Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-10-28 / 41. szám
Jancsó Zsuzsa SZŰKÜLŐ VILÁG Nem tudom, Önökkel is előfordult-e már, hogy rosszat álmodtak, ha túl sok töltött káposztát ettek vacsorára? A rossz álomnak gyakran megtévesztően valóság-íze van. Az embert hatalmába keríti valami furcsa érzés, mintha a világ össze akarna zsugorodni, és akkor elfogja a pánik, és kiáltozni kezd, hogy egyre kevesebben leszünk, és egyre több a vállunkon a súly, hogy ez így nem mehet tovább, és mégis megy... és körülöttünk nincs már rokon, barát, társ... csak idegenek, akik értetlenül nézik, hogy ugyan miért is rikácsolunk? Sosem tagadtam, hogy az amerikai televízióban kedvenc műsoraim nem túl népes táborába tartozik a Star Trek - The Next Generation sorozat. Annak, aki először látja a torz Klingon, Cardassian vagy Ferenghi maszkokat, és megvetően legyint, hogy ilyen hülyeséget is csak Amerikában tudnak kitalálni - nehéz lenne megmagyarázni, hogy voltaképpen miről is szól ez a sorozat. Nem a trükkök és az űr-csaták a fontosak, hanem annak az igazságosabb és emberibb - ha nem is békésebb - világnak az ideálja, amit elénk vetít. Engem az egyenruhának, az összetartozásnak a vonzása, egymás feltétel nélküli elfogadása, a mindenkire egyaránt érvényes szabályok betartása és betarttatása, vagy ha kell, megfontolt megszegése, és a gondolkodó bátorság is megragadott - van ebben az egészben valami, ami a saját múltamra emlékeztet. Nem hiába volt Gene Roddenberry, a sorozat szellemi atyja és megvalósítója is repülős, mielőtt rendőrnyomozó, majd termékeny író lett volna. A téma a csillagok között hevert, még csak le sem kellett hajolni érte... Minden egyes Star Trek epizódban van legalább egy megszívlelendő gondolat, vagy bölcs betekintés az ember viselkedésének, törekvéseinek mozgató erőibe, a kívülálló szemével. Az alkotók élnek az elidegenítés művészi módszerével, vagyis úgy vizsgálnak meg jól ismert tárgyakat és fogalmakat, mintha először látnák. Ebben a műfajban Data, az android a leghatásosabb. A kérdések, amelyekre oly mohón kutatja a választ, előttünk is örök rejtélyek maradtak. Hogy mi a humor, a megérzés, az álmok jelentése, a női szeszély, a végtelen utáni vágy, ahhoz több évezrednyi földi lét sem vitt közelebb, mint Data pozitron-agyának vizsgálódása. Soren, "A kirekesztett" androgynje, akiben mind a két nem tulajdonságai megvannak, mégsem tartozik egyikhez sem - éppoly hiába kérdezi Rykertől, mit jelent férfinak lenni, vagy nőnek lenni... A sorozat számomra egyik legkedvesebb epizódja a "Remember Me" (Emlékezz rám), amely a szűkülő világ témakörével foglalkozik. A világűr-elméletek táguló univerzumával szemben az egyes emberek személyes szférája az idő múlásával egyre szűkül. A szülők, rokonok, jóbarátok, szeretők, munkatársak egyre-másra tűnnek el körünkből, és úgy érezzük, mindegyikük visz magával belőlünk is egy darabot. Nem is értjük, hogy lehet, hogy az élet mégis megy tovább, mintha mi sem történt volna... Dr. Beverly Cnisher, az epizód főszereplője az Enterprise "csillagjáró hajó" főorvosa. Az Enterprise a csillagflotta büszkesége; parancsnoka, a rettenthetetlen/ea/i-Luc Picard, már akkor ismerte Beverlyt, amikor annak a férje életét vesztette egy szolgálati küldetésben. Beverly fia, Wesley Crusher azóta felcseperedett, ő is az