Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-06-28 / 26. szám
Jancsó Zsuzsa Egyre nagyobb lábon élünk Szerencsés nemzet az amerikai, mindig is az volt. Európából kifelé Vágyakozva nemcsak gazdagságát néztük sóvár szemmel, hanem évszázadok óta tartó békés, folyamatos fejlődését is. És most magunk is amerikaiak lettünk, itt élünk Amerikában, annak is a legszebb csücskében, Kaliforniában. Mindenünk megvan, több enniinnivalónk, ruhánk, cipőnk, autónk, játékunk, komputerünk, mint amit valaha is elhasználhatunk. Mindenünk megvan, tehát boldognak kellene lennünk, de mégsem nyugodhatunk, mert soha semmiből nem elég, ami van. Hiába veszünk nagy, szuperlóerős, drága sportkocsit, mert amint lépésben döcögünk vele a zsúfolt freewayen, biztos, hogy az előttünk, mögöttünk vagy mellettünk haladók egyikének nagyobb és szebb kocsija van. Egyre nagyobb tányérból esszük az étteremben a hatalmas adagokat, egyre nagyobb pohárból isszuk a kávét és az üdítőt. Egyre nagyobb hangerejű rádióból hallgatjuk a zenét, például a divatos rap számot: „I want it all, all, all, all...” De mit is akarhatunk még, amikor már mindenünk megvan? 64 inches tévét, 160 dolláros Nike tornacipőt, ami pont úgy néz ki, mint az űrhajósoké? Volt idő, amikor csak a nagyon gazdagok dúskálhattak mértéktelenül a földi javakban. Igaz, ők ma is nagylábon élnek - gondoljunk csak Aaron Spelling 45 szobás Holmby Hills-i palotájára, Bili Gates vízalatti sztereós úszómedencéjére, vagy Lisa Kerkorian gyermektartási követelésére: volt férjétől, az MGM-mogul Kirk Kerkoriantól nem kevesebb mint 320 ezer dollárt kér négyéves kislánya havi költségeire, ebből 14 ezret gyermek-partikra és 436 dollárt háziállatok tartására. (Bár Kati lányom legfrissebb tapasztalatai alapján ez utóbbi nem is tűnik olyan soknak, mivel két hónapja ennél valamivel többet fi- , zetett ki kedvenc macskájának, Tonynak a szomszéd macska által ejtett sebe gyógyítására. Azóta a macskáknak betegbiztosításuk van- most már csak Katinak nincs, mert ki győzi ezt pénzzel?...) A tékozló gazdagok azonban csak a túltengő bőségskála csúcsát jelentik limuzinba szerelt presszógépeikkel, kandallóikkal és műholdas tévéikkel. A mértéktelen tékozlás mindenkinek demokratikus előjoga lett, társadalmi és kulturális megkülönböztetés nélkül. Ez nemcsak a javak mennyiségében, de azok puszta méretében is megnyilvánul. Emlékszem, a hatvanas években, amikor egyik amerikai rokonunkat megismertük Budapesten, és elvittük valamelyik műemlékünkhöz, a várt álmélkodás helyett ezt a megjegyzést tette: „Hát igen, ilyen nálunk is van, csak sokkal nagyobb!” Azt hittük, csak dicsekszik, de azóta rájöttünk: Amerikában valóban minden sokkal nagyobb, mint Európában. Hasonló véleményre jutott a minap egy francia antropológus, G. Clotaire Rapaille is, miután három évtizeden át tanulmányozta az amerikai fogyasztói társadalmat. „Amerikában soha semmiből nem elég” - mondja a tudós. „Az amerikai életformát ma a mértéktelenség és az állandósult ’újgazdag mentalitás’ jellemzi.” Ez a pukkadásig felfújt Zeitgeist kiterjed az élet minden területére: ha vasárnap templomba megyünk, egyre nagyobb, aréna-méretű hodályokban imádkozunk, és gyermekeink groteszkül nagy és nehéz hátizsákokkal járnak iskolába. Még az elmúlt év katasztrofális eseményei sem rendítették meg az amerikai vásárlási kedvet, sőt, bizonyos cikkek iránt - mint például