Amerikai Magyar Hírlap, 2018 (30. évfolyam, 3-12. szám)
2018-03-23 / 12. szám
Húsvétra fonott kalács A húsvéti sonka, a bárány, a tojás és a kalács a termékenységet, a bőséget jelképezik. Az ételeket húsvét vasárnapján megszentelik. Ilyenkor a hívők letakart kosárkákkal érkeznek a misére, hogy a pap áldását adja a lakomára. A húsvéti ételek összefoglaló neve a népnyelvben kókonya. A székelyek földjén azonban csak a húsvéti kalácsot értik alatta. A magyar kalács elnevezést a nyelvészek a szláv kulics szóból eredeztetik, ami szintén kimondottan a tetején kereszttel jelölt húsvéti kalácsot jelenti. A nálunk ismert hagyományos húsvéti kalács mindig kelt tésztából készül. A kelt tésztából leggyakrabban fonatokat készítenek, így a fonott kalács a legismertebb. De nagyon elterjedt még ilyenkor a kalácskoszorú. Mutatós tortaformára alakítva is: a kelt tésztából egy kisebb kerek cipót formázunk, köré pedig 3 részből készített tésztafonatot illesztünk, és így sütjük meg. A tésztából apró fonott kalácskákat és akár másnapra briósok at is készíthetünk. A tésztábá ízlés szerint tehetünk mazsolát, kandírozott gyümölcsöt. Igazán mutatós ajándék vagy asztaldísz, ha a kalácsba festett tojásokat illesztünk. Szalagokkal, virágokkal is dekorálhatjuk. Hozzávalók: 50 dkg átszitált finomliszt, 8 dkg porcukor, 3 dl langyos tej, 3 dkg élesztő, 8 dkg puha vaj, 8 dkg porcukor, 2db tojássárgája, 1 db tojás a kenéshez, 2 dkg vaníliás cukor, 5 dkg mazsola - elhagyható, 1 citrom reszelt héja, 1 teáskanál só. Az élesztőt egy evőkanál cukorral és egy evőkanál liszttel simára elkevert langyos tejben felfuttatjuk. Az átszitált lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztős tejet, a porcukrot, a vaníliás cukrot és a 2 tojássárgáját, a citromhéjat, majd végül a mazsolát. A tésztát addig dagasztjuk (kézzel vagy kézimixerrel, robot dagasztókarral), amíg a felületén és tésztában apró hólyagocskák keletkeznek, a tál falától és a kezünktől pedig könnyen elválik. Egy tiszta konyharuhával takarjuk le a tálat és tegyük a tésztát langyos helyre kb. 40 - 45 percig keleszteni. Ha megkelt, akkor osszuk 3 részre, formáljunk belőle egyforma hosszúságú rudakat és fonjuk össze. Tegyük vajjal kikent tepsibe, takarjuk le és kelesszük ismét kb. 40 percet, amíg kb. másfélszeresére nem nő. A tetejét kenjük meg tojássárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben süssük meg. Ha koszorút akarunk készíteni, akkor a fonás után a kalács két végét kör alakzatban illesszük össze. Ha tojást akarunk a tésztába tenni, akkor sütés előtt nyomjuk bele héjastól a tésztába. A kelt tészta készítése mindig meleg és huzatmentes helyen történjen. A hozzávalók is legyenek szobahőmérsékletűek. Lehetőleg friss élesztőt használjunk. Az élesztőt langyos tejjel elegyítsük, adjunk hozzá egy kevés cukrot, ugyanannyi langyos lisztet és keverjük simára. Kb. 15-20 perc alatt felfut. Ha nem futna fel, akkor ne öntsük a többi hozzávalóhoz, mert az egész kárba vész. Ilyenkor érdemes inkább a tartalék szárított élesztőt bevetni. Annak, ha az élesztő nem fut fel, több oka is lehet: nem friss az élesztő, túl forró vagy hideg a tej, huzatos a hely, ahol pihent, esetleg túl sokáig futtattuk fel és összeesett. Ugyancsak tilos az élesztőre közvetlenül sót szórni, mert akkor elveszti a kelesztő képességét. A lisztet okvetlen szitáljuk át, így a tészta sokkal finomabb, levegősebb lesz. A tésztát 45- 50 percnél tovább nem szabad keleszteni, mert összeesik. A deszkára tett tésztacipó alá a nyújtáskor csak vékonyan szórjunk lisztet, mert a túl sok liszttől megváltozhat az állaga. Minden kelt tészta szereti a gőzt, így érdemes a sütőbe egy kis tálkában vizet tenni. A sütő ajtaját nem szabad nyitogatni, mert a tészta összeesik, hvg.hu Mi köze a sonkának és a nyúlnak Jézushoz? A sonkaevésnek alapvetően praktikus okai vannak húsvétkor. Farsang és Krisztus