Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)
1993-11-05 / 43. szám
Los Angelesben szomorú "magyar-zsidó háború" dúl, amelynek korma, füstje besötétíti az anyaország egét is. Mintha gonosz varázslók visszafelé forgatnák a naptárt, nem is lapozva, hanem szélsebesen, és egyszerre ott állnánk a kráter szélén, hol a második világháború és az emberpusztító embertelenség lávája izzott. Egy - viszonylag - jelentéktelen, a nemzeti közgondolkodásra semmilyen hatást nem gyakorló lap, az Új Világ (számomra) meglehetősen ismeretlen szerzői olyan irányban szabadították fel az indulatokat Landeszmann volt budapesti vezető főrabbi ostoba kijelentései okán, ahol ismétlődnek a képtelen vádak, vérezni kezdenek behegedtnek vélt sebek, s ami a leginkább megtévesztő: az amerikai közvélemény előtt, sőt e közvéleményben folyó acsarkodás azt a látszatot keltheti, hogy két nemzet - a magyar és a zsidó - vívja elkeseredett harcát, utolsó csepp vérig. Hiszen a sokszorosan bugyuta magyar szerzők valóban sértő kijelentéseivel olyan nemzetközi tekintély áll szemben, mint a Wiesenthal Központ, és olyan fontos sajtóorgánum ad teret a viaskodásnak, mint a Los Angeles Times. A sajtóvitát két nép háborújának hiheti az amerikai olvasó, mivel a hidegháború időszakában nemegyszer megesett, hogy itthon, az anyaországbán vagy Erdélyben, a Felvidéken befejezetlen, mert az ismert okok miatt befejezhetetlen magyar vitákat Nyugat tájain folytatták. Az anyaország földjétől elszakadva, s így - légüres térben - még indulatosabban. Márpedig minden indulat torzít, hamisít, a való tényeket is görbe tükörben mutatja meg. Személy szerint azért mégiscsak bízom az amerikai olvasó józanságában, és nem tudom elképzelni, hogy komolyan vegye, mondjuk, dr. Balogh Barna "javaslatát", mely szerint a keresztény tanításokból, magából a Bibliából ki kellene iktatni a zsidóságot. "Talán az Isten Házába is sokkal többen járnának, ha az Ószövetség pár oldalon leírható, Istenhez vezető szakaszát kivéve, annak több részét figyelmen kívül hagynák és mint zsidó történelmet, a hitvilágból kiküszöbölnék." Aki ezt a zagyvaságot komolyan veszi, annak az amerikai olvasónak fogalma sem lehet az ezeréves magyar kereszténységről, az erdélyi toleranciáról és egyebekről, amelyek Szent István óta a befogadók és befogadottak viszonyát valójában jellemezték, szenteket adtak a katolikus világegyháznak, mindezt pedig időben jóval Amerika felfedezése előtt. De szerintem mélységesen félreismeri a magyar viszonyokat az anyaországban és a nyugati diaszpórában, az a tekintélyes, tiszteletre méltó intézet is, amely az Új Világ hasábjain megjelenő zagyvaságokban véli felfedezni azt a veszedelmes, a zsidóságra mélyen sértő "magyar antiszemitizmust", amely ellen ország-világ előtt, egész súlyával harcba kell szállnia. Olyan aránytévesztés ez, amely nemcsak a magyar nemzet egészének, jó hírének, az 56- os forradalommal újra megszerzett rangjának árt igen súlyosan, de a kár visszaháramlik magára a zsidóságra is, hiszen - tudjuk - Amerikában is élnek antiszemiták, és ezek egy téves általánosítás révén - mármint abban a hitben, hogy az egész magyarság az oldalukon áll - megerősödnek a maguk torz meggyőződésében. A per tehát sem a vádlóknak, sem a védőknek nem hozhat semmi jót, és különben is, egyszerűen nélkülöz minden jogalapot, mivel az anyaországtól és a mai magyar közgondolkodástól ezer meg ezer kilométrekre folyik. Ez a per ott távol, Los Angelesben annak a testvéri sorsközösségnek a megcsúfolása, amely a magyarságot és a zsidóságot a Kárpát-medencében összeköti. Tőkés László szokta mondani, hogy a mai erdélyi magyar sors leginkább a zsidók tragikus sorsához hasonlítható. Mióta az egyféle, "békés" erdélyi etnikai tisztogatás tényét, a román támadásokra adott méltó válaszként, a romániai magyar tókról beszélt, jelentőségüket hangoztatva, akkor a román antiszemitizmus megosztó érveit erősítette fel. Elsők között Octavian Goga, a kétségtelenül nagy román költő, élete végén a román antiszemitizmus egyik vezéralakja, fiatal korában még Ady barátja, akit a magyar költőnek később meg kellett