Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-09 / 14. szám

EGRI GYÖRGY A század temetése Elszorult szív­vel kell bejelen­tenem, hogy ezt az írásomat már torontói ottho­nomból küldöm az Amerikai Ma­gyar Hírlapnak, ahová 3 hónapi budapesti tartózkodás után múlt héten hazatértem. Szomorúsá­gom oka, hogy nem vehetek részt A TEMETÉSEN. Persze nem tudom, van-e okom, van-e jogom bármiféle emóció kifejté­sére ebben az ügyben. Budapesten június 16-án az egész világ általános figyelme mellett temetik Nagy Imrét, öt vádlott társával és ami talán még ennél is fontosabb, egy ha­todik üres koporsót. Ebben fek­szik a magyar forradalom névte­len harcosa. A temetésre közel fél millió embert várnak. Iszo­nyatos szám - az ország lakossá­gának 5, Budapest lakosságának 25 százaléka. Az első, ami ön­kéntelenül mindannyiunk agyá­ba kell, hogy ötöljön: hát mégis megértük? Harmadévszázad elég volt ahhoz, hogy 56-os for­radalmunk az emberiség egyik sorsfordulójaként beirattassék a népek történelmébe. Gondolom, mindannyiunk nevében beszé­lek. Amikor visszaemlékszem a pillanatra: átléptük a határt és én egy piros-fehér-piros kis osztrák zászlódarabot téptem le a határmesgyéről, ezzel emlé­keztetve önmagamat arra, hogy többé visszaút nincs, hogy nem­csak önmagámban, de a keserű realitások talaján állva is örökre leírtam egy országot, amihez kö­zöm volt. EZ AZ ORSZÁG HIRTE­LEN FELÉBREDT a 33 éves tetszhalálból. Igaz, az újságköz­lemények teljes joggal számol­nak be rettenetes nyomorúság­ról, évtizedekre elnyúlható ne­hézségekről, de mégis, az ország és a nép él, lélegzik, beszél, ta­lán rövidesen dolgozni is fog. Ennek az újjáéledésnek pedig legalacsonyabb fokú és legma­gasabb fokú mércéje egyaránt a június 16—i temetés. Hogyan jutottunk el idáig? Egyedül ezt lehet és egyedül ezt kötelező értékelni. 1988 júliusában Grósz Károly pártfőtitkár amerikai körútja fo­lyamán és azt megelőzően is többször kijelentette, hogy Nagy Imre rehabilitációjáról nem le­het szó, hiszen megsértette az alkotmányt és a törvényeket... de hajlandó a család kérésére humanisztikus okokból megje­lölt sírba temetni. A pártfőtitká­ri megnyilatkozás képtelensége akkor robbant, amikor Párizs­ban megrendezték a kivégzés 30. évfordulóján a nagy teme­tést, illetőleg emlékmű-avatást, amin Nobel-dijas tudósok, nem­zetközi hírű politikusok vettek részt... olyan nevek, akiknél töb­bet kívánni sem lehet - hittük akkor. 1988 decemberére Magyaror­szágon már több politikus úgy nyilatkozott, hogy Nagy Imrét mint egy politikai per áldozatát is megilleti a végtisztesség, ha a politikai rehabilitálás már csak geopolitikai szempontból (értsd rajta: szovjet katonai megszál­lás) sem lehetséges. Különben is, tette hozzá az illetékes állam­titkár, nincs kimutatás arról, hol fekszenek a politikai bosszú ál­dozatai. EZ ÉV FEBRUÁR 11-ÉN a kommunista párt egy bizottsága elkészült a jelentéssel, amelyben a párt 40 éves történetét vizsgál­ta. Az eredményt Pozsgay Imre államminiszter szándékos in­­diszkrécióval ismertette a ma­gyar közvéleménnyel, ami a ma­gyar politikai élet döntő megvál­tozásához vezetett. A főtitkár Grósz Károly hiába tiltakozott, a párt-apparátus látványosan összeomlott. Nagy Imre és már­tír társai ártatlanságát kimond­ták, a magyar forradalomról a párt állapította meg, hogy igaz­ságos és haladószellemű népfel­kelés volt és a párt "nagy öreg­jét", Kádár Jánost azzal az indo­kolással távolították el a még addig megőrzött pártfunkciójá­ból, hogy közönséges, lelketlen tömeggyilkos. Ezután már az események vil­lámgyorsan követték egymást. Kiderült, hogy a kivégzettekről pontosan megállapítható, hogy milyen sírhelyben fekszenek és március 29-én a sírok feltárásá­val megtalálták Nagy Imre és társai holttestét. Ezzel elhárult az utolsó akadály is a temetés elől és most már a Történelmi Igazságtétel Bizottsága nevezetű szervezet és a magyar kormány­­megbízottak közötti hosszadal­mas, körülményes tárgyalásokon múlott, hogyan és mikor lesz a temetés. A család és az eszmetársak teljes és tökéletes győzelmet arattak a sztálini, illetve ázsiai diktatúra még itt—ott megbúvó képviselőivel szemben. Június 16-a a század egyik legnagyobb temetése lesz. Nem humaniszti­kus meggondolások alapján en­gedélyezett gesztus, hanem a magyar nép és a szabadság szel­leme feltámadásának jelképe. Nem az új köztemető 301-es parcellájában szoronganak majd a gyászolók. A Hősök Tere emelvényre rakott katafalkjain sok százezer ember teszi majd tiszteletét a mártírok előtt, s ne­hogy a felvonulókat oda nem il­lő hangulat zavarja, május 30-án teherautóra rakták a Dózsa György úton a felvonulási útvo­nalon lévő Lenin-szobrot. Isme­retlen helyre szállították, arra hivatkozva, hogy felújításra van szükség és a felállítás helyéről majd később történik intézke­dés. Mi más ez, mint annak be­vallása, hogy 1989. június 16-án Magyarországon nemcsak a sztálini rendszert, de a leniniz­­must is temetik és mélyebbre te­metik, mint Nagy Imrét, Maié­tert, Losonczyt, Szilágyit, Gi­­mest. (Egyébként zárójelben kí­vánkozik csak ide, hogy napo­kon belül megszűnik Magyaror­szágon Leninváros létezése is. Az egykori Tiszaszederkény la­kói régi nevüket követelik vissza és a kormányzat úgy döntött, hogy nem kívánnak aktívan be­avatkozni egy ilyen, csupán helyi jelentőségű ügybe. Nevezzék a szederkényiek magukat, ahogy akarják.) JÚNIUS 16-A EGYELŐRE MÉG nem hivatalos nemzeti ünnep. Csak éppen reggel 9 órától megszűnik a munka. Az alkalmazottaknak járó évi szabadság biztosítására június utolsó és július első hetében az Amerikai Magyar Hírlap megjelenése szünetel. Szabadság előtt utolsó számunk: június 23-án, szabadság után első számunk: július 14-én. Autóbuszok, teherautók, külön­vonatok ezrei indulnak el az or­szág minden sarkából, hogy a Hősök Terén lehessenek ponto­san déli 12:30-ra, amikor az or­szág minden harangja megszó­lal, sípolni kezdenek a gyárkür­tök, süvöltve száll a gőz a moz­donyokból és egy percre megáll az élet. A külügyminisztérium bejelentette, hogy minden olyan emigránsnak, aki a temetésre haza kíván térni, soron kívül kell kiadni a vízumot. A belügymi­nisztérium bejelentette, hogy ál­lamfői halotthoz méltó őrséget kíván nyújtani a temetés rendjé­nek biztosításához, a hadügymi­nisztérium pedig úgy vélekedett, hogy ez az alkalom, amiből ka­tonafiainknak meg kell tanulni­uk az igaz hazafiság példáját. A hazalátogatók között, sőt a szó­nokok között ott lesznek a for­radalom túlélő vezetői: Király Béla, Kopácsi Sándor, a Pong­­rácz-testvérek, Méray Tibor, Kende Péter, Faludy György - szinte mindenki, mert a megvál­tozott helyzetben nem akadt olyan fontos magyar, aki öröm­mel ne vállalta volna a szerepet. Az utolsó pillanatban még a magyar parlament is - éppen Németh Miklós kezdeményezé­sére - bejelentette, hogy Nagy Imrééket a magyar nemzet sa­ját halottjának tekinti és a csa­ládnak kellett közbeavatkozni annak megakadályozására, ne­hogy az egykori gyilkosok kro­kodilkönnyeket hullatva masí­rozzanak az első sorokban. Idézték Nagy Imre híres beszé­dét az utolsó szó jogán, amely­ben éppen ezt jövendölte meg: "Tudom, hogy lesz még rehabili­tációs temetésünk, csak attól félek, hogy éppen azok akarnak majd díszőrséget állni, akik Illik tudni: Mi az Amnesty International? Az Amnesty International csaknem