Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-17 / 2. szám
FERCSEY JÁNOS A múlt tükre előtt 1956 a szovjet sajtóban "Ellenforradalmi lázadás, vagy népfelkelés?" - Az "1956-os események" megítélése ma éles vita során két táborra osztotta az országot, amióta Pozsgay Imre államminiszter és politikai bizottsági tag kijelentette: "1956-ban népfelkelés volt Magyarországon egy oligarchikus formájú vezetés ellen, ami szégyenletesnek tűnt a nemzet szemében." A szovjet TASSZ-iroda budapesti tudósítójának ezt a kijelentését közölte a moszvai Szovjetszkaja Russzija, kiemelve, hogy ez a kijelentés mindenkit meglepett, beleértve Grósz Károly főtitkárt, aki akkor Svájcban volt. "Elvi szempontból nem tartom kizártnak", mondta a magyar pártvezető, "hogy újabb ismereteink alapján új tudományos definíciót fogalmazunk és ezen az alapon új definíció lehetséges." A. Melnyikov szovjet tudósító úgy látja, hogy "a glasznoszty jelenlegi légkörében" nem lehet előre látni, hogyan ítéljék meg a múlt hibáit, de nyilvánvaló, hogy "egyoldalú terminus tüske sok ember lelkiismeretében". A továbbiakban leírja Melnyikov, hogy ismerősei és mások véleménye szerint "1956 véres és tragikus eseményeit nem lehet két szóban kifejezni." Megemlít egy epizódot iskolás éveiből: "Egyik osztálytársam a kievi iskolában képtelen volt egy szót is szólni erről történelemórán: néhány évvel korábban az apja halálra égett egy tankban, Budapest utcáin. "Sokan önkéntes száműzetésbe mentek és most mint turisták látogatnak el hazájukba; mások, akik a barrikád két oldaláról szembenéztek egymással, egymás mellett élnek az országban." "Panaszos hangon kérdezte tőlem egy ismerősöm, aki kitüntetést kapott azért, mert résztvett az ellenforradalmi lázadás leverésében: Tulaj donképpen most ellenforradalmár lettem azért, mert a szovjet katonákkal együtt harcoltam saját népem ellen?" Végül ismerteti Melnyikov a Központi Bizottság vitáját, a pártvezetők tehetetlenségét, ami 1956-ban "politkai robbanáshoz vezetett", s ez kezdetben "valódi" népfelkelés volt, de "később ellenforradami akciók" felé hajlott el... Ezután megkérdezi: szükséges volt-e ilyen éles vita a mai komplikált helyzetben? Nem tereli el figyelmünket a mostani sürgős problémákról a múlt körül felkavart vita? Dehát "a múlt tükrében" nemcsak hibákat és bűnöket látunk, hanem a szocialista rendszer igazi vívmányait is és módot arra, hogy a nemzeti egység megerősödjön - nyugtatja meg az utolsó mondatokban a szovjet olvasókat a TASSZr-tudósító. Amikor szovjet lapok szerkesztői - a glasznoszty korlátáit ismerve - nem mernek bővebben analizálni egy-egy eseményt, gyakran használják erre a célra az "olvasók leveleit". A Pravda például jelentette, hogy "néhány olvasónk megkérdezte: Igaz-e, hogy Budapesten vita tárgya az 1956. évi őszi események újraértékelése?" Erre V. Geraszimov, a Pravda budapesti tudósítója felelt: valóban analizálják az 1956-os eseményeket, és feltett egy döntő jelentőségű kérdést: "Ha azok az események nem voltak ellenforradalmi jellegűek s céljuk és módszerük nem irányult ellenségesen a szocializmus ellen, akkor a magyarországi kommunisták és Kádár János kormányának kérése szovjet katonai segítségért helytelen volt?" Geraszimov úgy látja, sok a kérdés és nincs rájuk felelet, az érveket még nem fogalmazták meg pontosan, aztán idézte a budapesti Magyar Hírlap szövegét, a budapesti 12. kerületi pártszervezet kommünikéjét, amely szerint "kommunisták lemészárlásáról és fehér terror dühöngéséről volt szó". De vannak más szempontok is - tette hozzá - "a szélsőséges álláspontok közt kialakul egy tézis, mely szerint népfelkeléssel kezdődött és reakciós erők bekapcsolódása folytán véres ellenforradalommá változott." A szovjet újságíró persze úgy kombinál, hogy az olvasók azt higgyék: a vélemények egyforma arányban oszlanak meg, holott az igazság: mindössze maroknyi sztálinista kommunista csoportok - mint a 12. pártszervezetben elsáncolt régi ÁVÓ-sok és bűntársaik - beszélnek fehér terrorról, míg a nemzet akkor is, most is világosan látja: 1956 "NE HAGYD ELVESZNI ERDÉLYT, ISTENÜNK!" MÁTÉ OTTILIA legszebb erdélyi dalai: * Csíkországi fenyvesekben * Ott, ahol zúg az a négy folyó * Székely Himnusz STÚDIÓ MINŐSÉG KRÓM KAZETTÁN Kapható a szerkesztőségben Megrendelhető postán is 12 dollárért, 1.50 postaköltség előzetes beküldésével A csekket kérjük kiállítani József Fekete névre Cím: 5441 Lemon Grove Ave., Suite 1/2, Hollywood CA 90038 Telefon: (213) 461-2521 A művésznő a bevételből adománnyal segíti az erdélyi menekülteket népfelkelés volt, forradalom a zsarnokság ellen, a szabadságért és Magyarország függetlenségéért. A moszvai televízió is foglalkozott, röviden bár, Pozsgay Imre kijelentésével, méghozzá a "Vremjá'-prgramban. Pozsgay meghatározása, hogy 1956 őszén népfelkelés volt Magyarországon - "váratlanul jött, Grósz Károly és Németh Miklós azonnal érveltek ellene, kifogásolva, hogy egyetlen személy ilyen horderejű kijelentést tegyen, a Központi Bizottság vitája nélkül." A szovjet televízió szerint "a nép - mármint a magyar nép - aggódik, hogy a mai politikai helyzetben a vezetőség körében differenciák és ellentmondások vannak és a szociális feszültség fokozódik". A magyar közgazdaság és társadalom problémáit nem lehet megoldani áremeléssel, fogyasztói megszorításokkal és állások felszámolásával. A moszkvai Komszomolszkaja Pravda saját budapesti tudósítója, A. Kaverznyev leírta a budapesti televízió riportját: interjút Borics Gyula igazságügyi államtitkárral. Megjegyezte, hogy az interjú színhelye "körülbelül azon a helyen volt, ahol Nagy Imrét eltemették", s hozzátette, hogy "ezt az embert, aki 1953-55 közt miniszterelnök volt, magyarországi írások, sőt a mi történelmi irodalmunk is az 1956- os ellenforradalmi lázadás egyik vezetőjének, revizionistának és árulónak írta le és 1958 júniusában kivégezték." A moszkvai rádió röviden jelentette, hogy "Bogomolov akadémikus" budapesti konferencián arról értekezett, hogy "minden szocialista ország a megújulás bizonyos fokán áll, átmeneti időben, amit a gazdasági, szociális és politikai problémák felgyülemlése okozott." Bogomolov szerint "nyilvánvaló, hogy válságról van szó, de nem a szocializmus és ideáljainak krízise, hanem a sztálinizmusé..." Viszont nem láttuk a szovjet sajtóban, vagy a moszkvai rádió műsorában Bogomolovnak azt a kijelentését, hogy egy ausztriai, vagy svéd stílusú rendszerben élő Magyarország nem lenne veszély a Szovjetunió számára s hogy ebben az esetben is a Varsói Paktum tagja maradhatna. "Nemzetközi Napló" című programjában a moszkvai rádió bejelentette, hogy "úgy látszik, az 1990-es nemzetgyűlési választásokat Magyarországon többpárt-rendszeres alapon tartják meg." Nem tudjuk, átvette-e a szovjet sajtó az MTI jelentését Kún Béla haláláról. Kún Béla, a tragikus emlékű 1919-es vörös köztársaság vezetője szovjet börtönben halt meg. A Népszabadság a Párttörténeti Intézet megállapítását idézte - abban az időben, amikor a pártvezetőség Pozsgay 1956-tal kapcsolatos kijelentését vitatta - amely szerint Kún Bélát azzal vádolták, hogy trockista és összeesküdött a Komintern ellen. "Kún Béla volt az utolsó külföldi Komintern-tag a Szovjetunióban Lenin társai közül - Sztálin és követői ki akartak zárni minden külföldi befolyást a Kominternből. Kún Bélát halálra ítélték azon a napon, amikor letartóztatták, 1937. júniusában és 1938. augusztus 29-én végezték ki. Pőre dokumentumait a szovjet archívumban őrzik, rajta a pecsét: "Örökre lezárva".----------------------------------—__________________ Hová lett az öröm? Ki mondja, hogy az emberi életnek örökös rettegés, szünet nélkül tartó szenvedés és áldozat a kötelező velejárója? Igaz, a Zsoltárok Könyve a világot "siralom völgyének" nevezi, de néhány sorral lejjebb már azt ígéri, hogy "Isten... nem tagad meg semmi jót azoktól, akik tiszta szívvel élnek." A világnak - a Paradicsomon kívül is - szépnek, vonzónak, örömtelinek kell lennie, különben elvész a lényeg, visszájára fordul, amit a Teremtő az embernek ígért. Lehet, hogy a közeledő Apokalipszis jele az egykor, még nem olyan régen, vigasztaló, értelmet adó apró örömök eltűnése? A sok baj és fájdalom ellenpontjául rendelt szépség, derű, béke, nyugalom fokozatos összezsugorodása? A fiatalok már-már csak könyvből ismerik az ilyen hangulatokat, de az idősebbek még jól emlékeznek, hiszen nem volt az olyan régen... Amikor tavaszi, nyári estén el lehetett