Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)

1993-12-24 / 50. szám

UDVARDY MIKLÓS (Sacramento) Egy Karácsony, amit sohasem fogok elfelejteni 1. Az ostrom 1944. karácsonyeste Budán. Szereplők: Udvardy Miklós, apám, a Ma­gyar Revíziós Liga egyik vezető­je. Az év március 19-én, amikor a német megszállás bekövetke­zett, Apa eltűnt. Erre én más­nap felszaladtam a Várba a Mi­niszterelnökségre, Elek Tibor­hoz, Apa főnökéhez. A Liga ugyanis Elek államtitkár alá tar­tozó titkos osztály volt, társadal­mi egyesületnek álcázva, két ve­zetőjével, Fali Endrével és Apámmal, Herczcg Ferenc vi­lághírű író díszclnöksége alatt. Az államtitkár rögtön fogadott: "Apádat én fogattam le, nehogy a németek megtalálják. Kistar­­csán van internálva." Úgy is volt. Mikor a közvetlen veszély el­múlt, hazaeresztették. Október 15-én (amikor Horthy sikertele­nül megpróbált kiugrani a né­met szövetségből) Apám megint eltűnt, de akkor már maga kere­sett menedéket Dessewffy Manó barátom pesti lakásán néhány napra. Decemberben szüleim el­hagyták a belvárost és egy föld­szinti lakásba költöztek Budán, a Németvölgyi úton. Udvardy Miklósáé, Anyám. Míg nyugat-dunántúli Apám ar­ra ösztökélt, hogy Nyugaton ta­láljak menedéket a bekövetke­zendő katasztrófa után, Anyám, törzsökös kálomista Debrecen­ből, maradásra és kitartásra in­tett volna... Udvardy Ágnes, nővérem. Ö ugyanott a Németvölgyi úton la­kott, egy emelettel feljebb. Nagynéném, Say Rudolf tábor­nok özvegye, aki aznap reggel kopogott be szüléimhez. Kápol­­násnyéki házából a visszavonuló magyar katonaság hozta Budá­ra. Apám titkárnője, akinek szin­tén volt oka, hogy a németek ne találják meg. Szüleim szakácsnője Debre­cenből. Say Rudi, unokaöcsém. Velem együtt lakott egy budai legényla­­kásban, ahonnan december ele­jén bevonult, amikor mindenkit behívtak, aki még nem volt be­­sorozva. Rudi december 24-én délelőtt érkezett, mondván, hogy irodai szolgálatos lévén, írt magának egy szabadságlcvelet, aláíratta, és azzal bejutott Buda­pestre! Magam, ijj. U.M., nem vonul­tam be. A nyilasok általános be­hívására december elején elbú­csúztam kollégáimtól a Madár­tani Intézetben, szolgálati helye­men és szüléimhez mentem: ott Ágnes nővérem rejtegetett, a szakácsnő nem győzte csodálni, hogy "mennyit eszik Ágneska, és maga takarít, őt be sem engedi!" December eleje óta szakállat növesztettem. Az oroszok isme­retét én a gimnáziumi kötelező olvasmányokból, romantikus emlékekként a Tolsztoj és Dosz­tojevszkij könyvekből merítet­tem: a szakállas muzsikoknak, akik majd elfoglalnak bennün­ket, biztosan tetszeni fog a sza­kállam! * * * Hát karácsony este volt. Az oroszok néhány hosszútávú ágyúval belőttek néhány gráná­tot, egyik a közelben, Budán csapódott le. Hírlctt, hogy a gyűrű Budapest körül zárul. Senkinek sem volt karácsonyi hangulata, legkevésbé nekem, az emeleti lakásban rejtőzve. December 25: Karácsony nap­ja. Mondták, hogy a gyűrű be­zárult. Az ukrán lovascsapatok a Dunán Budapesttől északra át­kelve, megjelentek a budai he­gyek tetején és aknákkal kezd­ték lőni az utcákat! Az emeleti lakás már veszélyezett volt, ezért leköltöztem a szüléimhez, ott találva a fent felsorolt sze­mélyeket. December vége - január eleje. Az oroszok a Kissvábhegyről ide