Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1994-12-16 / 48. szám

Magyar előny a "KULCSLYUKSEBÉSZETBEN" Egy évszázaddal ezelőtt, a se­bészet kezdetén még azt mond­ták, az a nagy sebész, aki na­gyot metsz. Jakó Géza, a bosto­ni egyetem professzora szerint mára a dolog megfordult, a se­bész egyre kisebb résen át tud operálni.- A miniinvazívnak nevezett műtéteket húsz évvel ezelőtt el­kezdhettük volna - vélekedik. - A sebészkollégák kérdezték is: hogyan lehetséges, hogy erre mi nem gondoltunk? Mondtam ne­kik: azért, mert nem voltatok hozzászokva, hogy kis lyuka­kon keresztül, jó megvilágítás mellett dolgozzatok, mint mi, fül-orr-gégészek. Az első használható lézerbe­rendezést egy primitív labora­tóriumban 1960-ban építette meg egy fizikus. Mivel szakmá­jában mindig szükség volt pre­cíziós, finom műtétekre, Jakó professzor azon kezdett gondol­kodni: nem lehetne-e a fülben használt eszközökhöz hasonlót alkalmazni a gégében és a lágy részeken? Később arra volt kí­váncsi: nem lehetne-e a sebé­szetben is egyre kisebbeket vág­ni, egyre kevésbé roncsoló eljá­rásokat alkalmazni? A gége mikrosebészetét 1962-1963-ban fejlesztette ki. Polányi Tamással 1966 körül készítették el az első olyan be­rendezést, amellyel már lehetett sebészeti beavatkozásokat vé­gezni. A lágy részek mikrosebé­­szete később átterjedt az érse­bészetre és a szemsebészetre is. Az első műtétet Magyarorszá­gon 1980-ban Bánhidy Ferenc, a Haynal Imre Egészségtudo­mányi Egyetem Fej-nyak Sebé­szeti Tanszékének a professzora végezte el.- A nyolcvanas évek közepén szerettem volna a mikro- és en­doszkópos sebészetet átvinni a sebészet többi területére is, de nem találtam magamnak part­nert - emlékezik Jakó Géza. - A cégek tanácsadói ostobaságnak minősítették a terveimet. 1988- ban aztán a - később a javasla­tomra Kaposi Móricról elneve­zett - kaposvári kórházban megismerkedtem Rozsos Ist­vánnal, a sebészet vezetőjével. Az epehólyag eltávolítását egészen kis nyíláson át kezdtem végezni. Rozsos barátommal emberen is kipróbáltuk az új módszert - ezzel kezdődött a miniinvazív endoszkópos sebé­­• szét. Rozsost a műtétek hírére meghívták az Amerikai Sebé­szeti Társaság közelgő októberi konferenciájára Chicagóba. Jó tízezer sebész hallgatja majd. Amerikában 1989 körül kezd­ték használni a videóval össze­kötött, úgynevezett laparoszkó­pos műtéteket. Az epehólyag la­paroszkópos eltávolítására Ja­kó Géza Pécsett beszélte rá az ottani sebészet professzorát. Novemberben elsőként alkal­mazták is ezt a technikát. Hogy mi a különbség a lapa­roszkópos és a miniinvazív technika között? A laparoszkó­pos eljárásnál egyszerre több : kisebb nyílást vág a sebész. A jininiinvazív technika alkal­mazásakor egy „nagyobbon”, egy két-három centiméteres nyí­láson át veszik ki az epehólyagot. A miniinvazív technika a lapa­roszkópos eljárás költségeinek ne­gyedrészébe sem kerül. A laparoszkóp teleszkópos opti­kával működik, a berendezés végén egy színes video­kamera van. A monitoron lehet látni, hogy mi történik odabent, ahhoz azonban, hogy a hasfalat megemelhessék, szén-dioxid gáz­JANCSÓ ZSUZSA APRÓ ÖRÖMÖK zal kell felfújniuk a beteget. Et­től néha vállfáj dalmai vannak az operáltnak, s a gáz megter­helheti a szívet, a tüdőt is. A la­paroszkópos műtéteknél a se­bész kétdimenziós televíziós er-, nyőn látja a beteg belső anató­miáját és a kóros elváltozáso­kat. Valószínűleg ezért fordul­nak elő ebben az esetben gyak­rabban műtéti komplikációk. ! A miniinvazív endoszkópos sebészetben az operatőr a - pro­fesszor tiszteletére jakoszkóp­­nak nevezett - műszerrel egy apró nyíláson át dolgozik. Kis ablakot nyit a hasfalon vagy a mellkasban a bordák között, így mindent ugyanúgy lát, mint egy konvencionális műtétnél. Az amerikai lapok kulcslyukse­bészetnek nevezték el a miniin­vazív sebészetet, amelyben száloptikás, nagy intenzitású fényforrást használnak, hogy a beteg belső részeit jól megvilá­gíthassák.- Az epehólyag után különfé­le területeken kezdtünk kísérle­tezni - emlékezik Jakó Géza. - Alkalmunk volt néhány műtétet halottakon is elvégezni. Sike­rült a miniinvazív módszert a tüdőben is alkalmazni. Az első emberi műtétet Magyar­­országon hajtották végre. Ha­lotton megcsináltunk egy ko­szorúérműtétet is, amit élő em­beren máig nem próbáltunk ki, pedig siker esetén a műtéthez nem kellene megnyitni a mell­kast. Remélem, 2-3 éven belül ez is először Magyarországon valósul majd meg. Az urológiában is előrelép­tünk. A veséket Amerikában 1991-ben kezdték laparoszkó­­pokkal eltávolítani. Ott öt 1-1,5 centis nyíláson át, videokame­rák segítségével operálnak, s egy 7,5 centis nyíláson át veszik ki a vesét. Korábban mindez 30 centiméteres vágást igényelt. A laparoszkópos módszert már sok helyütt alkalmazzák, de a közlemények szerint hátrányai is vannak. A beteg például átlag 8,3 órát tölt altatásban, ennyi az átlagos műtéti idő. Ezzel szemben a Semmelweis Orvos­­tudományi Egyetem Frang De­zső professzor vezette urológiai klinikáján Répássy Dénes do­cens e műtéteket 1-1,5 óra alatt végzi el az új technikánkkal. Ráadásul ő csak egy nyílást csi­nál. Répássyt meg is hívták Bostonba, a Harvard Egyetem Urológiai Klinikájára, ahol disznón demonstrálta a műtéti technikát. Tavaly októberben talán először fordult elő a ma­gyar orvostudomány történeté­ben, hogy egy magyar sebész­kutató tanította meg Amerika legelső egyetemének legelső kli­nikáján a professzorokat erre az egészen új eljárásra. A műtéte­ket ott csak néhány hónapja kezdték. Az a véleményük, ez lesz az urológiai sebészet jövője. De a legtöbb sebészeti szak­mában lehet majd alkalmazni az eljárást. 1993-ban Kaposvá­ron egy kísérleti sebészeti kong­resszuson azzal jött hozzám egy pécsi kolléga, hogy milyen jól lehetne alkalmazni a jakoszkó­­pot az érsebészetben is. Weber György azóta világhírű lett; őt is meghívták októberre Chica­góba. Mert a nagy hasi érműté­teknél eddig 30 centis vágások­ra volt szükség. Weber tanár úr ugyanezt 6-7 centis nyílással oldja meg, a betegek már más­nap felkelhetnek. A videolapa­­roszkópos technikával többen megpróbálták ugyanezt, de rá­jöttek, hogy az ebben az esetben nem alkalmazható. Ha ugyanis komolyabb vérzés lép fel, elönti a vér a teleszkópos optika vé­gét, a sebész pedig csak áll kint, és a piros folton kívül nem lát semmit. A jakoszkópos techni­kának nagyobb az alkalmazási területe, de ez persze nem jelen­ti azt, hogy a hagyományos vagy a laparoszkópos techni­kákra ne volna szükség. A lézersebészet megalapozá­sáért világszerte ismerik Jakó Géza nevét. Mielőtt nyugdíjba megy, szeretné még átvinni a gyakorlatba a méheltávolítás új módszerét. Kísérletesen elvé­geztek már egy gerinccsigolya­­műtétet a pécsi egyetem ortopé­diai klinikájával kooperáció­ban, Schmidt Lászlóval pedig kipróbálták a vastagbél eltávo­lítását is a miniinvazív eljárás­sal. Az USA-ban megkezdődött a vizsgálatok klinikai szakasza. Igaz, mindössze egyetlen pél­dány, de létezik már olyan be­rendezés, amely működés köz­ben a mágneses magrezonancia elvét a lézeres miniinvazív se­bészettel kombinálja. Jolesz