páncélozott, golyóálló SUV-k - egyenesen megnőtt a kereslet. Ugyanakkor a mértéktelenség következményei egyre aggasztóbbak: a túlfogyasztás okozta kövérség egészségi problémákat okoz, az egyre nagyobb járművek nem férnek el az utakon, a kreditkártya-adósság már az égig ér, és a rablógazdálkodás feléli természeti kincseinket. Mikor mondjuk hát ki végre, hogy ELÉG?! Amit Rapaille megállapított, mi is elmondhatnánk. „Nálunk otthon csak annyi volt a tányéron, amennyit meg tudtunk enni. Addig fel sem kelhettünk az asztaltól, amíg üres nem volt a tányér. Amerikában akkora adagokat adnak, hogy öt embernek is elég lenne! Amikor először láttam egy amerikai ’walk-in closet ’-et, majdnem rosszul lettem. Otthon a ruhás szekrényben tartottuk a ruháinkat, itt egy külön szobában! Az Óhazában kisebbítő képzőkkel beszéltünk: van egy házikóm, egy kertecském, egy kiskutyám, egy asszonykám... Itt mindenki szuperlatívuszokban beszél!” Jól példázza a különbséget a kozmetikai sebészet is. Míg Európában a legtöbb mellműtét csökkentésre irányul, Amerikában a növesztés a divat, pedig már így is túlméretezettek a nők. Az átlag amerikai melltartóméret az elmúlt évtizedben mintegy másfél számmal, 34 B-röl 36 C-re növekedett. Most nézzük meg közelebbről a túlfogyasztás néhány területét. Étkezés. Az üdítő italok adagja egyre nő. A 7-Eleven 1976- ban vezette be a 32-ounce-os Big Gulp (nagy korty) konténert, de ma már ez is túlhaladott álláspont: van 44 oz-os Super Big Gulp és 64 oz-os Double Gulp. Ezzel szemben az emberi hólyag befogadóképessége csupán 13.5 ozs. Vásárlás. Az előző generáció még szupermarketekben vásárolt- ma már egyre inkább fizető tagságú áruház-klubokba járunk bevásárolni, ahol plafonig érő polcokról emelővel veszik le és gyermekágy méretű kocsikon viszik a pénztárhoz az árut. De az adagok is gigantikusak: húszkilós lisztes és kutyaeledeles zsákok, 300-1000 tablettás orvosságos üvegek, kocsikerék méretű sajtok és ládaszámra kapható italok. Lakás. Az átlag amerikai ház alapterülete ma 2,300 négyzetláb, (folytatás a 9. oldalon) Ilyet egy férfi soha nem csinálna... Az erdésznő gyújtotta fel az erdőt Hetek óta aggódó figyelemmel kísérjük a minden eddiginél súlyosabb coloradói erdőtűz pusztítását és az oltásban résztvevő mintegy 2,200 tűzoltó hősies küzdelmét. Szokatlanul száraz volt az idei év, alig hullott csapadék, egy szikra elég, hogy lángba borítsa a világot. A múlt héten már úgy tűnt, közel a győzelem, de hétfőn újabb teret hódított a tűz. 25 ház már elpusztult, és még többszáz házat fenyeget teljes pusztulás Woodland Park körzetében, Denvertől 70 mérföldre délre. Több mint 6000 embert költöztettek ki a veszély elől. Bombaként robbant a hír a hét elején, hogy a tüzet egy erdésznő okozta szinte elképzelhetetlenül ostoba módon. Mint ismeretes, Terry Barton volt az, aki először jelentette a tüzet, amely állítólag egy "elhagyott tábortűzből" keletkezett, s ő megérezte a füstszagot. A nyomozás során azonban kiderült, hogy ez nem egészen így volt. Mi is történt tehát június 8-án? A 38 éves Barton, akinek munkaköre a rábízott terület felügyelete volt, s elsősorban arra kellett vigyáznia, hogy meggondolatlan turisták ne gyújtsanak tábortüzet ilyen tűzveszélyes időben, ezen a napon is az erdőt járta. Saját elmondása szerint, közben gondolatban az elvált férjétől kapott levéllel foglalkozott. Olyan dühroham fogta el, hogy