Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-11-15 / 44. szám
jancsó Zsuzsa AZ UTOLSÓ KÜLDETÉS A történet 1944. szeptember 11-én kezdődött a németországi Oberhof hegyi falucskában, valahol Thüringiában. Azazhogy akkor végződött, de mégsem zárulhatott le - egészen napjainkig. Bill Lewis amerikai pilóta ezen a napon P-51-es Mustang gépével berepülést végzett, 35 társával együtt, mélyen az ellenséges német terület fölé. Az angol partokon lévő barakkjából gyakran írt levelet szeretteinek: édesanyjának, feleségének, Eleanornak, és kicsi lányuknak, akit csak egyszer látott, mert születésére sikerült néhány nap szabadságot kapnia, hogy hazautazzon az oklahomai Tulsába. Bill Lewis 22 éves volt ekkor, és aüg várta, hogy lejárjon szolgálati ideje. A háborúról nem sokat tudott, csak ment, ahová küldték. A kötelező 300 repült óra felét már teljesítette, és remélte, hogy karácsonyra otthon lehet a családjánál. Az amerikai pilóták tűzharcba keveredtek német harci gépekkel, s az alig tíz percig tartó ütközet után négy gép nem tért vissza a bázisra. Bill Lewis is az eltűntek között volt. Amerikai vadászpilóták 1944-ben a P-51 Mustang repülőgép előtt. Bill Lewis hadnagy jobbról a második. (Családi fénykép) Adalbert Wolf halkszavú, magányos ember volt, aki gyakorta tett hosszú sétákat az Oberhofot övező thüringiai erdőkben. Néhány nappal a nagy légi csata után elmesélte rokonainak, hogy amerikai repülőgép füstölgő roncsaira bukkant a Griefenberg hegy oldalában. A gép becsapódása mély lukat vágott a földben, és körülötte fém- és emberi maradványok hevertek mindenfelé. Wolf unokahúga nemrég elmondta, hogy nagybátyjának nem volt szíve otthagyni a pilóta fákról lógó maradványait - összeszedte, ahogy tudta, és a közelben eltemette. Találhatott valami igazolványt vagy névtáblát is, mert megtalálták a sírt jelző egyszerű fakeresztet, rajta a felirattal: W. Lewis, USA, gef. 11.9.44. ("gefallen" németül azt jelenti: elesett). A megtalálók az amerikai hadsereg egy különleges, újonnan alakított egységéhez tartoznak. A Hawaii székhelyű Central Identification Laboratory (CILHI) feladata a külföldön elesett amerikai katonák felkutatása és hazahozatala. A II. Világháborúból még mindig 78 ezer(!) nyomtalanul eltűnt katonát tartanak számon, sokkal többet, mint az az 1900, akik a vietnami háború során tűntek el. Azóta nagyot fordult a világ, egyrészt a modern felszerelések tekintetében, amelyekkel azonnal fel tudják hozni a tetemeket a tenger mélyéről vagy a dzsungelból. Másrészt, a világháborús eltűntek hazahozataláért nem nehezedett akkora nyomás a politikusokra, mint ma. Senki nem firtatta a titkokat, elkönyvelték a veszteséget és éltek tovább, ahogy tudtak. Eleanor Lewis nagyon várta haza a férjét. Addig is gyűjtötte az újságkivágásokat a háborús eseményekről, különösen miután Bili édesanyja táviratot kapott, hogy fia eltűnt szeptember 11-én. Elég későn jött az értesítés, addigra már hallottak a nagy légi csatáról, de még remélték, hogy Bili hazajön. Minden újságcikket összegyűjtöttek, ezekből kiderült, hogy összesen 1100 amerikai bombázó és 440 vadászgép szállt fel azon a napon, a szeptember 11-ei küldetés során, amely Bili utolsó missziója lett. Közülük 40 bombázó és 17 vadász nem tért vissza. Eleanor, a gyászoló özvegy minden követ megmozgatott, hogy