Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-08-15 / 1. szám
6 piszkos tölteléket lök ki magából. Hja, nem igy volt ez régen. Hajdanában ékes esek stílusban szólt ellenünk a tárogató a “Szent Bőgő” lapjain. Szűz Szent Imre herceg - végre közbelépett: «ohse epeszd magad Károly, hisz kálvinistán úgy sem fog az átok. Azóta a Osáli testvér szeret úgy bennünket, mint szerette Kain testvér Ábelt; de 'hát ez is csak valami, mert azelőtt meg s e h o gysem szeretett. Azóta nem múlik el hét sem, hogy be ne rendelné templomába a rózsafüzér koszorút s koszorús homlokkal, jezsuita szemforgatással ne kérné a mindenhatót, hogy pusztítaná el a föld színéről azokat a vastag nyakú, veszedelmes kálvinistákat. És csodálatos : a jó Isten az ő mindenható kegyelmét ma is csak úgy közli azokkal a sokat szenvedett, sokszor megátkozott, de hitökben mindenkor rendületlenül meg- állott kálvinistákkal, mint közölte hajdan a gályarab'5ág • szomorú, nehéz napjaiban. Hiszen az urnák, a Jézus Krisztusnak lelkes csapata ez. A többi plébánosról ugyan mit szóljunk, hiszen azok Brunlkalától Kunkaláig egytől-egyig tótok. Azok nyelvén nem értünk. Különben pedig az alma úgysem esik mesz- sze a fájától. * * * Kemény beszédek ezek, de igaz beszédek. Elszorul minden jóravaló magyar embernek a szive arra a gondolatra, hogy még Amerikában is akadhatnak olyan, — magokat magyaroknak hirdető katholikus lelkészek, a kik a papi dicsőséget abban keresik,hogy híveik közt a más val- lásu magyarok iránt az utálatos gyűlölet érzelmét terjesz- szék. A helyett, hogy mindnyájan, kik magyarok vagyunk, testvériesen összetartanánk,— a lelketlen izgatók miatt annyifelé huzunk, mint a mennyien vagyumk.Hogy ez jóra nem vezethet: már most is érezzük, de ezt sokszorosain kell érezniük azoknak a kath. lelkészeknek is, kik bennünket, protestánsokat, gyűlöletes', igaztalan szavakkal illetni meg nem szűntek. Adná az Isten, hogy nyílnának fel már az ő szemeik is, hogy látnák meg a tiszta evangyéliumot, melynek lapjain a Megváltó Jézus ekként tanít: “Arról ismernek meg mindenek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást srnretenditek.” Vajha igy lenne! Az együgyü szerzetes és a gyónás. Mióta a pápista papok hova-tovább mind nagyobb-na- gyobb vakmerőséggel lialászgatnak, nem egyszer hallunk lélekből szakadt «óhajokat, hogy „hát hiszen könnyű nekik; ott a gyóntatószék! Ott hálózzák be a lelkeket olyan hálókkal, melyekből aztán ki nem éviekéinek soha.” Szó sincs róla, van ebben sok igazság; de hogy milyen erkölcsi erőt tulajdonítanak annak a gyónásnak még a fcatholi- kusok közül is azok, a kik a reverenda alatt is embert látnak, annak jellemzésére egy adomát mondunk el, mely egy hitbuzgó (?) öreg pápistától került ki. “Sokam voltak a gyóntalandók s a barátok alig győzték osztogatni az absoLutiókat. Utoljára aztán segítségül hívták a köztük levő együgyü szerzetest is, de elébb kioktatták ilyenformán: ba azt mondja a bűnös, hogy lopott , kérd meg, hogy mennyit ért az ellopott jószág? Ha p. 10. egy forintot ért, szabj ki rá egy “Miatyánkot” ha két forintot ért. hát akkor kettő és igy tovább.Megértette az együgyü szerzetes s beül a sekrestyébe.Csakhamar közeledik hozzá egy maiitiósus juhász: “ Szent atyám loptam!” “Mit loptál fiacskám?” “Szalmát.” “Mennyit ért?” “Hát instálom, megért vagy egy forint ötven krajcárt!” No már ilyen komplikált bűnre nem volt betanítva a jámbor szerzetes, tehát az első pillanatra zavarba jött. De csakhamar segített magán ilyenformán: “eredj el fiacskám, lopj még 50 krajcár ára szalmát s azután... mondj el 2 Miatyánkot!” Vájjon nemi igazsága volt-e annak az együgyü 'barátnak? Pápista papi zsarnokság. Egy spanyolországi' bibliaárus rettenetes dolgokat beszél el a felől, hogy mily zsarnokságot gyakorol hívei felett némely pápás pap Spanyolországban. Utazása közben — beszéli — egy öreg aszonynyal találkozott, kitől a következő épületes dolgot hallotta : falujukban neki volt a kötelessége olajjal ellátni a purgatóriumban szenvedő lelkekért folyton égő templomi lámpát. Férje halála után nagy Ínségbe jutott s nem tudta a szükséges olajat előteremteni. Ezért a negyedik hónap elején bement a plébánoshoz s megvallotta, hogy nem képes olajjal ellátni a lámpát. A pap azt a penitenciát szabta rá, hogy térdén miáisziszék föl egy hatszáz láb magas hegyre. S miután még ezután sem tudott eleget tenni, a magára vállalt kötelességének : a pap kijelenté, hogy nem keresztyén és kikerget (e a fa'nbóL 'Szentelt ó r a 1 á n c o k. A Magyar Néplap című pápás újságban olvassuk az alább' jámborságot: A buzgóbb gyűjtőknek olyan ezüstözött, il'etőleg aranyozott óralánccal fogunk kedveskedni, melynek hét szakaszán Krisztus Urunk keserves kínszenvedése van megörökít ve, vagyis az úgynevezett tizennégy stációkép látható gyönyörű kivitelben. Kívánatra az óraláncot a ferenc- rendieknél — a kiknek egyedül van erre joguk — meg is álldathaitjuk. Ezüstözött etációskéjpes óraláncot kap az, a ki 5 előfizetőt gytijt. Aranyozottat pedig, a ki 10 előfizetőt gyűjtött a pénz beküldése melllett. — Igazán bosszantó és visszatetsző, hogy egy újság Krisztus Urunk keserves kinszenvédéséit üzleti célokra akarja kizsákmányolni és reklámcégéinek kihasználni. Csodáljuk,hogy a ferenorendiek áldását nem külön taksálja: elsőrendű áldás 5 koioma, másodrendű áldás 2 korona 50 fillér. •— Ha a Magyar Néplap seftelni akar, az ellen senkinek sem lehet kifogása. Tessék iparengedélyt váltani és boltot nyitni. De az allattom'os konkurrenciát vallási rnotivu- moiklkal, egyházi áldásokkal leplezni, utálatos,keresztyén- telén dolog. Igaz, hogy valamikor bünbocsánattal is házaltak, de az legalább őszinte, nyílt szédelgés volt. Azok az áldások valódi uválságoktól, pápáktól kerültek, de honnan kerülnék a Magyar Néplap szentelt óraláncai? Nem lehetetlen, hogy épen a zsidóktól, a mi ugyan nem devalválja értéküket, de furcsa világításba helyezi a hit örve alatt folytatott üzérkedést. A pápisták legújabb szent j ét S. Jean De la Salle-n'ak hívják. Francia ember volt, a kit nemrégiben avattak szentté Rómában nagy pompával. Az uj szent 300 esztendeig várakozott erre az előléptetésre.
