Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-06-14 / 24. szám

FERCSEY JANOS (New York) így foglalta el a budai Várat Skorzeny SZÖRÉNYI ÉVA KOSSUTH-DÍJAS SZÍNMŰVÉSZNŐT KÖSZÖNTÖTTÜK SZÜLETÉSNAPJÁN A párizsi Flammarion kiadásában je­lentek meg a második világ­háború legna­gyobb katona­kalandorának, Otto Skorzeny ezredesnek emlékiratai. Skor­zeny szabadította ki a nyugati szövetségesek fogságából Mus­solinit és 1944-ben elfoglalta a budai Várat és Németországba, fogságba hurcolta Horthy Mik­lós kormányzót és családját. A párizsi Figaro közölt részleteket a könyvből, ezek magyar kivo­natát ismertette a "Nyugati Hír­nök" - a brassói-párizsi Mikes Imre, Gallicus lapja - és a bue­­nos airesi Szabad Magyarság. * * * 1944. szeptember 10-én Hitler főhadiszállására rendelte Skor­­zenyt s Keitel tábornagy, Jodl generális, Ribbentrop és Himm­ler jelenlétében közölte vele, hogy Horthy kormányzó a nyu­gati hatalmakkal és a Szovjetu­nióval különbékét akar kötni. Ha tárgyalásai eredménnyel végződnének, a magyar-román határon húzódó front összeom­lana és egymillió német katona fogságba kerülne. "Ón, Skorzeny ezredes, előké­szíti a budai Várhegy katonai megszállását." Ez volt Hitler parancsa. Skorzeny néhány nap múlva útnak indította speciális csapa­tait és Bécsen át rövidesen Bu­dapestre érkezett. Természete­sen civilben és Doktor Wolff néven. (Később írta Horthy Miklós: "Amikor elfogtak, ak­kor tudtam meg, hogy Doktor Wolff, a sebhelyes arcú óriás Otto Skorzeny.") Alig érkezett Skorzeny Buda­pestre, a német kémszolgálat jelentette: ifj. Horthy Miklós, a Kormányzó fia "ultra-titkos" megbeszélést tartott Tito kül­dötteivel. "Ellenőrizendő Horthy Niki ténykedéseit, egyik horvát ügy­nökünket helyeztük melléje - ír­ta naplójában Skorzeny. Ez a magyar kormánykörökben jól bevezetett ágens gyorsan meg­nyerte mind a jugoszlávok, mind ifj. Horthy Miklós bizal­mát. Ilyenformán megtudtuk, hogy hamarosan maga a Kor­mányzó is résztvesz az összees­küvők egyik éjszakai ülésén." Ezután Skorzeny emberei megkezdték a Várhegy terep­­vizsgálatát. "Egyidejűleg a Füh­rer főhadiszállása Budapestre vezényelte Bach- Walewsky SS­­Obersturmführert, aki átvette a Budapesten állomásozó német csapatok parancsnokságát. Mint a kemény ököl embere állított be hozzánk. Varsóból jött, ahol eltaposta a belső lengyel had­erő felkelését. Kijelentette: ha kell, éppolyan kegyetlen lesz, mint a lengyel fővárosban volt. E célból egy hatszáz mm-es mozsarat hozott magával. Ezt a szörnyű ágyút eddig csak két helyen használták: Szevasztopol cikiopszi bástyáinak lerombolá­sánál és a minapi varsói csaták­ban." 1944. október 10-én, írja Skor­zeny, ifj. Horthy Miklós és a ju­goszláv küldöttek közt megbe­szélés zajlott le. Az idejekorán értesített német rendőrség ek­kor még nem lépett közbe. El­lenben október 15-ére újabb ta­lálkozót tűztek ki, a helyszín egy dunaparti palota volt. Cse­lekedni kell! - a német bizton­sági szolgálat elhatározta, hogy elfogja a Kormányzó fiát és a jugoszláv megbízottakat is. Október 15-én délelőtt 10 óra­kor, a találkozó időpontjában a budapesti utcák még néptele­­nek voltak. Skorzeny egyik szá­zada a magányos sétányon he­lyezkedett el. Maga Skorzeny, sofőrjének és egy altisztnek kí­séretében kocsijával a találkozó színhelyére hajtatott és szoro­san ifj. Horthy Miklós gépko­csija mögé állt be. A megbe­széléseknek egy kereskedelmi irodában kellett lefolyniuk. Az egy emelettel feljebb lévő pen­zióban az előző este több né­met rendőrtiszt (Gestapo-ügy­­nök) szobát bérelt. A megálla­podás az volt, hogy egynegyed 11-kor két másik rendőrtiszt behatol az épületbe és megkez­dik a letartóztatásokat. Az épület előtt egy katonai te­herkocsi vesztegelt, ebben volt elrejtve három honvédtiszt, ifj. Horthy Miklós testőrei. Tehát a dráma minden szereplője a helyén volt. A megbeszélt időpontban, te­hát pontosan 10 óra 15 perckor két német rendőr jelent meg a ház előtt, de alig lépték át a ka­puküszöböt, a honvédautóból kattogni kezdett a géppisztoly és egyikük (nyilván az egyik Gestapo-agens) haslövéssel esett össze. A Dunapart felől, kezükben revolverrel, még két magyar tiszt rohant az épület felé. A következő pillanatban aztán megindult a német tüze­lés. "Szerencsére - írja Skorzeny - ez a tűzharc csak két-három percig tartott." Akkor már a helyszínre érkezett Skorzeny százada, egy kézigránát besza­kította az ajtót és a német ren­dőrtisztek akadály nélkül hatol­tak be az emeleti helyiségbe. A következő pillanatban már négy foglyot hurcoltak magukkal: ifj. Horthy Miklóst, báró Borne­misszát és Tito két küldöttjét. A történelem egyik döntő for­dulata volt ez a dunaparti tűz­harc, a Gestapo és magyar hon­védtisztek között: Horthy Mik­lós felháborodásában nem várt október 18-ig, amikorra időzí­tették a különbékét bejelentő proklamációját és október 15- én olvasta be a rádióba hadpa­rancsát. Délután két órakor hangzott el Horthy kormányzó rádiószó­zata a különbékéről. A németek erre elhatározták, hogy másnap, október 16-án reggel megro­hanják a budai Várat, méghoz­zá egyszerre több irányból. S most szakítsunk ki néhány mondatot Skorzeny emlékiratai­ból. így írja le a támadást, amit "furcsa sétának" nevez. "Karórámra pillantottam: 5 óra 59 perc. Felemelem a ka­rom: Előre! Lassan, mert ke­servesen meredek az út, indu­lunk... íme, ez már a Bécsi­kapu. A barrikádot őrző né­hány magyar katona nyilvánvaló kíváncsisággal szemlél bennün­ket. Jobbfelől egy honvédka­szárnya emelkedik. A kapu e­­lőtt két géppuska, lövésre kész helyzetben. Semmi sem moz­dul. Balra feltűnik a honvédelmi minisztérium masszív épülete." "A döntő pillanat közeledik... Előttünk a Vár előtere, három harckocsival. Amikor elhala­dunk az első előtt, az ég felé emeli ágyúját, annak jeléül, hogy nem szándékozik lőni. A királyi Vár főkapuja előtt emelt barrikádot egy harminctonnás harckocsink áttöri és behatol a belső udvarra, ahol hat tankel­hárító ágyúval találja szemközt magát..." "Az egész hadművelet körül­belül félórát tartott - írja Skor­zeny - és már újfent elcsendese­dett a Várhegy. Az erőd lakói folytathatták álmukat..." S a fejezet vége: "A következő nap reggelén Beregffy tábor­nok, az új hadügyminiszter ki­hallgatásra jelentkezett, hogy a kormány nevében háláját fejez­ze ki... Este parancsot kaptam a Führer főhadiszállásáról, hogy Horthy kormányzót a felsőba­­jorországi Hirschberg várába kísérjem." * * * Ifj. Horthy Miklós megsebe­sült a dunaparti tűzharcban és a Gestapo Mauthausenbe szállí­totta, ahol rabtársa volt az osz­trák Schuschnig kancellár és Nie­­möller, a náciellenes protestáns lelkész. A fogságban Niki ön­­gyilkosságot kísérelt meg, de megmentették, és később Por­tugáliába ment, Estorilba, a Horthy-családhoz. Schuschniggal kapcsolatban is emlékezünk egy történelmi epi­zódra. A "kis" Dolfuss halála után Ausztria választásokra ké­szült és Schuschnig volt a náci­ellenes tábor jelöltje. Magyar­­országról Bajcsy-Zsilinszky Endre figyelte az osztrák vá­lasztásokat és egyik budapesti reggeli lap első oldalon közölte cikkét: "Schuschnig győzni fog!" De mire