Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)
2003-04-11 / 15. szám
Kompország az EU-kikötő előtt Szerző: Berend T. Iván (NÉPSZABADSÁG) részlet JANCSÓ ZSUZSA _______________ uim m ük u m m 4. Színek és illatok Magyarország és a közép- és kelet-európai térség évezredes történetének talán legfontosabb fordulójához érkezett. „Kompország” - ahogy Ady Endre keserűen nevezte Magyarországot 1905-ben mely „legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között. Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza... dühösen Kelet felé újra”, most vitorlát bontva, jó hátszéllel befuthat és tartósan lehorgonyozhat a Nyugat kikötőjében. De vajon mit tartogat e jövő? Milyen előnyöket és mekkora veszélyeket? Forduljunk válaszért az Európai Unió történetéhez. Winston Churchill Zürichben 1946-ban elmondott beszédében Németország befogadásának szükségességéről, francia- német megbékélésről, Európai Egyesült Államok létrehozásáról beszélt. Az európai összefogást és gazdasági integrációt szabta az amerikai kormányzat a Marshallterv feltételéül. Allan Dulles 1948-ban ennek kapcsán nyíltan kimondta, hogy az amerikai politika célja egy Európai Egyesült Államok megteremtése a kommunizmus veszélye ellen. Végül is e törekvésből nőtt ki az Európai Gazdasági Kooperáció Szervezete, s a francia, német, olasz, belga, holland és luxemburgi szén-, vas- és acélipar szupranacionális irányítás alá helyezése 1951-ben. Ugyanezen hat ország írta alá azután Rómában 1957-ben az Európai Közös Piac létrehozásáról szóló megállapodást. Az integráció lélegzetelállító gyorsasággal mélyült el: tíz év alatt lebontották az egymással szemben alkalmazott vámokat, importkvótákat és egyéb korlátozásokat, létrehozták a hat ország szabadkereskedelmi rendszerét. 1968-ra már egységes vámrendszerrel is rendelkeztek más országokkal szemben, vagyis létrejött a vámunió. Ezen az alapon bontakozhatott azután ki a szabad munkaerő- és tőkeáramlást is biztosító gazdasági unió. A tagországok egymás közötti kereskedelme három évtized alatt huszonháromszorosára nőtt, és új típusú munkamegosztást bontakoztatott ki a fejlett ipari országok között. Többé már nem az ipari és mezőgazdasági áruk, hanem az ipari termékek különböző részegységeinek cseréje állt a középpontban, közös gyártási programok, melyek hihetetlenül megnövelték a termelékenységet és versenyképességet. A Közös Piac országaiban a gazdasági kiegyenlítődés folyamatai indultak meg: eleinte a munkaerő vándorolt az álláslehetőségek után, például Dél-Olaszországból Németországba. Hamarosan megfordult azonban a helyzet, és az állások vándoroltak a munkaerő-tartalékokhoz beruházások formájában. Az 1980-as években a kölcsönös tőkeberuházások évente 30 százalékkal növekedtek, háromszor olyan gyorsan, mint a külkereskedelem. Az integrációs folyamat legnagyobb sikerét az ezredfordulón bevezetett közös valutával és központi bankkal érte el. A folyamatos bővítés *útja természetesen nem volt zökkenőmentes. Már Írország 1973-as felvétele előtérbe állította a gazdaságilag elmaradott tagországok, illetve régiók kérdését, hiszen Írország történelmileg Anglia szegény, elmaradott perifériája és munkaerőforrása volt. Az unión belüli kirívó gazdasági szintkülönbségek aztán különösen kiéleződtek a mediterrán országok felvétele után: 1986-ban Írország, Görögország, Spanyolország és Portugália együttes átlagos egy főre jutó GDP-je az unió többi tagországa együttes jövedelmi szintjének csak 60 százalékát érte el. A tíz legfejlettebb és legelmaradottabb közös piaci régió közötti jövedelmi szintkülönbség egy az öthöz alakult, míg a munkanélküliség rátája a legkedvezőbb helyzetben levő régiókban négy százalék volt, a legelmaradottabbakban azonban 25 százalék. Az Európai Unió hatalmas gazdasági tényezővé tornyosodon a világgazdaságban. Az unió tizenöt állama 1995-ben a maga több mint 370 milliós lakosságával és az összesített 7 trillió dollárnyi GDP-jével egyenlő partnere lett az Amerikai Egyesült Államoknak. A hatalmas és integrált európai piac veszi már fel a korábbi 30 százalék helyett az európai országok exportjának kétharmadát. Európa Európával kereskedik. És ismét erősen megvetette lábát a világ más fertályain is. Míg az amerikai érdekcsoportok tartják kézben az európai direkt külföldi tőkebefektetések felét, addig az európai csoportok az amerikai külföldi befektetések 60 százalékát birtokolják. Európa gazdasági nagyhatalommá vált, mely a század végén a világ direkt külföldi tőkebefektetés-állományából már 39 százaléknyival részesedett - szemben az amerikai 21 százalékkal. A világ vezető multinacionális vállalatai között az Európai Unió vállalatainak már azonos súlyuk van. Magyarország, valamint Közép- és Kelet-Európa más országai alig több mint egy év múlva ennek a gigantikus európai hatalomnak válnak részeivé. De vajon egyenlő partnerek lehetnek-e az integrált Európában? Az unió kibővítése 2004-ben sok szempontból új helyzetet teremt. A fejlettségi szintbeli különbség ugyanis az új és régi tagországok között minden korábbinál