Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-11-22 / 45. szám
Aki átalakította a világot Száz éve született WIGNER JENŐ jjAz atommag és az elemi részecskék elméletéhez adott hozzájárulásáért, elsősorban az alapvető szimmetriák felfedezéséért” kapta 1963-ban a fizikai Nobeldíjat Wigner Jenő. A Budapesten született fizikus nélkül nem épülhetett volna meg a világ első atomreaktora. A jómódú Wigner család az 1902. november 17-én született Jenő fiát a Fasori Evangélikus Gimnáziumba íratta be - ugyanitt tanult az ugyancsak Nobeldíjas Harsányi János és a Wigner által a világ egyetlen lángelméjének tartott Neumann János. Életre szóló szellemi muníciót kapott e középiskolában a fiatal Wigner, az iskola legendás matematika tanárának, Rátz Lászlónak arcképét élete végéig amerikai dolgozószobájának falán őrizte. A fizikát tanító Mikola Sándor óráinak színvonalát mutatja, hogy az egyetemi fizikakurzusokat Wigner döntően ismétlésként élte meg. Tizenhét éves korában választott pályát, nem egészen önkéntesen. Amikor édesapja meghallotta, hogy a fia fizikus szeretne lenne, rögtön visszakérdezett: „Mondd, fiam, ebben az országban hány fizikusi állás lehet?” Némi túlzással Wigner azt válaszolta: „Azt hiszem, négy”, így lett belőle vegyészmérnök. Papíron és nagyon rövid ideig, mert Wigner és a fizikusi pálya gyorsan egymásra talált. A vegyészhallgató Wigner a budapesti Műegyetemről a berlini Műegyetemre ment át és 1925- ben ott doktorált Polányi Mihály professzor irányítása alatt. (Polányi fia 1986-ban kémiai Nobel-díjat kapott.) A berlini évek után rövid időre hazatért apja újpesti bőrgyárába, ám amikor megismerkedett Heisenberg és Bohr kvantummechanikai eredményeivel, visszasietett Berlinbe, majd Göttingenbe. Sokáig itt sem időzhetett, hiszen a nácizmus térnyerése mind jobban ellehetetlenítette ottlétét. Wigner rövid tépelődés után elfogadta az USA- ba szóló invitálást. Egyike lett azon magyar származású tudósoknak, akik átformálták az amerikai tudományos életet. Mások mellett Lánczos Kornél, Neumann János, Teller Ede, Szilárd Leó, Szentgyörgyi Albert, Kármán Tódor és természetesen Wigner Jenő tartozott ebbe a csoportba. Iskolatársát, Neumannt különösen sokra tartotta. A harmincas években Wigner kvantummechanikai felismerései a tudományág mérföldkövének számítanak. Kimutatta, hogy a kvantummechanika alapján az atommag szerkezete megérthető. Rájött, hogy két magrészecske között ható erőnek nagyon rövid hatótávolságúnak kell lennie, felismerte a protonok és neutronok együttes számának megmaradását. 1939-ben kidolgozta a maghasadás fizikai elméletét. Tudományos közleményeinek többsége kvantummechanikával, szimmetriákkal és csoportelméleti kérdésekkel foglakozott. A maghasadás németországi felfedezése a tudóst politikai lépésre késztette. Wigner Szilárd Leó és Teller Ede társaságában felkereste Albert Einsteint, aki a beszélgetés után levélben fordult az USA elnökéhez, Roosevelthez - pontosabban Einstein aláírta a Szilárd és Wigner által írt dokumentumot amelyben a meghasadás katonai veszélyére figyelmeztette a Fehér Ház vezetőjét. Döntően e levélnek köszönhetően kezdték el építeni a világ első atomreaktorát 1941-ben és 1942 decemberében már beindították azt. Az urán-grafit máglya egyes rétegeinek felrakása után a mért neutronsugárzási adatokból Wigner számította ki, hogy mikorra várható a láncreakció önfenntartóvá válása. A Manhattanprogram részeként a magyar származású fizikus tervezte a hanfordi reaktorokat, amelyek plutóniumot termeltek az atombombához. A világháború után egy kutatóintézet igazgatója lett, ahol ma is használt reaktortípusokat fejlesztettek ki. A hidegháború miatt csak 75 évesen, 1977-ben látogathatott szülőföldjére. Ekkor az Eötvös Loránd Fizikai Társulat választotta tiszteleti taggá. További tíz év telt el mire az ELTE tiszteletbeli doktorává fogadhatta az 1963-ban fizikai Nobel-díjjal kitüntetett tudóst. 