feltámadása között negyven nap szigorú böjt áll, így ez az ünneplés már önmagában elég okot ad arra, hogy végre egy jót és kiadósat egyen a közösség. A sonkaevés azonban egész egyszerűen abból fakad, hogy ilyenkorra érett meg az ősszel leölt állatok húsa, egy szép darab sonkával pedig nem csak egy családot, de akár egy nagyobb csoportosulást is jól lehetett lakatni. Mivel eleinte nem voltak hűtőládák, a zöldségekhez és gyümölcsökhöz hasonlóan az állati termékeknek is volt egy szezonja - a húsvét épp a sonkáé volt. A nyúl - a termékenységi jelkép mellett - szintén a húsa miatt került be a hagyományba, bár manapság már ritkábban kerül sülve az asztalra. A nyulak rendkívül fontos fehérjeforrást jelentettek a korai népeknek, mivel köztudottan szapora állatok: évente több tucat utódot képesek elleni, és rendkívül korán válnak ivaréretté, így ideális választás volt a tartásuk. A bárány - a keresztény hozzáadott hagyomány mellett - szintén a szezonalitás miatt került a tányérra: a kisbárányok jellemzően a tavasz első napjaiban születtek, ekkora pedig kellően megnőttek a levágáshoz. Hasonló szezonalitás miatt eszünk tojást is: egész egyszerűen ilyenkor termelődik a legtöbb, amellett, hogy ez is a feltámadás és a termékenység szimbóluma. A húsvéti tojáskeresés és persze az ajándékozás a gyerekek kedvenc része az ünnepnek. A csokoládé így amellett, hogy egy modern adaléka az ünnepnek, valójában a fent felsoroltak nem-élő változata. A csokoládé tradicionálisan valamelyik húsvéti szimbólum alakját veszi fel, így tojás, nyúl, csibe vagy bárány alakú. Ezek segítségével - és némi pozitív megerősítéssel alátámasztva - a gyerekeknek is könnyen átadható a húsvét története és jelképei, privatbankar.hu Ezért együnk tojást minden nap Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a rendszeres tojásfogyasztás magas koleszterinszintet eredményez - mára azonban kiderült, hogy ez .egyáltalán nincs így. A tojás több vitamint, egészséges zsírt, nyomelemeket és egyéb tápanyagokat tartalmaz, ráadásul még kalóriatartalma miatt sem kell aggódnunk. Csak jót tehetünk egészségünkkel, ha reggelinkbe rendszeresen beépítjük. A tojásban megtalálható omega-3 zsírsavak, cink, B-vitaminok és jód segítenek legyőzni a fáradtságot és elűzni a rossz kedvet. A tojás tökéletes napindító táplálék. A tojásban megtalálható két antioxidáns, a lutein és a zeaxanthin segítik a makuladegeneráció kialakulásának megelőzését, mely betegség időskori vaksághoz vezethet. A tojásban található kolin agyunkat is jobb állapotban tartja, ennek hatására ugyanis több acetilkolin termelődik bennünk, ami segít az információk jobb tárolásában és az ezekre való emlékezésben is. A benne található E-vitaminal pedig az Alzheimer-kór elleni védettségünket is növelhetjük. A kolin a magzat agyfejlődése szempontjából is elengedhetetlenül fontos. A kolin tartalmú étrend-kiegészítők bizonyítottan csökkentik a mentális zavarok kialakulásának az esélyét a babák esetében, sőt: a Down-szindróma is kisebb valószínűséggel jelenik meg rendszeres tojásfogyasztás esetén. Ha tojással kezdjük a napot, garantált a hosszan tartó teltségérzés. Ezt a tojás fehérjéinek köszöhetjük, ami ráadásul még az egészséges testúly fenntatrásához is hozzájárulhat, hazipatika.com Dr. Ternovszky Zsuzsa KOZMETIKAI FOGÁSZAT MAGYAROKNAK INGYEN VIZSGÁLAT ÉS TANÁCSADÁS 11704 Wilshire Blvd., Ste. 290, Los Angeles, CA 90025 A Magyar Főkonzulátus melletti épület. (bejárat a Barrington Plaza felől) Tel. (310) 473-2099 Szigetszentmiklóson egy évvel a tao-rendszer 2011-es indulását követően határozták el, hogy új stadiont építenek, a projekt teljes értéke 3,5 milliárd forint - írja az mfor. Az építkezés szépséghibája: a városnak felnőtt futballcsapata sincs már. Az SZTK, a város focicsapata 2016 júniusában jelentette be, hogy megszünteti a projekt elkezdésekor még stabil másodosztályú, később viszont már az NB III.