tudnak lőni. A felsőbb eme­leti 5 lakás lakói leköltöznek a kis 8 lakásos, 3 emeletes bérház pincéjébe, ugyanoda kéredzke­­dik többek között az utca másik oldalán lévő villákból Kniezsa István professzor a Pázmány Egyetem orosz tanszékéről. Mi csak akkor megyünk le, ha na­gyon lőnek. Amíg villanyáram volt, a rádió működött: "A német ’felszabadí­tó’ hadosztályok csakhamar ide­érnek!" - Hanem lassanként se villany, se vízszolgáltatás nem volt: az oroszok elérték Pestet, a Dunánál vannak, mi a gyűrűben! Lakásunkban egyhangú az élet. Elcség volt. Apa előrelátóan - hiszen megjósolta már 1941 ta­vaszán, hogy mi lesz a sorsunk - annyi konzervet, szárazeleséget, babot, borsót, tésztát és ilyenfé­lét tárolt, hogy eleségben nem volt hiány! Úgyszintén beszerzett egy fával tüzelhető sparheltet is, azon főzött a jó szakácsnőnk, de több más család is! Tüzelő is volt, keményfa zsákszámra, azt nekem utalta ki a Fölmívelésü­­gyi Minisztérium, mert az alá tartoztunk a Madártani Intézet­ben. Közben leesett a hó, és amíg a füsttől be nem fekete­­dett, a "frontról" távoleső hátsó kertben lehetett elég biztonsá­gosan havat gyűjteni és olvaszta­ni. Víz volt a fürdőkádakban is, de azt tartogattuk: mosdásra nem igen gondolt az ember. Lassanként közeledett az utcai harc. Mind többször pásztázták az orosz aknavetők a Németvöl­gyi utat. Ilyenkor az utca felőli szobákból hátra vonultunk. Az ablakok egyrésze kitört, de celo­fánnal be lehetett foltozni. Egy­szer a klozetba menve (ami az utca felől volt), pont a házunk előtt robbant az aknavető löve­déke. Sebaj, gondoltam, az ab­lak magasan van - folytattam, amit olt kellett elvégeznem. Egy másik alkalommal kora reggel lőttek, mi az ablakok alatt a padlón aludtunk Rudival, mindketten jó alvók lévén, Ági nővérem rázott fel, hogy mász­­szunk már át a hátsó szobákba, hiszen lőnek! Ilyenkor ha folyta­tódott a szerenád, le kellett kcc­­meregni a pincébe, ami mint már említettem, gerendákkal alátámasztva a plafont, óvóhely­ként szolgált a felső emeleti la­kóknak állandó szükséglakásul. Az óvóhely mintegy 40 lakója között eleinte nyomott hangulat uralkodott. A németbarátok bíz­tak a felmentő seregben, amit Hitler megígért. A többiek hall­gattak. Ahogy a napok teltek, és a gyűrű közelebb jutott, az el­ső csoport kezdett hallgatni, a másik Kniezsa professzor köré csoportosult. Pumpolták, hogy ő vajon mit tud a vörös hadsereg­ről, mit várhatunk tőlük? Hetek leltek... Február elején az oroszok már csak néhány háztömbnyirc voltak. Egyik reg­gel egy német járőr (SS-kato­­nák, egy Wehrmacht-tiszttcl) jött be a házba, úgymond, min­denkit leigazoltatni. Apám azonnal intézkedett: Rudi - a katonaszökevény - a belső hálószobában a matrác alá feküdjön, én feléje, felettem a paplan. A többiek a nappaliban gyülekezzenek. A hálószoba üveges ajtaján keresztül jól hal­lottam, mikor a német járőr: hadnagy, SS-katona, meg egy baka, bekopogott hozzánk. Min­denkit leigazoltattak. Apám megegyezte, mielőtt a többi szobát is megvizsgálták volna, hogy ott a beteg fia, ’tudósféle’, ezért ’untauglich’ (be nem vált), fekszik influenzában. De, kér­dezte, hova való a hadnagy úr?- Thüringiába - jött a válasz.