Amerikai Magyar Hírlap, 2008 (20. évfolyam, 3-51. szám)

2008-09-05 / 36. szám

GYÁSZJELENTÉS Szomorúan tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy TÉGLÁS MARGIT Szül. Bezur Margit 87 éves korában, augusztus 20-án elhunyt. Gyászolják; fia Imre, lányai Magdi, Ella és Eleonóra, menye Mária, vejei Tóni és Béla, 10 unokája, 11 dédunokája és 1 ükunokája. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek” EMLÉKE MINDIG VELÜNK MARAD! NYUGODJON BÉKÉBEN. Orbán az amerikai magyaroknál Orbán Viktor Fidesz-elnök új alapokra helyezné az ameri­kai magyarság és az anyaország kapcsolatát; egyebek mellett erről egyeztetett tengerentúli munkalá­togatásának első napjaiban. Orbán arra kérte fel Megyesy Jenő den­­veri tiszteletbeli főkonzult, hogy „készítsen elő egy dokumentu­mot, amely alapul szolgálhat az Amerikában élő magyarok és a következő magyar kormányzat közötti együttműködéshez”. Meg kell oldani például, hogy az amerikai magyaroknak a magyar állampolgárság iránti kérelmét a mai, kelleténél hosz­­szabb idő helyett optimális két hónap alatt el lehessen intézni. Meg kell vizsgálni, milyen segít­ségre van szükségük az amerikai magyaroknak, ha haza szeretné­nek települni. Fel kell deríteni, melyek azok az Amerikában levő magyar kulturális, szellemi értékek, emlékhelyek és épületek, amelyek az enyészet állapotában vannak, és érdemes volna őket fenntartani, mint az amerikai magyarság fontos kulturális helyszíneit - jelentette ki Orbán. A pártelnök szerint azt is fel kell térképezni, hogyan lehetne „a reményeink szerint növekedés­nek induló magyar gazdaságba bevonni az amerikai magyarok tudását”. Orbán Viktor külön kért egy javaslatot arra, hogy az Ameriká­ban született magyar származású fiatalok számára ^ miképpen lehet valamilyen modern tech-Utolsó leheletükig harcolnak az almások Egy esetleges határblokádot, sőt az almafeldolgozó cégek ter­mékeinek bojkottját sem tartotta kizártnak a későbbiekben Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségé­nek (Magosz) elnöke, amennyi­ben nem születik megállapodás rövid időn belül az alacsony felvásárlási ár miatt tiltakozó almatermelők és a feldolgozók között. Az agrár-érdekképviseleti ve­zető leszögezte: az almatermelők tiltakozásukban a végsőkig kitar­tanak, mert nincs hova hátrál­niuk, a megélhetésükről van szó. Önköltségi ár alatt pedig nem kívánják árujukat értékesíteni. Ebben egyetértettek a magyar és a lengyel almatermelők meg­bízottai Varsóban is, amikor a magyar almatermelők képviselői a lengyel parasztszövetség meg­­bízottaival és a lengyel agrármin­iszterrel találkoztak. A Magosz elnöke által elmondottakat megerősítette a sajtótájékoztatón jelen lévő Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat pol­gármestere is. nológiát is felhasználó hálózatot létrehozni, „mert az itt született második generáció a hagyomá­nyos közösségekhez már kevésbé vagy egyáltalán nem kötődik, számukra új közösségi formát kell teremteni”. A Fidesz elnöke Denverben találkozott helyi magyarokkal, akikkel arról egyeztetett, hogyan lehetne jobban hasznosítani Ma­gyarországon azt a tudást - legyen szó tudományos vagy pénzügyi, gazdasági ismeretről '-, ami az amerikai magyarok körében föl­halmozódott. „Arról beszéltem, hogy szeretnénk egy új egyezsé­get kötni, amelyben az amerikai magyaroknak is megvan a helyük és tudjuk hasznosítani mindazt, amit ők itt sikerként elértek” - mondta. Orbán Viktor kedden Los Angelesben Oláh György , pro­fesszorral tervezett találkozót, akivel azt egyezteti, hogyan lehetne Magyarországon haszno­sítani a szénhidrogének utáni korszakról végzett, kémiai Nobel-díjjal jutalmazott kuta­tásait. A Fidesz elnöke később Sacramentóban találkozik Arnold Schwarzenegger kaliforniai kor­mányzóval, majd magyar üzletem­berekkel folytat megbeszélést. A nyugati partról a keleti Maine államba, a Bush család birtokára utazik tovább, ahol a hét végén találkozik idősebb George Bush­­sal, aki még. tavaly nyáron hívta meg őt az Egyesült Államokba. Orbán Viktor az Európai Nép­párt alelnökeként - ő a felelős a transzatlanti kapcsolatokért - jövő héten részt vesz a Republikánus Párt elnökjelölt-állító konven­cióján Minnesota államban. NE VÁRJA MEG amíg a szomszédja kiolvassa! Fizessen elő Ön is az Amerikai Magyar Hírlapra! Fidesz: nem bírják ki a csalá­dok az újabb gázáremelést A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet és a kormányt, hogy ne emelje ismét a gáz árát. Erről Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője beszélt sajtótájékoztatóján. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy sajtóinformációk szerint 9,8 százalékos lakossági és 12 százalékos ipari gázáremelésről tárgyalt szerdán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancel­láriaminiszter és Szabó Pál, az ármegállapításért felelős szakminisz­ter. A Népszabadság úgy értesült: január elsején újabb gázáremelés várható, s ennek mértéke minimálisan maradhat el a mostaniétól. Az újabb emelés azt jelentené, hogy egy átlagos család gázszámlája a tavaly decemberi 13.400 forintról idén október 1-je után 18 ezer forint­ra emelkedik, vagyis egy év alatt összesen 34 százalékkal nőne a gáz ára - mondta a politikus. Ugyanakkor a családok és a gazdaság jelen­legi állapotában egy újabb emelés tovább mélyítené a Magyarországon kialakult szociális válságot - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Mint mondta, egy év alatt 34 százalékos emelés elviselhetetlen a családok számára, különösen úgy, hogy az embereknek szavazataik megszerzésekor azt ígérték, nem lesz gázáremelés. A pártszóvivő emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hat évben nem egyszer hallhatták - Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőtől és magától Gyurcsány Ferenctől -, hogy a kormány nem emeli a gáz árát, ezzel szemben úgy tűnik, küszöbön áll a tizenegyedik gázáremelés a 2002-es kormányvál­tás óta, és jövő januárban ismét emelés várható. „Határozottan arra hívjuk fel Gyurcsány Ferencet és a kormányt, hogy a titkos egyeztetéseken dédelgetett gázáremelési tervektől álljanak el, ne súlyosbítsák tovább a magyar családok életét” - fogalmazott Szij­jártó Péter. Arra a kérdésre, hogy a kormány mit tehet a jelenlegi helyzetben, Szijjártó Péter a;zt mondta, a kabinet nagyon fontos funkciója, hogy megvédje a magyar embereket az elviselhetetlen világpiaci hatások­tól. Szerinte a nemzeti kormányoknak van erre eszköze, például a gázárkompenzáció, amivel a rászorulókat lehet támogatni. Szeptember 5,2008 Gyurcsány egy lapra tesz fel mindent Gyurcsány Ferenc lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezt maga a miniszterelnök mondta a közszolgálati rádiónak adott interjújában azután, hogy be­jelentette adó- és járulékváltoztatási elképzeléseit. „Az egész programnak az a lelke, hogy lényegesen olcsóbb legyen foglalkoztatni embereket” - fogalmazott a kormányfő, aki a Mege­gyezés című írásban fokozatos, összesen 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot. Mint mondta, ha terveik megvalósulnak, akkor ahhoz, hogy val­akinek 100 forint maradjon a zsebében, csak 80 forintot kell majd az államnak befizetnie. Hozzátette: ha valaki ma 100 forintot akar a zse­bében tudni, 120 forintot kell a költségvetésbe befizetnie. Arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha az Országgyűlés nem fogadja el az adó- és a költségvetési törvényjavaslatot, Gyurcsány Ferenc azt mondta: „természetesen”. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke „szimpla beetetésnek” nevezte Gyurcsány Ferenc adócsökkentési javaslatait. Az ellenzéki párt gaz­dasági kabinetvezetője azt mondta, 2005 óta ez a hetedik program, amit Gyurcsány Ferenc közzétesz, „de ahogyan az előző hattól, ettől sem várható semmilyen látható eredmény”. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatná-e, ha megvalósulnának a miniszterelnök javaslatában megfogalmazott lépések, az Orbán-kor­­mány egykori pénzügyminisztere azt mondta, hipotetikus ügyekkel nem akar foglalkozni, ő maga alkalmatlannak tartja Gyurcsány Ferenc programját arra, hogy bármit is segítsen az ország helyzetén. Az SZDSZ nem kér Gyurcsány programjából Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját - jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott két­napos ülését követően. Fodor Gábor közölte: pártja szerint a program nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálja. A pártelnök ugyanakkor hozzátette: az SZDSZ nyugtázta, hogy a kormány benyújtott egy cselekvési programot, ami előrelépés ahhoz képest, hogy közel 120 napig semmit sem lehetett tudni a kisebbségi kabinet elképzeléseiről. Fodor Gábor hangsúlyozta: a tervezetet nem tartják alkalmasnak arra, hogy az ország előtt álló problémákat megoldja. Az egész cselekvési tervet áthatja az államközpontúság; a gazdaság és a polgárok szabadságának növelésével szemben az állami szerepvállalás mértékének növelése elfogadhatatlan a liberálisok számára - tette hozzá az SZDSZ elnöke. A tartalmi kifogások mellett felmerültek hitelességi problémák is a pártelnök szerint, mert a program három évre szól, miközben a kormány normál esetben másfél évig van hivatalában. Katona Kálmán, az MDF választámyának elnöke az InfoRádióban azt mondta: pártja számára összességében nem támogatható Gyurcsány Ferenc koncepciója. A kormányfő szerdán megjelent, többéves programjában összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentésre tett javaslatot. A szemé­lyi jövedelemadót úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, a 36 százalékos kulcs csak az a fölötti részre lenne érvényes. Gyurcsány Ferenc csütörtökön azt nyilatkozta: biztos benne, hogy meglesz a parlamenti töhbség az adóprogram és a költségvetés elfoga­dásához. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hét szünetet Published weekly, except for two weeks vacation PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRSAK HORVÁTH BEATRIX, BÓLI ANITA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $45. USD, fél évre $25. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $45. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $135. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. AMERIKAI Magyar Hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom