Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-17 / 2. szám
EGRI GYÖRGY A VÁRATLANUL ROHAMOS magyarországi fejlődés (amely sajnos nem minden szemszögből előremutató), nemcsak új kérdéseket vet fel, de a régiek is tejesen új keretek között vizsgálandók felül. Harminc-egynéhány éven keresztül, mióta jelenlegi politikai emigrációnk kialakult, állandóan a nyugati magyarok egységének szükségességét hangoztattuk és arról beszéltünk, hogy a legnagyobb érték, amit az egyszer majd létrejövő magyarországi demokráciának örökségként adhatunk, hogy a politikai véleménykülönbségeket nem kell okvetlenül az ördög ármánykodásának betudni. Itt nyugaton hozzászokhattunk, hogy különböző politikai véleményű emberek - akár aktív képviselők is - békességben üldögélnek egymással társaságban, vagy vendéglőben és hogy a vitának nem az az egyetlen befejezése, hogy egymás torkának esünk és ha érveinket nem tudjuk egymás agytekervényeibe bejuttatni, akár legalább a másik fejébe verjük be. Sokat beszéltünk erről a témáról. Mindenki helyeselte olyan egység gondolatát, amely a nemzeti koncenzusból csak a szélsőség erőszakait zárta ki. Éppen most, amikor Magyarországon elérkezett, vagy legalább is küszöbön áll a nagyon várt fordulat, ki, hogy ebben a kérdé ;m jutottunk sehova; i nit hazaküldenünk; a nyugati tanulóéveket hasztalanul, hiábavalóan töltöttük el. EZÚTTAL NEM ARRÓL kívánok írni, hogy miként tudja a magyarországi poszt-sztálinista (vagy nevezhetjük új hangvételű neo-sztálinizmusnak is) rendszer utolsó védővonalaként felhasználni ellenfelei egymásközötti egyenetlenségeit. Ami részünkre sokkal fájdalmasabb, hogy mi magunk sem tudunk nemcsak együtt működni, de még békében leülni és átbeszélni a teendőket sem. Talán nem is az a baj, hogy az egykor oly fontosnak hitt politikai nézetkülönbségekben nem tudunk megegyezésre jutni. Persze ez is jó lenne. Nehéz elhinni, hogy amikor hazánk ebben az évszázadban negyedszer áll történelmi jelentőségű fordulat előtt, valóban megoszthat-e egy népet, hogy kisgazdákra, szociáldemokratákra, liberálisokra, polgári demokratákra, vagy keresztény demokratákra esik-e majd a legtöbb szavazat olyan választáson, amiért előbb keservesen meg kell majd harcolni. Ennél sokkal nagyobb bajnak érzem, hogy az emigrációban kialakult csoportosulásokat annyira elragadta saját fontosságuknak a hite, hogy lassan már azonosítani merik önmagukat az egész nép érdekeivel. Nem kívánok én itt senki ellen emelni szót. Az évtizedek alatt, mióta közíróként tevékenykedem a magyar sajtóban, sikerült majdnem mindenkivel barátságos, vagy legalábbis békés viszonyt kialakítani. Remélem, hogy egyik sem fogja ezért személyes sértésként fogadni azt a megállapításomat, hogy túlsók van belőlük és bár vitathatatlan jószándékukban, de túltengenék. ÉN MAGAM MÁR nem tudom megszámolni, hogy hányféle szabadságharcos világszövetség létezik és azt sem, hogy mi az a különbség, amiért oly nagyon haragusznak egymásra. Ázt is hallottam, hogy van egy AMSZ, meg egy AMOSZ, akik ellenségesen tekintenek egymásra, de senki se tudja, hogy miért. Talán maguk a tisztségviselők sem, de úgy tűnik, ezek a differenciák egyelőre megoldhatatlanok, mert senki sem hajlandó a másikkal leülni és meghallgatni. Sőt, ha a kérdés egyáltalán felvetődik, akkor rögtön megindul a vádaskodás, amiből az