Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-02 / 1. szám
2 feltűnik rendeltetésének egész magasztosságában és kebledre borulva, áldalak téged, én idvezitöm, ki a vágyakozó, kereső emberiségnek megmutattad e parancsban az Istenhez vezető utat, melyen a ki jár, bizonnyal megtalálja Ot. — Kuthy Zoltán. .A. „szooiéLlisteüs.1'. A régi kornak sok olyan emberieden idézkedése volt, mely a művelődés mai korszakában magát fenntartani többé nem képes. Ezeknek az emberietlen intézményeknek a roskadozó maradványa az az osztály különbség is, melynél fogva az emberiség egy része magas választófallal van elkülönítve a másiktól s mig a hatlalmasabb osztály minden kiváltságot, gazdagságot és méltóságot saját részére biztosított, addig a szegények osztálynak kétségbevonták emberi méltóságát s a művelődés minden eszközétől megfosztották. Szóval az ősidőknek egyik legnagyobb bűne volt a népek elnyomása, a Egy könyv. Egy koporsót visznek a temetőbe. Egyszerű, közönséges, festetlen fenyöfakoporsó, ninsen azon a részvétnek, a kegyeletnek legkisebb jele; nagyon szegény elhagyatott ember lehet a tulajdonosa. Zimankos téli idő van; hó borit mindent. A koporsó egy kétlovas szánkóra téve, s alatta kevés szalma — már csakúgy szokás szerint, — nehogy igen megrázza a temető útja azt, kit az élet küzdelme nagyon is meggyötört. Elöl mennek a tiszteletes és kíséretében a kántor; utánuk még két ember halad; egyik az egyházfi, a másik, a szánkóba fogott két lassú járású gebének a kocsisa. Ezek a kísérői azon szerencsétlen ember hamvainak, ki ez életben elhagyatott, megvetett volt, s a halálban semmi részvétre nem talált. No de hát, az időjárás mostoha, metsző hideg van, ki törné magát ilyenkor a “bolond Józsiért.“ O annak a temetőbe szánkázó koporsónak az utasa. Azt mondják, gonosz ember volt egész életében, kivéve az utóbbi néhány esztendőt a mikor csendes őrültség szállotta meg,' s többé már senkinek sem vétett. Tegnapelőtt még házalt a faluban. Fázva, dideregve húzódott be egy-egy házba, hogy hidegtől dermedt, rongyokban burkolt tagjait kissé fölmelengesse, s ha kapni fog valami harapnivalót, hogy éhségét csillapítsa.- A tegnap reggel virradóra, a Forgács uram tanyájától egy puskalövésnyire reátalált egy tanyabeli cseléd: a “bolond Józsira.“ Akkor már a hó vöt az ágya, s a takarója ismét csak a hó, s az azt reáteritö dermesztő északi szél. — Csonttá fagyott. — Jól járt; megszabadult a földi szenvedéseknek az életben reá nézve végeden gyötrelmeitől, s aztán másoknak sem alkalmatlankodik, hogy hallgassák “bolond Józsinak“ fájdalmas nyögését és nézzék halálos vergődését. Az Isten jót tett vele!! szegényebb osztálynak kétségbevonták emberi méltóságát s való kizárása.De midőn Jézus megjelent s elkezdette a szegényeknek prédikálni a megváltás evangyéliomát ; midőn az elnyomott nép meghallotta eme fölemelő szavakat (“nincsen sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados között személyválogatás, mert ti mindnyájan egyek vagytok a' Jézus Krisztusban“; — leiköket azonnal kiszabadulni érezték a szolgaság láncaiból s az összetört bilincseken egy uj ország, egyenlőség és testvériség országa kezdé megvetni alapköveit. Az evangyéliom világa, mely a szivekig hatott, egymásután döntögette ki a zsarnokság sziklavárának fundamento- mait. Es lett nagy küzdelem. A hatalmasabb osztály erejének teljes megfeszítésével küzdött a népek szabadságának zászlóhordozói ellen. A küzdelem még most is tart. Mert a választófalak, melyek embert embertől elválasztanak, különböző nevek alatt bár, de még ma is állanak. Ezeket döntögetni, ezeket szétrombolni — mindenkinek szent kötelessége, mert az osztály különbség osztálygyülöletet szokott vonni maga után, — ez pedig igen veszedelmes. Vannak azonban emberek, kik az egyenlőség nagy eszHalad a kicsiny és különös gyászmenet a temető felé. A ki találkozik azzal, kissé megáll és bámul annak különösségén, s köszönve a tiszteletesnek, tovább siet. A koporsót vívó szánkó tovább siklik a hideg miatt recsegö-ropogó havon ; kiséröi nem szaporodnak, hanem csak az utcán lézengő egv-egy vásottabb gyerkőc lopódzkodik a szánkóhoz és aztán észrevétlenül a szánkóba csimpajkodik, hogy szánkáz- zék a “bolond Józsival.“ A házak ablakain át ki-kitekintget egy-egy kiváncsi fej. A mikor Váradi Gábor uram szép köháza előtt haladt el a koporsó, a ház egyik ablakánál egy öszbecsavarodott férfi erőteljes, hatalmas alakja tűnt fel. Az öreg Váradi Gábor állott az ablaknál és merően nézte a tova szánkázó koporsót; s úgy tetszik, mintha megborzadt volna annak látásától. De arca ismét kiderült, szelíd s nyugodt kifejezést öltött magára, a bánatnak némi, alig észrevehető árnyalatával vonásain. Majd egy-két könycseppet törült le arcáról.. . .No, lám csak, még a szegény “bolond Józsit“ is megkönyezi valaki !.... Este van már. Az égen kigyulnak a csillagok, s a metsző hidegben — mintha fáznának — reszketve világolnak. A szegény “bolond Józsi“ már ott pihen a temető egyik szélén. Most már boldog ember, mert saját háza van, igaz, hogy csak három singnyi, de nagyon nyugodalmas azért.... Az öreg Váradi Gábor a fát vígan pattogtató meleg kályha mellett ül, s körülötte fia, menye és három már felnőtt unokája: két szép, derék, szálas legény és egy szelíd rózsásarcu hajadonlány. Az öreg Váradi uram nagy tekintélyű, vagyonos ember ; becsületességéről, vallásosságáról és áldott jó szivéről hires ember ö kigyelme, nemcsak a faluban, hanem a környékben is. A családja is a legnagyobb tiszteletnek és szeretetnek örvendett.