ötven országban műkö­dik, 3500 csoportja mintegy 700 ezer tagot és támogatót számlál. Alapításakor céljának jelölte meg, hogy mozgósítja a nemzet­közi közvéleményt, hatékony nemzetközi garanciarendszert hoz létre a szólás- és vallássza­badság biztosítására, eltörölteti a kínzást és a halálbüntetést, és szabadon bocsáttatja a világné­zetük miatt bebörtönzött szemé­lyeket, a politikai foglyokat. A szervezet emellett tisztességes bánásmódot követel a politikai foglyoknak, sürgeti - ha nem történt meg - bírósági tárgyalá­sok megtartását, megszervezi a segítségadást az üldözöttek csa­ládtagjai számára. Az Amnesty International "alapokmánya" az ENSZ emberi jogokról szóló általános nyilat­kozata. Nem kormányszíntű szervezetként is hivatalos kap­csolatot tart az UNESCO-val, továbbá olyan kontinentális nemzetközi szervezetekkel, mint az Európai Tanács, az Afrikai Egységszervezet, az AMERI­KAI Államok Szervezete. Az emberi jogok meghatáro­zott csoportjának védelmére 1961-ben Londonban megala­kult és mindmáig a brit főváros­ban székelő nemzetközi szerve­zet. (Az amnesztia görög szó: részleges vagy teljes közkegyel­met jelent a bíróság által elítélt személyek számára.) E szervezet küldöttsége 1989 márciusában Budapesten járt, és közölte: szeretnék, ha Magyar­­országon is alakulhatna Ám­­nesty-szekció. Először az úgyne­most a kötelet a nyakamba he­lyezik." A családok még azzal is elég­tételt vettek maguknak, hogy az egykori kommunisták temetésén egyházi, vallási szertartásokhoz ragaszkodtak. A KORMÁNY ÁLLÁS­PONTJA AZTÁN újabb lehe­tőségeket nyitott meg. Pozsgay Imre, Németh Miklós, Nyers Rezső, Szűrös Mátyás máris be­jelentették, hogy nem állam-, vagy pártvezetőként, de privát emberként ott kívánnak lenni a gyászoló tömegben, hogy leróják kegyeletüket. De ha a magyar kormánytagok ott vannak, miért ne jönnének a külföldiek is? A legutolsó hírek szerint bejelen­tette részvételét Mitterrand francia államelnök, Craxi volt olasz miniszterelnök, Kohl nyu­gatnémet kancellár. És ha a na­gyok jönnek, vajon miért ne jön­nének a közép- és kis országok szociáldemokrata szimpátiájú vezetői? Ezek szerint minden szem­pontból államfői temetés lesz. Azok pedig, akik azért aggályos­­kodnak, hogy nem lesz-e valami­lyen "balhé", úgynevezett provo­káció, azok megnyugodhatnak. Nem politikai cirkuszt akar a magyar nép, hanem olyan emlé­kezést, amely egyszerre hirdeti meg az eszmei leszámolást és a személyes megbékélést. Nem adnak lehetőséget a Münnich Ferenc Társaságnak, a munkás­őrségnek, hogy bármilyen pro­vokációt robbantsanak ki. Ami ennek a csoportnak a szellemi­ségét illeti, ez olyan mélyen ke­rül majd a legszélső temetőá­rokba, mint ahogy ők kívánták temetni Nagy Imrééket és a ma­gyar forradalmat. maammamammammmmma vezett nemzetközi egyéni tagsá­got vezetnék be, hogy az érdek­lődők megismerkedjenek a cé­lokkal, a lehetőségekkel. A szocialista országok sokáig előítélettel viseltettek a polgári demokrácia szellemében tevé­kenykedő Amnesty iránt, de ez év februárjában a Szovjetunió is, pontosabban a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiája is meg­hívta a szervezet küldöttségét. A szervezet főtitkára, lan Martin a látogatás befejeztével Moszkvá­ban úgy nyilatkozott, hogy az felülmúlta a küldöttség tagjainak elő-zetes várakozását. Tanulmá­nyozták az új szovjet büntető törvénykönyv tervezetét, s elége­detten állapították meg, hogy szűkült azoknak a cikkelyeknek a köre, amelyek értelmében ha­lálbüntetés szabható ki. Az Am­nesty International jelezte, hogy lépéseket kíván tenni az afga­nisztáni harcokban foglyul esett szovjet katonák kiszabadítása érdekében. Áprilisban egyébként a londo­ni Al-központ közölte, hogy a világon a legutóbbi tíz évben a hivatalos statisztikák szerint 15 320 embert ítéltek halálra és végeztek ki. Franca Sciuto asz­­szony, az Amnesty International elnöke előzőleg arról számolt be, hogy a világon harmincöt or­szágban teljesen megszüntették a halálbüntetést, tizennyolc or­szágban csak háborús bűnökre és egyéb, különösen súlyos bűn­­cselekményekre alkalmazzák, huszonhét további országban tö­rölték cl a halálos ítéletet, de a legutóbbi tíz évben nem szabtak ki ilyet. Az Amnesty Internationalt 1977-ben Nobel-békedíjjal tün­tették ki. pg Június 14: Zászló-nap A zászló vallomása Naptárunk szerint június 14-én van a születésnapom 1777 óta. Ez a nap - Pennsylvania államot kivéve - nem hivatalos ünnep, mégis e napon fontos szerepet töltök be: ott lengetem magam a középületeken, hazafias ünnepsé­geken, mint országunk hivatalos zászlója. Vannak, akik bennem régi dicsőségünk (Old Glory) jel­képét látják, vannak, akik csillag­sávos lobogónak (Star Spangled Banner) hívnak engem, de akár­milyen néven is emlegetnek, én vagyok a Te zászlód, az Amerikai Egyesült Államok zászlója. Emlékszem, nem is olyan régen, midőn felvonulásoknál az utca mindkét oldalán emberek sorfalat álltak, őszinte szívvel és büszke­séggel nekem tisztelegtek. Apád mikor engem meglátott, jobbjával rögtön levette kalapját s azt bal vállához úgy helyezte, hogy keze a szíve fölé került - emlékszel? Én emlékszem Rád, mikor katonai szolgálatod alatt "Vigyázz"-állás­­ban fogadtál. Neked nem volt ka­lapod, de Te merev mozdulatlan­ságodban így kísértél végig tekin­teteddel. Közben valami történt, az idő kereke nagyot fordult. Én sem va­gyok már a régi: gyerekkorod óta néhány csillaggal gyarapodtam. Az emberek megváltoztak. A fel­vonulásokat egyre kevesebben né­zik végig. Egy időben a nekem ki­járó tisztelet egyre gyérült, sőt időnként csapzott, hosszúhajú és szakállú forrófejüek megaláztak, megtapostak. Előfordult, hogy "ünnepélyesen" letéptek árbocom­ról s üdvrivalgások közepette le­­köpdöstek, széjjeltéptek és eléget­tek. Megtébolyult, minden hagyo­mányt megcsúfoló akamokok ar­ra is vetemedtek, hogy engem rongydarabként nadrágjuk ülepé­­re vonjanak. Bizony, az idő kere­ke igen nagyot fordult - a helyte­len irányban. Azt a sok szépet és nemeset, amit én jelentek milliók számára, egy maroknyi csoport gálád módon megcsúfolni igyek­szik azzal, hogy idegen célok ér­dekében saját hazánkban vesz­temre tör. En az idők sodrában - csaknem két évszázadon át - mindig megálltam a helyemet, még a legvéresebb csatákban is. Most azonban a helyzet nagyon komolyra fordult, mert a legna­gyobb ellenség a belső ellenség támadott ellenem. Ha ennek si­kerül célját elérni, akkor egy má­sik zászló kerül a helyemre, mely mindent megsemmisít, amiért ér­demes volt élni és harcolni. Aka­rod, hogy ez bekövetkezzék? Ha nem, kövess el mindent, hogy büszkén loboghassak továbbra is, időtlen időkig a szabad világ ol­talmára - a nemzetek közötti megbecsülés és tekintély érdeké­ben. Az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy a legutóbbi években bizonyos fokú kedvező változás állott be azon a téren, ahogy engem kezelnek. Az embe­rek tekintetében újra látom a tisz­teletet és néha-néha a szégyenke­zést olyanoknál, akiknek arca most frissen borotvált és így a ter­mészetes vonások is előtűnnek, nem úgy, mint amikor kellék-sza­­kállal takarták el. Lehet, hogy az a korszak elmúlt és most ismét a helyes ítéletek ideje érkezett el? Amerikai Lobogó (Szabó László tolmácsolásában) 1989. június 9. AMERIKAI Ifagyar Iflrtop

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom