Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-06-28 / 26. szám

Medgyessy: „Soha nem voltam ügynök” (MTI) A kormányfő a Magyar Nemzet című napilap keddi szá­mában megjelent cikkre reagált, amelyben a lap azt állította, hogy Medgyessy Péter titkos ügynök volt. A miniszterelnök úgy vélte: a cikknek az a célja, hogy elterelje a figyelmet arról a teljesítményről, ami az elmúlt hetekben megmutatkozott. „Arról szól a cikk, hogy megpróbáljanak befeketíteni politikusokat annak érdekében, hogy ne arról essen szó, ami valójában az országot érdekli, hanem ami néhány embert nagyon érdekel” - szögezte le. Medgyessy Péter hangsúlyozta: az átvilágító bírák megállapí­tották, hogy nem volt ügynök, amit az ellenzék is pontosan tud. A miniszterelnök leszögezte, hogy a múltban soha nem tett olyat, ami miatt szégyenkeznivalója lenne. Medgyessy válsága kihat az országra? Mindaddig, amíg nem kapunk egyenes és férfias választ a kér­désekre, a miniszterelnök személyes morális válsága a Magyar Köztársaság eddigi történetének legsúlyosabb alkotmányos válsá­gával fenyeget - áll a Varga László és Horváth János fídeszes képviselőknek a MN-hez eljuttatott közleményében. Medgyessy Péter továbbra sem ad egyenes választ a kérdésekre. Magyarország polgárainak joguk van tudni, hogy ki is áll valójában az ország élén. Úgy érezzük, hogy a demokrácia és a jogállam alap­elvei sérülnek, ha a polgárok elől eltitkolják a miniszterelnök előéletét. Mi, akik tagjai voltunk az 1945-ben demokratikusan meg­választott Országgyűlésnek, élesen emlékszünk, hogyan épült ki a kommunista diktatúra a titkos ügynökök és politikai rendőrség gát­lástalan eszközeivel. A magyar közéletben a megszállás időszakát kivéve soha nem volt példa arra, hogy elnyomó párt vagy megszálló hatalom érdekeit szolgáló képviselő álljon-az ország élén - áll a közleményben. Medgyessy elismerte: kémelhárító volt Az SZDSZ továbbra is megbízik a miniszterelnökben (NSZ) Medgyessy Péter elismerte: a Pénzügyminisztériumban 1977 és 1982 között kémelhárító tiszt volt. - A kémelhárító nem ügynök, nem besúgó - szögezte le Medgyessy. A kormányfő ma SZDSZ-es kormánytagokkal konzultált, Kuncze Gábor bejelentette: nincs koa­líciós válság, megbíznak Medgyessyben. Eközben a rendőrséghez állampolgári bejelentés érkezett, amely szerint a Magyar Nemzet a Medgyessy múltjáról szóló dokumentumok nyilvánosságra hozata­lával bűncselekményt követett el. Medgyessy Péter miniszterelnök SZDSZ-es kormánytagokkal és Horn Gyula volt kormányfővel folytatott megbeszélést parlamenti dolgozószobájában szerda délelőtt. A tanácskozáson részt vett Kóródi Mária környezetvédelmi, Kovács Kálmán informatikai mi­niszter, továbbá Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós koordinációval foglalkozó szabad demokrata politikai államtitkára. Az ülést követően Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: továbbra is bizalmáról biztosítja Medgyessy Péter kormányfőt a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója. - A mai ismeretek alapján nincs koalíciós válság - szögezte le a szabad de­mokrata pártelnök, aki elismerte, hogy kedden a frakción belül fel­merült a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása is. Rész­letek: Az SZDSZ szerint nincs koalíciós válság Medgyessy Péter a Pénzügyminisztériumban 1977 és 1982 kö­zött kémelhárító tisztként segítette, hogy idegen hírszerzők ne jus­sanak magyar titkokhoz, ne akadályozhassák meg az ország IMF- csatlakozását - ismerte el mat>a a kormányfő a Parlamentben. t******************* ****** Az Ajnany János Kultúr Kör és a Korvina Kultúr Kör támogatásával FIATAL MAGYAR MŰVÉSZNŐK _________ELŐADÓI ESTJE_________ A SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ BETHLEN TERMÉBEN 1885S ERWIN STREET a Wilbur sarkúnál RESEDA/TARZANA California 91335 TEL «S FAX 818/344-1885 2002. JUNIUS 30. VASÁRNAP ajtónyitás délután 4:30 műsor 5:00 Cser Júlia Horváth Lilla Tóth Anikó Tóth Kinga Verbászi Beáta-Betty Hegedűművész Operaénekes - szoprán Operaénekes - szoprán Előadóművész - szoprán Vers- Prózamondó Radnóti-díjas előadóművész A műsorban közreműködnek Nesziényi Judith zongoraművész Cser László zongoraművész Műsor után kávé - sütemény Belépődíj $ 15.00 Felvilágosítás 310/671-1140 & 626/962 - 0124 Válás a feleség tudta nélkül (MTI) Feleségének tudta nél­kül vált el egy furfangos török fér­fi. A férj hat évvel ezelőtt Sivas városában a bontóperi tárgyalás­ra egy másik asszonnyal érkezett, aki a valódi nej személyazonos­sági igazolványával „hitelesítet­te” magát a válóperes bíró előtt. A per rendben lefolyt, a