Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-08-15 / 1. szám
5 dá-su, sötét lelkű szerzeteseivel a királyi ház ellen! immár a végletekig fanatizálta azt a néptömeget, melynek a sok lelketlen, elvetemült ainarkista miár eszét vette. Igazán szégyenletes, hogy a pápista vallás legfőbb papja képes egy ntoM járni még az anairkistákkal is, ha a saját hatalmának emelését az olasz királyi ház detronizáláea el őse giti. Pedig — a mint a koszomra magyar költő mondja; “Minden ország támasza, talipköve: a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed.” y. n. Különfélék. Amerikai Magyar Reformátusok L a p j a. Ez a cinre ennek az újonnan megindult hetilapnak, melyre most minden protestáns magyar embernek de főként az amerikai református magyarságnak a figyelmét ezennel felhívjuk. Ez a lap tisztán az amerikai re formátus magyarok érdekeinek támogatására vállalkozott. Célja, hogy a protestáns magyarság tisztelt nevét még tiszteltebbé, becsültebbé tegye széles ez országban; a protestáns magyarságot pedig az összetartás és testvéri egyetértés láncaival úgy összefűzze, hogy szivünk dobbanását, elménk gondolatát kiki megérthesse. Mert csakis összetartásban rejlik az erő, és ha nem egyesit bennünket az összetartásnak a lelke: szertehullunk egyik a másik utáni, mint az oldott kéve szálai. Nem voltunk soha ba- rátjad annak, hogy ez idegen földön vallás felekezetek szerint csoportosulj unk, mert hiszen! ott, a messze nalpkele- ten, abban az édes magyar hazában! is mindnyájain testvéreknek ismertük egymást s tudtunk igaz magyarok lenni, akár a csillagos és koronás, akár a keresztes templomokban imádtuk Istenünket. De a mai viszonyok között, midőn a felekezeti kérdés annyira ki van élesítve, miidőn a clevelandi és a mckeesporti plébánosok Írásban', a többiek szóval dobálják ránk protestánsokra az istentelen és hitetlen jelzőket s hol nyíltan, hol alattomban végzik alknamunfcájókat egyházunk osz’opai ellen: összedugott kézzel tovább nem várhatunk. (Lelkünk minden erejét összeszedve ti hozzátok kiáltunk református magyar véreink, testvéreink: sorakozzatok mindnyájan a hit és lelki szabadság dicsőséges zászlója alá, hiszen ez alatt küzdöttek apáink is egyházunk drága jogaiért. Hozzatok áldozatot annak az édes anyának jólétéért, a ki apáitokat ápolta s titeket Is meleg keblén hordoz. Nem szégyen, nem gyalázat lenne-e elpusztulni engedni azt a- szent örökséget, melyet az ősök véreknek hullásával szereztek számunkra? 'Bízunk bennetek szivünk mindem reménységével, mert meg vagyunk győződve, hogy kiáltó szavunkat meghalljátok s közietek egy sem akad, a ki árulója lenne az ő hitének. Lapuinkban! miniden protestáns magyar ember szabadon, bátran felemelheti szavát,kifejezheti érzelmeit. Tartalmas és őszinte, igaz magyar nyelven szerkesztett lapunkból 3 számot megküldünk mindenkinek. A kiktől nem kapjuk vissza-, úgy vesszük, mintha megrendelték volna. Előfizetési ára egy évre $2.00, Magyarországra $2.50. Minden helyen van képviselőnk, a ki lapunk ügyében felvilágosítást szívesen ád bárisinek. Lapunkból befolyó minden tiszta jövedelmet amerikai magyar ref. egyházi célokra fordítunk. Nem nyerészkedés a mi célunk, hanem a Jézus Krisztus dicsőséges nevének a terjesztése. A z ame r i kai magyarok úgynevezett apostolai. Eddig sohasem akartuk hinni, nem is álmodtunk volna arról, hogy nekünk, reformátusoknak ami katholikus magyar testvéreink, egy és ugyanazon hazának polgárai, melynek mi is gyermekei vagyunk, ellenségeink legyenek. De most már hisszük s meg vagyunk győződve, hogy ha nem is az értelmesebb katholikus magyar nép, hanem a papság minden tagja Kain szeretettel van eltelve a reformátusok iránt. El sem lehet azt mondani, hogy milyen jezsuita kétszínűséggel tőinek ellenünk. Kovács Kálmán, a mckeesporti plébános simán, alig észrevehetően támadj mint az a vipera, mely a virágok közt áldozatát halálra marja.Szé- les nagy Magyarországot tele kkihalta azzal a hírrel,hogy a Mouongahela völgyi róni, fcath. templom az egyetlen magyar temploma lesz Pennsylvániának. De hála az igazságnak, — ez a képtelenség nem sok hitelre talált otthon. Mert ha néhány koronácskát össze is gyűjtöttek a Kálmán főur oltárára, abból ugyan McKeesporton oltár csak akkor épül, ha a szentséges pápa is belenyúl a zsebbe és csúsztat azokból a meg szén tel ődö 11 péterfillérekből, miket a magyar föld zsírjából csepegtettek a -szent atya asztalára. No de az ő temploma az egyetlen magyar templom! Furcsa, igazán furcsa. A tisztelendő ur — úgy látszik — dühében egyszerűen elcsapta a pittsburgi református templomot, mely immár tíz nehéz esztendő óta hirdeti a pennsylvámiai magyar reformátusok j óraval óságát, minden aranynál és drágakőnél fényesebb áldozatkészségét és törhetetlen hithüségét. Azt is mondja a four, hogyha ő vidéken megjelenik és ott gyűlést tart, azon részt vehet valláskülönbség nélkül minden magyar ember s vallás és nemi különbség nélkül mindenki kitárhatja előtte szivének rejtekét, elpanaszolhatja baját, szenvedéseit és ő balzsamot ragaszt a fájó szív sebére, hiszen ő apostola s már-már vértanúja (Kálmán vértanú úgy sem volt még) a Monongahela völgyi szittya magyaroknak. Ennyi jó akaratot igazán még várni sem mertünk, no de azért mi úgy sem kérünk belőle; a református fejben elég ész van s bizonyára sehol sem súg sem a fülébe, sem a füle mellé a főárnak a mi jó magyar kálvinista népünk. A vakító napfény, a “Magyarok Csillaga” azt is sugározza, hogy eddig csak két szövetsége van az amerikai magyarságnak. Egyik a bridgeporti s másik a pápista szövetség. Hát a 4 éves múlttal dicsekvő református szövetség hová lett? Nézze meg a zsebeit, bizonyosan zsebre vágta. Böhm plébános (van-e, ki e nevet nem ismeri?) Clevelanditól puskázik felénk. Csakhogy a puska rossz is, régi is. Fogytán van a go’yóbis is; meggyöngült, reszket már a kéz is... Ha vaktában el is sül, akkor is csak
