Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-10-24 / 11. szám
2 hisznekObenn e.” Örök érdeme, hogy a szent szavakhoz híven, a tanítványok beszédének, az uj szövetségi írásoknak magyarázatát és az ige hirdetését mindennél fontosabbnak tekinti; örök érdeme, hogy ez Írásokat a v i 1 á g- nak szemei előtt boncolgatja, soha nem hallgatván el önzőn, gyáván az ellenkező véleményeket. így hatol minden egyes ember lelkének legmélyére, igy terjeszti Isten országát és Jézus példázatához híven igy nemesíti meg mindinkább az emberiség, a világ életét, miképen a kovász kenyérré nemesíti és élvezhetővé teszi az élvezhetetlen lisztet. (Máté ev. 18. rész, 33. vers.) Mennyivel más, mennyivel sötétebb képe van ezzel szemben arómai pápák egyházának. Szándékosan neveztem római pápákénak, mert Isten országának törvénye, a szeretet ellen vétenék, ha annak az egyháznak- a híveit kárhoztatnám, midőn tudom, hogy ugyanazon Jézus Krisztus és ugyanazon Isten előtt hajolnak meg, mint mi és közöttük Isten országának csak olyan lelkes, buzgó polgárai lehetnek, mint bárki más. De protestáns egyházunknak harcolnia kell mindenkor amaz egyházfők ellen, a kik az emberiség lelkiismeretén erőszakot tettek, mert lelke elől Istennek világositó igéjét eltemették és a helyett hazugságokkal ámították; az emberiséget a butaság martalékává tették ; a nemzetek felvilágosodásának, függetlenségének, szabadságának útját állották; őket zsarnokságuknak szolgálni kényszeriték; Istennek nem e világból való örök országát szentségéből kivetkőztették; a JÓB. Bármerre tekintsek, Jób a példányképem, A testi és lelki kínok között nékem. Erős hit, megnyugvás dobogtatják szivét, A midőn próbálja az Ur legjobb hívét, Látam, mint vergődik s fáj bennem a lélek, Mindenik jajjában vele együtt érzek. Királyi lélek ő, porból vetett ágyon . . . Jóbbal a jó Isten leborulva áldom! * , * Messzi a keleten élt egy kegyes férti, Ki az Ur törvényit cselekszi és érti; Szivében az erény csillagai égnek, Naponként hálával adózik az égnek. Az Ur e szolgáját megáldotta bőven, Nyájai delelnek kövér legelőben; Kiterjedt birtokán, amely egész járás, Megterhelt kalászban hullámzik az áldás. hit hőseit, apostolait megfeszítették; az örök életet pénzért árulták; a Krisztusnak, az Istennek királyiszékét elrabolták, mert magukról azt állították, hogy a hit dolgában csalhatatlanok, holott Istenen kívül ki lehetne más is csalhatatlan? És a protestáns egyház? Ezért küzd ama sötét szellemek ellen, hogy megtörje Isten országának és a hazának ellenségeit. Mert értsük meg valahára, hogy valódi protestántizmus és haza nemcsak hogy soha ellentétbe nem jöhet egymással, sőt az egyiknek érdeke: érdeke a másiknak is; a mi az egyiknek fáj, fáj az a másiknak is! A magyar protestáns egyház híven teljesítette ezt a feladatát a múltban. A hazának véres keresztjét ő is hor- dozá. Látszik-e protestáns egyházunk életében ez a törekvés ma? Óh hogyne látszanék, hiszen életének minden jelensége mutatja azt az egészségtől duzzadó hatalmas erőt, a mely a protestáns hitben, protestáns lelkiismeretben rejlik. Ilyen hittel, ilyen lelkiismerettel harcoljunk ezután is minden ellen, a mi a tiszta evangyéliomnak, a Jézus tudományának az életére tör. A hol és a mikor tettre szólít a kötelesség intő szava, ne habozzunk; mutassuk meg min- deu erőnk, minden tehetségünk odaadásával, hogy mi a Krisztusnak oly vitézei vagyunk, kik tudtunk lelkesülni minden iránt, a mi szép, jó és nemes s a harcoló és vitézkedő anyaszentegyháznak, a protestántizmusnak Tíz édes gyermekkel áldá meg az Isten, Melyik szebb közöttük? nagy választás nincsen: Mindenik orcáján ott nyílik a rózsa, Duzzadó egészség tükrözik le róla; Közöttük hét fiú, három pedig szép szűz, A kikre a nap is kedveskedő fényt tűz; De testi szépségük halvány ahhoz képest, Mi áldott szivükben mennyei bájt képez. Egyszer a Sátánnak az jutott eszébe, Hogy az Ur trónjánál leborulva kérje: Kiváló kegyéből engedje meg néki Próbául a kegyes Jóbot megkisértni. Látván a jó Isten igaz voltát ennek, A Sátán szavára a kérésnek enged; A kegyes Jób felett hatalmat ád néki, És Jóbot a gonosz imigyen kisérti: Egy napon gyermeki, bátyjoknak házában Mind egy ütt valának szép mulatozásban, Jób pedig házának kapujában ülve, Magános fohászban vala elmerülve: Hogyha tán gyermeki, feledve az Urat, Mig lelkűk világi örömök közt mulat, Könnyelmű ajakkal s szívvel vétkeznének, Irgalmát kérje ki a nagy Istenségnek.
