Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1995-11-17 / 43. szám
Miután a »; zsűri úgy döntött, hogy "Not guilty", nem bűnös és mint szabad ember, emelt fővel sétált ki a börtönből, azt iiitlük, ezzel vége ennek a cirkusznak. Örömrivalgás fogadta a hírt, még Eisenhowert sem ünnepelték így, mikor diadalmasan megnyerte a második világháborút. Akik nem ünnepeltek, hanem meghökkenve és döbbenten hallgatták a hírt, televízión és rádión, azok tettek ilyesféle megjegyzéseket:- Ha egy fekete futball-sztárnak van annyi millió dollárja, hogy tíz védőügyvédet is tud felfogadni, akkor nyugodtan levághatja a fehér feleség fejét... Hogy pont ott volt nála egy fiatalember, hát azt is meg kellett ölni, nincs szükség szemtanúkra. Hogy csak az ottfelejtett szemüveget hozta el a vendéglőből, vagy más céllal jött, azt sosem fogjuk megtudni. Nicole valóban kedvelte a fehér fiatalembereket, ami O.J.-t mindig felbőszítette. De most már két éve elváltak, tehát Nicole azzal flörtölhetett, akivel éppen kedve támadt. A védőügyvédek bedobták azt is, hogy Nicolet és Goldmant a maffia ölte meg, mert nem fizették ki a kábítószereket. Ki hiszi ezt el? A maffia nem így öl, hogy agyonszurkálja az áldozatokat. Hangfogós pisztollyal, csendben, rutinosan végeznek az áldozattal, aki nem fizet a dópért, vagy mint tanú leleplezni készül, illetve a maffia ellen tanúskodik... O.J. tehát becsapta maga mögött a börtönajtót, ahol nem is volt rossz dolga, olyan kiszolgálásban volt része, mintha valami Grand Hotelben lett volna. A Rockingham-i pazar otthonában, mely palotának is beillik, már ötven barátja várta, pezsgős-party volt a tiszteletére. Zene is volt, a pincérek nagy tálakon hordták körül a kaviáros, lazacos ínycncfalatokat. O.J. némán leült a pamlagra, egyik kezében a Bibliát szorongatta, ebbe merült cl 16 hónap alatt a börtönben. Másik kezével öreg, szívbajos anyjának arcát simogatta. Ugye, milyen megható?... Finomlelkű, vallásos ember ez, jegyezte meg valaki. Lehet, hogy éppen Johnnie Cochran, aki persze ott volt és a közvélemény szerint O.J. neki köszönheti a felmentést. (A fekete Cochran megbabonázta a fekete zsűrit.) Közben már tudjuk, hogy a védőügyvédek összevesztek. Shapiro kijelentette, hogy szóba sem áll többé Cochrannal. Lee Bailey is haragszik rá. De a lényeg, hogy már zsebrevágták a honoráriumot, fejenként másfél millió dollárt. A partyn nemcsak O.J. első házasságából született fia, a kövér Jason volt ott, leánya Amelia, de az ex-felcségc is Marguerita, akit szintén jó párszor megvert. Másnap új hír röppent fel, nemcsak itt az USA újságjaiban, de Európában is, címlapon hozták: O.J. állítólag a Dominique köztársaságba repült girlfriendjével, Paula Barbierivel. A szexi Playboy-modellel ugyanott akart házasságot kötni, ahol két év előtt Michael Jackson Elvis Presley lányával. Az anyakönyvvezető csodálkozva bámult a különös párra és megkérdezte:- Melyik a menyasszony? Michael ugyanis a kirúzsozott szájával, árnyas műszempilláival és vállig érő hullámos hajával, nem volt kimondottan férfias jelenség... Hát O.J.-nál nincs ilyen probléma. Hatalmas termetű atléta, fekete arca markáns és elképzelhető, hogy tetszik a kékszemű Paulának, kinek meztelen bájait csodálhattuk a Playboyban. De kiderült, hogy ez csak álhír volt. O.J. nem házasodni ment, hanem golfozni Floridába. Itt a Panama City egyik elegáns country clubjában játszott/ hosszú órákon át. Mégpedig a trénerrel. Lehet, hogy más partner nem akadt? Paula persze vele jött, most mindig együtt vannak. A furcsa az, hogy éppen aznap volt Sydney 10. születésnapja és O.J., aki állandóan hangoztatta, hogy imádja kis gyerekeit, Nicole árváit, nem jött el a Birthday Partyra. Közben meglepő események történtek. A