derül ki, hogy a más csoporthoz tartozók azért nem jogosultak a magyar ügybe való beavatkozásra, mert hiszen vagy nyilasok voltak, vagy kommunisták voltak, vagy liberális szabadkőművesek voltak, szélsőséges katolikusok, szélsőséges reformátusok, szélsőséges zsidók, vagy megalkuvó katolikusok, vagy megalkuvó reformátusok, megalkuvó zsidók voltak. De az Isten szerelmére, miért ne hihetnénk el egymásról, hogy abban is lehet jószándék, aki a kibontakozást nem ugyanúgy képzeli el, mint mi? Olvastam már arról, hogy az intellektuális szervezet tagjai minden nyáron összegyűlnek szabad véleménycserére, de ugyanakkor a másik jelentős csoport vezetőjét nem kívánják meghallgatni, nem kívánják meghívni értekezletükre. Meghívás nélkül viszont ez az illető nem akar elmenni - és én szeretném megkérdezni: ugyan miért nem? Hogyan tudunk példát mutatni a magyar nép felé (mert hiszen mindezek csak kiragadott példák voltak a nagy tömkelegből), ha még itt nyugaton sem vagyunk képesek a legkisebb koalíciós megalkuvásra sem. Mintha nem tudnánk, hogy abból az egyszerre reménytkeltő és egyszerre kétségbeejtő helyzetből, ami ma Magyarországon van, csak akkor lehetséges a kiút, ha képesek vagyunk megtalálni az egymás mellett élési kompromisszum lehetőségeit. MAGYARORSZÁGON MA már félig legálisan, félig illegálisan, de működnek az egykoron betiltott pártok. Az teljesen világos, hogy ezeknek a pártoknak annakidején nyugatra menekült vezetői, vagy vezetésre alkalmas tagjai e hírek hallatára ráébrednek ifjúkori hovatartozásuk mély kötöttségére. De igazán olyan nagyok voltak-e a különbségek ezek között a pártok között és főleg olyan nagyok maradtak-e itt kint nyugaton is, hogy most ne tudnánk példát mutatni a Magyarországon maradt következő generációnak? Ha igaz, hogy nem sokkal több, mint egy esztendő van hátra a legközelebbi szabad magyarországi választásokig, úgy nem lenne-e ideje, ha az elkövetkező hónapokat megelőző kongresszussal töltsük itt Amerikában, vagy Nyugat-Európában. Igaz, hogy ennek igazi helye tulajdonképpen már most is Magyarországon lenne, dehát ez a vágyálom még korai. A kérdésem leegyszerűsítve így hangzik. Ha két év múlva Magyarországon már szabadon lehet majd vitatkozni a "dolgozó nép okos gyülekezetében" minden témáról, miért nem lehet egymás között vitatkoznunk egy évvel korábban itt, ahol alkalmunk volt elsajátítani a demokrácia hagyományait? És a másik kérdésem: nincs-e valami baj olyan ember politikai értékítéletével, aki meg van győződve arról, hogy neki minden kérdésben kivétel nélkül igaza van, igaza volt és igaza lesz. HA VALAMILYEN SZERVEZET, valamilyen érdekcsoport anyagi alappal bíró hálózat, képes lenne ilyen megbeszélés összehívására, maradandóbban írhatná be nevét eljövendő évszázadok magyar történelemkönyveibe, mint bárki más, aki okkal, vagy oktalanul, joggal, vagy jogtalanul, múltbeli hősiességére, múltbeli bátorságára kíván hivatkozni. Neveket hadd ne említsünk - a politikában aktívan foglalkozók úgy is tudják, hogy ki az, aki számításba jöhet ilyen találkozó szervezésében és részvételében. A lényeg a teljes spektrum kialakításán van és ugyanúgy nem lehet távoltartani a jövő alakulásáról elmondandó véleményt attól, aki egykoron Horthy hadseregében viselt vezető szerepet, mint attól, aki utolsó percig állt Nagy Imre oldalán. És ha