tagadnia Goga heveny nacionalizmusa miatt, ez a román költő - későbbi miniszterelnök - hangoztatta, írta, hirdette, hogy magyar kultúra valójában nem létezik, az egész csak "zsidó tákolmány", amelynek semmilyen nemzeti jellege és egyetemes értéke nincs. És vajon most hogyan is állunk az antiszemitizmussal Magyarország és felhatalmazásuk és nincs erkölcsi alapjuk ellenünk fordítani a zsidóságot, az amerikai tájékozatlanokat, a világot, mert akkor Erdély pusztulásának átka száll rájuk. Igaz, a kép megtévesztő lehet. Az Új Világ magyar nyelven jelenik meg, a szerzők magyar jelképekkel élnek, a magyar történelemre hivatkoznak, és úgy vélik, hogy ők védelmezik a magyar jövőt. De a világnak, a zsidóság képviselőinek látniuk kell, hogy ezek a nemzeti relikviák nem azonosíthatják őket a nemzettel. Egy jelenet idéződik elém. Csupán képzeletemben, mivel nem voltam ama meghurcolt, halálra szánt újabbkori, nem zsi-BEKE GYÖRGY A gyűlölet Hurubáiban Egy - viszonylag - jelentéktelen, a nemzeti közgondolkodásra semmilyen hatást nem gyakorló lap, az Új Világ (számomra) meglehetősen ismeretlen szerzői olyan irányban szabadították fel az indulatokat Landeszmann volt budapesti vezető főrabbi ostoba kijelentései okán, ahol ismétlődnek a képtelen vádak, vérezni kezdenek a behegedtnek vélt sebek, s ami a leginkább megtévesztő: az amerikai közvélemény előtt, sőt e közvéleményben folyó acsarkodás azt a látszatot keltheti, hogy két nemzet - a magyar és a zsidó - vívja elkeseredett harcát, utolsó csepp vérig. Hiszen a sokszorosan bugyuta magyar szerzők valóban sértő kijelentéseivel olyan nemzetközi tekintély áll szemben, mint a Wiesenthal Központ, és olyan fontos sajtóorgánum ad teret a viaskodásnak, mint a Los Angeles Times. sajtó és elsősorban Tőkés püspök cáfolhatatlan tények sokaságával igazolta, még inkább nyilvánvaló ez a párhuzam. Megmutatkozik ez abban is, hogy a "békés" etnikai tisztogatás során zsidók százezreit is elüldözték romániai szülőföldjükről. Ők éppen úgy a romániai - egyébként mélyen románellenes - etnikai tisztogatások áldozatai, miként a hajdanvolt dobrudzsai törökök, a havasalföldi szerbek és bolgárok, az erdélyi és bánsági németek. Most jött el az ideje - a román nacionalizmus menetrendjében - a magyarság kiűzésének Erdélyből, és vajon kellőképpen odafigyelt-e erre a veszélyre a nemegyszer bűnösen közömbös Nyugat, ha Los Angelesben az bizonyosodik be, hogy a magyarok nem üldözöttek, hanem üldözők, lám, miként ír az a bizonyos Ú j Világ. Vajon végiggondolták-e azok az amerikai magyarok, akikben Landeszmann György idehaza egyöntetűen elítélt "tétele" az Ószövetségig visszamenő gyűlöletet váltotta ki, hogy írásaikkal, magatartásukkal hátbatámadják, hiteltelenítik az erdélyi magyarság elkeseredett küzdelmét nemzeti megmaradásáért a szülőföldjén?! Es vajon tudatában van-e a tiszteletre méltó - a fasizmus ellen történelmi küzdelmet folytató - Wiesenthal Központ annak, hogy a magyar nemzet antiszemitává minősítése és megbélyegzése épp olyan lehetetlen helyzetbe hozza az erdélyi magyarságot, mintha a vészkorszak idején valaki a zsidók "bűnösségét" bizonygatta volna Krisztus keresztre feszítéséért? Egyébként ennek a szomorú pernek ott, Los Angelesben más erdélyi, romániai vonatkozása is van. Bizonyára Landeszmann főrabbi sem volt tudatában annak, hogy mikor a magyar kultúrát építő zsidó alko-Románia viszonylatában? Az összehasonlítást szükségszerűvé teszi ez a távol folyó per, amely egyértelműen a román fajelmélet feltámadó iszonyatát takarhatja el a Nyugat előtt. A legelfogultabb nemzetvédő zsidók - 'teljes tiszteletem az övék, miként én is a magam magyarságának védelmében kérem és várom az ő lelki támogatásukat - mondom, a legkritikusabb szemmel vizsgálódók sem találhatnak a mai magyar anyaországban kimondottan antiszemita újságokat, kiadványokat, de még olyan gyalázkodó cikkeket sem, mint az Amerikában megjelenő Új Világban. Ezzel szemben a mai Romániában egyes lapok, folyóiratok programszerűen hirdetik az antiszemitizmust (Europa, Románia Maré és mások), s ha a külföld "megnyugtatására" maga az államelnök "inti