Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)

2003-04-11 / 15. szám

Magyarország választ (WestelPress) - A szombati, április 12-i európai uniós nép­szavazáson 70 százalék fölött részvételre és az igen szavazatok hasonló arányára számít a kül­ügyminiszter. Kovács László egy győri sajtótájékoztatón elmondta: ezzel az eredménnyel elégedett is lenne. A politikus közölte, ha a csatlakozást elutasító szavazatok kerülnének többségbe a referen­dumon, akkor azt érnénk el, hogy Magyarország kívül maradna, szemben a szomszédos tagjelölt országokkal, amelyek minden bizonnyal nagy többséggel igent mondanak az unióra. Az Európai Parlament a csatlakozásról (Origó, AMH) - Lapzártánk után egy nappal szavaz az Európai Parlament az Európai Unió sor­rendben ötödik bővítéséről. A folyamatban mindvégig kata­lizátorként ható képviselőtestület várhatóan elsöprő többséggel áldását adja az új tagok csat­lakozására. A Parlament és a tagállamok között a csatlakozási szerződés pénzügyi mellékletéről kipattant vita sem tartóztathatja már fel a folyamatot, miután az EP más módon ké,szül revansot venni a Tanácson. Bár az Európai Parlament és az EU-tagállamok múlt kedden Athénban sem ásták el a csa­tabárdot, az már biztos, hogy a költségvetési vita nem okoz kése­delmet a csatlakozási szerződés aláírásában. Magyarországon április 12- én, szombaton tartanak népsza­vazást az EU-csatlakozásról. A közvélemény-kutatásai adatok szerint a magyarok elsöprő többséggel mondanak majd igent az ország integrációjára. A kül­földön élő magyar állampolgárok nem voksolhatnak a kérdésről, az Amerikai Magyar Hírlap értesü­lései szerint azonban valószínűleg utoljára: a Los Angeles-i magyar főkonzul szerint a tavaly decem­beri alkotmánymódosítás értel­mében az uniós csatlakozás után már az EU-polgárok a világ bármely pontján leadhatják a voksaikat. Medgyessy levele Antall József özvegyéhez (WéstelPress) - Néhai Antall József miniszterelnök úr vitat­hatatlanul olyan politikus volt a Harmadik Köztársaságnak, akit emlékező kortársak és a felnövekvő nemzedék, az utókor egyaránt hivatkozási és viszonyí­tási pontnak tekint - olvasható Medgyessy Péter Antall Józsefné­­nek címzett nyílt levelében. A miniszterelnök úgy fogalmaz: Antall József hig­gadt és bölcs konzervativiz­musa, művelt európaisága az uniós csatlakozás küszöbén még feltűnőbben hiányzik a magyar közéletből. Medgyessy szerint a néhai miniszterelnök munkásságának is köszönhető, hogy Magyarország megérett arra, hogy Európa tagjává váljon. A kormányfő kijelenti: éppen ezért Athénban biztosan keveseb­ben lesznek jelen a csatlakozási szerződés aláírásán, mint a magyar polgárok szeretnék. Postabank: 36 milliárd Ft-os károkozás? (Korridor) - Gyanúsítottként hallgatták ki az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán a Postabank volt elnökét. Princz Gábort pénzintézet hat másik vezető beosztású munkatársával együtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A volt bankvezér nem tett vallomást és panaszt emelt a gyanúsítás miatt. A kihallgatásra érkező Princz Gábor nem kívánt reagálni azokra az állításokra, melyek szerint társaival együtt több mint 36 milliárd forint kárt oko­zott a Postabanknak. De Princz Gábor a kihallgatáson sem volt bőbeszédűbb, állítólag csak sze­mélyi adatait közölte. A rendőrség Princz Gábort a Fővárosi Főügyészség utasítására, egy hete gyanúsította meg a 2-től nyolc évig terjedő szabadságvesz­téssel járó bűncselekménnyel. A Princz Gábor elleni nyomozás határidejét azután hosszabbítot­ták meg, hogy a Főügyészségen tavaly december óta működő kiemelt ügyek osztálya felülvizs­gálta az ügy aktáit. A különleges ügyosztály munkatársai szerint több, bizonyító erejű dokumen­tum is alátámasztja a gyanút, hogy a Postabank egykori vezetői pazarlóan gazdálkodtak és ezzel több, mint 36 milliárd forint kárt okoztak a pénzintézetnek. Schmitt Pál szövetséget