Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-09-01 / 24. szám

CSATHÓ KÁLMÁN JÁSZAI MARIRÓL n. Évekig volt öltöztetőnője a színházban egy bizonyos Je­­szenszkyné. Sovány, fakószőke, meghatározhatatlan korú, egy­kedvű, elnyűtt teremtés volt; szegény özvegyasszony. Abból élt, hogy tűrte az ideges színész­nők szeszélyeit és dühkitöréseit. Igaz ugyan, hogy a sok szeka­túráért megvolt a kárpótlása busás borravalók alakjában, de tízszerannyiért is nehéz lett vol­na annyi gorombaságot és türelmetlenkedést elviselni, a­­mennyit egy öltöztető-szabónak vagy öltöztetőnőnek a színé­szektől és színésznőktől tűrnie kellett - és valószínűleg ma is kell. Jeszenszkyné azonban - állandóan sértődött és szemre­hányó ábrázattal mások felé, de annál alázatosabban Jászai irá­nyában - tűrt mindent némán és megadással. Emellett ügyes te­remtés is volt, figyelmes és szol­gálatkész, úgyhogy Jászai is megszerette, megszokta és meg­becsülte, sőt egyszer-kétszer szót is fogott és elbeszélgetett vele. így tudta meg, milyen nehéz gondok közt vergődik szegény asszony; hogy a leánya milyen beteg, mire rögtön párt­fogásába vette: a leányt elhe­lyezte egy orvos-ismerősének a kórházában, ahol megkülön­böztetett bánásmódban része­sült, aztán mikor felgyógyult, kiruházta és állást szerzett neki. Jeszenszkyné úgy érezte, csak egyetlen jó és megértő lény van a világon: Jászai Mari, s ő akár meg is halna érte. Ekkor azonban az történt, hogy Fáy Szeréna, aki pedig a világ legjobbszívű teremtése volt, de abban a tévhitben élt, hogy csak Jászai miatt nem tud érvényesülni, ahogy tehetségénél fogva megérdemelné, valamelyik kolléganője előtt kifakadt Jászai ellen, s Jeszenszkyné, minthogy aznap este éppen azt a kol­léganőt öltöztette, ennek a ki­­fakadásnak tanúja volt. Hálás szíve felháborodott a szidal­makon, melyekkel Fáy Szeréna az ő rajongva szeretett jótevőjét illette, s másnap este azzal fo­gadta az öltözőben Jászait:- Jaj, nagyságos asszony, hogy az a Fáy! Hogy az milyen go­nosz! Hogy az miket mondott nagyságos asszonyra...- Hm? - mordult egyet Jászai, szemöldökét összeráncolva.- Hogy nem elég, hogy nagy­ságos asszony egész életében el­vette tőle a levegőt, most még...- És dőlt belőle a szó, míg egy­szerre csak Jászai, aki addig csak hümgetett, váratlanul na­gyot nem kiáltott:- Elég!... Elég volt!... De olyan hangon, hogy a szomszéd öltözőkből mindenki a folyosón termett, és odasereg­­lettek a színpadi munkások is. Éppen jókor, hogy tanúi le­gyenek, amint Jászai féligöltö— - zötten kitárta az ajtót, és anya­királynői mozdulattal kifelé mu­tatva, rárivallt szegény Je­­szenszkynére:- Takarodjék! Ki! Ki! Ki! És meg ne lássam többé! Gya­lázatos! Még mielőtt a színház ren­dezője lettem volna, a Magyar Hírlap egyik tárcájában, mint­egy programképpen, kifejtettem, hogy a rendező, ha igazi szín­művészekkel van dolga, akkor jár el helyesen, ha nem a kar­mester szuverén vezénylőpálcá­jával próbálja egybehangolni az előadást - (aminek akkor van helye, ha színész-mesterembe­rekkel dolgozik) - hanem igyek­szik az összhangot az énekest kísérő zongoraművész színező, segítő, kiegészítő, alkalmazkodni és háttérben maradni tudó diszkrét művészetével meg­teremteni. Ezzel a föltett szán­dékkal kezdtem hozzá a rende­zéshez, ezt vallottam mint elmé­letet, de gyakorlatilag csak a Kísértetek és még néhány hasonló próbálkozás után tud­tam megvalósítani. Jászaival szemben például teljesen felad­tam a magam elgondolását, ha főszerepet játszott, és igyekez­tem segítségére lenni, hogy megvalósíthassa a maga művészi elképzelését. Mindig tudta, mit akar, és bámulatos érzékénél és színészi fantáziájánál fogva mindig olyat akart, ami helyes és érdekes volt. Ha azonban mégis előfordult - mint az Alvingné esetében -, hogy tévedett, akkor bizony baj volt, mert nem lehetett