Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1994-10-28 / 41. szám

1956 HŐSEIRE EMLÉKEZTÜNK 1956 hőseire emlékezve az Arany János Kultúr Kör október 22-i műsorán a Hollywoodi Magyar Református Egyháznál, és október 23-án az Ontáriói Magyar Református Egyház emlékező műsorán miután a közönség meghallgatta Illyés Gyula: "Egy Mondat a Zsarnokságról" című versét Szabó Zsóka nagytiszteletű asszony előadásában, Előd László a következő gondolatokat tolmácsolta: "Illyés Gyulának ezt a versét 1956 előtt nem engedték megjelenni. Illyés Gyula a legszörnyűbb zsarnokságnak nevezi azt a zsarnokságot mely bennünk, a tudatunkban, és méginkább a tudatunk alatt van. Azt a bilincset, mely megbénít mielőtt bármit is tennénk, és megbénít külső erőszak nélkül is. Sokan közülünk az 1956 október 23-i forradalom résztvevőiként — és leverése, megbosszulása menekültjeiként jöttünk új hazánkba. Az 1956-os magyar forradalom élményeit és tanulságait törekedtünk köz­vetíteni új világuknak azóta is. 1956 után a forradalom leverését — az évszázaddal korábbi aradi kivégzéseket messze felülmúló méretű — megtorlás követte. 1956 decemberétől a szovjet csapatok helyett a jellegzetes orosz mintájú öl­tözékről a köznyelv által pufajkásoknak nevezett karhatalmi ala­kulatok végezték a letartóztatásokat és kihallgatásokat. Szerte az or­szágban folytak a verések, kínzások. 1956 és Í961 között legalább 35 ezer ember ellen indult vizsgálat, az elítéltek száma 22 ezer körül le­hetett, körül-belül 13 ezer ember került internálótáborokba, 200 ezer elmenekült az országból, és eddigi ismereteink szerint 350-400 embert végeztek ki. E tömeges kínzásokért, sortüzekért, elhurcolásokért felelős bosszú­különítmény történelmünkben ott kap helyet, ahová az 1919-es Lenin­­fiúkat, az 1919-20-as fehér-tiszti-osztagosokat és Szálasi 1944-45-ös pártszalagosait soroljuk. Mélységesen elszomorítónak és mind az áldozatokkal, mind az alapvető emberi igazságérzettel szembeni sértésnek tartom azt, hogy az idei szabad választásokon nagy többségi szavazatot elért párt olyan embert jelölt kormányfői tisztségre, aki az 1956-os forradalom után ennek a terrorcsapatnak a tagja volt. A történelmi igazságtétel ne jelentsen tömeges bebörtönzéseket, büntetéseket — de azt se engedje, hogy olyanok foglalhassanak el országos vezető pozíciókat, akik emberiség elleni bűncselekményekért felelős fegyveres erőszak-testületek tagjai voltak. A közelmúltban Ausztriának sem emelte ez sem önbecsülését, sem nemzetközi meg­becsülését. A rendszerváltozás utáni években sok területen kialakult jó együtt­működés után hogyan tudnak majd a nyugati magyarok és szer­vezeteik együtt dolgozni a szabadon választott új magyarországi ha­talom gyakorlóival? Az ország vezetésében sok a személyi változás, a kirúgás, elbocsátás, nyugdíjba küldés, lemondatás, lemondás, újak kinevezése. Söpör az új kormány, egyesek szerint azt teszi, amit az előző csak ígért, de végül mégsem tett - közel sem eléggé — alaposan. És fölényeskedve ferdít, torzít, hamisít is az 1956-os forradalmat véresen megbosszuló kar­hatalmi alakulat egykori tagja: a mai miniszterelnök. Horn Gyula szeptember 28-i "nagy" beszéde után Orbán Viktor nyilatkozta: 'Most nem mondom azt, hogy hazudik a kormány, csupán azt, hogy ami elhangzott, abban több tény pontatlan, és ellentétben áll az igaz­sággal.' A sokféle válságból nem keres, nem épít igazi jó kiutakat e kormány, legfeljebb az remélhető, hogy vezetése alatt nagyon sokkal rosszabbá nem válik az ország helyzete, vagyis, hogy remélhetőleg súlyos károsodás nélkül 'kibírjuk őket is.' A mi önként vállalt külszolgálatunk autonóm, független. Hatalmak, pártok, kormányok változhatnak, létesülhetnek, megszűnhetnek. Mi a világ 15 milliós magyarsága osztatlan érdekeinek nyugati, minőségi és hiánypótló szolgálatát vállaltuk és igyekszünk végezni továbbra