sikerülne egységes állásfoglalást nyújtani át a Magyarországon figyelő és reménykedő embereknek, úgy - de csakis úgy - elmondhatnánk, hogy a négy évtizedes várakozás nem volt hiábavaló. KISS DÉNES: FÖLDGYALU, 1988 Ki átkozta erre őket, sírt ásni a temetőknek?! Sóhajoknak, szóknak, háznak az utcákon is sírt ásnak. Égnek-földnek és mezőnek, Emlékeknek fejfán névnek, Ösvényeken dúdolásnak, nevetésnek és sírásnak országnyi nagy gödröt ásnak s a jeltelen tömegsírba régi holtak hullnak újra. Régi holtak új halállal, nemzet gerinc-roppanással! Névvel lélek pusztul végleg népgyalulás az ítélet a földgyalu népgyaluló irtózatos végrehajtó! Annak csak tárgy: házfal, ajtó, kapu, kertláb, kicsi vályú, kútmélye is vakhomályú. Neki onnét nem néz vissza húsz nemzedék - aki itta édes vízét s amely látta átnézve a túlvilágba: eleinek tört-vert képét, buzgalmait, küszködését. Mi annak ott ma akármi, ha nem képes érte fájni. Falugyalu ha elindul, Európa szívéig dúl - Ki átkozza erre őket: temetni a temetőket?! (Otthoni újságból) Dr. FRIEDMAN ANDREW ügyvéd Válás • Child Custody • Autóbaleset • Personal Injuries Szerződések • Bűnügyek Drunk Driving • Bevándorlás Végrendelet • Probate ÚJ CÍM ÉS TELEFON: 124 No. La Brea Ave. Los Angeles, CA 90036 Tel.: 931-2476 656-5847 DEMSZKY GÁBOR Döntés kérdőjelekkel "Épp most rosszabbodik az emberi jogi helyzet itt, a Szovjetunióban" - jelentette ki Grigorjancs, a Glaznoszty c. szamizdat lap szerkesztője. Az 1991-ben Moszkvában rendezendő emberi jogi konferenciának szabad jelzést mutató amerikai döntést a Szovjetunióban mások is megkérdőjelezték. Jelena Bonner aszszony férje nevében nyilatkozva például arra hívta fel a figyelmet, hogy Örményországban most is letartóztatások folynak. Egyébként a bejelentést kommentáló Szergej Grigorjancs is a napokban szabadult 30 napos jereváni elzárása után, olvashatjuk a New York Times-ban. Az amerikai kormányzat döntését a szenátusban De Concini szenátor elsietett lépésnek minősítette, Steny Hoyer képviselő pedig még mindig megoldatlan kivándorlási ügyekre hívta fel a figyelmet. Ahhoz képest azonban, hogy ez a bejelentés mekkora elmozdulást jelent akár egy évvel ezelőtti amerikai állásponttól, a kritikus hangok mellett feltűnő módon a jóváhagyó egyetértés jellemzi a fogadtatást. A legfontosabb ok talán az, hogy a két éve tartó bécsi utótalálkozó befejezésének útjából fontos akadály hárult el ezzel, és az amerikai döntés a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló bécsi tárgyalások megkezdését is közelebb hozta. A szovjet diplomáciai siker a megfelelő lélektani pillanatban született, és a megelőző szovjetamedkai alkut is helyeslőén fogadta az amerikai közvélemény. Ne hallgassuk el, hogy a pozitív fogadtatás egyik oka 100 család kivándorlási kérelmének beígért engedélyezése lehetett. A szovjet hatóságok Ígéretet tettek arra is, hogy az iratok alapján felül fogják vizsgálni 20-30 "politikai gyanús" köztörvényes elítélt ügyét és nem zavarják a külföldi rádióadásokat. Az alkut kifogásoló Helsinki Watch elnevezésű szervezet egyebek között a felülvizsgálandó ügyek listájának bővítését is javasolja, a New York Times pedig megállapítja, hogy többszáz "refusnik" továbbra is hiába fog a kivándorló-útlevélre várni. De az emberi jogi konferencia moszkvai megrendezését elsősorban 600 politikai fogoly szabadon bocsátása tette lehetővé. Gorbacsov így legalább féligazságot mondhatott, amikor decemberben az ENSZ közgyűlése előtt kijelentette: "A büntető intézetekben nincsenek többé politikai és vallási okokból elítélt személyek". Valóban, a beszéd idején már szabadlábon voltak az "államellenes izgatás" és "szovjetellenes propaganda" vádjával elítéltek. De a büntető törvénykönyv idevonatkozó hírhedt 70. szakasza nem került a történelem süllyesztőjébe. Ez a cikkely 10 évig terjedő börtönnel és rákövetkező 5 évi száműzetéssel fenyegeti mindazokat, akik nemtetsző véleményt fejeznek ki a szovjet rendszerről. A moszkvai konferencia ellenzői, jogosan, ennek a rendelkezésnek a megváltoztatását is a konferencia feltételéül szabták. De nemcsak ezek a sztálini büntető cikkelyek hatályosak továbbra is. A táborokban vannak politikai foglyok. Az ünnepélyes deklarációk és a nemzetközi nyomás nem segített azokon, akiket pl. "illegális határátlépés" vagy "árulás" vádjával ítélték el. Cathy Fitzpatrick és AM. Rosenthal nemrég megtekinthette az Uraiban lévő Perm 35 elnevezésű hírhedt munkatábort. Ez volt az első alkalom, hogy külföldi újságíró ebben a minőségben átléphette egy szovjet tábor kapuját. A szovjet részről propagandisztikus célú ellenőrző látogatás során megállapíthatták, hogy a BTK 70. szakasza alapján elítélt foglyok valóban nincsenek a táborban. A 62 férfifogoly "kémkedés", "árulás" és "határsérlés" miatt került a büntető telepre. Az újságíróknak nem volt módjuk az ítéletek és periratok tanulmányozására, de jelentéseikben és az amerkai napilapokban közzétett cikkeikben megírták, hogy ezek a "kémkedési", vagy "árulásnak" minősített ügyek is felülvizsgálatra szorulnak, hiszen annakidején Scsaranszkíjt és Jurij Orlovot is "árulás" vádjával ítélték el. "Útunk tapasztalatai alapján igazolva látjuk, hogy most a büntető törvénykönyv más rendelkezései alapján büntetik az embereket, ha en béri jogaikat gyakorolják. Az említett "árulás" és "határsértés" mellett a "béke megzavarása", "huliganizmus" és "külföldi valuta birtoklása" a vád. Ezek az ún. bűncselekmények a nyugati mokráciában ismeretlenek..." Emiatt korántsem jelenthetjük ki meggyőződéssel, hogy az utolsó politikai foglyot is szabadon engedték a Szovjetunióban. A két újságíró jelentése a korábban tekintetbe vettnél lényegesen bonyolultabb helyzet lényegére világít rá. Hiszen a szovjet BTK un id valamennyi rendelkezése alkalmas lehet a politikai és egyéb emberi jogok gyakorlásának korlátozására. De a Szovjetunióban nem a gyakorlat, hanem maga a törvény, pontosabban a politikai rendszer lényeget kifejező törvények sora sérti az emberi jogokat. Csak remélni lehet, hogy a moszkvai konferencián nemcsak a jogsértések esetei és a kivándorlási ügyek, hanem maguk az intézményi kérdések, és az eddig alkalmazott logikát megfordítva, a demokrácia büntetőjogi garanciái is napirenden lesznek. Olyan rendelkezésekre van szükség, amelyek a politikai jogok korlátozását, a hatósági önkényt a hivatali hatalommal való visszaélésnek minősítik. ADÓ Jövedelmi, hagyatéki és ajándékozási Pénzügyi Tanácsadás Dr. Oszlányi Miklós v. ügyvéd 22 éves helyi gyakorlattal TAX SERVICES 7188 Sunset Blvd. Suite 100 L.A., CA 90046 Telefon: (213) 661-5392 és 851-1610 1989. március 17. 0 Emigráns világunk AMERIKAI Magyar Hírlap