-ban játszó felnőtt csapatot, és amatőrként a megye I.-ben folytatják. A döntést azzal indokolták, hogy inkább stadionépítésre fordítják a pénzt. A stadiont ekkor még viszont el sem kezdték építeni, pár héttel ezelőtt, idén februárban pedig már azt jelentette be az SZTK, hogy még az amatőr megyebajnokságtól is visszalép. * * * Magyarországnak vissza kell szereznie a pozícióját, vissza kell térnie a győzelem útjára Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint. A belga szakember pénteken, a kazahok elleni barátságos mérkőzésen mutatkozik be a csapat élén. “Két mérkőzés áll előttünk. Nagyon érdekel engem is, mire képesek a játékosok. Új év kezdődik, a nulláról indulunk, kíváncsi vagyok, hova tudunk eljutni” - mondta a Telkiben tartott sajtótájékoztatóján az októberben kinevezett belga szövetségi kapitány. A magyar csapat pénteken mérkőzik a kazahokkal a Groupama Arénában, majd kedden ugyanott a skótokkal. * * * Magyar kick-boxos derekára került a profi Európa-bajnoki öv. Görbics Gábor egyhangú pontozással legyőzte francia ellenfelét, Allan Berube-t a kick-box világszervezet (WAKO) profi Európa-bajnoki címéért rendezett full-contact szabályrendszerű összecsapáson. A francia Yvetot városában megrendezett gála főmérkőzésére azután kerülhetett sor, hogy a 66.8 kg-os súlycsoport profi Európa-bajnoki címe megüresedett. * * * Fucsovics Márton öt helyet javítva, pályafutása legjobbjaként a 60. a férfiteniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a svájci Roger Federer vezet. A 26 éves magyar játékos a múlt héten az elődöntőben búcsúzott az egyesült államokbeli Irvingben rendezett, 150 ezer dollár összdíjazású tornán, s ez a szereplés elég volt ahhoz, hogy előrelépjen. Eddigi legjobbja a 62. hely volt, ezt február elejétől néhány hétig birtokolta. A magyar szövetség Facebookoldala alapján Magyarországnak legutóbb 33 évvel ezelőtt volt top 60-as férfijátékosa, 1985 júliusában Taróczy Balázs az 57. helyen állt. Babos Tímea négy helyét rontott, és így a 47. a női teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a román Simona Halep vezet. * * * Az olimpiai arany után világbajnoki ezüstöt szerzett Liu Shaolin Sándor. Megnyerte a 3000 méteres szuperdöntőt, ezzel összetettben a második helyen végzett Liu Shaolin Sándor a montreali rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon. Az MTK 22 éves sportolója pályafutása hatodik vb-érmét szerezte: 2016-ban aranyérmes volt 500 méteren, 2015-ben ezüstérmes 500 méteren és a váltóval, míg 2016-ban összetettben, tavaly pedig a váltóval nyert bronzérmet. A phjongcshangi olimpián az 5000 méteres váltóval Magyarország történetének első téli ötkarikás aranyérmét nyerte. NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon, Üj államközi egyezmény szerint magyar és amerikai szolgálati évei összeadódnak. Beleszámít magyar katonai, egyetemi, főiskolai évei is, továbbá politikai fogság, gettó, deportálás, munkaszolgálat, kitelepítés, stb. Özvegye is jogosult. * Dr. Kemenes Éva ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím: drkemenes.eva@gmail.com 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János Helyfoglalás kötelező: Ms. Joann Semegi: 951-679-1995 Ms. Kathy Lampert: 951-769-6080 April 1, 2018 Sunday Noon Húsvéti Bál; Easter Ball; Dinner & Dance May 6, 2018 Sunday Noon Anyák napi Bál; Mother’s Day Ball; Dinner & Dance May 19, 2018 Saturday 6:00 P.M. Benefit Bal; Dinner & Dance A U.S. dollár középárfolyama 2018. március 20-án 252.69 Az Euro árfolyama: 311.24 Heti naptár 2018. MÁRCIUS 25 Vasárnap Irén írisz Virágvasárnap 26 Hétfő Emánuel 27 Kedd Hajnalka 28 Szerda Gedeon Johanna 29 Csütörtök Auguszta 30 Péntek Zalán Nagypéntek 31 Szombat Árpád Passover EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezetékszerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494 ^ 9^ Március 23, 2018