Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1995-09-15 / 34. szám
DR. CSETŐ ILDIKÓ Magyarországi mozaikok - 1995 Oly sokan figyelik aggódó szeretettel, várakozással, mi is történik ma Magyarországon, hogy útiélményeim, tapasztalataim morzsáit szeretném megosztani Önökkel. A diplomácia, politika fontosabb hírei könnyen hozzáférhetők a média különböző forrásaiból. Én a magyarok hétköznapjainak egy-egy érdekes, jellegzetes momentumáról számolok inkább be. A következtetések levonását Önökre bízom, én megmaradok a szerény krónikás szerepében. A fogadtatás Ferihegy előtt a repülőről gyönyörűen művelt táblák színes képe fogad. Beértek a búzatáblák, még sarjadó zöld vetések, erdősávok teszik változatossá a képet. A hivatalos jelentésekből már tudjuk, hogy rekord búzatermés lesz. Jó hír. Egy hónappal később, az aratások megkezdése után ugyan kiderül, hogy az öntözés, trágyázás elégtelensége miatt sajnos a kalászok kevesebb magot érleltek mint várták, de azért így is lesz bevétele az országnak a gabona exportból. A reptéren feltűnően kevés a turista. Az útlevélvizsgálatnál rövid a sor, a fiatal tiszt kedves és udvarias. A Repülőtéri Szolgálat képviselője remek ajánlattal várja az utasokat: mindössze 6-800 forint a fuvar a minibusszal. Ha nem várnának ba-ÚTUEGYZET rátok ránk, velük mennénk inkább, mint taxival. A taxi akár háromszorosába is kerülhet és előre ki kell alkudni az árat, nehogy kellemetlen meglepetés érjen a fizetéskor. Barátunk, Erős Zoli fogad' széles mosollyal és virággal. Zoltánunk író-újságíró és szerintünk az egyik legokosabb ember Magyarországon. Nemrég megjelent könyvét pillanatok alatt szétkapkodták a könyvesboltokból, a nyomdában most dolgoznak az újabb kiadáson. Hiánypótló alkotás: "Irodalmi helynevek A-tól Z^ig". A város felé tartva játszunk: megemlítjük egy kisváros nevét és Erős Zoli máris sorolja, hogy melyik magyar író, költő lakott ott, mivel foglalkozott és kinek a szoknyája után futott. "Zolika mindent tud" - mondja nevelt fia -, "és amit nem, azt tudja, melyik könyvben lehet megtalálni." A szállás Hol is szálljon meg a Budapestre érkező vendég? Van, aki a családnál, rokonoknál lakik, de lehet válogatni a különböző árkategóriájú szállodák között is. A diák- és munkásszállókból hotellé alakított szállóhelyek nagyon népszerűek napi 25-80 dolláros szobáikkal. Tiszták, kényelmesek, a legtöbb helyen tusoló vagy fürdőszoba is van, sőt még hűtőszekrény, színes TV is akad. A dunaparti, belvárosi szállodák méregdrágák. A panorámát megfizettetik a turistákkal. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal jelentése szerint azonban a tavalyihoz képest növekedett a hoteleknek a kihasználtsága. A volt Intercontinental Hotelnek például, mióta a Mariott Hotel Vállalat megvette, szembetűnően több a vendége, pedig az árakat keményen megemelték. A napi 200- 250 dolláros szobaár kevés hazalátogató magyart vonz már. A régi európai eleganciájú, bársonydrapériás haliból a Mariott eltűntette a bársonyt és lecserélte ferdén felrakott csiri-csáré anyagokra. "Modernizálás" címszó alatt feltörték a fürdőszobák süttői vörösmárvány burkolatát és helyette a legolcsóbb, szürkés-fehér amerikai ipari csempével borították be. Amire szükség lett volna, a fürdőszobai ventillátorokra már nem futotta nekik, pedig a már meglévő szellőző-nyílásokba könnyedén be lehetett volna szerelni az elszívókat. A szobákból a magyar asztalos-kárpitos mesterek, fafaragók gyönyörű neobarokk intarziás bútorait, az ülőgarnitúrákat kidobták, helyükre futószalagon gyártott, jellegtelen darabok kerültek. Mégis miért van több vendég a szállóban? Mert a Mariott ügyesen feltölti a szobákat 3-4 Folytatás a 7. oldalon WE ARE BACK!! WE ARE BACK!! WE ARE BACK!! GOING TO EUROPE? NEED SOME GIFT IDEAS? WE’VE GOT WHAT YOU NEED! Quality Electronics carries a large selection of best quality 220 VOLT 50 HERZ big and small household appliances! TV’s, videos for NTSC-PAL-SECAM systems. QUALITY ELECTRONICS mu^s^hms^eumist! THE BEST BRANDS FOR LESS! fffftfjM NTSC/PAl/SiCJUI/l MO (OtlWSIOtiS 10 milliós felújítás után újra megnyílt a Catering Department a Valley Center RADISSON HOTELBEN Miért fontos ez a magyaroknak? Mert a Food & Beverage Manager a magyar NAGY JOSEPH, aki megkülönböztetett figyelemmel áll honfitársai rendelkezésére. A felújított, modernül berendezett RADISSON HOTEL termei alkalmasak 50-500 személyes partik, bálok, ünnepségek, esküvők, bankettek rendezésére. Előnyös árak, remek konyha, kifogástalan kiszolgálás, biztos siker! Ha bármilyen rendezvényt terveznek, lépjenek érintkezésbe Nagy Joseph menedzserrel: CATERING DEPARTMENT 15433 Ventura Blvd., Sherman Oaks, CA 91403 (818) 981-5400, Ext. 7251 HAGYOMÁNYOS HEGYALJAI [SZÜRETI MULATSÁG! Szeretettel hívjuk és várjuk Önt az 7Í,ONTARIOI MAGYAR FÜGGETLEN REFORMÁTUS EGYHÁZg rendezvényére 1995. szeptember 24. vasárnap d.u. 1 órától a Zágonyi teremben és a kerthelyiségben. Vidám hangulat, szőlőpréselés, szőlőtaposás hordóban, mustvásár A magyaros ebédet készíti: ELŐD LÁSZLÓ és a NŐEGYLET Menü: Székelygulyás * Sült esirke zöldséges krumplival * Hugos * Gyiimüleskompőt apró süteményekkel * Kávé VIDÁM ZENÉS MŰSOR a KÁRPÁTOK magyar népi együttes BODROGI GYULA zongorista SEM ÉGI JÁNOS énekes közreműködésével 5i>| Adomány ebédért, belépőért: $10.Varjuk szeretettel! Foglaljon asztalt előre! Kereskedők *’löszére árusítási lehetőség. A sorsoláson ériékes nyereménye HE FREE MAGYAR REFORMED CHURCH OF ONTARIO' 1053 East Sixth Street, Ontario, CA 91764 (909) 981-9601 * (909) 946-1430 * (909) 946-3713 ENIKŐ ÓSS / V TIBOR VARGA Producer ( Thnf'a * Director 1995. október 14-én \ MuíGo £ 1995. október 15-én szombat este 6 órakor vasárnap d.u. 3 órakor a LOS ANGELES-i MAGYAR SZÍNKÖR bemutatja a "LOS ANGELES THEATER CENTER" színpadán (514 South Spring St., Los Angeles * Tel. 213-485-1681) Wolfgang Kohlhaase - Rita Zimmer HAL NÉGYESBEN Képmutogató beszámoló egy rendkívül sajnálatos esetről, mely 1838-ban történt Merklinben (Zenés krimi-komédia 2 részben) Szereposztás: Heckendorf Sarolta - ÓSS ENIKŐ Heckendorf Cecília - ALPÁR MUCI Heckendorf Klementina - D. VÁSÁRHELYI KATI Moosdenger Rudolf, az inasuk - VARGA TI BOR Rendező: MÁRTON ANDRÁS Zenei aláfestés: RÓZSA PÉTER Színpadmester: SZOBOSZLAY SÁNDOR Díszlet, kosztümök: ÓSS ENIKŐ Maszkmester: BOGNÁR AMY Jegyrendelés: Óss Enikő (805) 495-7285, postacím: 3900 E. Thousand Oaks Blvd., Ste. 202, Thousand Oaks, CA 91362 Ajegyek ára: $30, $25, $20 * Minden 1995. szept. 15-ig kifizetett jegy 2 dollárral olcsóbb * Fizetés módja: készpénz, csekk, Visa, MasterCard HIRDESSEN A THÁLIA ÉVKÖNYVBEN! Egész oldal + 5 jegy $300. Fél oldal + 2 jegy $150. Negyed oldal $80. Névjegykártya méret $50. Támogassa a 8 éve folyamatosan működő színházat! 1995. szeptember 15. El AMERIKAI Ufagyar tfirlap mn°A INSTANT TIN AN CIN n We Never Carry Refurbished (B-Sto«k) Equipment * w sQ f flfJlfVlffVUo.a.C. —| — All ITEMS ADVERTISED ARI PRICED AT 110V UNITS MUST PIESENTAD TO RECEIVE (213) 050-2475 IVkF 1m”t 10-6 c THESE SPECIAL PRICES ^ 7761 SANTA MONICA BLVD. W. HOLLYWOOD (3 BLKS E. OFFAIRFAX) f. I AJM. ^prices include cash discount' SEE OUR PRO SOUND Ád IN THE MUSIC SECTION