- Jaj, Thüringia! Hiszen ma­guknak van egy magyar szent­jük, thüringiai Szent Erzsébet! Megdumálta a fiatal hadnagyot Szent Erzsébet történetével: Thüringia őrgrófja nem szerette, hogy a felesége a szegényeket segíti és amikor Erzsébet (a ma­gyar hercegnő, IV. Béla király leánya) mégis egy kosár kenye­ret vitt nekik, az őrgróf rajta­kapta. A kenyerek azonban ró­zsává változtak a kosarában - ez a csoda volt Erzsébet szentté­avatásának alapja. A hadnagy úgy elérzékenyült a honvágytól, hogy csakhamar bú­csút vett, anélkül, hogy a szo­bánkat kivizsgálta volna... így mentette meg Apa az életünket! A németek ezután biztosnak vélték a sarokházunkat és bete­lepedtek hozzánk. A kapu mö­gött kiságyét állítottak fel két tüzérrel, a harmadik emeleten egy messzelátóval irányító osz­tag, az emeletek lépcsőin még két katona, akik a beirányítást továbbították élőszóval. Össze­sen heten. Már hatodik hete voltunk ostrom alatt. Élelmünk még kitartott, de a vizünk fogy­tán volt. Az óvóhelyen, ahová lementünk, amikor az utcát lőt­ték, a közhangulat borongós volt. Kniezsa professzor már semmitől sem félve, az egyik sa­rokban gyorstalpaló orosz kur­zust tartott... Egyik reggel magyar csendőr­osztag húzódott be a házba. Hárman vagy négyen voltak, de ők is le akarták biztosítani, hogy nincs ’áruló’ az óvóhelyen.- Házkutatás! - Hamar: Rudi öcsémet újra a matrác alá, en­gem a tetejére. Megint beteget tetetve hallgat­tam a nappaliban lefolyt diskur­zust. Apám "a volt főispán", hú­ga "az özvegy tábornokné”, meg­hívták a fiatal csendőrtisztet ebédre! így a házkutatás megint félbeszakadt! Ebédre terítve, snapsszal vártuk mind a nyol­cán a vendéget a nappaliban. Mikor a tiszt megjelent és kato­násan szalutálva kezet csókolt a hölgyeknek, nagynéném így szólt:-Ez a fiam, ifj. Say Rudolf. Apám:- Ez meg az enyém, ifj. Ud­vardy Miklós.-Szervusztok! Kezet ráztunk, a kél csendőr­­tiszt nem kérdezett semmit! Ke­délyes ebéd volt, már amennyire a körülmények (orosz aknavetők szolgáltatták a kísérőzenét) megengedték. Két nap múlva - az oroszok két utcányira - a csendőrhad­nagy elárulta nekünk, hogy ők lefegyvereznék az SS-ckct, ha mi is segítenénk! A németcink azonban védelemre rendezked­tek be. Ovóintézkcdésként mi el­­torlaszolluk a pinceablakot lc­(Folytatás a 20. oldalon) A CSARDAS EUEREM tulajdonosa, Jancsó Gyula és minden alkalmazottja BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET kíván vendégeinek és minden jóbarátnak, úgyszintén sikerekben gazdag ÚJÉVET! A CSÁRDÁS ÉTTEREM ünnepi díszben, jóhírű konyhájával várja a karácsonyi rohanásban elfáradt és rínom ételekre éhes közönséget. CSÁRDÁS ÉTTEREM 5820 Melrose Avenue Telefon: (213) 962-6434 Ügyfeleinek és minden magyarnak nagyon boldog ünnepeket és dús, vidám Újévet kíván Shaw Diamond Co. Diamond Brokers 818 West 7th Street, Suite 804 Los Angeles, CA 90017 (213) 626-3111 Szeretettel köszöntjük az amerikai magyarságot Lorántffy Otthon 2631 Copley Road Akron, Ohio 44321 (216) 666-2631 (216) 666-1313 Boldog Karácsonyt és Újévet kíván: Rosen Ildy l A Bloomingtoni Magyar Ház ö \ ' § ( szeretettel kivan jr ) Boldog Karácsonyi Ünnepeket 1& t és sikeres Újévet fi ! 992 W. San Bernardino Ave. ^ \ Bloomington, CA 92316 l (714) 820-9273 $ R 1993. december 24.1 AMERIKAI Hfagyar Ifírlap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom