Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-10 / 1. szám
EGRI GYÖRGY HOVÁ ÉS MEDDIG? FALUDY GYÖRGY VERSE Nagy megtiszteltetésben részesült a Hírlap: első számunkba Faludy György verset küldött Torontóból, amelyet kiadónk: Reksz Y. Ilona elhunyt férje emlékének ajánlott. Köszönetét mondunk a figyelemért és megjegyezzük, hogy a vers ezen a helyen jelenik meg első ízben nyomtatásban. DEBRECENBŐL ÚTON MISKOLC FELÉ Reksz Tibor kitűnő barátom és volt recski fogolytársam emlékének Tibor barátom higgadt, ősz feje mellettem a kocsiban, ő vezet. Az őszies fák alatt rózsaszín meg sárga lombból imaszőnyegek, s a fasorok szélmalomszárnyai. Arcom körül a levegő rezeg: de meglehet, hogy csak én remegek. Szívem, tüdőm, vesém! hány éven át könyörögtem, hogy el ne hagyjatok, - most menjetek, ha el kell mennetek: ezentúl test nélkül is megvagyok. Egykor innét a kétségbeesés görbedt gebéjén menekültem és magammal vonszoltam az éjszakák összeérő alagútjain át a kakastollasok, zöldingesek, detektívek meg ávósok hadát. Csigalépcsők alatt, sarkok megett vártak, folyosók labirintusán kergettek. Lábam megmerevedett, ahogy futottam; százemeletes erkélyekről ugrottam fekete mélységekbe, de tarkómhoz tapadt az üldözők forró lehelete. Aztán a szabadító ébredés, s hogy fáival ablakomon benéz a Jardin des Plantes, vagy egy pálmafa fölött a hajnal ezüst csillaga vagy égszínkék rózsáim londoni kertemben, meg Firenze dombjai, Malta, Toronto, - ültem a meleg ágyon s furdalt a lelkiismeret, mert jobb dolgom van kint, mint odabent, s tűnődtem, hogy az áldozat nagyobb lett volna, hogyha otthon maradok? Közeledik a köd s a Tisza-híd. Meddő kérdés, miért volt úgy vagy így. A kocsi fut. Az ünnepléstől még kábult vagyok és arcom lázban ég. Minek gyötrődöm, ha szívgyökeret növesztettem emberbe s e vidék földjébe? Tudják ezt az öregek s az ifjúság. Nincs, ki innét kitép. így vigasztalom magamat. Vegyétek hát e versemet, s ha szerencsésen fennmarad, úgy nem számít és egyremegy, hogy túl a tengeren vagy itt fésültem a magyar szavak lobogó, hosszú fürtjeit. (1988) NEM EGÉSZEN két esztendővel ezelőtt, egy másik kaliforniai hetilapban bemutatkoztam az olvasónak, igazán könnyű dolgom volt - realizálom most. Csupán önmagámról kellett számot adni és arról biztosítani az olvasókat, hogy miként azt 32 éves emigrációm során mindig is tettem, megalkuvás nélkül fogom hangoztatni saját meggyőződésemet. Politikai álláspontomról nem is kellett hosszasan beszélni, mert aki nem tudta is, feltételezhette milyenségét. Ezúttal sokkal nehezebb a helyzetem. Szeretettel üdvözlök egy új újságot, remélve, hogy a szerkesztő és a munkatársak egységes erőfeszítésével, új egyéni hangot ad majd a kórushoz és ugyanakkor betölti azt a feladatot is, amely az emigráció sajtójának kötelessége. Milyen szépen hangzó mondat. Kár, hogy amennyiben valaki részletes megmagyarázásra szólítana fel, nagyon nehezen tudnék válaszolni. Ezzel nem ezt az új lapot kívánom megkérdőjelezni. Csupán annyi a mondandó, hogy éppen olyan időben jelenünk meg, amikor az emigrációs magyarság - szerkesztők, munkatársak és olvasók egyaránt - teljes újraértékelés korszakába jutott el. Mert persze, hogy jó dolog egy új emigrációs újság, bizonyos, hogy szükség is van rá, de mi maradt meg abból a programunkból, amit másfél, két évtizeddel ezelőtt is oly büszkén vállaltunk? Erre a büszkeségre minden okunk megvan, csak éppen azt kell felismerni, hogy a mai magyar változások kezdik kihúzni a talajt politikai létünk szükségessége alól. Vajon tudunk-e olyan lapot szerkeszteni, amely teljes bátorsággal méri fel nemcsak lehetőségeinket, de jogosságunkat is? Mindannyian, akik az utolsó négy évtized alatt elhagytuk Magyarországot és politikai emigránsoknak érezzük magunkat, egyetértünk néhány alapvető tényben. Emigrációs politikára addig van szükség, amíg ezek az alaptények, alapkövetelések Magyarországon nem változnak meg. Hogy mik voltak ezek? Lett