megtudja férje eltűnésének pontos körülményeit. Hátha Bili fogságba esett? Talán életben maradt, de elvesztette az emlékezetét és most ott bolyong valahol kábán, az ellenséges területen... A hadsereg nem válaszolt Eleanor kétségbeesett érdeklődésére. A háború közben végétért, s a lapok tele voltak csodálatos módon megmenekült katonák megható történeteivel. Eleanor kivágta és eltette mindet. Volt köztük egy, amely különösen közelről érintette. "Hazatért egy tulsai repülős!" Persze nem Bili volt az, hanem egy Nelson WiŰiamson nevű pilóta, akit azonban annyira meghatott Eleanor sorsa, hogy a fogadására rendezett partit otthagyva, felkereste az ifjú hadiözvegyet. Amikor a kis Sharon meglátta a magas, egyenruhás férfit a házukhoz közeledni, odaszaladt hozzá és felkiáltott: "Daddy, daddy!" Múltak az évek, s végül 1946-ban hivatalosan is halottnak nyilvánították Bilit. A hadseregtől a levéllel egy "Purple Heart" érdemrend is érkezett. Eleanor elsiratta a férjét, hozzáment Willi— amsonhoz, aki saját gyermekeként nevelte fel Sharont. Két közös gyermekük született. Eleanor az újságkivágásokat és minden más emléket egy kartondobozba csomagolt, átkötötte spárgával és édesanyjánál helyezte el, talán el is feledkezett róla. Sharon húsz éves volt már, amikor nagyanyja megtalálta a dobozt és előkerültek a régi levelek, fényképek. Édesanyja sírt, nevelőapja pedig hallani sem akart a múlt kísérteiéinek felidézéséről. (folytatás a 9. oldalon) HOGY MIK VANNAK!! Reprodukálták a fáraók illatszerét BECS (MTI) - Újra előállították a küßt, a fáraók illatszerét francia tudósok egy nagy francia kozmetikai cég segítségével. A most újra szimatolható változat 16 különféle anyagból készült, de soha nem kerül majd piacra - írta a Kurier című bécsi lap. A munka alfája egy ókori amfora alján talált kevés üledék volt, ám hiába próbálták kielemezni, ahhoz nem bizonyult elegendőnek. A Francia Múzeumok Kutató és Restaurálási Intézetének tudósai azonban nem adták fel könnyen: addig kerestek, amíg Thébától - a mai Luxortól - délre lévő Edfu egyik szentélyében találtak egy1 küfireceptet a falakra vésett képek között. Csakhogy a hieroglifák megfejtése sem szolgált elegendő információval az illatszer újbóli előállításához. Végül Plutarkhosz, az Egyiptomot Krisztus ideje táján bejáró görög történetíró egyik írása, valamint Sandrine Videau francia illatszerszakértő finom orra segített. A görög szerző írásának ismeretében is maradtak azonban problémák: sokféle receptúráról számolt be, valamint arról, hogy a küfi nem folyékony, hanem szilárd volt. Meg kellett találni a megfelelő módszert ahhoz, hogy az alapanyagokból golyócskákat hozzanak létre, de úgy, hogy a szárításnál az illó anyagok ne távozzanak. Videau asszony rájött a megoldásra, amely Egyiptomra gondolva kézenfekvőnek látszik: a napon kell megszárítani a golyócskákat. Az új küfi citromfűből, pisztáciából, mentából, fahéjból, mirtuszból, az acorus calamus nevű mérgező nádféléből, valamint borókából, gyógy füvekből és gyökerekből készül. Ezeket porrá őrlik, leöntik borral, majd hozzátesznek hámozott-magozott szőlőt és pálmabort, s öt napig pihentetik. Ezután tömjént felfőznek mézzel, az egészet összekeverik és újra öt napig állni hagyják, végül őrölt mirhát tesznek hozzá. Az illatszer-szakértők szerint a küfi előbb a menta és a