Amerikai Magyar Hírlap, 2000 (12. évfolyam, 44-47. szám)

2000-12-15 / 47. szám

Melyiket a kilenc közül? Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni. Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magistratus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszol­­kodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr; volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen áljegyzékkel, és János gazda mégis - mégis - nem tudott zöld ágra jutni, a hogy németül mondják, sőt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le. - Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nála; János gazda igaz keresztyén ember volt, s keresztyén ember nem akasztja fel magát, akármilyen szorongatott állapot­ban legyen is. Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert másfelől az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben rendszerint született neki egy gyermeke, hol egy fiú, hol egy leány, és az olyan egészséges volt, mint a makk.- Óh én uram Istenem! - sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lön hat, lön hét, lón nyolc; mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljőve a kilencedik; az asszony meghalt, és azután ott volt a punktum. János mester egyedül maradt a kilenc gyermekkel a világon. - Hej sok van azzal mondva. Kettő, három már iskolába járt, egyet kettőt járni kellett taní­tani, másikat ölben hordozni, kit etetni, kinek pépet főzni; emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamennyire keresni! Bizony édes atyámfiai, ez nem csekély hivatal: próbálja csak meg valaki. Mikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő! Mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! Mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva, apróbb, nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!- Óh én uram és Istenem, de megáldottál engemet; sóhajto­zék magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustéval a talpat a tókénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s hurítgatta hol egyiket, hol másikat, aki álmában rosszul viselte magát. Kilenc biz ez, egész kerek kilences szám. No de hála érte az úr Istennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilenc egészséges, jó erkölcsű, szép is, jó is, épkézlábbal és gyomorral megáldva, s inkább kilenc darab kenyér, mint egy orvosságos üveg, inkább kilenc ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az úr Isten őrizzen meg tőle minden érzékeny apát, anyát, még akinek nyolc marad is, ha egyet elvesznek belőle. Nem is volt János mester gyermekeinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ók mind a kilencen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át a helyüket senkinek; nem ártott azoknak sem az eső, sem a hó, sem a száraz kenyér. Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pén­zecskét szedett be; ami ismét a meterségéhez, meg a napi Folytatás a 14. oldalon A MAGYAR LÉGIKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT minden kedves utasának és a lap olvasóinak KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és sikerekben gazdag, boldog ÚJÉVET kíván GYERTYÁNOS ANDRÁS Amerikai Körzeti Igazgató 630 Fifth Avenue, Suite 1900 New York, NY 10111 Tel: 1-800-223-6884 e-mail: newyork@malev.hu Szabó Lőrinc HAZAM, KERESZTÉNY EURÓPA Utálom és arcába vágom:- Száz év, de tán kétezer óla őrült, mocskos, aljas világ ez, ez a farizeus Európa! Kenyér s jog helyett a szegényt csitítja karddal, üres éggel és cinkos lelki ismeretét avatag és modern mesékkel; száz év, de már kétezer óta hány szent vágy halt meg gaz szívében! Hazám, keresztény Európa, mi lesz, ha bukására döbben, mi lesz, ha újra földre száll a Megcsúfolt és Megfeszített, s mert jósága, hite, imája egyszer már mindent elveszített: mi lesz, ha megjő pokoli lángszórókkal, gépfegyverekkel, vassisakos, pestishozó, bosszúálló angyalsereggel? Mi lesz, ha megjő Krisztus és új országot teremt a földön, ha elhullnak a banditák s nem lesz több harc, se kard, se börtön ha égi szerelmét a földi szükséghez szabja ama Bárány s újra megvált - óh, nem a jók, de a gonoszok vére árán: hazám, boldogtalan Európa, ha túléled a harcok végét, elbírod-e még te az Istent, a Szeretetet és a Békét? 1923 KELLEMES KARÁCSONYT és boldog Újévet kívánt olvasóinknak e helyen sok éven át CLAIRE KENNETH a viághírű írónő aki sajnos az elmúlt év során eltávozott közülünk. Emlékét szeretettel őrizzük szívünkben. A szerk. A BLESSED, JOYFUL CHRISTMAS AND HAPPY NEW YEAR TO ALL! Our heartfelt good wishes to the Hungarian Community and the Magyar Hírlap from JOSEPH & VICTORIA MIKO BEKE- BOLDOGSÁG SZERETET linden magyar szívében Adjon a Jó Isten boldog Új Esztendőt! A New York-i Magyar Színház nevében CSEREY ERZSI igazgató Az "56-os" Magyar Világszövetség Los Angeles-i csoportja áldásokban gazdag KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és békés ÚJ ESZTENDŐT kíván a Szövetség minden támogatójának és tagjának, valamint a világon élő minden magyar testvérünknek ! abbban a reményben, hogy a szülőföldön az 1956-os forradalmunk eszményei is megvalósulnak az új esztendőben!: Köszönjük honfitársainknak eddigi segítségét, és kérjük a jövőben is Szövetségünk további támogatását. „ , i A VEZETŐSÉG { Békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket és sikeres, gazdag Új Esztendőt kíván klienseinek és a lap olvasóinak ANDY FISHER Mercedes Benz Service and Repair (310) 372-2522 Cím: 725 - Fifth Street, Hermosa Beach, CA 90254 JÓKAI MÓR amerikai mm magyar Hírlap |fl|

Next

/
Oldalképek
Tartalom