felmentésnek voltak zavaró visszhangjai... O.J. Rockingham-i házának közelében hatalmas plakátok jelentek meg: minden fára, villanypóznára kiragasztva, óriási betűkkel: GUILTY! Kik ragasztották ki, azt senki sem tudja. Mit hoz a jövő O.J.nek? Lehet, hogy a Herz autóvállalat már nem fogja alkalmazni. Lehet, hogy a Country Club, ahol ünnepelt szupersztárként bántak vele, kitiltja. Hogy a két gyerekét, Sydneyt és Justint neki ítéli—c a bíróság, vagy maradnak Brownéknál, a meggyilkolt Nicole szüleinél - az is kérdés. És nézzük a rémdráma többi főszereplőit?... Marcia Clark, a zseniális ügyésznő, aki a vádat vezette, most újabban a másik ügyésszel jár, a néger, kopasz, szemüveges Chris Dardennel. Ez fiatalabb Marciánál legalább 6 évvel. Azt suttogják, hogy Chris lesz Marcia harmadik férje. Azt is tudjuk már biztos helyről, hogy Marcia is fog írni könyvet és ezért 4 millió dollárt kap. Persze Chris Darden is ír, de "csak" két milliót ajánlottak neki. Lance Ito, a japán bíró filmajánlatokat kapott, persze egy bírót fog alakítani. Ez a szerep igazán fekszik neki. De mostanában van egy kellemetlen QUALITY ELECTRONICS MULT?SYSTEM S^EU ALISTS THE BEST BRANDS FOR LESS! WC/PAL/UCMI VIDiO COWIUlMS problémája. 35 éves mostohafiát körözik lopást és egyéb bűncselekményeket követett el. Húszezer dollár biztosítékon van szabadlábon. Mint tudjuk, Ito felesége rendőrkapitány a Los Angeles-i rendőrségen. Szép fehér, szőke asszony, 10 évvel idősebb Lance Itonál. (Hát ez a fiúcska nem sok örömet okoz...) Az évszázad legizgalmasabb bűnperc tehát véget ért, de a folytatása még következik. Mark Fuhrman, a detektív, akit Hitlerhez hasonlított Johnnie Cochran: szintén könyvet ír. Egy barátom, aki Londonban él és jeles újságíró, R. László szerint ma már Angliát csakis az O.J. ügy érdekli, még jobban, mint hogy mi történik a Buckingham Palaceban és hogy kivel flörtöl Diana, a walesi hercegnő? Hogy a nős rugby játékost, Will Carlingot hívta-e be hálószobájába, vagy mást, az már nem túl érdekes... Csak O.J. Simpson, aki nem bűnös. A rémdráma folytatódik és 5 világrészben várják a fejleményeket. Eredeti recept szerint készült SZEGEDI HALÁSZLÉ és más étclkülönlcgcsségck kaphatók a * Csárdás Étteremben (213) 962-6434 LRI AIRPORT PASSENGER SERVICE MINIBUSZ szolgáltatás Olcsó, kényelmes és megbízható! Viteldíj személyenként 800 forint A jegyek az érkező vámterületen ill. a várócsarnokban kaphatók * Egyéb szolgáltatások: pénzváltás, kedvezményes szobafoglalás * Hívásra önért megyünk * Állandó rádió-összeköttetés a repülőtérrel Tel. 157-8555 Tel/Fax: 157-8993 Kellemes magyarországi tartózkodást kíván a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság Dr. Szabó Tamás, D.C. 7060 Hollywood Blvd., #520 Hollywood, CA 90028-6018 (a Great Western Bldg.-ben, közel a La Brea-hoz) Derék, hát és lábfájdalmak Zsibbadás kézben és lábban Nyak, váll és kézfájdalom Fejfájás Reuma, idegfeszültség Gépjármű balesetek Munkahelyi sérülések Sport balesetek Készséggel állok ilyen, vagy hasonló problémájú honfitársaim rendelkezésére. Tel: (213) 464-1635 Fax: (213) 464-1674 CLAIRE KENNETH (New York) O.J. Simpsont szentté avatták RENDELJE MEG KATALÓGUSUNKAT: TEL: (212) 794-7099 Kedd, csütörtök Blue Danube Gifts Péntek 8.30-3.30 217 East 86. St, Suite 244 Szombat: 8:30-1.30 New York, NY. 10028| Waywqjriap B| inti0/ lUCTAUT CIHA un un We Never Carry Refurbished (B-Stock) Equipment lUU/o INílHNI HNQNUNUoac _ _ _ _ _ ' _ ui mas untnntut menu nnmni AM * (01 EXPORT ONLY MUST PRESENT AD TO RECEIVE (213) 090-Z4/3 MON.-SAT. 10-7 THESE SPECIAL PRICES 7761 SANTA MONICA BLVD. W. HOLLYWOOD (3 BLKS E. OF FAIRFAX) _____ ÄÄk -PRICES INCLUDE CASH DISCOUNT S SEE OUR PRO SOUND AD IN THE MUSIC SECTION IT. J Wr £