Enterprise kötelékébe került, és most éppen egy űr-buborék kísérletet folytat. Beverly régi barátját, az idős Dr. Dalén Quaice professzort kíséri a fedélzetre. Beszélgetnek, és Dr. Quaice panaszkodik, hogy egyre kevesebben maradtak a régiek közül. Beverly éppen Wesleyhez tart, amikor a kísérlettel baj történik: vakító fényjelenség jelzi, hogy az űr-buborék megsérült. Dr. Quaice nem jelenik meg a megbeszélt reggelin. Amikor Beverly bekopog hozzá, szobáját üresen találja - még személyes holmija is eltűnt! Worfhoz, a biztonsági tiszthez fordul, aki szisztematikus keresésbe kezd, miközben megjegyzi, nem is tudott a professzor ottlétéről. Nemcsak ő, Picard sem hallott róla, sőt a transzporter-főnök, O’Brien, aki állítólag a fedélzetre "sugározta" (ibeaming up, a huszonnegyedik század közlekedési módja), esküszik, hogy Beverly egyedül érkezett.- Talán láthatatlan volt a barátom? - kérdezi a doktornő ingerülten. -Akkor úgylátszik, magamban beszéltem egész idő alatt! Will Ryker, az első tiszt is tökéletesen bízik Beverly igazában; elrendeli O’Brien orvosi vizsgálatát, hogy megtudják, miért hazudik. A betegszobában a doktornő hiába keresi személyzetét, sőt kérdésére a beszélő komputer közli, ilyen nevű egyének soha nem is dolgoztak az Enterprise-on. Picard műszaki vizsgálatot rendel el, de a személyzet kissé értetlenül áll a történtek előtt. Beverly riadtan jelenti, hogy közben a betegek is eltűntek a betegszobából, nemcsak a beosztottai. Data közli, hogy soha nem is voltak beosztottai.- Tehát én vagyok az egyetlen egészségügyi tiszt a több mint ezer fős személyzetben?- A személyzet létszáma a komputer szerint 230 fő! Beverly könyörög Picardnak, hogy térjenek vissza a bázisra. Attól fél, hogy elvesztette az eszét; Diana, a pszichológus és telepata megnyugtatja. Amikor legközelebb megkérdi Datát, hogy megvane mindenki a fedélzeten, már csak 114-en vannak. Jövő héten folytatjuk Származása: Manasseh Megkerült az",Elveszett törzs?" Mostanában a világon mindent hamisítanak már: Amerikában a pénzt és a jogosítványt, Mexikóban a farmernadrágot, Magyarországon a pirospaprikát és a Herendi porcelánt. Izraelben azonban valami egészen furcsa dolog történik: magát a zsidóságot próbálják meghamisítani, "felvizezni" az Indiából ezrével érkező bevándorlók, akik magukat egy "elveszett törzs", a Manasseh leszármazottainak vallják. Az 1950-ben, két évvel a zsidó állam alapítása után hozott Hazatérési Törvényt 1970-ben úgy módosították, hogy zsidó származásúnak tekintendők mindazok, akiknek legalább az egyik nagyapja zsidó volt. Ezek családjukkal együtt automatikus letelepedési jogot élveznek. A volt Szovjetunióból 1989 óta mintegy félmillió emigráns érkezett, 5.4 millióra duzzasztva Izrael lakosságát. Rémhírek szerint a harmadik világból milliók készülnek még a kis országba. Izrael komolyan fontolóra vette a Hazatérési Törvény megváltoztatását. A bevándorlás világszerte komoly gondot okoz napjainkban, különösen, ha törvénytelen és ellenőrizhetetlen módon kerülnek be egy országba az idegenek. Erre a legkézenfekvőbb példa éppen Kalifornia, ahová az őrizetlen határokon át özönlenek a déli szomszédok, hogy itt a helyi lakosság költségén szüljenek és iskoláztassanak még több gyermeket. Jogosan éri a szövetségi kormányt a vád: a Holdra már el tudunk jutni, de a saját