indulni sétára. Gondtalanul bolyongani, fenntartás nélkül elmerülni az egyedüllét meditáló feloldódásában. Andalgó szerelmespárok ma nincsenek, maga a szó, a fogalom is ismeretlenné vált. Ki mer manapság az est vagy az éjszaka sötétjében leülni egy magányos padra? Egyáltalán napnyugta után kinek van bátorsága bemerészkedni egy parkba, amit egykor az emberek gyönyörködtetésére, felüdülésére hoztak létre? Ma mindenki fél az árnyékoktól, bizalmatlan a másik emberrel szemben. Teljes joggal. Kortünet ez és egyben világjelenség is. Kutatni kellene a helyeket, hogy vajon hol van a föld kerekségén olyan város, ahol hátsó gondolatok és vibráló félelem nélkül esti sétára lehet indulni, amint az én szüleim tették néhány évtizede a hajszás nap után? Az utazás valamikor élvezet volt. Öröm, felszabadult kikapcsolódás. Ma az emberek nem utaznak - az utazás kedvéért, csupán valamilyen okból el szeretnének jutni valahová. Gyorsan. Már a repülőgép sem elég gyors, tulajdonképpen a tudományos-fantasztikus könyvek ígéretére várnak, hogy egyszer majd szétszedik az emberi test atomjait, a pillanat töredéke alatt átsugározzák valami kívánt pontra, ahol az elektronikus peronon a fogadó készülék ismét emberi lényekké rakja össze az érkező utasokat. Kétségkívül célszerű lesz ez, de megint elfelejtkezünk az örömről. Valamikor izgalmas volt kimenni a pályaudvarra, sőt már a készülődés az előző napon szertartásszerűen hozzátartozott az utazás öröméhez. Aki valamikor Debrecenből Budapestre igyekezett, friss rántottcsirkét pakolt az elemózsiás dobozba, vagy kosárkába és amint megmozdult a szerelvény, a kialakult etikett megadta az engedélyt az étkezés elkezdésére. A gyorsvonat Püspökladányban csak rövid ideig állt, de már készülődni lehetett a szolnoki pályaudvar restijében egy pofa sörre. A kerekek csattogtak a vágányon, a távírópóznák gyorsan suhantak el, miközben a távoli tanyák a jegenyesorral méltóságteljesen úsztak. Volt akkor is, hogyne, a vasúti közlekedés megindulása óta mindig volt szerencsétlenség, olyan is megesett, hogy utasok meghaltak, de ki gondolt ilyesmire akkor? Kár lenne tagadni, hogy a repülőgépeken közlekedő mai utasok fejében, ha mégannyira is megjátsszák a rutint, nem suhan át a gondolat, amikor két hete háromszáz utasával lezuhant ez a jumbo-jet, néhány hónapja pedig légikalózok kényszerítették nem tervezett egzotikus menetrendre a repülőgépet, hogy azután felrobbantsák? Hová lett az utaziás minden hátsó gondolat nélkül való, egyértelmű öröme? Valamikor a fehér asztal is örömöket kínált. Mert ez az emberi természet, már primitívebb síkon is, fejlettebb kulturális viszonyok között meg külön nüanszokkal gazdagodott. Ma félni kell a sertéskarajtól, a dagadóval főzött töltöttkáposztától az "állati zsiradék" miatt; a tejtől, vajtól, tojástól a félelmetes ellenségként bemutatott koleszterin riaszt. Az édesség hizlal, a feketekávé a vérnyomást fokozza. No, drága magyar barátom, aki különben is szereted a fehér asztal örömeit, ezek után hogyan tudsz felszabadultan étkezni, akár egyedül, akár baráti társaságban? Ez az az eset, amire a magyar ember már régen ezt a megjegyzést fabrikálta: "megette a fene!" A felsorolásból nem maradhat ki az ifjabb nemzedék sem, amely már eddig is a ruha megtépésének, a hosszú hajnak és alapjában a torzonborz külsőnek számos lázadó hullámán ment át és akit az idősebbek jónéhány évtizede az atomháború és a nukleáris tél mindent feloldó megsemmisülésével fenyegetnek, ma már nem találhat problémáktól megszabadulást, vagy vigasztalást a hozzá legközelebb álló ölelő karjában sem. Ámint a mai közlekedés légi utasainak elkerülhetetlenül bombákra és légikalózokra kell gondolnia, az asztal mellé letelepülőnek meg koleszterinre és szív-infarktusra, úgy keseríti meg a szerelmi mézet a fiatalok szájában a fenyegető kór, az emberi szervezet immunrendszerébe alattomosan betolakodó vírus, amely hódító hadjáratához a szerelmi ölelést választotta ki. Még ha lehetne is andalogni kettesben, nem sokat ér, ha valahol a tudat alatt örökösen ez a veszély mocorog. Azelőtt is voltak "társadalmi" betegségek, de csak fékeztek, óvtak, figyelmeztettek. Ma könyörtelenül kivégeznek. Hát ez túlzás. Q Hfagyar Ifírlap