citromfű friss illatát, majd a boróka és a fahéj fűszeres aromáját árasztja, s az egész kompozíciót lekerekíti a tömjén és a mirha kesernyés szaga. Plutarkhosz szerint a küfi az embereket álomba ringatja, megnyugtatóan hat rájuk, elűzi a nap gondjait és így nyugalommal és békével ajándékozza meg őket. A régi egyiptomiak hittek abban, hogy a küfi felélesztheti a halottak nemi életét, de az élők számára is nélkülözhetetlen volt: a nők a hajukba tették a golyócskákat és intim testrészeiket illatosították vele, vagy füstölőként a termek szagosítására használták. A mai halandóknak azonban meg kell lenniük ezután is küfi nélkül: egyrészt olyan anyagok is szerepelnek benne, amelyeket az érvényes rendelkezések értelmében nem szabad felhasználni ilyen célra, másrészt Videau aszszony szerint túlságosan szúrós a fáraók illatszerének szaga, így aztán nemigen vennék, ha lehetne is kapni. ************ MESTER LÁSZLÓ A gépkocsi átveszi a vezetést A 19. század legvégéig az egyéni közlekedés állatokkal vontatott kocsikra szorítkozott. Voltak szamárfogatok és ökörfogatok már primitív korokban is, de ezek .elsősorban a mezőgazdasági munkával kapcsolatos mozgást segítették elő. A hosszabb távú utazást módosabb emberek magánfogatain kívül a postakocsik üzembeállítása jelentette. Ezek megfelelő díjért hajlandók voltak magánszemélyeket és csomagjaikat, majd a postaszolgálat fejlődésével leveleket és feladott csomagküldeményeket szállítani. Mindez csupán a szárazföldi közlekedést biztosította, hajóval hosszabb tengeri utazásokat már azokban a jóval primitívebb korokban is lehetett tenni, amikor az embereket a helyváltoztatás még távolról sem izgatta annyira, mint napjainkban. Nagyobb tömegek viszonylag hosszabb távolságokra való nekilódulása csak a gőzvasút megjelenésével kezdődött. A vasút azonban csupán megközelítő pontokra szállított, onnan a fentebb felsorolt módozatokat kellett használatba venni az ezzel együttjáró primitív következményekkel. Nem kétséges, hogy az igazi forradalmi változást az egyén kényelmére és gyakorlati hasznára szolgáló magángépkocsik feltalálása és villámszerű elterjedése jelentette. Ha ennek történetét közelebbről szemügyre vesszük, könnyen meglepődhetünk, hogy a ma olyan nagy lendülettel nemcsak városok és országrészek, hanem kontinensek között is lázasan mozgó, sőt hömpölygő tömegek csupán szinte „tegnapelőtt” óta élvezhették ezeket az előnyöket. Mindaddig bizony az emberiség többsége úgy élte le rövidke életét, hogy falujábólvárosából, ahol született, ki sem mozdult egy életen át. Gőzzel hajtott személygépkocsival a francia N. J. Cugnot már 1769-ben kísérletezett, de csakhamar kiderült, hogy ez az út tovább nem járható, miután a gépi berendezés túlságosan nagy súlyt jelentett és bizonyos terjedelmet követelt. Az első benzinmotort az osztrák S. Marcus mechanikus szerelte fel kocsijára 1875-ben. A gyakorlatban is bevált háromkerekű autó pedig már a német Benz találmánya volt. Az ő nevét őrzi a ma már világhírű Mercedes-Benz gyár márkaneve. Az első Mercedes személygépkocsi 1900-ban Németországban készült. Ez már négykerekű volt, csakúgy, mint korábban, 1886-ban Daimler lovashintóból átalakított gépkocsija. A gépkocsigyártás a nagy lendületet azután Amerikában kapta, amikor a Ford, Chrysler, Buick, General Motors átvette a vezetést