légyen az vallásos érzelmű, vagy agnosztikus, polgári demokrata, vagy szociáldemokrata, vagy csalódott reform-kommunista, az orosz hadsereg elől menekülő katonatiszt, a faji gyűlölködés emlékei elől menekülő üldözött, vagy a nyomor elől menekülő szegényember, meg tudta határozni, miért hagyta el hazáját és meddig tekinti magát ellenzéki menekültnek. Mint a mesékben: három kívánságunk volt. A szovjet hadsereg hagyja el Magyarországot. Szabad választások, többpárt-rendszeri alapon. Az 1956-os forradalom rehabilitása, illetőleg népforradalomként való elismerése. KEDVES FŐSZERKESZTŐ BARÁTOM, érted-e már, mire akarok kilyukadni? Hivatalosan bejelentették nemcsak azt, hogy a Szovjetunió rövidesen kivonja csapatait Közép-Európából, hanem azt is, hogy ezt a folyamatot éppen Magyarországon kívánja elkezdeni. Annak ellenére, hogy erről még nem adtak ki teljesen szavahihető jelentést, úgy tűnik, hogy ez év végére, jövő év közepére csupán jelentéktelen mennyiségű lesz azoknak az egységeknek a száma, amelyek 40 éven át "ideiglenesen tartózkodtak" hazánkban és a vörös tiszturak népünnepély keretében fogják visszaszármaztatni az öröklakások kulcsait. S az is valószínű, hogy akik még maradnak, nem fog..„k nagyobb szerepet játszani az ország életében és felügyeletében, mint amit például az amerikai hadsereg egységei gyakorolnak Nyugat-Németországban, Görögországban, Spanyolországban. Követeltük a többpárt-rendszert és a szabadválasztásokat. Annak ellenére, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt (komffiünlsid párt) állami közfunkcióval nem rendelkező főtitkára, Grósz Károly még nemrégiben határozottan állította, hogy többpárt-rendszerről pedig szó sem lehet, a magyar Parlament óriás többséggel megszavazta a pártalakulások lehetőségét. Ismét az előbbi fogalmazás, bár még nem adtak ki teljesen szavahihető jelentést, az 1990- ben esedékes választásokon legalábbis, az utolsó koalíció négy pártja, de az is lehet, hogy ennél sokkal több párt, szabad szervezkedésben fog indulni. Ami pedig 1956 rehabilitását illeti, aligha lehet nagyobb kívánságunk, mint ameddig otthon már eljutottak. Nagy Imre és mártírtársainak temetése küszöbön áll és a pillanatnyi halogatás oka csupán az, hogy a kormányzat és a családok nem tudnak megegyezni c síremlékek helyében. Az egykori gyilkosok pártjából bűnbánó önostorozóvá átalakult kormányzat a budapesti Kerepesi-temető díszparcellájában kívánja elhelyezni poraikat, míg a családok ahhoz ragaszkodnak, hogy maradjanak ott a rákoskeresztúri temető elhagyott sarokparcellájában a forradalom után kivégzett sok száz másik mártírral együtt és ily módon ez a 301-es számú temető-részleg teljes egészében váljék az 56-os forradalom emlékkertjévé. Január 28-án pedig a budapesti rádió jelentette, hogy immár nem a nép, nem is a kormány, hanem a párt illetékes vezetőszerve közölte az eddigi értékelés megváltoztatását. Nem ellenforradalom volt 56-ban, hanem népi felkelés, a nemzetet meggyalázó oligarchikus rémuralom ellen. MINDEZEK HALLATÁRA az jut az ember eszébe: tulajdonképpen mit keresünk mi még itt? És ha már 30-35, vagy 40 év mélyére eresztettük gyökereinket és anyagi meggondolások ezen a földrészen, ebben az országban tartanak, akkor ugyan miért tartjuk még szükségesnek, hogy éppen most új lapot indítsunk, holott azt a jelképes zászlaját a becsületnek odahaza lelkesebben és eredményesebben lengetik, mint mi itt. Tudom, hogy a kérdés megdöbbentő és szinte sokunknak becsületbevágónak tűnne fel, ha a teljes őszinteség mellett nem hivatkozhatnék teljes jószándékomra is. Na meg arra, hogy hiszek abban: ennek az újságnak még mindig van létjogosultsága, van feladata. Alig hiszem, hogy mostanában olyan lapot tudnánk öszszeállítani, amiben képesek lennénk felvenni a versenyt a mai magyar újságok kritikai hangjával, nem is beszélve azokról a szájtépőkről, akik 3-4 évtizedes állandó kombinált taposás és hajlongás után, a szocialista