Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-06-28 / 26. szám
A nemzet reményének szimbóluma: A Regnum Marianum FERCSEY JÁNOS (New York) Egy kis brosúrát kaptam otthonról, legrégibb barátomtól, Kárpáti Bózsitól: "így, vagy sehogy! A Regnum Marianum története képekben." Az Európa hírű fogadalmi templom sorsa a nemzet és az egyház sorsa volt: az első világháború után építették, 1951-ben lerombolták és most újjáépítik, hogy újabb generációk fiait neveljék talpraesett, életrevaló, öntudatos, mélyenhívő férfiakká. Egy legendás erdélyi püspök, gróf Majláth Gusztáv egy budapesti épületet ajándékozott a pesti hittanároknak, hogy ott oratóriumszerűen együtt lakjanak és tanítványaikkal a délelőtti hittanórák után délután is foglalkozzanak. Regnum Marianumnak nevezték az épületet, emlékeztetve arra, hogy Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Prohászka Ottokár mellett Shwoy Lajos püspök volt a szervező, mellettük Sik Sándor dolgozta ki a cserkésznevelést. "A kamaszfiúk világának szíve a kápolna volt", amit 1944. július 2-án egy légitámadás lerombolt. A Regnum Marianum növendékei érettségi után is kapcsolatban maradtak az alapító atyákkal, akiknek irányítása alatt üldözöttek ezreit segítették. Egyik főnökük volt Jandik József, az Egyetemi Királyi Katolikus Reálgimnázium hittanára: a kapcsolatos Ferenc József nevelőintézetről a diákokat "ferencjóskásoknak" hívták. Jandik nemcsak hittanra, hanem az életre is nevelte diákjait, beszélt Nyugat Európáról, Amerikáról, sőt Afrikáról is, ahol megfordult, mint misszionárius. Elmentem hozzá, amikor váratlanul a frontra vezényeltek és akkor is, amikor a háború után a Kisgazdapárt lapjában lelepleztem a kommunistáknak a szerzetesrendek ellen indított rágalomhadjáratát. "Mindig a lelkiismereted legyen az iránytűd" - így búcsúztatott. Aztán nem láttam többé: régi diáktársaim úgy tudták, hogy az ÁVH börtönbe vetette és megölte. A Regnum Marianumot Rákosi Mátyás 1951 szeptemberében földig romboltatta. Kő kövön nem maradt a fogadalmi hálatemplomból. "Sorsa azonos volt a magyar egyház sorsával. Az Európa-szerte páratlan gaztett, egy templom békeidőben való felrobbantása jeladás volt egy könyörtelen leszámolásra az egyházzal." "Tízezrek elhurcolása, bebörtönzése, megkínzása, deportálása, koncepciós perek sorozata követte ezt, a hitvalló tízezrek mártiriuma. Az egyház erejét az államegyházi hivatal igyekezett megtörni." * * # Egy pesti újságíró írt nemrég arról, hogy egy idős hölgy, aki az egyik szomszédos utcában lakik, sohasem nézett ki az ablakon arrafelé, ahol régen a Regnum Marianum állt. Egészen addig, amíg 1956 októberében nem hívta oda a férje: "Jöjjön kedves, döntik a szobrot." Az óriás Sztálin-szobor levágott feje a Szovjetunió összeomlásának szimbóluma lett. A háború alatt Marton Endre amerikai tudósító volt Budapesten. Lánya, Marton Kati írónő évekkel ezelőtt a New York Times egyik cikkében emlékezett arra, hogy nem tudja elfelejteni utolsó pesti emlékét: a csizmákat; A szabadságharcosok 1956- ban ledöntötték a Sztálin-szobrot, de nem tudták kitörni a betonból a csizmákat. * * * Az 1990 évi választások után, Antall József kormánya idején, a templomrobbantás 40—ik évfordulóján eltávolították a futó Lenin-fiű templomgyalázó szobrát. A templom lerombolásának 41-ik évfordulóján pedig "meghatottan gyűltek a hívek a romok köré, miként Ezdrásnak babiloni fogságból hazatért népe a jeruzsálemi templom romjaihoz." A 42-ik évfordulón megtartott Emlékezés Napján a hívek hálát adtak Szűz Máriának az újabb csodás, véráldozat nélküli szabadulásért. Elhatározták a templom újjáépítésének elkezdését, közel húszezer aláírással és félezer közéleti egyéniség támogatásával. A templom újjáépítésének elindításával akarják magára ébreszteni a mai, közömbösségbe kergetett társadalmat. 