úgy érezte, azonnal el kell égetnie a levelet. Keresett hát egy tábortűz-helyet, meggyújtotta a levelet, majd továbbment. Később visszanézett és látva a füstöt, visszasietett, de a tüzet már nem sikerült elfojtania. Ekkor találta ki azt a mesét, hogy ő "fedezte fel" a tüzet, és néhány napig ezért hősként ünnepelték. Terry Barton most gyújtogatás, állami tulajdon károsítása és hamis tanúzás vádjával került bíróság elé. Akik ismerik, mind kitűnő "erkölcsi bizonyítványt" állítanak ki róla. 18 éve szolgál a Forest Service-nél, imádja a természetet, és a légynek sem ártana - ez derül ki az ismerősök elmondásából. A rádió talk-show műsorai (amelyeket általában férfiak vezetnek) hétfő este kegyetlenül kigúnyolták a szerencsétlen, csalódott szerelmest, aki bánatában ekkora őrültséget csinált. "Erre egy férfi sohasem lenne képes" - hangoztatták. Az általános vélemény az volt, hogy a nő vagy teljesen őrült, vagy szándékosan okozta a tüzet. Keddre aztán kiderült, hogy sajnos ez utóbbi az igaz. Ha bűnösnek találják, 20 évi börtön és 250 ezer dolláros büntetés várhat rá. Addig sem engedik haza, mert attól félnek, hogy az otthonukat, mindenüket elvesztett szomszédok meglincselnék a gyújtogató erdésznőt. -j -Végső menedék Amikor a letiport 1956 végén nyugat felé átléptük a magyar határt, ösztönszerűen számba vettük, hogy mit is viszünk magunkkal. Eszünkbe jutott Márai Sándor Halotti Beszédének emlékezetes sora: "Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény emlékeid..." Tulajdonképpen mindez semmit sem ér - "avítt kacat." Akkor nekem eszembe jutott a rendkívüli kincs, amit hiába motozna meg a bozontos szemöldökű határőr, sehol sem találná és így el sem vehetné tőlem: drága magyar nyelvem, őseim kincse, egyetlen örökségem. Mondhatná valaki, hogy idegenben mindez semmit sem ér, de rögtön ráolvasnám, hogy nem igaz. Feleségemmel és gyermekeimmel ezen a nyelven fogok beszélni és amikor életem végén már semmim sem lesz, ez a szépséges, muzsikáló, színes, zamatos és mégis megfoghatatlan kincs változatlanul melegíteni fog. Később, hónapok múltán, amikor megvetettük lábunkat az új világrészen, csendben megfogadtam, hogy dédelgetni, őrizni fogom és másokat is erre fogok tanítani. Isten segítségével ez sikerült is és most, évtizedek múlásával, visszatekintve, megnyugtat a tudat, hogy eszerint éltem. A kis lángot igyekeztem életben tartani és így ő sem hagyott el engem. Ma is elevenen él a lelkemben, mint amikor elhagytam őseim földjét és azt remélem, hogy ez az átplántált láng is tovább lobog másokban. Mi is a nyelv? A kimondott szó, amivel érzéseinket, gondolatainkat közöljük; amivel megvédjük álláspontunkat, elgyönyörködtetjük önmagunkat és másokat? Szumátra legprimitívebb törzsének is van nyelve, amivel megértetik önmagukat. Nekünk talán makogásnak tűnik. Szebb lenne a miénk? Ez egy pillanatig sem vitás. Hallgassunk meg idegeneket. Giuseppe Mezzofanti bíboros, aki a 18-19. században élt, ötvenynyolc nyelvet beszélt. Egy alkalommal kollégájának így nyilatkozott: "Tudjátok-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és a latinnal egy sorba helyezek? A magyar! A magyarok maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában." Sir John Bowring angol író és diplomata, később Hong Kong kormányzója, aki barátságban volt Vörösmartyval, Life and Works című könyvében ilyen megállapítást tett: "A magyar nyelv messze magában áll. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett... Ez a nyelv a nemzet felsőbbrendűségnek, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legdicsőbb műemléke. A magyar nyelv eredetisége csodálatos." Jókai Mór egy helyen így érzékeltette nyelvünk tömörségét: "Hívtak. Jöttem. Küldtek. Mentem." Talán a latin kivételével egyetlen nyelv sem tudja ezeket a gondolatokat egy szobán kifejezni. A magyar nyelv szerkezetében is más, mint a legtöbb ma élő nyelv. Úgynevezett "agglutináló." Vagyis a képzőket, a ragokat a főnevek végéhez illeszti. A melléknév sohasem kap ragot. Az egyik etimológiai leírás ezt így érzékelteti: jó-ság-á-t. Vagyis az alapszó a jó, ebből lesz a jóság. Valakinek a jósága, majd a tárgyas eset hozzáragasztja a t-t. Ravasz László egykori református püspök állapította meg, hogy a magyar nyelv "az egyetlen nemzeti vagyon, amelyből a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a hercegnek." Ez a kincs csak annak nincs, aki eldobja. Valamikor az volt a hivatalos felfogás, hogy a magyar a finnugor nyelvcsalád tagja. Kodolányi János író volt a finnekkel való barátság élesztgetője. Egy finnországi utazást követően mesélte el, hogy a két nyelv között érdekes kapcsolatot talált. A magyar országhatár szó finnül: oszu-otá. (Ezt emlékezetből írom.) Amikor mindenki csodálkozott, hozzátette, "Csakhogy finnül az oszu a határ és az otá az ország." Ez az elmélet azóta megdőlni látszik. Még ma is vannak ugyan, akik a régi nézet hívei (főleg hivatalos tudományos körökben), de egyre hódít az új vélemény: a magyar nyelv - és nép - szkíta-török eredetű. Kakuk Mátyás magyar etimológus szerint néprajzi vonatkozásban a csángók, jászok, palócok, székelyek és egyes dunántúli települések lakói őriznek szkíta-alán örökséget. Hogy a sumérok a szkíták (szittyák) elődei voltak-e, azt Kakuk szerint csak további kutatások dönthetik el. Endrey Antal A magyarság eredete című könyvében Gosztonyi Kálmánt említi, aki Párizsban kiadott munkájában 53 sumér nyelvtani sajátság közül a magyarban 51-et, a finnugor nyelvekben 21-et talált meg. A könyvben közzétett 938 szavas sumér szójegyzékre 923 magyar megfelelőt tudott adni (pl. ur-úr, nini-néni, edinedény, szab-szab, sir—sír, stb.) Ezt az elméletet látszik bizonyítani a székelyek úgynevezett rovásírása, ami letagadhatatlan hasonlóságot mutat a sumérok ékírásával (cuneiform writing). Az egykori Mezopotámiában ásatások során felszínre hozott szárított és égetett agyagtáblák megközelítően egy milliónyi száma az európai és az amerikai múzeumokban ezt látszik bizonyítani. Nehézséget okoz, hogy a földön csupán 200 tudós képes a sumér ékírást megfejteni. Kiszely István írja, hogy "amikor a magyarság ősi írásáról áttért a latin betűs írásra, a latinban 13 hangunkra nem volt jel" (gondoljunk csak az "ember" szavunk e-betűinek kétféle kiejtésére), írásunk olyan mássalhangzós írás volt, amelyben jelölték a magas és mély magánhangzós vonzatokat, tehát fonetikus jeleket tartalmazott. Amikor 1995-ben Ulánbátorban kiadták a mongóliai sziklarajzokon talált ősi hun írásjeleket, a 21 ősi magyar alapbetűkészletből 13 teljesen megegyezett a miénkkel. Elő és írott nyelvünket tekintsük tehát ritka ékszernek. Mint Reményik Sándor írta: "... áhítattal ejtsétek a szót, a nyelv ma nektek végső menedéktek..." MESTER LÁSZLÓ Rwm amerikai HHHHHHPPHI ] Hiagyar Hírlap
