Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1994-01-21 / 3. szám

Mivel vonzzuk 1994-ben a külföldi tőkét? 1988 végéig a Magyar­­országon befektető kül­földieknek minden eset­ben egyedi engedélyt kel­lett kérniük, hogy beru­házhassanak az ország­ban. A fontosabb beru­házásokhoz adókedvez­mények természetesen már akkor is léteztek — de csakis egyedi mérle­gelésalapján. Később az­tán ezek automatikussá váltak. A liberalizáció 1989 elején gyorsultfel, amikor a kisebbségi kül­földi részesedésű vegyes vállalatok alapítását már nem kellett külön engedélyeztetni, csupán bejelenteni, és az enge­délyeztetés csak több­ségi külföldi befekteté­sek esetében volt szük­séges. Három éve már az utóbbiak cégbejegy­zése is automatikus. Mi változik 199á-ben? Mind a korábbi vállalkozói nyere­ségadó-törvények, mind pedig az ezt tavaly felváltó társasági adó­törvény lehetőséget adott a kor­mánynak, hogy a jogszabálytól eltérő adókedvezményeket nyújt­son az úgynevezett stratégiai te­rületeken, a „húzóágazatokba" in­vesztáló cégeknek. A törvény el­sősorban a termelő beruházáso­kat részesítette és részesíti még most is előnyben, feltételül szab­va, hogy az árbevétel fele termék­előállításból származzon. Ameny­­nyiben az ország számára különö­sen fontos fejlesztésről van szó, az első öt évben 100 százalékos, utána öt éven át pedig 60 százalé­kos az adókedvezmény mértéke. Ilyen kedvezményben részesül beinek egyébként egyes speciális szolgáltatók, például a szálloda­­ipari cégek is. De ide sorolható a telefonfejlesztés, amely kezdet­ben csak a vezetékes telefonra vonatkozott, az 1993-as őszi tár­sasági adótörvény-módosítás nyo­mán viszont a rádiótelefon is be­került a kedvezményezett körbe. Azaz akik ilyen szolgáltatást nyúj­tanak és beruházásukat még az idén megkezdik, jogot formálhat­nak a kedvezményre. Az 1992-es társasági adótörvény vetítette előre, hogy a tízéves kedvezményre legfeljebb az 1993- december 31-ig beruházásba kez­dők tarthatnak igényt. A feltétel, hogy a cég alaptőkéje legalább 50 millió dollár legyen, és ebből mi­nimum 30 százalékos legyen a külföldi tőkerészesedés. Elegen­dő egyébként, hogy az év végéig megtörténjék a cégbírósági be­jegyzés, a kedvezmény a tevé­kenység megkezdésétől számított tíz éven át - de utoljára 2003-ig - igénybe vehető. Emellett a kül­földi befektetők jogosultak mind­azokra a kedvezményekre, ame­lyekre a magyarok is: ilyenek pél­dául a munkahelyteremtés nyo­mán lehetővé váló adóleírások, valamint a beruházásra igénybe vett hitel bizonyos százalékával szintén csökkenthetik adóalap­jukat. 1993-ban a külföldi beruházók körülbelül 12-12,5 milliárd forint­nyi adókedvezményt vehettek igénybe - ide számítva azt az előnyt is, hogy amennyiben az osztalé­kot nem viszik ki az országból, hanem alaptőke-emelés re, vagy más itteni beruházásra fordítják, annak összegét is leírhatják adó­alapjukból. 1994 elejétől némi­képp változik a helyzet. A beruhá­zási hitelek kamata továbbra is adóalap-csökkentő tényező ma­rad - mondja Pölöskei Pálné, a Pénzügyminisztérium főosztályve­zető-helyettese. Több esetben vi­szont kormánydöntésen múlik a kedvezmény, és ez elsősorban a nagyobb cégeknek kedvező. Az osztalék visszaforgatásakor csak a százmillió dollár alaptőkéjűnél nagyobb cégek kérhetnek adó­mm AMERIKAI ■PPIIPBHPJH y tfagyar Hírlap mgÜBiil ______ ____________________________________________________________________________________ -kedvezményt - vagy azok a vál­lalkozások, amelyeknek ugyan ki­sebb az alaptőkéjük, de a nyere­ségük akkora, hogy 25 millió dol­lárnak megfelelő összeget képe­sek újra beruházni az itteni ered­ményből. A kormány - mérlegel­ve saját bevételi esélyeit, és azt, hogy a befektetéstől milyen előny várható - ilyen esetben elenged­heti az adót, esetleg csökkentheti az adóalapot, vagy megtagadhat­ja a kérést. Az irányelvek szerint az adó elengedésére legnagyobb eséllyel azok az 500 millió dollárnál nem kisebb alaptőkéjű cégek számít­hatnak, amelyek legalább 200 millió dollárt beruháznak, termé­kük korszerű, környezetbarát, a vállalkozás többletexportot szol­gál és munkahelyteremtő. Az ilyen cégeknek is 10 évre adható ked­vezmény, amelynek mértéke az első öt évben - csakúgy, mint eddig - elérheti a 100 százalékot, de később legfeljebb a 60-at.