1988-ban az MTA választotta tiszteleti tagjává. Wigner hatvanévnyi amerikai élet után is inkább magyarnak tartotta magát semmint amerikainak. A magyar költészetet Európa legszebbjének nevezte, a magyar dalok és versek, az ország kultúrája mindig benne élt, miközben az amerikai kultúra sok vonása élete végéig idegen maradt számára. Wigner 1995- ban, Princetonban halt meg. A New York Times így emlékezett a fizikusról: „Wigner azoknak a Budapesten született és ott nevelkedett tudósoknak az egyike volt, akik a jövőbe tekintettek, Nyugatra jöttek és átalakították a modem világot.” ÖTVÖS ZOLTÁN ÉVFORDULÓK 40 ÉVE. 1962. november 22- én zuhant le egy Párizs melletti mezőre a Malév IL- 18-as típusú repülőgépe, amely a rossz időjárási körülmények miatt nem tudott leszállít i. A gépen csupán egy tucatnyi utas tartózkodott, de a személyzetben ott volt a Malév főpilótája, Kapitány István, és az egyik stuvi Latabár Marika volt, Latabár Árpád színész lánya. Senki nem maradt életben. Egy évvel később e napon halálos kimenetelű merényletet követtek el John Kennedy amerikai elnök ellen Dallasban. Equipment For Overseas Use! PAL Camcorders Appliances for overseas use available Voltage Converters -Converts your 220 volt appliances to 110 volts. Adaptors also Available. Call 4 Prices! Location: 7761 Santa Monica Blvd W. Hollywood, Ca 90046 Telephone: 323-656-2475 Business Hours: Mon. - Fri.: 10am-6pm Saturday : 11am-5pm Sunday : Closed Multi-System VCRs-Play: PAL, NTSC, SECAM Hagyja otthonát... ... a legjobb kezekben! Coldwell Banker! Tom Gabor garantálja, hogy meg lesz elégedve! Költözik? Vegye igénybe költöztető szolgálatunkat! TOM GABOR Coldwell Banker Ingatlan Ügynökség 12930 Ventura Blvd., #202 Studio City, CA 91604 (310) 274-9677 (818) 528-2230 TGABOR@coldwellbanker.com Mint Mulholland Drive-i háztulajdonos, jól ismerem és Önnek is szívesen bemutatom Beverly Hills, Hollywood Hills, Bel Air és Studio City legszebb ingatlanait. - Tom Gabor Ha az Ön ingatlana más ügynöknél van listázva, nem áll szándékunkban befolyásolni ezzel a hirdetéssel. PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! Egészség nélkül nincs boldogság! DR. PEKAROVICS ZSUZSA BELGYÓGYÁSZ ÉS ENDOKRINOLÓGUS Általános belgyógyászati problémák szakszerű kezelése (légzőszervi betegségek, szív-érrendszeri rendellenességek, gyomor-és bél panaszok, bőrelváltozások, rákszűrés). A legújabb endokrinológiai kutatási eredményeket alkalmazó ellátása a hormon-zavaroknak, cukorbetegségnek, szexuális és termékenységgel, terhességgel kapcsolatos rendellenességeknek. Fogyni vágyó betegeinknek a legkorszerűbb, az egyetlen klinikailag is igazolt, maradandó és biztonságos fogyókúra programmal állunk rendelkezésére. A program különleges kombinációja az egyénhez igazított diétának, életmód és pszichológiai terápiának, valamint az egyedül klinikánkon megtanulható és begyakorolható "M.D.-Kondi" fogyasztó tornának. A fitness teremmel bővült rendelőnk címe: Susan Pékarovics, M.D. Internal Medicine and Endrocrinology 6360 Wilshire Blvd., Suite 502 Los Angeles, CA 90048 Tel: (323) 951-4916 * Fax: (323) 951-4917 Szállítás Los Angeles Budapest között INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. Call Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) Zárt konténerben autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Házhozszállítás és felvétel is megoldott Csomagolást is vállalunk Website: www.losanqelesimaqyarok.com BUDAPEST - HUNGARY PARAMOUNT - USA Telefonj) 2260-240, (361) 2260-935 7e/efon:(562) 634-9256, (805) 527^006 Mobil: (30) 9681-122 Fax:(805) 579-9611 1222 Budapest 7525 Rosecrans #221 Borkő utca 6/A Paramount, CA 90723 Email Budapesten: thomasbl@axelero.hu Email Los Angelesben: miklosDerehazv@comDuserve.com MKQ99 Starting From | ^ From: VI $349? Multi System Televisions Telefonszám: /rÄ 1í323> f6'24?5 iuility [Elgggljg Visit us online: | www.go2quality.com H www.qualityelectronic.net LANGUAGE TRANSLATOR Hungarian to English {AA 099 English to Hungarian / Fejlett angol szókiejtő rendszer • 475.000 szó és kifejezés, valamint 36.000 orvosi, 33.000 műszaki. 29.000 üzleti és 28.000 jogi szakkifejezes • Elektronikus angol nyelvtankönyv témakereső funkcióval • Külső PC csatiakozo a gyors számítógépes adatátvitelhez And much more. AMERIKAI mm Magyar Hírlap |j