Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-04 / 14. szám

7 — Az ifjúság egyenes megkeresésére különben templo­munk kifestése alapjának növelésére és gyarapítására má­jus i8án szombaton este az erre alkalmas Rettman-féle Hallban szép egyházi mulatságot is rendezünk, mely re­ménységünk szerint jelentékeny összeggel fogja segíteni tervbe vett munkánkat. Itt jegyezzünk meg azt is, hogy a templom belső festésének költségei $i50.00-ra vannak elői­rányozva. Mulatságunk pártolását előzetesen is a legszíve­sebb szeretettel ajánljuk Chicago és környéki magyar test­vérink pártfogásába és támogatásába. — Sontra András, egyházunk múlt évi buzgó pénztár­noka március 24én ült kedves nejével együtt vasútra, hogy New Yorkon által a rég elhagyott kedves haza földjét vi­szont lássák. Miután minden egyes ösmerősüktől, különö­sebben pedig gyülekezetünk minden tagjától személyesen el ne búcsúzhattak, ez utón kívánnak jó barátaiknak Isten hoz- zádot mondani. Reméljük, a búcsú a legközelebbi viszontlá­tásig szól csak! i — Április 24én nagy ciklon dühöngött a déli államok­ban s különösen Alabama fővárosában, Birminghamban óriási károkat okozott. 30 ember meghalt, számtalan megse­besült. Birmingham közelében van egy Irondale nevii város, mely egészen elpusztult. A vihar végigment Alabama, Te­xas és Tennesseee államokon, egy nap alatt körülbelül más­fél ezer ember vagy meghalt vagy megsebesült. — A Jersey-i Central vonalon egy teher vonat, mely ti­zenhárom petroleum tartályt vontatott, ketté szakadt és a két rész öszeütődött, minek következtében a petroleum tartályok a nagy ütés miatt szétrepedtek és a petroleum mind kifolyt és összegyűlt s mivel a baleset lejtős helyen történt, az égő petroleum a következő Glen Gardner állomás felé folyt és a vasúti pálya mellett levő házakat meggyujtóttá. A postaépü­let és egy szén raktár is kigyuladt s mivel a baleset éjjel tör­tént, az alvók közül legtöbben akkor vették észre a fenyege­tő veszedelmet mikor már az ágy is égett alattuk. — Leavenworth, Kansasban, Lansing nevű bányájában, hol 284 rab dolgozott, fellázadtak a rabok, amunka felügye­lőt elfogdosták és összekötözték és ekkor beizentek a fogház igazgatóhoz, hogy a megkötözött felügyelőket addig nem bocsátják el, mig meg nem ígéri, hogy jobb bánásmódban és jobb ellátásban részesitik őket, Az idő alatt, mig a fog­házigazgató válaszát várták, a bányában levő öszvéreket le­ölték és annak busával táplálkoztak. A fogház igazgató vá­lasza pedig az volt, hogy felfegyverkezett börtönöröket kül­dött ki a lázongok összefogdosására. S miután a börtönő­rök a bánya bejáratnál több lövést tettek a rabok szabadon bocsátották a megkötözött felügyelőket s elrejtőztek a bá­nya félreeső helyén. Végre is összefogdosták őket s meg­kötözve vissza szállították a lázongókat a börtönbe. — Connellsville, Pa., mellett a nem rég megnyílt Eu­reka Fuel Co. bányában robbanás történt; 9 bányamunkás meghalt, 7. súlyosan megsebesült. Nem tudták még addig megállapítani a robbanás okát. Aggodalommal vészük ezen újabb bányaszerencsétlenséget, mert Connelsville vidékén számos honfitársunk lakik. — Hazletonban, Pa., az olaszok bált tartottak s mivel a jelenlevők közt kettő rendetlenül viselte magát, kidobták a mulatság helyéről. Ezek a kidobatásuk fel etti haragjukban úgy állottak boszut, hogy a ház alá egy dinamittöltényt he­lyeztek és meggyuj tották. A ház minden ablaka összetört a nagy robbanás miatt s meg is gyűlt, de sikerült eloltani. Em­ber élet nem esett áldozatul. Külföldi Hírek. — Londonból április elsején keltezett távirat jelenti, hogy az orosz cár élete ellen újabb merényletet követtek el; az uralkodó ház egyik tisztje reá lőtt a cárra, de a golyó nem találta. A merénylő aztán önmagát lőtte főbe, hogy tettének következményeit kikerülje. — Aguinaldót, a filippini lázadás kezdeményezőjét, március 23án Funston generális elfogta merész cselvetéssel. Aguinaldó saját legjobb meghitt embere árulása folytán ke­rült fogságba, a ki a tábornokkal összejátszott. Most már re­mélhető, hogy a filippini háborúnak vége lesz hamarosan, mert Aguinaldó elfogatása hírére már is több lázongó csa­pat önként letette a fegyvert. Aguinaldó különben már le is tette az Egyesült Államok iránti hüségi esküt. — A mint látszik, nincs hozzá semmi remény, hogy az angol búr háború egyhamar véget érjen, mert a béketárgya- fásoknak nem lett semmi eredménye, a harc foly tovább, még pedig a burok előnyére. Újabb értesülés szerint egy össze­ütközés alkalmával 400 embert veszítettek az angolok halot­takban ; sebesültekben és foglyokban. Hazai Hírek. Becse. Bélits Misó fiakkeres a minap éjjel egy árok­ban felfordult kocsijával s mire kihúzták alóla, meghalt. Brassó. Érdekes hir érkezett Brassóból. A nagy ha­rangjáról és orgonájáról hires s jelenleg a lutheránusok ál- talhasznált brassói fekete templom nemsokára pör alá kerül. — A reformáció korában ugyanis a templom akkori tulajdo­nosai. a jezsuiták és lutheránusok között oly megállapodás jött létre, hogy a templom használati joga mindig azon val­lásfelekezetnél leend. a mely statisztikailag több lelket szám­lál. Abban az időben a lutheránusok száma nagyobb lévén: ők foglalták le a templomot. Az erre vonatkozó okmány a brassói róni. kath. egyház birtokában van s minthogy a leg­utóbb tartott népszámlálás alkalmával kiderült, hogy a ka- tholikusok száma a lutheránusokét messze túlhaladja: a lu­theránus egyháztól a templom használatának visszabocsá- tását kérték. A lutheránus egyház azonban visszautasította megkeresésüket. — Erre megbíztak egy ügyvédet érdekük képviseletével, aki azt elfogadván, a napokban nyújtja be a lutheránus egyház ellen a kereset. _Ü— / —1 1 iránti

Next

/
Oldalképek
Tartalom