- A legnagyobb gond az új társasági adótörvény-módosítás­sal kapcsolatban az, hogy meg­szűnt a normatív szabályozás, és a kormány szelektív adókedvez­mény-megállapítási lehetőséget kapott - mondja Terták Ádám, az Ernst & Young vezérigazgatója, a Magyar-Amerikai Kamara igaz­gatótanácsi tagja. A kérdésre, vajon a korábban automatikus kedvezmények meg­vonásától visszariadhatnak-e a külföldi befektetők, Terták Ádám azt válaszolta: a magyarországi nagybefektetők eddig is mindig kialkudtak speciális kedvezménye­ket, a multinacionális vállalatok az árképzés és az elosztás révén tudják, hogy hol mutassanak ki profitot. Természetesen ott, ahol az nekik kedvezőbb. A tapasztala­tok azt mulatják, hogy a kisebb befektetőket sem elsősorban az adókedvezmények vonzották Ma­gyarországra. Az viszont igaz, hogy amíg a preferenciák léteznek, a beruházók nem viszik haza a pén­züket, hanem itt invesztálnak, de a feltételek romlása esetén eset­leg másképp döntenek. Tény, hogy a General Motors és a Suzuki is komoly előnyöket harcolt ki magának, de így tett az Audi is, amikor megállapodott a győri motorgyári beruházásról. Ne feledjük: az Audi annak a Volkswagen-csoportnak a tagja, melynek hosszú vitája volt a Ma­gyar Nemzeti Bankkal a VW pénz­ügyeseinek tőzsdecsalása miatt, amibe a magyar jegybankot is belekeverték. A pereskedés kö­rüli hullámok az Audi-meg­­állapodás szentesítése óta elcsen­desültek... KM , . „ , Muzslai Zoltán MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Posta cím: P.O.Box 329 Santa Monica, CA 90406 Összejövetel helye: Westside Baptist Church 1430 Centinela Ave. (Közel a Santa Monica Blvd-hoz) j West Los Angeles Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap 12:30-kor Lelkipásztor: SMITH HENRIK Telefon: (818) 335-0695 Gondnok: OLÁH IMRE Telefon: (213) 828-5309 Kedves Olvasó! Hallgassa meg a Magyar Bibliai Gyülekezet rádió-adását minden vasárnap délután a KTYM A.M. adón az 1460-as hullámsávon 4:00-4:30-ig ALL - DIRECTIONS TRAVEL Minden utazási ügyben hívja Dont Teljes utazási szolgálat az egész világon ♦Repülő * Hajó * Vasút * Kocsibérlet ♦Szálloda ♦ Kombinált túrák LOS ANGELES - BUDAPEST - LOS ANGELES Különleges Ajánlat: $660.— + tax, midweek LOS ANGELES - TEL AVIV - LOS ANGELES $825.— + tax, restrictions apply BUDAPEST - LOS ANGELES - BUDAPEST $760.— plus tax SKI PACKAGES -Hit the Slopes -USA, CANADA, EUROPE MARGITSZIGET HEALTH RESORT $490.—includes accommodation, halfboard, basic balneotherapy LOS ANGELES - BUDAPEST O.W. - Lowest Prices Now!!! (310) 271-8434 (800) 243-8434 9080 Santa Monica Blvd. Los Angeles, CA 90069 Dr, Toczauer Tibor ügyvéd 18124 Rancho St., Tarzana, CA 91356 Tci: (818) 342-0880 Általános jogi prakszis 1975 óta Balesetek, bűnügyek, családi és kereskedelmi ügyek, bevándorlás, állampolgárság, csőd, stb. Angolul is beszélünk. Ha problémája van, hagyjon üzenetet a fenti számon. Visszahívjuk és díjmentesen tájékoztatjuk a lehetőségeiről! Personal injury Immigration Válás Workman Compensation .Szerződések Végrendelet Autóbaleset Bűnügyek Real Estate 8484 Wilshire Blvd. #235 Beverly Hills, CA 90211-3245 Tel: (213) 653-4884 Fax: (213) 852-0845 Amerikai MAGYAR HÍRLAP (Usrs-oo<>-i6i) American/Hungarian Journal * Weekly newspaper Megjelenik minden pénteken Published every Friday, except last week of June and first week of July Kiadja - Published by Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 13963 Sherman Way Van Nuys, CA 91405 Telefon: (818) 786-0315 (818) 786-0686 Fax: (818) 786-4657 Kiadók: REKSZ Y. ILONA és JANCSÓ GYULA - Publishers Főszerkesztő: JANCSÓZSUZSA - Editor-In-Chief Főmunkatársak BÁRDOSSYNÉ CLAIRE KENNETH DR. FERCSEY JÁNOS DR. CSETÓ F. ILDIKÓ DR. FRIEDMAN ANDREW SZEGEDI LÁSZLÓ DR. UDVARDY MIKLÓS A szerkesztőség munkatársai: Adler Júlia, Bauer György, Jack Hahn, Hollá Judit, Saáry Éva, Szabó László, Tamás Andrea, Váradi István Előfizetés egy évre a USA-ban $25.00, félévre $14.00 Előfizetés egy évre Kanadában $40.00, Magyarországra $50.00 Subscription rates In the U.S. $25.00 for a year, $14.00 for si« months. Subscription rales In Canada $40.00, In Hungary $50.00 tor a year. Second Class Postage is Paid In Van Nuys, CA and at additional mailing offices POSTMASTER: Please send address changes to Amerikai MAGYAR HÍRLAP 13963 Sherman Way Van Nuys, CA 91405 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg ée nem küldünk vissza. Minden cikkért ezerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek ée hirdetések még kivonatosan la, csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy eokszoroelhatók. A published ad la the result of a mutual agreement between publisher end advertiser and does not necessarily Indicate continued publication. A PÉNZ TÖRTÉNETÉBŐL Aranycsinálás KAJÁN TIBOR RAJZA DR. SZABÓ GÁBOR ügyvéd

Next

/
Oldalképek
Tartalom