tét ápolására,mily mértékben hatott, azt azon kpviselő urak, kik egyházzal biró s egyházhoz tartozó osztályt képviselnek

és a lelkész urak éppen olyan jól sőt még jobban tudhatják mint én, mert a testvéries szeretet mérlegét vagyis a szeretet mily mértékbeni nyilvánulását a templom kedvellését igy a vallásoság az Isten félelem ily irányú megnyilatkozását vidékeiken önön maguk figyelhették meg.

Alefolyt, már csak úgy veszem, hogy — egy és fél év alatt az osztályok legtöbbje részéről a legnagyobb pontosságot, az egyesülethez való lelkes ragaszkodást; vezetőik, elöljáróik részéről pedig fáradtságot nem ismerő szorgalmas munkálkodást, rendszeretetet s a vezetésben kellő szaka- vatottságot tapasztaltam.

Megtörtént azonban, hogy a Jobsi, O. és So. Norwalki, Conn, különben rendes osztályok fizetéseik teljesitésével késlekedvén általam megsürgettettek ’s fájdalom, csak akkor nyilvánították ki töröltetési szándékukat, mikor már más újabb terhek viselésébe is bevonattak. Tény azonban, hogy kitöröltetésiiket más az egyesületi életen kívül álló körülménynyel igyekeztek indokolni, mi ha elfogadható nem volt is, a kimaradást megakadályozni nem lehetett.

A Jolieti- Locporti és Westvillei osztály tagjai csekély létszáma miatt töröltetett, előbbi azonban már ez időszerint, az alapszabályunk 55. §-ban előirt létszámmal bírván, visz- szahelyeztetett.

A gyengék lehullottak, az erősek megmaradtak!!

Mig az osztályok ilyeténi megsemmisülése csak leve- vőleg hatott lelkem világára, felvidulást nyertem a Star- Junctioni, Throopi, Van Meteri, Forest City-i osztályok ’s legközelebb a Sydneyi, Canadai, osztály megalakulásában, melyek, — az utolsó kivételével, — a követelt létszámot alig meghaladó tagokkal alakultak ugyan meg, ma már azonban

először Végezze a keresztelést“. Intett az éltes nőnek, a ki előlépett s vezetőm igy szólt: “E nő és én vagyunk a keresztszülők, a gyermek neve Mária Dolores“. Elvégeztem a keresztelést s a gyermeket nyomban elvitték.

Most ismét megszólalt az én vezetőm: “Tessék végezni az esketést.Ezen ur,az aggastyánra mutatva,és én leszünk a tanuk, a vőlegény itt fekszik e ravatalon, őt Enderikónak, a mennyasszonyt pedig Máriának hívják.“ Odalépett a ravatalhoz, zsebéből kihúzott egy tégelyt s a mereven fekvőnek ajkaihoz tartá, a ki most felvetette szemeit s midőn a zsellyében ülő nőt megpillantotta, égy elfojtott kiáltással fel akart emelkedni, de sóhajtva ismét visszahanyatlott fekhelyére. Észrevettem, hogy az aggastyán silárdan tartotta a székben ülőt. , 1'■ :

“Adelauta“, mondá hevesen a bársonyruhás S az én vezetőm hevesen intett felém, hogy kezdjem el a szertartást. Egy rövid beszéd után remegő hangon felolvastam az esküformát s feltettem a kérdést a vőlegénynek. Ez, megerősítve a tégely tartalmától, alig hallhatólag felelt “igent“ kérdésemre, mire a menyasszonynak is feltettem a kérdést. Ez most hirtelen felugrott s az aggastyán nyakába borult s nagy mohón egy kérdést intézett hozzá. Ez összeráncolta homlokát s tagadó jelt adott válaszul; de midőn látta, hogy

a halvány nő felegyenesedett s olyan mozdulatot tett, mintha visszalépni akarna, beleegyezőleg intett neki s ő is megadta az “igent“ feltett kérdésemre. Midőn felhívtam őket egymás jobb kezét megfogni, láttam, hogy a ravatalon nyugvó a bal kezét húzta elő a takaró alól. Mire az én vezetőm kérdő tekintetemre azt felelte: “Nincs másik keze“. Én pedig reájok adtam az áldást.

“És most részesitse et a haldoklót és nejét a Úri szent vacsorában“. E felhívásra azt feleltem: “De hiszen a haldokló már nincs magánál s nem tud imádkozni sem“. Erre a bársonyruhás azzal válaszolt: “A halálos veszedelem felmenti őt ettől“. Mely feleletével engem annyira zavarba hozott, hogy minden további gondolkozás nélkül feladtam az Úrvacsoráját. Ekkor ismét bekötötték szemeimet s kivezettek a teremből. Még le sem értünk a lépcsőn, midőn egy pisztolylövést hallottam s erre egy velőt rázó sikoltás s nyomban egy másik lövés keletkezett. Le akartam rántani szememről a kötést, de kísérőim erősen fogták kezemet, felemeltek s ellenállhatlanul vittek le a hegyről a csolnakba, a melyből, átérve a túlsó partra, ismét betettek a kocsiba s vittek egész a papház kertajtójáig s itt letettek.

Midőn kimerülve hivatalszobámba mentem, a lelki felindulás, félelem, izgatottság és idegfeszitő hivatalos foglal-