a világ autóiparában. A gyártás ésszerű megszervezését a Fordművek kezdték a világon az első futószalagrendszer bevezetésével. Ezt az időszakot követően a termelés már szinte a szemünk előtt játszódott le, az előállított gépkocsik számának hihetetlen növekedésével. Eddig a pillanatig azonban a gyártókat csupán a gépi tökéletesítés és az előállított kocsik árának fokozatos csökkentése izgatta, hozzákapcsolva ehhez az utasok kényelmét szolgáló berendezéseket, a korszerű rúgós kárpitozással készített üléseket, a szórakoztatásra a mind tökéletesebben működő rádióval. A fékrendszerek fejlődése is ezzel együtt járt, de ez a gépkocsi rendeltetésszerű működésének szükséges kelléke volt. A motorok teljesítménye egyre növekedett, miközben az üzemanyaggal való takarékoskodás megoldása is sikerült. A gépkocsik százmilliói száguldoztak a világ országútjain, megengedett és nem megengedett sebességgel. A városok néha félelmetesen szűk utcáin is sokszor hajmeresztő cikázások bonyolódtak le és közben egyre nőtt a sérülések és halálesetek száma. A kocsi biztonságos üzemeltetésével abban a korban még senki sem törődött. Csupán a legutóbbi évtizedekben szigorodott meg a törvény és a gyártók lelkiismeretének álcázott üzleti érdek a gépkocsiban ülők testi biztonságát jelentő újítások bevezetésével. A biztonsági öv és a légzsák nem is „tegnapelőtt”, hanem „tegnap” jelent meg a legújabban gyártott gépkocsikban. És ezzel örömmel kell regisztrálni új korszak kezdetét. Ma már nemcsak a sebesség a fontos a mérföldben meghatározható csökkentett üzemanyaggal, hanem a vezetők és utasok testi biztonsága, sőt élete is. Ehhez természetesen hozzá kell venni a szeszélyes sors következtében éppen a rakoncátlan autók közelében tartózkodó gyalogosok életét és testi épségét is. A balesetek jelentős részét összeütközések okozzák. A technika mai állásával ezek halálos fenyegetését csökkenteni lehet, esetleg el is kerülni. A neves autógyárak ma már pszichológusokat alkalmaznak, akik kidolgozzák, hogy úgynevezett vészhelyzetben hány jelentős másodperc múlik el, ami csökkentheti a baleset veszélyét. A stuttgarti Mercedes gyár például tanulmányozta ezt a helyzetet. Terveket dolgoztak ki arra vonatkozólag, hogy amikor a gépkocsi rossz előjeleket észlel, a fejlett komputer-technika alkalmazásával, a pánikfékezés, borulás, sodródás elkerülésére a kocsi az automatikus felkészülés állapotába kerül: övék megfeszülnek, tetőablak bezárul és az ülések felveszik az ütközés kivédéséhez legmegfelelőbb pozíciót. A svéd Volvo gyár például különleges fontosságot tulajdonít a terhes nők védelmének. A ma használatos biztonsági övék ugyanis nem védik a nő testének hastáji részét. A megoldást az övbe épített légzsákokban keresik. Az elütött gyalogosok életét védik például a védelemre átalakított motorháztetők, valamint a szélvédő speciális kialakítású gumikerete. A japán Honda autógyár már évek óta foglalkozik a gyalogosok védelmével. Hasonló gondolat vezeti a Ford gyár tervező mérnökeit is. Felmerült az elképzelés, hogy légzsákokat helyeznek a kocsi elejére. A kocsi megperdülését például az egyes kerekek eltérő fékezésével kívánja elkerülni az úgynevezett Electronic Stability Program. És ez csak a kezdet. A Közvéleményt megnyugtathatja, hogy a folyamat elkezdődött. B JH amerikai J llfagyar girlap