meg" ezeket a sajtótermékeket, rövid időre csendesednek, hogy újra teljes hevességgel támadják a zsidóság "romboló szerepét" a román nemzet életében vagy éppen a következetesen és szinte egyöntetűen Sörösként emlegetett Soros Györgyöt. Zsidómagyar összeesküvésről írnak ezek a román lapok, miközben mi Los Angelesben egymás lelkét-szívét tépjük, megtévesztve az amúgy sem velünk, zsidó sorsot képviselő erdélyi magyarokkal rokonszenvező amerikai közvéleményt. dó deportáltak között, akiket az ötvenes évek elején a román hatalom a baragáni pusztaságra száműzött, hogy ott az idő és saját tehetetlenségük végezzen velük. Nem voltam ott - szerencsére -, de Mikó István, Maros- Torda vármegye utolsó magyar főispánja jó emlékezettel és érzékeltető készséggel mutatta be a drámát az Erdélyi Magyarság legújabb számában. A deportált kulákokat, szerbeket, magyarokat, németeket s köztük a román "osztályellenségből" is sokakat, lepakolták a pusztaság közepén, hazulról magukkal hozott bútoraikkal, állataikkal együtt, hogy építsenek födelet a fejük fölé, ha nem akarnak azon nyomban elpusztulni. A sztálini osztályháború foglyai - Mikó István megfigyelése szerint - különbözőképpen viselkedtek. A magyarok és románok egy ideig dermedten, megadóan várták sorsuk beteljesedését, hevenyészett sátrak alatt. A németek azonnal csoportokat alakítottak és ezek a családi szövetségek, a legöregebb férfi családtag vezetésével, hozzáfogtak vályogot vetni, házakat építeni, sorra mindegyiküknek. A bolgárok és a szerbek hurubákat ástak a földbe, "bordejoknak" nevezték, és ezekbe a két-három méter mélységű gödrökbe húzódtak meg. Hajdanában eléggé elterjedt "építkezési mód" lehetett ez a Baragánon, ha a bukaresti falumúzeumban is bemutattak egyet, a mindenünnen összehordott falusi házak, porták között. Nem volt elég a deportálás, még egy ritka hevességű, apokaliptikus vihar is a száműzöttekre zúdult! Egy óra alatt nyolcvan milliméter csapadék hullott. A hatás katasztrofális volt. Az özönvíz "kiöntötte" a hurubákból lakóikat, mint az ürgéket. "A színükig telt gödrök sárga vizének tetején nyomorúságos holmik és jobb napokat látott bútordarabok lebegtek, groteszk összevisszaságban. Volt közöttük gyermekjáték és kalucsni, üres doboz és kalap." I^gy képzelem a Los Angeles-i özönvíz által felszínre dobott nemzeti relikviákat, jelképeket. Az emigráns magyarokhoz tartoznak, de senki nem hatalmazta fel őket arra, hogy egyedüli tulajdonosokként éljenek velük. Vajon akadt-e valaki az ötvenes években, aki a baragáni áradásban sodródó kalapban egyebet látott, mint szerencsétlen bolgárok vagy szerbek elragadott személyes holmiját, egyetlen vagyonát a teljes kiszolgáltatottságban? Félő és félelmetes, ha az Új Világ felelőtlen, izgága cikkírói Bibó Istvánt feledtetik, takarják el. Azt a Bibót, akit - sajnos - Amerika még meg sem ismerhetett. (Világszövetség) 1993. november 20-án szombat este 6 órakor 1993. november 21-én vasárnap d.u. 4 órakor a Transanierica Building színháztermében (1150 So. Olive Street, Los Angeles) TABI LÁSZLÓ MOST MAJD ELVÁLIK (Vígjáték 3 felvonásban) VARGA TIBOR VARGA TIBOR ÓSS ENIKŐ ALPÁR MUCI HROTKÓ CSABA BALTAY JULCSI HÉCZEY IVÁN PÁNCZÉL IVÁN Rendező: Várdai Péter drámaíró Márta, a felesége Mama, Márta anyja Krén Gyula mérnök Molnár Zsuzsa egyetemi hallgató Dr. Kovács Szilveszter Berza bácsi házmester Technikai rendezés: SZEMETHY BABI és SZEMETHY PÉTER Díszlet: BENE MÓZES) Maszkmester: BOGNÁR AMY Színpadmester: SZOBOSZLAY SÁNDOR Helyárak: $35.00 (védnök - két első sor) $20, $ 15, $10 Jegyrendelés az összeg előzetes beküldésével! THÁL1A STÚDIÓ - 31840 1/2 Village Ctr Rd. Westlake Village, 91361 (818) 707-3440 * (805)495-7285 ^a& E l^ä Q Minek nevezhetném hát Balogh Barna dr. és mások elszabadult indulatait akkor, mikor nekünk - illetve, földrajzi és állampolgári helyzetük folytán nekik - az egész amerikai közvéleményt kellene megnyerniük létküzdelmünkhöz a fennmaradásért? Igenis elsősorban az amerikai zsidóságét, amely nemegyszer fényes tanúságát adta együttérzésének a kisebbségi sorsban élőkkel. Balogh Barnáéknak nincs joguk, nincs