Fe­renc és Jakó Géza együttműkö­désével készült el a General Electric készüléke, amely kü­lönféle, így az agy állományá­ban lévő daganatokat is képes diagnosztizálni, miközben lé­zer- vagy más miniinvazív tech­nikával el is távolítja azt. Az operációt robotszerűen, elekt­ronika irányításával végzik - MR-készülékben. - És hogy hol a folyamat vége? A kérdésre ta­lán választ adtunk a múlt heti Magyarok Nemzetközi Orvos­­tudományi Akadémiáján - véle­kedik Jakó professzor. - Egy teljes szimpóziumot szántunk a miniinvazív technikának, amely szerintem magyar hozzá­járulás a XXI. század sebésze­téhez. E módszeren keresztül a magyar sebészet világhírűvé válhat, vezető szerephez juthat. Emlékszem, az ugyancsak fü­­lészprofesszor nagyapám idejé­ben, a húszas-harmincas évek­ben Amerikából jöttek tanulni Magyarországra a sebészek. Most, 60-70 évvel később a kü­lönféle klinikák tanfolyamokat rendezhetnek, a külföldi kollé­gák pedig újra ide jöhetnek megtanulni az új sebészeti tech- i nikákat. A szárnyaló, fenséges, nagy és szent örömről már Beethoven is írt szimfóniát, de a mindennapok ezernyi apró örömét néha észre sem vesszük. Pedig nem mcgyclcndök ezek az ajándékba kapott, parányi boldogság-morzsák, mert rajtuk keresztül közelíthető meg legbiztosab­­ban az ember számára csak ritka, rendkívüli pillanatokban felvillanó nagyszerű egész, a teljesség a végtelen, az örökkévaló. Jancsó Zsuzsa munkásságát jól ismeri a hazai és nyugati magyarság. Petőfi, Vörösmarty, Ady, Tollas Tibor verseinek angol fordításával tűnt fel a nyolcvanas evekben. Első publikált műfordítása, a Gérard Philipc-ről szóló, nagy sikerű "Egy sóhajtásnyi idő" 1991-ben jelent meg Budapesten, az Európa Kiadónál. Rövidesen sor került a második kiadásra is. Olasz posztmodern novella-fordításai a Nagyvilágban jelentek meg; Mauro Sábátucci egy ciklusát angolra fordította "Towards the Threshold" címmel. A Bahá'i vallásról szóló Gloria Faizi-könyv fordítását kézirat formában adták közre Magyarországon. Csorba Győző, Parti Nagy Lajos és más pécsi költők versei Jancsó Zsuzsa fordításában ez év végén kerülnek kiadásra Seattlc-bcn a "Testvérvárosok" antológiában. A szerző most először jelentkezik önálló kötettel. írásaiból sugárzik a természet szerctcte, amely a művészet állandó és érezhető jelenlétével párosul. Finom humora, egyéni látás­módja megragadja az olvasót. Mondataiban halk zene szól és versek ritmusa lüktet. Jancsó Zsuzsa öt millió kilométert repült, mint Malév stewardess. 1976 óta Los An­gelesben él családjával, a UCLA-n szerzett diplomát olasz nyelvből és irodalomból. Jelenleg az Amerikai Magyar Hírlap főszerkesztője. GOLDFARB-HALMOS & CO. Új és használt kocsik, teherautók, motorkerékpárok és csónakok Jöjjön velem Dealer Auctionra! * A világ min­den részébe vállaljuk kocsik küldését. VISA, MasterCard, American Express accepted! 1040 N. La Brea Ave., Los Angeles, Calif. 90038 Tel. (213) 467-3999 Pager (310) 588-8372-SLIP Sí FALI ACCIDENTS BOAT ACCIDENTS BUS ACCIDENTS A miniinvazív eljárásban mindössze 3 centiméteres vágással megoldható az epehólyag eltávolítása. Q3EB& Wg$rHírlap Q| English law OFFICES OF £orean Spanish Hungarian E. ANDREW MÁTYÁS PERSONAL INJURY NO RECOVERY NO FEE AUTO ACCIDENTS MOTORCYCLE ACCIDENTS !ACCIDENTAL DEATH 2-1 ÓRÁS SZOLGÁLAT (310) 854-1113 MAGYARUL IS BESZÉLÜNK DÍJTALAN KONZULTÁCIÓ E. ANDREW MÁTYÁS Ügyvéd - Attorney at Law 250 S. La Cienega Blvd. Beverly Hills, CA 90211 i Aki erre a hirdetésre hivatkozik, 25% engedményt kap*

Next

/
Oldalképek
Tartalom