1993 Húsvétján magyar cserkészfiúk zarándokoltak Rómába. A Szentatya kihallgatáson pápai áldásban részesítette őket és "buzdított a lerombolt templom újjáépítésére, amely egyben elindítója és jelképe lesz a magyar egyház és a magyar nemzet feltámadásának. Nagy örömmel nézte végig a Regnum Marianum történetéről szóló albumot, az eredeti szellemben tovább működő regnumi atyák fényképeit. A kis brosúra utolsó oldalának szövege: Itt, vagy sehol! - A Regnum Marianum sorsa az egyház sorsa. Felépülése aranykorának, lerombolása szétzúzásának jelképe volt. Ujjáépülése egy újabb nagyszerű felemelkedés korát hozza el az apátiába zuhant magyar népnek. Aláírásoddal segítsd a Templom és a Kápolna újjáépítését. Regnum Marianum 1071 Budapest Damjanich utca 50. Telefon: 321-4646 Adószám: 18162565-1-42. A Regnum Marianum tervezője és építője Kotsis Iván, a kor leghíresebb műépítésze volt. Az 1930-as években aztán Kotsis Iván építette fel Varga Béla kérésére Balatonboglár modern templomát, amely a második világháború alatt menekültek ezreinek kegyhelye lett. Teleki Pál kérésére Varga Béla, akkor bogiári plébános és kisgazdapárti országgyűlési képviselő fogadta be a lengyel menekülteket, majd a német fogolytáborokból szökött francia hadifoglyokat, Szlovákiából, Romániából, Jugoszláviából hazánkba menekült zsidókat. A balatonboglári templom esperes plébánosa ma Szőllősi Ferenc, aki 1998-ban Boglár díszpolgári dokumentumát hozta New Yorkba és 1990- ben fogadta választások után hazahívott Varga Bélát és barátait. A nemzetgyűlés volt elnökének kérésére kriptát épített a bogiári templom alatt, ott temették el Varga Bélát, a nemzet halottjaként. A bogiári templom falai őrzik a hálás menekültek ajándékait, köztük a francia hadifoglyok Lisieux-i Szent Teréz szobrát, a lengyelek a Chestochowai csodatevő Fekete Mária festmény másolatát hozták el. A lengyel és a francia himnuszt énekelték a menekült hadifoglyok Balatonbogláron, akkor, amikor már egész Európát leverte a németnáci hadigépezet. Szőllősi Ferenc plébános emlékezik arra, hogy saját himnuszuk mellett a lengyelek és a franciák két magyar szöveget énekeltek: a magyar Himnuszt és a legrégibb magyar egyházi éneket, a Regnum Marianum dicsőségére a "Boldogasszony, Anyánk"-at. Amerikai-európai vámháború? (MTI) Narancs, napszemüveg és különböző márkájú ruhák. Mi a közös bennük? A válasz: mindegyik amerikai termék, amelyre az Európai Unió kereskedelmi szankciója vár. A lépést válasznak szánják az acéltermékek amerikai importvámjára, amelyet Bush elnök márciusban vezetett be. Az EU külügyminiszterek erről luxemburgi tanácskozásukon döntenek. Az EU szerint évente 2 milliárd dollár veszteséget jelent az importvám az európai termelőknek. „Európai állások vannak veszélyben ” Egy belgiumi acélerőmű negyedmillió tonna acélt exportál évente, többnyire az amerikai autógyárakba. Márciusban azonban összeomlott a piac, amikor az Egyesült Államok 30 százalékos importvámot vetett ki az acéltermékekre. A gyárat tulajdonló vállalat vezetője, Guy Dolle szerint az amerikai vámintézkedés tovább nehezíti helyzetüket. „Az iparban évről évre csökkenteni kellett a kiadásokat, mert az árak csökkennek. így