kötött a Fidesszel (Origó) - Az Orbán-kormány volt miniszterei által kezdemé­nyezett Kössük szövetséget című rendezvényen Schmitt Pál kijelen­tette: itt az ideje, hogy feláldozza függetlenségét és belépjen a Fideszbe, ha azt már Fidesz Pol­gári Szövetségnek nevezik. A beszédek sorát Pálinkás József az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere kezdte. Pálinkás mint az esemény egyik szervezője olyan összefogás létre­hozásáról beszélt, amely a polgári oldal minden értékét felvállaló, de kizárólagosságra nem törekvő szervezet. A volt miniszter szerint az ország polgáraira két út vár. Az egyik a magány, ahol nincs közösség, nincs szeretet, nincs szolidaritás és ahol a nemzeti hovatartozás kinyilvánítása kirekesztésnek, vagy bűnnek számít. A másik pedig a nemzeti felemelkedés útja. Schmitt Pál, az ellenzék által korábban támogatott, ám a választások során alulmaradt főpolgármester jelölt kijelentette: az elmúlt hat hónapban lelki vál­tozáson mentem keresztül, sokat hangoztatott függetlenségem inogni látszik. Schmitt beszé­dében többször is hangsúlyozta, hogy mindezidáig nem lépett egyetlen párba se. Tüdőgyulladás: magyar áldozat? (MTV) - A székesfehérvári kórházban megfigyelés alatt tartják azt a nőt, aki hosszabb kínai tartóz­kodás után, torokfájásra, száraz köhögésre és hőemelkedésre pa­naszkodott. Az asszony családját és karanténba helyezték. A hölgy múlt héten érkezett haza Kínából és a tünetek másnap jelentkeztek nála. A betegség tünetei jelenleg nem felelnek meg az atipusos tüdőgyulladásnak. A fiatal hölgy elmondása alap­ján nem találkozott a kórban szenvedő beteggel Kínában. Az Ázsiából terjedő atipusos tüdőgyulladás, vagy más néven heveny légúti tünetegyüttes (angol rövidítéssel: SARS) kórokozója világszerte eddig több mint 2600 személyt betegített meg és 100 ember halálát okozta. Joe Eszterhas cigaret­taellenes kampánya Miután Joe Eszterhasnak to­rokrákja miatt eltávolították a gégefőjének jelentős részét, beval­lotta, hogy karrierje során maga is tudatosan írt olyan filmjele­neteket, amiben a dohányzást népszerűsítette. Most azonban, hogy megbetegedett, kampányt indított Hollywoodban, hogy az álomváros szüntesse be a cigaret­­tázás propagálását. Rob Reiner filmrendező (When Harry Met Saly, Sleep­less in Seattle, American Presi­dent) elismeréssel nyilatkozott Esztarhas eltökéltségéről, ami a képernyőn történő dohányzás betiltását illeti. „Amikor a fiata­lok Russel Crowe vagy Sharon Stone kaliberű sztárokat látnak a képernyőn pöfékelni, akkor az többet árt bármilyen - a dohány­ipar által - jól megszervezett reklámhadjáratnál. Semmi más ez, mint engedély az ölésre. Én is hozzájárultam megszámlál­hatatlan gyilkossághoz” - nyilat­kozta a magyar származású for­gatókönyvíró. KOVÁCS KLAUDIA Juhász: Drága volt a taszári hisztériakeltés (Origó) - Véglegesen befejeződött a taszári amerikai kiképzés, a tábort elhagyták a kiképzettek, és hamarosan elhagyják amerikai őrzőik is. Juhász Ferenc, honvédelmi miniszter mai sajtótájékoztatóján kritizálta azokat a politikusokat, akik szerinte hisztériakeltésükkel elérték, hogy a tervezettnél nagyobb anyagi terhet eredményeztek a kiképzéssel kapcsolatos magyar biztonsági intézkedések. Megköszönte a magyar kormány segítségét az amerikai kor­mány nevében Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes. A magyar honvédelmi miniszter elmondta, hogy Wolfowitz hétfőn telefonált neki, és köszönetét mondott a taszári kiképzés si­keres lebonyolításában nyújtott magyar segítségért. Az ameri­kai védelmiminiszter-helyettes elmondta, hogy a taszári program befejeződött. A múlt héten még úgy fogalmaztak, hogy a taszári bázis kiképzési programját átme­netileg szüneteltetik. Juhász szerint szóba került a telefonbeszélgetésben a háború utáni helyzet is. Konkrét ameri­kai kérés nem érkezett Ma­gyarországra az iraki újjáépítés ügyében, de a kormány keresi a magyar részvétel lehetőségét - mondta. A miniszter a kormány, illetve a saját nevében megköszönte a magyar állampolgárok, elsősorban a taszári és a kaposvári lakosság türelmét, támogató hozzáállását. Ugyanakkor kritikákkal illette az ügy kapcsán felszólaló, elsősorban ellenzéki politikusokat, például a kapos­vári polgármestert, akik szerinte folyamatosan hisztériát keltettek, veszélyről beszéltek. A fenyegetés miatt kényszerült a kormány a szük­ségesnél indokolatlanul nagyobb mértékű biztonsági intézkedéseket bevezetni. Kostunica tanácsadója is érintett (RTL Klub) - A szerbiai rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a zimonyi klán két vezetője több alkalommal találkozott Kos­tunica nemzetbiztonsági tanácsadójával, illetve a katonai hírszerzés volt parancsnokával, akit ugyancsak a volt jugoszláv elnök bizalma­saként tartották számon. A megbeszéléseken a hágai Nemzetközi Törvényszékről és privatizációs ügyletekről volt szó. Zvezdan Jovanovics, az állambiztonsági elitegység, az úgynevezett vörössapkás osztag volt parancsnok-helyettese ugyanakkor beismerte, hogy ő lőtte le március 12-én Zoran Djindjicsef. A gyilkosság után néhány nappal letartóztatott férfi eleinte hallgatott, de most megeredt a nyelve, s részletesen beszámolt mindenről. Közölte, hogy nem pénzért, hanem „meggyőződésből” lőtte le Djindjicset, ugyanis bemagyarázta neki, hogy a kormányfő vörössapkásokat akar kiadni a hágai Nemzet­közi Törvényszéknek. • A Djindjics elleni merénylet egyébként csak ötödszörre sikerült. A miniszterelnököt a szerb parlament épülete előtt érték a halálos lövé­sek. Szintén a hét elején jelentették be, hogy a szerb hatóságok nemzet­közi körözést adtak ki Slobodan Milosevics volt jugoszláv államfő féle­sége, Mirjana Markovics ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt Ivan Sztambolics volt szerb elnök meggyilkolásához. _ * Debrecenben lesz az Almok álmodéi kiállítás (MTI) - Debrecen önkormányzata örömmel értesült arról, hogy mégis a város adhat otthont a jövőben az „Álmok álmodói - Világ­raszóló magyarok” kiállításnak - közölte Túri Gábor, a cívisváros kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a tárlat leendő helyszínén, a repülőtéri hangároknál tartott sajtótájékoztatóján. Az alpolgármester felidézte, hogy Medgyessy Péter kormányfőhöz és Görgey Gábor kul­turális miniszterhez írták azt a levelet, amelyben felajánlották, a cívis­város befogadná a budapesti Millenáris Parkban az elmúlt év végén bezárt kiállítást. JERUZSÁLEM - Egy izraeli bíróságon megkezdődött Jász­­szer Arafat egyik bizalmasának gyilkossági pere. Egy amerikai béke-aktivista súlyosan megsebesült a nyugati övezetben. SPIN BOLDAK - Afganisztánban a kormány csapatai fegyve­res összetűzésben megöltek két Talibán-harcost. Szaúd-Arábiá­­ban letartóztattak egy német illetőségű arabot, aki állítólag bin Laden környezetéhez tartozott. HÁGA - Egy bíróság elé állított boszniai szerb megtagadta a tanúvallomást az ellene emelt nemi közösülés vádja ügyében. A szerb rendőrség letartóztatási parancsot adott ki Milosevics fel­esége ellen. A belgrádi kormány kötelezettséget vállalt, hogy a bújkáló Ratko Mladics háborús bűnöst kézre keríti. MOSZKVA - Condoleezza Rice, Bush elnök nemzetbiztonsá­gi tanácsadója az orosz fővárosba érkezett, hogy segítsen össze­hangolni a korábbi együttműködést az iraki háborúval kapcsola­tos mostam különvéleménnyel. BUDAPEST - Az Egyesült Államok a taszári támaszponton befejezte a külföldön élő iraki ellenzék kiképzését. - Magyaror­szági internet-használók az országos átlagnál nagyobb százalék­ban támogatják az Európai Unióhoz való csatlakozást. BEIJING - A kínai kormány elnöke hivatalosan megerősítet­te, hogy az országon belül ellenőrzés alatt tudják tartani a SARS-betegség terjedését. Az országban eddig 51 haláleset és 1,247 fertőzés történt. Sz.L. April 11, 2003 ^2

Next

/
Oldalképek
Tartalom