Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)

2010-10-29 / 41. szám

Orbán: most fejeztük be 656-ot “1956 a magyarok befejezetlen története volt egészen az idei esztendőig” - mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében Budapesten a Kossuth téren. “A kétharmados forradalom azonban megszabadított bennünket, 56 örököseit attól, hogy a forradalom napján úgy érezzük, mégis csak újra kell vívni ezt a harcot” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a buda­pesti Kossuth Lajos téren elmondott ünnepi beszédében szombaton. “A harcot, a magyar életlehetőségek szabad alakításáért vívott harcot lezártuk. Ez a harc a mi győzelmünkkel, az 56-osok győzelmével, a rendszerváltók győzelmével, a szabad magyarok győzelmével ért véget 2010 áprilisában” - hangsúlyozta a kormányfő, utalva a tavaszi országgyűlési választásra. Mint mondta, 1956-ban az utcán győzték le a magyarok a hazugságot, 2010-ben a választásokon döntöt­ték le és adták meg a kegyelemdöfést a hazugságok rendszerének. A miniszterelnök úgy fogal-mazott: egy évük van arra, hogy megteremtsék a sikeres magyar élet alap­jait, visszafordítsák a ha-nyatlás züllésbe fordult korszakát, és ismét emelkedő pályára állítsák az országot. Kapkodás nélkül, megfontoltan, de szapora léptekkel - vélekedett. Orbán Viktor kiemelte: most nem szabad a sápítozókra, a huhogókra és az örök bizonytalanokra hallgatni. Akik kételkednek saját erőnkben és képességeinkben, azok akarva vagy akaratlanul a múlt védelmezőivé válnak - jelentette ki, majd hozzátette: a magyarok azonban nem a múlt védelmezői, hanem a jövő emberei akarnak lenni. L.A. COUNTY HONORS FERENC CZENE AND JANOS DOLINSZKY FOR DISTINGUISHED SERVICE TO THE HUNGARIAN COMMUNITY Beszámoló az 56-os Los Angeles-i megemlékezésekről . Az idei volt az első 56-os ünneplés Los Angelesben amióta Szörényi Éva az élők sorából eltávozott, a múltban ő szervezte az ünnepléseket. Október 22-én pénteken került megrendezésre a Los Angelesi Magyar Házban a “Freedom’s Fury” (Szabadság Vihara) című nagyszerű dokumentum film angol nyelvű előadása. Colin Gray a film késztíője a teljes stábbal együtt jelen volt a bemutatón. Megnyitó gondolatait Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul osztotta meg velünk. Dr. Nagy Károly a film kezdete előtt saját angol fordításában felolvasta Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét. Mel­lékesen, Dr Nagy Károly a film egyik keresztapja. Vasárnap délelőtt Dr Nagy Károly mondott beszédet 1956-ról az Alhambrai Magyar Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Vasárnap délután a MacArthur Parkban, a Mindszenty téren álló 56-os szabadságharcos emlékműnél rendeztem---------------------------------------------------------------------------------------------------- a helyi Szabadságharcos Szövetséggel az ünnepséget. Itt köszöntő beszédek hangzottak el: Harsányi Lajos a Szabadságharcos Világszövetség (Los Angeles) elnöke, Bokor Balázs ünnepi köszöntője, proklamációk az alkalomra a Kalifornia állam kormányzójától, a megyétől és a várostól. Felkért ünnepi szónokunk New Jerseyből Dr Nagy Károly pro­fesszor emeritus volt. A szoborünnepséget követően a Magyar Házban előadásra, vacsora­fogadásra mentünk át, mely ünnepség a Los Angeles-i főkonzulátus és a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház közös rendezése volt. A műsor keretében Bokor Balázs nagykövet mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsor és vacsora után a beszélgetés a késő esti órákba nyúlt. Szerencsére Los Angelesben van egy olyan magyar társadalmi-politikai élet, mely felfelé ível, s nem önmaga felszámolásába. Igaz, Bokor Balázs­ban olyan ember képviseli a Magyar Köztársaságot, aki nem csak kiváló diplomata, de író, közösségi ember, magyar ügyekért mindig s mindenkor síkraszálló, aki képes helyi magyar közösségünk tagjaként az összetartást hirdetni, és elősegíteni. Na meg hát a legjobb ünnepi szónok nálunk volt (mindenki más megbántásának szándéka nélkül állí­tom ezt) hiszen Dr Nagy Károly való­ban az ismerője, egykori résztvevője az 1956-os Forradalmunknak, aki élete hivatásának vállalta, amit akkor oly sokan fogadtunk meg: Győztes Forradalmunk hírének lángját a nagyvilágban nem engedjük kialudni. (Osztálytársak voltunk a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban a negyvenes években...) Köszönet mindazoknak, akik részt vettek az ünnepségekben, segítették azok megvalósítását munkájukkal és szerepeikkel. Szeretettel, Előd Laci On October 24, 2010, at the Magyar Haz commemoration of the 54th anniversary of the Hungarian revolution of 1956, a letter of commendation from the Los Angeles County Board of Supervi­sors was presented to Ferenc Czene: “in recognition of 30 years of distinguished service to the Hungarian community”, and, “numerous contributions for all citizens of Los Angeles County”. In addition, a second letter of commendation for Janos Dolinszky, who could not attend, was accepted by Mr. Czene to be delivered later to Mr. Dolin­­szky. Making the presentations was L.A. County Commissioner Dr. Frank de Balogh (above right) who lauded both men’s many important contributions which included their leadership in support of the Hungar­ian Freedom Fighters Association and keeping the memory of 1956 alive for future generations. Commissioner de Balogh concluded by saying that both these Hungarian Freedom Fighters deserve our respect and gratitude for their long and commendable service on behalf of the Hungarian community. Additionally, Mr. Czene was commended for his leadership role in founding the Annual Cultural Festival in the City of Gyula, Hungary. The presentation of the commendations was made possible with the assistance of Supervisor Mike Antonovich, a great friend of the Hungarian community, and the help of Miklós Perehazy, Judith Neszlenyi, László Eloed, and Almos Sárvári. Los Angeles-i kulturális események október 23. alkalmából Bokor Balázs főkonzul a Freedom’s Furry c. film alkotóival beszélget a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban Kovács Klaudia filmjét, A lyukas zászlót a San Fernando Völgyi Református Egyháznál mutatták be jótékony céllal, a vörösiszap katasztrófa károsultjainak támogatására Cherie Valaray a Csitári hegyek alatt c. dalt énekelte Lukin Gábor zongorakíséretével a L. A. Magyar Ház ünnepségén Harsányt Lajos a Szabadságharcos Világszövetség helyi elnöke elismerő oklevelet adott át Előd Lászlónak és Pereházy Miklósnak Az Első Magyar Református Egyház ünnepi műsora Október 29,2010

Next

/
Oldalképek
Tartalom