a lap az uteára ke­rült, Hitler csapatai megszállták Ausztriát, ez volt az Anschluss. Hitler is tudta, hogy az osztrák választásokat Schuschnig nyer­né meg, tehát megelőzte, az osztrák nép nem választhatott és Schuschnigot, családjával együtt, elhurcolta a Gestapo. F. J. Pályázat a Nemzeti vezetésére (NSZ) Görgey Gábor kultu­rális miniszter váratlanul össze­hívott sajtótájékoztatón bejelen­tette, hogy megváltoztatja a Nemzeti Színház főigazgatói tisztéről egy hete hozott dönté­sét, amelynek értelmében Husz­­ti Pétert öt esztendőre nevezte ki a teátrum élére. Az ügy előz­ménye: kisebbfajta kultúrpoliti­kai botrányt keltett, hogy Gör­gey Gábor pályázat nélkül ne­vezte ki a Nemzeti élére Huszti Pétert. A kulturális miniszter a színész-rendezővel egyetértés­ben most úgy határozott, hogy Huszti Péter ügyvezető főigaz­gatóként ez év december 31-ig irányítja a színházat. A végleges főigazgatói posztra már a közeli hetekben kiírják a pályázatot, amelynek beadási határideje augusztus 31. lesz. Bosnyák Miklós az év végéig változatla­nul beölti az ügyvezető igazga­tói tisztet, és a gazdasági átte­kintést végzi. ÓVJA EGÉSZSÉGÉT! NE DOHÁNYOZZON! Szörényi Éva születésnapján a főkonzuli rezidencián, Verbászi Betty Radnóti-díjas előadóművésszel LOS ANGELES -Szerető körben ünnepelte születésnapját a művésznő, az örökifjú s világító mécses, a kétszeres Kossuth-díjas Szörényi Éva szombaton délután, a főkonzuli rezidencián. Kerék-Bárczy Szabolcs főkonzul gondos kezei rendkívüli foga­dásra látták vendégül a színművésznő gyermekeivel Örményi István­nal, Örményi Tamással és Örményi Gáborral együtt e meghitt csalá­dias összejövetelre nemcsak családját, de tisztelőit, és szerető barátait is. Kerék-Bárczy Szabolcs főkonzul megnyitó, köszöntő szavai után a művésznő elsőszülött fia, Örményi István köszöntötte a szeretett s szerető édesanyát. Előd László — az Arany János Kultúr Kör nevé­ben — emlékezett vissza első találkozására Szörényi Évával, és tol­mácsolta a Los Angeles-i kulturális szervezetek nevében a jókíván­ságokat, még sok sikerben gazdag , egészséggel megáldott hosszú s boldog éveket kívánva a művésznőnek családja szerető körében. Ezután felolvasta azt a verset melyet néhai Stubner Gyula mintha Szörényi Évának, a világító mécsesnek írt volna, “A Szent Szikra” címmel. íme a vers: “Szikra pattant fenn az égben s valahogyan lejutott a földre, Csodálatos módon, fényben itt lent maradt mindörökre. Isteni szikrában; küldetés az időt távlatokban mérve, egy emberöltő oly kevés abban a nagy terv,hogy is férne. Kell a mécses, mely világít a “szent szikra” gyújtja lángját, kellenek igazak, bátrak kik viszik a fényt a fáklyát. Fogják görcsösen, kézről kézre adva hegyekre fel sziklák tetejére, a gyávább, ki mégis megtagadna ezrek sorakoznak fel helyébe.” A felsorakozó ezrek közül mutatta be ezután a Vajdaság magyar­jainak egyikét, a fiatal Radnóti-díjas előadóművészt Verbászi Beátát, Betty-t, aki Juhász Gyula: “Synpozion” című versét saját megzenésí­tésével — gitáron kisérve énekelte az ünnepelt köszöntésére. A család tagjai és barátok köszöntései után még sokáig együtt maradt az ünneplők serege élvezve a szíves vendéglátást e szép kora­nyári délutánon. ( PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! ) LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat OptQmetry. szemüveg Q KONTAKTLENCSE ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. -8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 ■■■■■■■■■■1111 AMERIKAI Hlüíd Q

Next

/
Oldalképek
Tartalom