is. Mindenkivel együttműködve akivel lehet, de nélkülük is, ha másképp nem lehet, sőt ellenükre is, ha kell, hisz ezzel tartozunk azoknak a hő­söknek akiknek az emlékére ma itt összejöttünk. Ez volt elvünk az el­múlt 38 évben, erre legyünk készek továbbra is. Legyünk nyitottak és készek a további jó együttműködésre, ha erre az új képviseleti és kormányzati testületek részéről is készséget tapasz­talunk. Addig pedig, úgy érzem, sok tekintetben csak várakozó álláspontra helyezkedhetünk a magyarországi politikai élet változásainak meg­ítélésében." ÚJ ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEK A CSÁRDÁS ÉTTEREMBEN Diétás vendégszakács készít halételeket és olasz pasta különlegességeket (A rendes menü is kapható) Remek olasz és francia borok! Vacsorához, hétvégére kérjük időben foglalja le asztalát! (213) 962-6434 VASÁRNAP PEZSGŐS BRUNCH A CSÁRDÁSBAN 5820 MELROSE AVE., HOLLYWOOD Tollas Tibor OKTÓBER 23 Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég. S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testünket záporozza, Sápadt arcunkra hull a nap. Szédülten szinte tántorogva, Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk, Bíbor virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk, Fegyver nélkül is győztesek. Szalay Lajos rajza BUDAPEST TRAVEL 7260 Sunset Blvd., #206 Hollywood, CA 90046 LAX-BUD-LAX $653.-+ tax BUD-LAX-BUD $687.- + n« CSOPORTOS UTAZÁS KÍSÉRŐVEL (megfelelő jelentkezés esetén) November 22-én Budapestről - Los Angelesbe Visszautazás 6 hónapon belül $700.“ + tax Ez a kedvező alkalom, hogy rokonait kihozassa az ünanepek előtt Információért hívják EDITHETvagy ZSUZSÁT 1-800-9 BUDAPEST Tel: (213) 876-9975 FAX: (213) 876-1823 Szalay Lajos rajza Jobbágy Károly A RÁDIÓ MELLETT Rólunk beszélnek minden nyelven sikong az éter és csodál. "Dávid harcol Góliát ellen." Népmilliók aggódva nézik, hányán indulnak halni még? S küldi a nép ifjú vitézit. Fiatalok, még alig éltek s füttyöngő golyók hangja közt támadtak neki a pribéknek. Nem akarunk híresek lenni, ilyen áron meg semmikép, hisz bánatunk már végtelennyi, de nekünk mindig az jutott, hogy a világ minket csodáljon s fiaink kapják a golyót. Kint ágyú szól, gyors lövés pattan, a falról Petőfi figyel, ahogy járkálok egymagámban. így járkált ő is átkozódva: "Európa újra csendes..." Ó csak minket húz a sors karóba. Csak minket öl száz év után is ugyanaz, aki hajdan ölt, hogy hányán hullunk? -sose számít. Mások csodálják bátorságunk mi meg naponta meghalunk, dzsida, s golyó veri át hátunk, de megmutatjuk a világnak, hogy mikor mindenki lapul s csak a rádiók kiabálnak, mint akiknek már mindenképpen minden mindegy, hát Életet adunk Szabadságért cserébe. És ha a Sors minket így büntet, mert hogy tűrtünk tíz éven át, felmutatjuk véres fejünket, s tudjuk, hogy mindent megbocsát. (Szabad Kossuth Rádió, 1956. november 2.) Dr.Szabó Tamás, D.C. 7060 Hollywood Blvd., #520 Hollywood, CA 90028-6018 (Great Western Bldg-ben, közel a La Brea-hoz) Derék, hát és lábfájdalmak Reuma, Idegfeszültség Zsibbadás kézben és lábban Gépjármű balesetek Nyak, váll és kézfájdalom munkahelyi sérülések Fejfájás Sport balesetek Készséggel állok ilyen, vagy hasonló problémájú honfitársaim rendelkezésére Tel:(213)464-1635 Fax:(213)464-1674 K &K TRANSPORT CO. SZÁLLÍTSON GYORSAN, BIZTONSÁGOSAN ÉS A LEGKEDVEZŐBB ÁRON BUDAPESTRE AZ ACE HARDWARE HIVATALOS SZÁLLÍTÓ VÁLLALATÁVAL. Személyi ingóságok, bútorok, háztartási és ipari gépek, autók szállítása garanciával zárt konténerben. Győződjék meg személyesen kedvező árainkról! 5842 Mc Fadden Ave. # M Huntington Beach, CA 92647 • Ph:714-895-2134 • Fx:714-895-3104 • Pager: 714-294-0347 Magyarországi képviselő: Kovács Gábor Helyi vezető: Kovács Ferenc ____ Csőmázolást vállalunk MINDEN NAP KAPHATÓ HALÉTEL ÉS CIPÓ A CSÁRDÁS ÉTTEREMBEN tygy ar Hírlap Ql

Next

/
Oldalképek
Tartalom