hatalmasabb. Míg Írország és a mediterrán országok felvételekor az új tagok a régiek jövedelmi szintjének kereken 60 százalékát érték el, most az új tagországok átlagosan a régiek színvonalának csupán 45 százalékán állnak. A gazdaság termelékenységi szintje a tizenötök szintjének nagyjából a felén áll. Lengyelországban egyedül több a falusi önfenntartó parcella - 3 millió -, mint az EU- ban öszszesen. A bérszínvonal az unió szintjének csupán töredéke, még Csehország, Lengyelország és Magyarország bérszintje is csak 15-18 százaléka az osztrákénak és a németének. A felzárkózás hosszú történelmi folyamat lehet csak. Siker esetén is, ami egy emberöltőn át a nyugatinál kétszerte gyorsabb növekedést követel, 25-30 évre lesz szükség a nyugati színt akkori alsó határának eléréséhez. Az unió azonban nem vállalja, hogy ugyanakkora agrár- és fejlesztési támogatásokat adjon, mint amit az elmaradott régióknak korábban nyújtott. Hét esztendeig a szabad munkaerőmozgásból is kirekeszti az új tagországokat. Az átmeneti „másodrendű” állampolgári státus mellett azonban szabadon áramlanak majd be az új tagországok piacaira az unió termékei és tőkéje. Ez nem megy megrázkódtatások nélkül. Számtalan vállalatnak* kell majd feladnia a versenyt. A szegény, elmaradottabb országok végül is sok szempontból megszenvedik a globalizációt, ami számukra sokszor nem emelkedést, hanem forrásaik kitermelését és kiszállítását jelenti. A legnagyobb erőfeszítések és lakossági áldozatok is hiábavalóvá válnak, ha a gazdaságfejlesztés nem a legújabb és rohamosan meg-megújuló technika bázisán játszódik le. Az alternatíva tehát nem az, hogy részesei legyenek-e a nemzetközi vagy európai integrációnak vagy sem, hanem az, hogy megfelelő feltételeket tudnak-e teremteni a követés sikeréhez vagy sem. Mindjárt a legelső üzletbe betértünk, és legalább félórát töltöttünk a Swarowski kristályokkal kirakott szebbnél-szebb estélyi ridikülök, púderdobozok és más csecsebecsék szemrevételezésével. Egy-egy üvegszekrényben minden hasonló színű volt: itt piros narancsszelet-, piros nyergü elefánt- és piros díszhal-formájú estélyi táskák, dobozkák, rúzstartók és brossok; másutt minden türkizkék volt, a harmadik vitrinben minden aranysárga, a negyedikben minden a holdfény ezüstjében ragyogott. Az ember órákig tudta volna legeltetni a szemét az álomkirakatokon, de nem lehetett, mert ott várt a többi üzlet, mindjárt szemben a Hermés francia parfümöktől illatozó boltja. Itt egy kedves elárusitónö végigszagoltatta velünk az összes újabb kiadású termékeket, de nekem még mindig stuvi-korom kedvence, a ..Caléche" tetszett a legjobban, igaz, fejújított „selymes” formában. Meg is kaptam később ajándékba, azóta minden reggel fújok magamra egy keveset, bár nem Londonba vagy Párizsba megyek útra. mint régen, hanem csak a Rossmore Avenue túlsó oldalára, a szerkesztőségbe dolgozni... Olyan ez a parfüm, mint egy régi szerelem: illata körülleng és emlékeket hordoz, visszahozza a régi magamat, aki húszévesen járta a világot naponta a Malév gépeivel. Akkor még nem voltak terroristák, csak az éber vámosok és határőrök ijesztgették a jobb sorsra érdemes stuvikat. ha véletlenül behoztak egy karton cigarettát vagy hajnali induláskor ottfelejtették egy idegen város szállodájában az útleveleket. A pilóták is még fiatalok voltak - ma már legtöbbjük az „égi pihenőben” nyugszik - sőt. maga a repülés is fiatal volt még Magyarországon, és mi, akik a részesei voltunk, ma „höskorinak” számítunk. Útközben még betértünk a Guerlain ékszerdoboAént csillogó üzletébe, ahol Helena arc- és szemfestékeket próbált ki lanka-datlan lelkesedéssel (becsületére váljék: meg is vette azt, amelyik a legjobban tetszett). Persze a Chanel mintaboltját sem lehetett kihagyni, és még sok más üzletet megnéztünk, különös tekintettel az ékszerboltokra, ahol azonban nem nézték jó szemmel a nyakamban lógó fényképezőgépet. így a húszezer dolláros nagy karikás fülbevalót már nem tudtam megörökíteni, sem a gyémántos nyakláncot Helena nyakában, mert ezeken a helyeken szigorúan tilos volt a fényképezés. Késő délután volt már, amikor megérkeztünk a Caesar’s Palaceba. Szinte hihetetlen, de ezen a napon még egyetlen pénzdarabot sem dobtunk be a mindenütt leselkedő játékautomatákba. Las Vegasban velem ilyen ritkán fordul elő! Ezzel szemben felpróbáltunk hálóinget, csizmát, estélyi ruhát és ékkövekkel kirakott tüsarkú szandált, szemezgettünk 500 dolláros szemüveggel és 390 dolláros Eiffel-tomyos kisbőrönddel. Beléptünk a játékosok klubjába és megforgattuk a nagy szerencsekereket, amelyen minden új tag szerencsét próbálhat. Nyertünk is két jegyet az Atlantis csatájához, ahol kis színházteremben ülve, a biztonsági öveket erősen becsatolva tíz percen át szédítő sebességgel száguldoztunk a levegőben, viaskodtunk repülő sárkányokkal és hajszálon múlott, hogy bele nem ütköztünk néhány sziklacsúcsba. Ki hitte volna, hogy el sem mozdultunk kényelmes üléseinkből, miközben átéltünk egy légi csatát! (FOLYTATJUK) AMERIKAI Hfagyar Hírlap April 11, 2003 AzEŰrőpa-híd