határainkat még mindig nem tudjuk megvédeni! Kalifornia mindig is határvidék volt, mint ahogy Florida is az Kuba felé - senki nem lepődik meg tehát, amikor újabb bevándorlási hullámokról hall: jönnek a koreaiak, az irániak, az örmények, a Fülöp-szigetiek, a haitiiak... Mit szóljanak azonban egy olyan eldugott kisváros lakói, mint Wausau, Wisconsin, ha őket is utoléri a modern "tatárjárás"? Wausaut alapítása óta főként európai bevándorlók - csehek, lengyelek és más dolgos, békeszerető emberek - lakják, akik azért jöttek Amerikába, hogy gyermekeiknek szebb jövőt biztosítsanak. Néhány éve ez a virágzó közösség úgy határozott, hogy itt az ideje valamit visszaadni befogadó hazájuknak: hasonló lehetőségeket kívántak teremteni az új bevándorlóknak, mint ami nekik lehetővé tette az emberségesebb életet. Befogadtak tehát néhány ázsiai családot, és segítették őket anyagilag, erkölcsileg, hogy mielőbb be tudjanak illeszkedni. Wausau utcáin ma mindennapos a lövöldözés, gyermekeiket ki sem merik engedni az utcára, az iskolába is csak félve kísérik el őket. A néhány ázsiai család kihozatta az összes rokonságot, és a rokonok rokonait is, úgyhogy már mintegy 4500 ázsiai jövevény él a (Folytatás az 5. oldalon) Új barbarizmus? Kik is voltak a "barbárok"? Az ókori görögök barbárnak tartottak minden népet, amely nem görögül beszélt. Ezt később a rómaiak is alkalmazták a keltákkal, illírekkel szemben. Határozottan volt ebben jókora adag ítélkezés, osztályozás és a mércét nem valami abszolút értékhez igazították. Ma egykettőre előítéletnek minősülne, igazságtalan megkülönböztetésnek, amikor a hatalom hordozója mindenkit önmagához mér. így lettek barbárok a nem kívánt nyelvet beszélők, az eltérő szokásokat követők. Később azután a megnevezés általánosabb lett, többek által elfogadott normák alapján minősített. így lett barbár a kultúra minimális követelményével sem rendelkező, az indokolatlanul durva, kegyetlen, közönséges. Sokan állították, hogy az emberiséget a kereszténység szelídítette meg; Jézus tanításának elterjedése előtt a vadság és erőszak uralkodott. Az igazság természetesen az, hogy ez a "megszelidülési" folyamat már korábban kezdődött. Más népcsoportok, vallások és politikai irányzatok is hirdették az alázatosságot és a másik ember jogainak elismerését. A demokrácia például a pogánynak elismert görögök találmánya volt és az ő koruk már a szépnek, a nemesnek, a kifinomodott művészeteknek az elismerése volt. Mégsem az a demokrácia volt, amit ma a humanitás szellemében vallunk, hiszen gondolkozás nélkül barbarizmusnak minősítette a másságot. Az alacsonyabbrendű még ma is megriad a kifinomultságtól és szinte ösztönösen ellene támad. Lerombolja azt, amit nem ért és emiatt fél tőle. Ezzel elkerülhetetlenül barbárrá válik a szó legszorosabb értelmében. Hivatalosan úgy könyveljük el, hogy a barbarizmus kora lezajlott, elmerült a történelmi múltban. Nekünk, magyaroknak nehéz erről elfogulatlanul beszélni. A nyugati népek valahová a távoli múltba tekintve, minket is barbároknak tartottak. A kalandozás kora volt ez, amikor a már korábban letelepedett népek életformájával még csak fogcsikorgatva ismerkedő magyar csoportok lóháton be-betörtek Európába. Erre a korra ma már csak a történetírók figyelmeztetnek és legfeljebb a költő: "Heribáld... a keresztet