Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-02 / 1. szám
3 méjét helytelenül értelmezik s a némi részben fennálló osztály különbségeket bujtogatási ürügyül felhasználva, lángtengerbe akarják borítani a társadalom békehajlékát. Ezek az emberek aztán elnevezik magokat szociálistáknak (pedig hát a szociálizmushoz annyit értenek, mint a tvuk az ab» hez) ; lármáznak, verik a dobot; rendet akarnak csinálni, holott felforgatnak mindent. Valójában jó nevet adott nekik a nép, mikor igy hívja őket: cucilisták, a mi ugyan a s e nini i-nél aligha jelent többet. Ezek az emberek azt mondják, hogy a föld és minden, a mi rajta van minden emberrel közös. (Azért túrós hát ennek a háta is mert közös, mint a lóé, — a közmondás szerint). De meg azt is állítják, hogy mivel egy ember az “egyenlő munka, egye n 1 ö jutalom“ elvénél fogva milliókat gyűjteni erötelen, azért minden vagyon k ö- z ö s örökség s követelik, hogy azt egyenlően kell szétosztani a föld lakói között; szerintük csak ez lenne az — egyenlőség. Es ezek az emberek már sokszor megpróbálták az ilynemű osztozkodást; vérnyomaik ott sötétlenek hazánk törtéAz öreg Váradi uram unokái épen a szegény “bolond Józsiról“ beszélgetnek, mert alkalomszerű tárgy az most a beszélgetésre, hisz’ ma volt a temetése. “Szegény Józsi! de jól járt; többé már nem kell éheznie, fáznia — szól az öreg hajadonlány unokája — úgy is csak kin volt neki ez az élet!“ “Jól mondod gyermekem — felel az öreg <— reá nézve megváltás volt a halál; sokat szenvedett és gyötrődött e földön.“ “Azt mondják, megérdemelte a sorsát — folytatja tovább a leány — mert gonosz ember volt egykoron.“ “Igen, Isten útjáról letért, bűnös ember volt — szól az öreg ■— s talán másokat is azzá akart tenni és tett életében; de mindezekért keservesen megbünhödött. “Apám uram talán ismeri a múltját a szegény Józsinak?“ — faggatja az öreget kiváncsi menye. “Ha ismerem-e?. .. . Ismerem, mint a magamét, felel az öreg és szelíd, nyájas arca hirtelen elborul, mint mikor rekkenö nyári napon sebesen repülő, sötét viharfelhők homályba borítják a napnak tündöklő arcát. “Kedves gyermekeim! elmondok egy történetet szegény Józsi hányt vetett életéből; igen tanulságos az s méltó arra, hogy jól emléketekbe véssétek. “Józsinak édes apja béres volt, részeges, izgága ember. Édes anyját már nyolc éves korában elvesztette, s azután mint szolgagyerek hol itt, hol amott hányodott-vetödött az idegenek kzöött. Meg is látszott rajta az elhagyatottság; több rossz, mint jó ragadt reá. Már tizennégy éves korában büntetve volt lopásért, s később mindinkább-inkább erőt vett rajta a bűn, s hatalmasodott el lelkén a gonosznak uralma. Ha a faluban vagy a közeli vidéken valakitől elloptak valamit, biztosra vették, hogy ott a Józsi keze is dolgozott. Nem volt olyan verekedés itthon, vagy a szomszédos vásánetében a Dózsaféle lázadás iszonyatosságaiban, mikor az egyenlőség e hamis apostolai százával mészárolták le a hazának a nagyjait; ott sötétlenek vérnyomaik ama nagy világvárosnak, Párisnak a romjain, midőn a vagyonközösség e rabló hősei még nem is olyan régen oly mészárlást vittek véghez, melyhez hasonlót csak keveset tudnak felmutatni az emberiség évkönyvei; midőn a petróleumos bombák e hősei készek voltak felgyújtani és megsemmisíteni mindent, a mi nem az övék volt; készek voltak egy világváros romjai alá temetkezni, csakhogy a másé ne legyen az, a mi az övék nem lehetett. Magyarázza meg nekem valaki, hol van csak egy por- szemnyi jogi alapja is az ilyen egyenlőségnek, az ilyen alapon való osztozkodásnak? Mondjuk, hogy az én őseim több nemzedéken keresztül küzdöttek, fáradtak egész életökben. Isten megáldotta munkájókat és szép örökségét hagytak reám. Szorgalmam által én is szereztem hozzá valamit. S mondjuk, hogy a te őseid korhelyek, heverök voltak; elpazarolták azt is, a mi rájok maradt, neked nem hagytak semmit. Te magad is henye, tékozló vagy, nem bírsz tőkésíteni rokon, a miben Józsinak ne lett volna része. Nem a falu rossza, hanem réme volt. Egyideig csak egyedül folytatta gonosz dolgait, azonban nemsokára egy jó cimborára akadt. Mondjuk, hogy Lacinak hívták ezt a cimborát. Laci jó családból származott; az édes apja jóra való, talpig becsületes ember volt, de előbb meghalt, semmint Laciból embert faraghatott volna. így aztán Laci szegény édes anyja mellett nőtt fel — ki szerette nagyon, de a neveléshez nem értett — s méltó pajtásává fejlődött Józsinak. A rossz hamar megérzi és megtalálja a hozzá hasonlót. Józsi és Laci csakhamar elválhatatlan cimborákká lőnek. Hiába intette Lacit szegény édes anyja, hasztalan óvta a gonosz Józsitól, mert Laci, dacára édes anyja szeretetteljes intelmeinek, továbbra is hűségesen kitartott Józsi mellett a gonoszban. Az eltévelyedett, gonosz fiú miatt való nagy keserűség és szégyen sirját megásta az édes anyjának is. Laczi anyja meghalt; s ezután ö még inkább romlott és gonosz lett; már kétszer is ült a börtönben. Utóbbi börtönbüntetését kiállva, visszakerült ismét a faluba, s erre reá, nem sok időre Józsival együtt egy nagyobb szabású gonosztett végrehajtását határozták el. Józsi ördögi lelke eszelte ki s Laczi reá állt, hogy megteszik. Ezelőtt ötven évvel, — hej! mert ennyi idő telt el azóta, — élt itt a faluban egy öreg házaspár; gyermekük nem volt, csak magukra laktak a Felső-utcában. Gazdag, pénzes emberek hirébe állottak. Nos hát, az volt a Józsi gonosz terve, hogy Laczival együttesen meggyilkolják s kirabolják az öregeket, s igy jól felpénzelve magukat, hátat fordianak a falunak, hadd verjék bottal a nyomukat. Úgy volt kiszámitca a pokoli terv, hogy éjféli 12 órakor, a mikor már minden lecsendesedik a faluban, találkoznak Lacziéknál, illetőleg Laczinak egy özvegy nagynénjé-