realizmus lihegését befejezve, a kritikai realizmus vezető szószólóinak kívánják magukat feltornázni. A mi lapunk ilyen körülmények között nem lehet követelő harsona és nem lehet jelzőtűz. Tárgyilagos és higgadt figyelő lehet csupán, amelyik a magyarországi változásokat egyféleképpen kommentálhatja: elég volt a szájalásból, lássuk a tetteket. Többpárt-rendszerről nem beszélni kell, hanem meg kell valósítani. Az 56-os forradalmat nem elég rehabilitálni, ennek a rehabilitációnak gyakorlatban kell megvalósulni, nemcsak egykori résztvevők és egykori bűntettek, hanem az egész magyar nép felé, amely megbűnhődte már a múltat és a jövendőt. HIRDESSÜK TALÁN AZT, hogy nem csupán nem kívánjuk a véres felelősségrevonást a rendszer bűnösei felett, hanem ellenkezőleg: szószólói kívánunk lenni a megbékélésnek. Nem azért, mert szeretjük őket, hanem félünk a bosszútól, ami ellenbosszút szül, félünk az anarchiától, ami újabb terrort szül és ezért a bukott rendszer örököseinek még sikkor is, ha nagyon megérdemelnék a büntetést, adjuk meg a csendes visszavonulás lehetőségét. Ne adjunk okot még a legsötétebb banditáknak sem (és itt a nemrég alakult Münnich Ferenc baráti társaság neo-sztálinistáira gondolok), hogy védekezési hitükben ráemelhessék az állítólag nemrégen maguknak kiigényelt fegyvereket a magyar népre. Kedves Szerkesztő barátom, kedves Olvasók, ilyen újságnak látom létjogosultságát: ilyen újságnak szeretnék munkatársa lenni. Remélem, egyetértesz velem? Remélem, egyetértenek velem? Új magyar alkotmány Otthoni lapokban olvassuk, hogy az Igazságügyi Minisztérium szakemberei elkészítették az új magyar alkotmány tervezetét. Hangsúlyozzák, hogy nem az 1949-ben elfogadott törvény módosításáról van szó. Az akkori szöveg egyszerűen nem vette figyelembe, hogy a magyar állam korábban is létezett, mintha az egész magyar élet a sztálinista korszakban indult volna el. Az új alkotmány a magyar államiság több mint ezeréves múltját vallja magáénak, s minden egyéb rendelkezést megelőzve, garantálja az emberi jogok érvényesülését. A dokumentum sem az egysem a többpártrendszert nem kodifikálná, hanem nyitva hagyná a lehetőséget a pluralizmus megvalósulásához. Folyamatosan működne a parlament, s ezáltal megszűnne az Elnöki Tanács, amely most két ülésszak között helyettesíti az országgyűlést. Á tervezet az eddigi államfői testület helyett a köztársasági elnöki intézményt javasolja. (Szemelvény a budapesti sajtóból) A döntés háttere Azt írja Dr. Szíra Tamás, hogy nagyon örülne annak, ha valaki vállalkozna arra, hogy megvilágítsa annak a döntésnek a hátterét, mely a második világháborút lezáró békeszerződésben valósult meg, s amely meghatározta a máig érvényes határokat. E kérdésre teljes értékű választ azok a közéleti személyiségek tudnának adni, akik a háború alatt irányították az országot, mert ők az ügymenetet nem oklevéltárakból, hanem belülről látták. Olvassuk el a Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban című könyvet (Kossuth Könyvkiadó, 1978), melyet Juhász Gyula szerkesztett. Hihetetlen a realitásérzéknek és a felelősségtudatnak az a hiánya, amely a kötet által dokumentumokból kiolvasható. A realitásérzék hiányára vallott az a feltételezés is, hogy fegyverrel engedményeket lehet kicsikarni a szövetséges nagyhatalmaktól — 1943-ban, sőt 1944-ben! Ugyanezt a tanulságot vonhatjuk le a Korom Mihály Magyar fegyverszünet 1945 című munkájából, és ezt bizonyítja újabban, az említetteknél szélesebb időhorizonton Doromby Károly tanulmánya (Vigilia 1988/8.) "A döntés hátterét" ezek az írások nagyon jól megvilágítják. Szira Tamásnak igaza van abban, hogy a békeszerződésnek máig ható tragikus következményei vannak, s pillanatnyilag a határokon túli magyarság sorsa nyomaszt bennünket leginkább. Enyhébb feltételek kialakulásához azonban Bethlen Gábor vagy Deák Ferenc valóságérzékére lett volna szükség. Dr. Bán Ervin 1989. március 10. AMERIKAI Ifagyar Ifrrlap S