bíró nem gyanakodott arra, hogy a feleség „hamis”. A valódi feleség csak évekkel később értesült ar­ról, hogy családi állapota elvált, azután, hogy megtudta, külön élő férje újból megnősült. Döbbe­netéből felocsúdva azonnal bíró­sághoz fordult, ahol elmondta a bíróságon, hogy annak idején, az álválóper előtt elvesztette sze­mélyazonossági igazolványát. A bíróság az álválóper mina­pi tárgyalásán három év és négy hónap börtönre ítélték az 55 éves férfit „huszáros cseléért”. A vádlott ügyvédjének elévülés cí­mén benyújtott felmentési ké­relmét a bíró elutasította - jelen­tették a hírügynökségek. Mick Jagger is lovag lett London (MTI) - Lovagi címet ajándékozott II. Erzsébet királynő Mick Jaggemek, a Rolling Stones együttes énekesének a .zene terü­letén végzett tevékenységéért. Mick Jagger, aki július 26-án lesz 59 éves, a királynő jubileu­ma alkalmából felterjesztettek között kapta meg a lovagi címet, olyan művészek társaságában, mint a drámaíró Harold Pinter és a londoni Királyi Nemzeti Szín­ház rendezője, Trevor Nunn. Hí­rek szerint Jagger lovaggá ütését az egyik legnevesebb rajongójá­nak számító Tony Blair minisz­terelnök javasolta, „a brit zene terén nyújtott szolgálataiért”. Ugyancsak lovagi címet kapott Bobby Robson egykori labdarú­gó, a Newcastle United edzője. Mick Jagger - vagyis immár Sir Michael Philip Jagger - ki­csapongó életmódja, a sajtó és a televízió által folyamatosan ref­lektorfényben tartott nőügyei és kábítószeres botrányai miatt már többször elesett e kitüntetéstől. Elton John 1997-ben Paul McCart­ney 1996-ban lett lovag „a brit ze­ne terén nyújtott szolgálataiért” - igaz, Sir Paul esetében a kitün­tetés odaítélése mellett komoly érv volt az a jelentős támogatás is, amelyet az egykori Beatle kulturális és jótékonysági léte­sítményeknek nyújt. ✓----------------------------------N Heti naptár 2001. JÚNIUS - JÚLIUS 30 Vasárnap Pál 1 Hétfő Tihamér CANADA DAY 2 Kedd Ottó 3 Szerda Kornél, Soma 4 Csütörtök Ulrik INDEPENDENCE DAY 5 Péntek Emese, Sarolta 6 Szombat Csaba s- ------------------------.------------------'------------------1 > Figyelem! NYÁRI, SZÜNET 2002. július 1-től 15-ig! BUDAPEST TRAVEL 7260 Sunset Blvd., Hollywood, CA 90046 LAX - BUD - LAX $645.- + adó HÍVJÁK IRODÁNKAT Tel: 1-800-9BUDAPEST T: (323) 876-9975 * Fax: (323) 876-1823 PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! FIGYELEM! A Szerkesztőség és Kiadóhivatal címe: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Avenue, #1 Los Angeles, CA 90004 Tel: (323) 463-6376 vagy (323) 463-1436 Fax: (323) 463-6186 Amerikai MAGYAR HÍRLAP American/Hungarian Journal * Weekly newspaper (USPS - 006 - 161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1., Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376, (323) 463-1436, Fax: (323) 463-6186 FŐSZERKESZTŐ: JANCSÓ ZSUZSA - EDITOR-IN-CHIEF KIADÓ: JANCSÓ GYULA - PUBLISHER FŐMUNKATÁRSAK -CLAIRE KENNETH (tb.) DR. CSETŐ F. ILDIKÓ ELŐD LÁSZLÓ DR. FERCSEY JÁNOS FÖLDES TAMÁS DR. FRIEDMAN ANDREW SZEGEDI LÁSZLÓ LÁSZLÓ BALÁZS TOMKA TIVADAR DR. UDVARDY MIKLÓS (Ib) A SZERKESZTŐSÉG MUNKATÁRSAI: Takó Borbála Előfizetés az USA-ban egy évre $30.-, fél évre $17.— Egy évre Kanadába $50.-, Magyarországra $65.- Légiposlán: $130.­­Subscription rates in the U.S. $30.- for a year, $17 for six months. Subscriplion in Canada $50.-, in Hungary $65.-, Air Mail $130.­PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER: Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cik­kért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szer­kesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivo natosan is, csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíhatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their writers can be held responsible. Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP című hetilapot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk, Money O.) Egy évre 30.00 dollár Kanadába: $50.­Fél évre 17.00 dollár Budapestre hajopostan: $60.­Budapestre légipostán: $130-Név: ............................................................................................... Utca, házszám:............................................................................... Város, állam,................................................................................. Telefon: ................................ Zip Code:............................ Köszönjük! Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Ste. #1 Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323) 463-6376 Fax: (323) 463-6186

Next

/
Oldalképek
Tartalom