Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-08-15 / 1. szám
4 Az anarkhizmus legújabb áldozata. Rémes hírt hozott a táviró Olaszországból: Umberto királyt, I. Ferenc József királyunk szövetségesét, egy elvetemült gonosztevő szivén- lőtte. És mi- volna más ez az elvetemült lélek, mint anarkista! Felforr az emberben a vér ennék a gyalázatos tettnek a hallatára és szorongó sziwel kérdezzük önmagunktól1: hová fognak vezetni annak az átkozott anarkizmuisnak még átkozottabb elvei? Az utolsó félszázad elszomoritó és véres eseményei jóformán mind azoknak aiz istentelen és hazátlan anarkiisták- nak szennyes kezeihez tapadnak. 1854-ben orgyilkos anarkista kezek meggyilkolták a parmai herceget; 1860-ban a montenegrói herceget; 1865-ben Lincoln Ábrahámot, az Egyesült Államok elnökét; 1868-ban Szerbia hercegét; 1872-ben India legfőbb kormányzóját; 1876-ban Adbul Aiziz török -sultánt; 1881-ben II. Sándor orosz cárt; 1884-ben James Garfieldet, az Egyesült Államok elnökét; 1894-ben Franciaország elnökét; 1896-ban a perzsa uralkodót; 1897-ben Uruguay köztársaság elnökét; 1898-ban Guatemala köztársaság elnökét s a magyar haza angyal- szivü királynéját, Erzsébetet, ezt a gyönge, védtelen asz- szonyt —< és most 1900-ban az olaszok királyát. S ezenfelül ki tudná elszámlálni -azt a rengeteg áldozatot, kiknek életét titkos, alattomos utóm vérszomjas anarkista bosszú oltotta ki -s a kiknek kiöntött vére mind bosszúért kiált az Égre, az Istenhez? Ennek csak a Mindentudó a megmondhatója... ő tartja számon azokat a rettenetes bűnöket s eljön, mert végtére el kell jönnie annak az időnek,midőn azok az iss-zonyatos bűnök bűnhődni is fognak. Elszomoritó igazán, hogy a föld megtűri hátán azokat a minden emberi jellemből, becsületből kivetkőzött s anarkista névvel kérkedő hóhérokat, kik nem ismernek sem Istent, -sem hazát, sem nemzetet, sem testvért, sem embert. Vérnyomaik ott sötétlenek a világtörténet lapjain, -hiszen a gyilkoló bombák eme rabló hősei, a felvilá- gosodottság, a civilizáció ezen hamis apostolai készek voltak felgyújtani és meg,semmisíteni mindent, csakhogy az a másé ne legyen, a mi az övék nem lehetett. S 'az a dologban a legszomorubb, hogy ezek a megvadult anarkisták nagyobbára mind Olaszországból, az egyedül i d v e z i tőnek hiresztelt pápista vallás fészkéből kerülnek ki. Ennek a mérges levegőjéből szívják magukba -a legsötétebb fanatizmust, as> utálatos 'babonát, a tudatlanságot, az olasz államhatalom s a más vallás felekezetek iránt való határtalan gyűlöletet, ellenszenvet. Mert tudnunk kell, hogy a magát csalhatatlannak hirdető szent-séges római pápa nem elégedett meg azzal, hogy csak a lelki tekintetben legyem híveinek zsarnoka, hanem jóval ezelőtt -még világi hatalmat is gyakorolt. Az olasz király azonban meg-s-emmisitette ezt. Úgy látszik, hogy ő'szentsége nem nyugodott meg királya akaratán, mert az e héten megjelenít legtöbb angol lap Um berto király megöletését egyenesen annak a gyűlöletnek tudja be, melyJyel a pápa az -olaszok között a királyi ház ellen izgatott. Saját pénzén kiadott lapjaival, vékoyn tuöcsémuram le tudna inni, elismerném, hogy különb legátus, mint az előbbi volt...-A legátus ráállt, hiszen majd megmutatja- ő, hogy mi az a becsület. Persze aztán folyt a bor, ürült szaporáin a kiaucsó, meg a pohár. Biz a biró uram is, jegyző uram is örültek a dolognak, mert hát olyan fáin bora is volt a kurátornak. Nagy kedv kerekedett hirtelenében, a miközben adoma adomát ért és úgy biz a’, minek hallgatnám el, a legjobb izüeket a legátus mondotta, hogy csak úgy fogta nevettében biró uram a hasát.Hanem a boros pohár sohasem volt üres és nemi sok ideig volt tele.Igy történt az tán, hogy alig volt még éjfél is, -midőn a bíró uram is pec- kelgette fölfelé a,szemeit, a jegyző uram s mindenre rábólintotta, hegy úgy van. Nagyon természetes azonban, ha megkérdezték volna tőle, hogy mi van úgy, aligha tudta volna megmondani, .mivelhogy a bíróval egyetemben nem igen tudtak ők -már a világ -sorjáról semmit, úgy eláztak. — 'Csak a házigazda meg a legátus bírta. Hanem a kurátor uram is kitört egyszercsak. —Eb az inge öcsémuram! A másik diáknak ereje is volt!-Erre a szóra, aztán hirtelen átölelte a legátust, hogy majd a földhöz vágja. De bizony a másik percben azt érezte, hogy az ágyban van és végig térdeli a kis ember. No erre -már ő is megjuhádzo-tt. Belevágott a legátus kezébe ás itták tovább. .... így törtéint aztán, hogy ettől kezdve a szent eklézsiába fölváltva mentek a legátusok: egyszer az egyik kollégiumból, másszor a másik kollégiumból.... Juhász Sándor. volt. A hivek eleinte nem akartak fölmelegedni, de aztán úgy -elfogta a szivüket a prédikáció alatt valami, hogy nem tudták szemüket levenni a legátusról s azután is, mikor vége volt az iis-tenitiszteletnek, nem egy könnyen tudták elfelejteni azt a prédikációt, mert hát olyan gyönyörűséges, olyan szép volt az. Este pedig csak kapja a legátus az instanciát a kurátor uramtól, hogy ha meg nem vetné a legátus us házatá- ját, szívesen látDá egy kis szürosö’getőre. Hát persze, hogy a legátus nem vetette meg a szives -meghivást. Mert hogy a diák ebben a tekintetben nem -mondható olyan finnyásnak. Igaz ugyan, -hogy a kurátor uram még tegnap leböcsmérelte egészen a sárga földig, dekát a diáknak nem szabad az orrában tartani. Meg aztán hátha a becsületet kell kivágni e tekintetben is, csak nem hagy csorbát ejteni azon. Kurátor uram nagy reverendával ment elébe, azután megrázta becsületesen a legátus kezét, más- bizony meg- szisszentet-te volna fogait a kézszoritás alatt s belenézett erősen a legátus szemeibe s mintha ismét ugyanaz a gúny villant volna meg az arcán, miikor ezeket mondotta: •—- Hát kedves öcsémuram, engedjen meg, mégis csak különben prédikált, mint az előbbi legátusunk, hanem..... És itt behozták a nagy órost, a melyben kristálytiszta hegyaljai habzott, csillogott, -mint a csepegő arany. A kurátor uraim tele töltögette a poharakat,a kiró uraimét is, a jegyző uramét is, aztán tovább f olytatta a beszédet a legátushoz ilyeténképen: .— Hauem a másik legátus inni is tudott ám. Ha