normális, hogy évente 2 százalékkal csökken az alkalmazottaink száma. Most attól tartunk, hogy esetleg további európai álláshelyek lesznek veszélyben” - mondta Guy Dolle. Washington kontra Brüsszel Washington azt mondja, meg kell védenie az amerikai termelőket a dömpingáraktól. Brüsszel szerint azonban az importvámok jogellenesek, és csupán a kevésRegnum Marianum fogadalmi templom bé hatékony amerikai acéltermelőket akarják megvédeni a versenytől. Az Egyesült Államok eddig elutasította a kártérítést, így az Európai Bizottság azt kérte az EU miniszterektől, hogy engedélyezzék a viszontválaszt. A célba vett amerikai termékek Pascal Lamy, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa szerint a Világkereskedelmi Szervezet szabályai lehetővé teszik a válaszintézkedést: „Azt akarjuk, hogy visszavonják ezeket az intézkedéseket. Ezt csak pereskedés útján tudjuk elérni a WTO-n keresztül és ez az amit teszünk. De van egy fegyverünk, amit csak akkor használunk, ha a tárgyalásokon nem kapjuk meg amit akarunk”. A reppblikánus államokat hoznák nehéz helyzetbe A válaszlépés pedig ellenvámintézkedés például ruházati termékekre, napszemüvegekre, floridai narancsra és persze az acélra. A termékeket úgy válogatták ki, hogy a republikánus többségű államok iparát sújtsák a leginkább, ezzel növelve a Bush elnökre nehezedő politikai nyomást. Egyes európai országok azonban attól tartanak, hogy egy esetleg kibontakozó vámháború már nem csak az acélipar helyzetén rontana. Híranyagszerző: Ravasz Illés Magyar hangverseny Brüsszelben Fiatal magyar hegedűművészek kamarahangversenyét tartották Brüsszelben a Magyar Köztársaság európai uniós képviseletének nagytermében. Csévi Flóra hegedűművész, aki jelenleg a brüsszeli Királyi Konzervatóriumban folytatja zenei továbbképzését hegedű és kamarazenei tanszakon, Beethoven Tavaszi szonátáját adta elő, majd a szintén Brüsszelben tanuló Bíró Nórával és Aram Duilgeriannal Kodály Zoltán Szerenádját két hegedűre és brácsára. A műsor második részében Csévi Flóra és a szintén Brüsszelben a Királyi Konzervatóriumban tanuló Kontor Kamilla növendéktársakkal együtt adták elő Brahms két hegedűre, két brácsára és két gordonkára írt B-dúr szextettjét. A mintegy száz főnyi, diplomatákból, érdeklődő brüsszeliekből álló közönség nagy tetszéssel fogadta a magas színvonalú előadást, amelyen ott voltak a fiatal hegedűművészek brüsszeli konzervatóriumi tanárai is. A kamarazenei hangverselyt két hét múlva újból előadják Brüsszelben. A koncert középpontjában Csévi Flóra állt, aki odahaza a Bartók Béla főiskolán kezdte és Brüsszelben fejezte be hegedű tanulmányait. Kovács Déneshez járt mesterkurzusra, jelenleg pedig Brüsszelben folytat posztgraduális képzést. Belgiumban és Magyarországon több kamarazenei együttes tagja, a Belgian Sinfonia Orchestra első hegedűse, a Sebastaian zenekar tagja. A koncert után Juhász Endre, a magyar EU misszió vezetője és Trócsányi László brüsszeli magyar nagykövet fogadást adott a művészek tiszteletére. LÁSZLÓ BALÁZS 'előzetes értesítés" A Thalia Stúdió őszi előadása 2002. november 2-ón délután 5 órakor lesz a California State University-Northridge színháztermében. Kérjük a tisztelt közönséget és a többi szervezetet, jegyezzék elő a dátumot! Kellemes nyaralást kíván: ^ Óss Enikő és Varga Tibor y LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat Optpmetry. szemüveg Q * KONTAKTLENCSE ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 amerikai vb FIÜMBmI kfagyar Hírlap g|