ne cibáld!" Heribáldnak akkor még idegen alakzat volt a kereszt, amivel talán félt is megismerkedni és mint szokatlant, pusztítani kívánta. Azután évszázadok múltak el és a már letelepedett magyaroknak módjukban volt megismerkedni a barbár támadásokkal a másik irányból, vagy ahogy a mai Amerikában angol nyelven megfogalmaznák: "from the receiving end". Az ország és népe végigszenvedte az akkor és ma is jogosan barbárnak tartott tatár hordák betörését és eszeveszett pusztítását. Pontosan a "másság" alapján történt ítélkezés volt, amikor ismét évszázadok múltán egy magas kultúrájú nép, a török tört be az országba és a puszta hatalmi, területi hódítás nevében erőszakosan és durván birtokba vett és közben ártatlan embereket gyilkolt, otthonokat, templomokat égetett fel. A barbárság azonban nem halt ki a történelem szekerének előhaladásával. Szinte mindig volt - és van is - a világnak olyan pontja, ahol barbár módszerek dirigálnak. Még nemes, ősi kultúrával rendelkező országokban is ideiglenes hatalomra kerültek önkényuralmi rendszerek, amelyek egyes emberekkel vagy csoportjaikkal szemben barbár módszereket alkalmaztak. Amiről azonban a hosszú bevezető után itt szót szeretnék ejteni az az országhatárok nélkül ma szinte az egész világra kiterjedő új szellem, irányzat és viselkedési forma, amely megnyilvánulásaiban a barbarizmus ismérveit hordozza. A különösen a fiatalság oldaláról megnyilvánuló és például a hagyományos öltözködési alapelveket a legdrasztikusabb elszántsággal felrúgó mozgalomra céloznék, amely rongyos középkori csavargókkal ülteti tele a klasszikusan nemes Európa sokkal szebb napokat látott nagyvárosait. Csakhogy ez a rongyosság ma nem anyagi szükségesség megnyilvánulása, hanem a lázadó lélekhez alkalmazkodó jelmez. Ugyanez a szándékosan torzonborzra nevelt hajzatok is és ifjú férfiak kilyukasztott fülcimpái. Az idősebbek - így jómagam is - még jól emlékszem a budapesti Keleti-pályaudvar előtt lévő Baross-tér nemes eleganciájára, fegyelmezett külsejére. Ma milliók, sőt milliárdok elszánt befektetése és sok jóindulatú átalakítás, építkezéssel elérni kívánt tökéletesítés után a terület középkeleti színvonalra süllyedt, kerámia-téglák szándékosan öszszetörve, szemét és mocsok mindenfelé s a vandalizmussal nem tud lépést tartani a városi köztisztasági szolgálat. Csőcseléknek tűnő embercsoportok ülnek a földön, a lépcsőkön, a korlátokon; szinte birtokukba vették az egész területet. Sokszor legintimebb emberi funkcióikat is ott végzik a nyilvánosság előtt. Magyarok? Is. Törökök, ukránok, arabok, cigányok. De hasonlót lehet tapasztalni sokkal nyugatabbra, a németországi Ulm patinás székesegyháza előtt a téren. A baseli Münster közelében a házfalakon ugyanolyan firkálásokat, ostoba mázolmányokat lehet látni, mint Budapesten, Los Angelesben vagy New Yorkban. Az új barbárok nemcsak kommunikálnak ezzel, ami úgy-ahogy még érthető lenne, hanem tudatosan pusztítják az emberiség közös kincsét. Mindazt, amit nem értenek és emiatt félnek tőle. Amerika nyugati partjain diákgyerekek lövik le egymást. San Francisco egykor nemesen kifinomult, ápolt parkjaiban kövekkel darabokra törik a világítás opálgömbjeit. Sok helyen tapasztalható, hogy a romboló tömeghatásra a városi (Folytatás a 8. oldalon) )■■■ AMERIKAI Q Hfagyar Hírlap HOGY MIK VANNAK!!