felfogásából kimozdí­tani. De szerencsére annyira ér­dekes egyéniség volt, hogy még tévedéseiben is különb művészi élményt nyújtott, mint másik száz művésznő közül kilencven­kilenc olyan, aki helyesen fogta föl szerepét. Kisebb szerepekben, egy-egy jelentős epizód-alakban - mert ilyet is vállalt! - viszont készsé­gesen, fenntartás nélkül haj­landó volt szót fogadni és alkal­mazkodni. Ilyesmire rendesen olyankor került sor, ha egy-egy alaknak, akivel a szerző a szerep terjedelme tekintetében kissé mostohán bánt, a színész kellett hogy tekintélyt adjon. Egyetlen felvonásban volt sze­repe, mint Szilágyi Erzsébetnek, Herczeg Ferenc Árva László királyában, és milyen nagysze­rűen hozta a tekintélyt, az okosságot és főképp a szívet, belesűrítve abba a két jelenetbe, amelyben "előfordult". Faustban mint Gonosz szellem, csak egyetlen hang volt egy kurta képben, de milyen félelmes, zord és hatalmas, milyen kínzó és megrázó: igazán, mint a rossz lelkiismeret. Ha pedig vezető szerepet játszott... Azt mondja egyszer Ambrus Zoltán:- Itt járt az öregasszony, és kijelentette, hogy ő már nem akarja többet Stuart Máriát játszani, de ha Márkus játszaná, ő szívesen vállalná Erzsébetet. Mit szólsz hozzá?- Ha Jászai Erzsébetre pályá­zik - feleltem -, bizonyosan meg­van benne a maga színészi mondanivalója. Annyi rossz Er­zsébetet látott, hogy feltétlenül kitűnő lesz, mert a színészek rendesen azt játsszák legjobban, amit láttak másoktól rosszul. Mikor szegény feleségemmel meghallottuk, hogy menthetet­len, nagy beteg, és szanató­riumba készül, meglátogattuk. Szép, déli fekvésű lakása volt a Margit-híd pesti hídfőjénél, azon a téren, amelyet később róla neveztek el. ő maga nyitott ajtót, és nagy szíveslátással foga­dott, pedig akkor is rosszul érezhette magát, mert feje vizes-0 AMERIKAI Magyar Hírlap |1989. szeptember 1. ruhával volt körülcsavarva. De nem panaszkodott egy árva szót sem, sőt, egyetlen lemondó kézlegyintéssel elintézte az egészségéről való kérdezős­­ködést. Rövid beszélgetés után, nem akarván terhére lenni, bú­csúzni akartunk, de szinte erő­szakosan visszatartott ben­nünket:- Dehogy vagytok alkalmat­lanok! - mondta. - Aki nekem alkalmatlan, be sem engedem... volt itt az imént egy olyan hüllő... elkergettem... Eh! Beszéljünk szebb dolgokról! Én most Arany Jánossal foglal­kozom. Micsoda költő! Csupa mélység és egyszerűség. És hogy lehet szavalni!- Jaj, Míria! - csillant meg feleségem szeme. - De szeret­nék tőled Arany-verset hallani! Ha nem volnál fáradt.- Igazán? - élénkült fel egy­szerre. - Szeretnél?... Maga is, doktor?... Hát elmondom nek­tek a Vörös Rébéket. Leült elénk egy alacsony zsá­molyra, és - mintha most ís látnám drappszín ruhájában, kék kötényével, fején vizes turbánnal - elkezdte: "Vörös Rébék általment a Keskeny pallón, s elrepült..." Csodálatosan mondta. A kály­ha búboskemencévé változott, a szoba paraszt konyhává, ő maga mesemondó, öreg parasztasz­­szonnyá, mi ketten a mesét szo­rongva hallgató gyerekekké. Felejthetetlen szép volt! Akkor láttam és hallottam utoljára. A szanatóriumban nem voltam nála. Nem akartam, hogy egy megtört beteg látása el­homályosítsa bennem ennek a szavalásnak nagyszerű emlékét. (Vége) Többet ésszel, mint pénzzel! A magas hőfokon mosható fe­hér textiliák hófehérek lesznek, ha a mosógép vizébe félbevágott citromot rakunk! Nem szükséges egy kávéfolt miatt az asztalterítőt mindjárt mosógépbe dugni. Nedvesítsük be a folt helyét langyos vízzel és hintsünk rá kiskanálnyi konyha­sót. A kávéfolt rövid időn belül eltűnik. Teraszok, belső udvarok kövei között gyakran különféle gyo­mok nőnek. Ha nincs kéznél gyomirtó szer, akkor az ilyen gyomokat egyszerűen vízzel for­rázzuk le, s ezután nem fognak zöldellni a lapok között. A kirándulásról, túráról ké­szült fotók - többnyire a sok mutogatástól - bekoszolódnak. A fehér-fekete és színes képek könnyen megtisztíthatók spiri­tuszba (rubbing alcohol) már­tott vattával. Saláta és más zöldségfélék hosszabb ideig megtartják fris­sességüket, ha nedves újság­papírba tekerjük őket. KÖZÉRDEKp^~^ Dr. BOKOR ÁGNES A gyomor A gyomor fő feladata az úgynevezett "tartály funkció" ellátása: az étel összekeverése, fizikokémiai előkészítése, s megfelelő mennyi­ségű bennék adagolása a bélrendszerbe. A gyomorban végbemenő előkészítő emésztés mellett másodrendű jelentőségű. A gyomor alakja tónusától függ. Táplálék hatására izomzata eler­­nyed. Az emésztőrendszerben domináló két mozgásfajta: a keverő és az előrevivő mozgás, a gyomorban is nagy jelentőségű. A gyomor­­ürülés összerendezett működésen alapszik. A gyomornedv a gyomornyálkahártya különböző mirigyelemei által termelt secretum összessége. Az úgynevezett fősejtek a pepsinogent választják el, amely a fedősejtek által termelt sósav hatására aktivizálódik pepsinné. Az egészséges gyomorban a fedősejtek által termelt sósav jelenléte gátolja a tápcsatorna felső részének befertőződését a baktériumok­kal. A normális gyomor- és vékonybéltartalom steril. Ugyancsak a mirigysejtek produktuma az ún. "intrinsic factor", amely a B12 vitamin felszívódását teszi lehetővé. A panaszkomplexum az étkezéssel kapcsolatos, vagy étkezést követően jelentkezik. A gyomorműködés legtöbb zavarában előfordul az émelygés, hányinger, teltségérzés, étvágytalanság, rossz szájíz. Ha ezen panaszok biztosan funkcionális eredetűek, ez eset­ben az étrend és a psychotherapia a legfontosabb fegyverünk. Ha szervi eltérésre van gyanú, akkor szükségessé válik többféle kiegészítő vizsgálat, úgymint a röntgen; a gyomortükrözés, labora­tóriumi vizsgálatok. A gyomortükrözés (gastrocopia) kiegészíti a röntgen vizsgálatot, mivel a röntgennel nem látott területek is láthatóvá válnak, gyakorlatilag veszélytelen eljárás és egyúttal szövettani mintavételre (biopsiára) is van lehetőség. A gyomor betegségei 1. Hiatus-hemia: lényege, hogy a gyomor a rekesz valamilyen preformált nyílásán keresztül a mellkasba kerül. Felmérések alapján kiderült, hogy nem ritka jelenség. A fájdalom főleg étkezés után fekvő helyzetben jelentkezik, illetve minden hasűri nyomás fokozódáskor. Gyakori kövér embereken, a fájdalmat járkálás, tej, alkalia enyhíti. A kezelés lényege: a panaszokat, tüneteket létrehozó tényezők lehető elkerülése. A beteg ne egyék egyszerre sokat, különösen este. Lehetőleg már kiürült gyomorral menjen lefeküdni és előnyös, ha ilyenkor a feje magasan van az ágyban. Kerülje a hajlongással járó munkát, elhízott beteg lehetőleg fogyjon le. Diétás megszorításra csak annyiban van szükség, hogy bizonyos ételek (fűszerek, paradi­csom, alkohol, kávé) fogyasztását különösen este, kerülje. A fájdalmat alkalia, nitroglycerin adása, esetleg járkálás, erőltetett kilégzés jól szünteti. Jó hatású, ha este, lefekvés előtt nagyobb adag savközömbösítőt vesz be a beteg. Fontos, hogy tudja a beteg, mi okozza ezen panaszait, így felesleges aggodalomtól, szorongástól (szívhalál, ráktól való félelem) szabadul meg. Ha ezt a betegséget véletlenül fedezik fel, azaz nincs egyetlen tünete, ez esetben nem igényel semmiféle kezelést. Kb. az esetek 10 %-ában van szükség műtéti korrekcióra. 2. Heveny gyomorhurut Bizonyos ételek, italok, esetleg gyógyszerek fogyasztása egyesek­ben heveny gyomorpanaszokat okoz. Szerepet játszik az el­fogyasztott étel-ital mennyisége, minősége (állott, erjedt), fizikális állapota (forró vagy nagyon hideg), sőt az egyén általános testi-lelki állapota. Gyógyszerek esetében közvetlen irritativ, esetleg általános toxikus hatásra gondolunk. Az "érzékeny gyomrú" egyének előre tudják, hogy néhány napos "gyomorrontással'' kell fizetniük, ha "bűnöznek". Tünetei: hányinger, ritkán hányás, étvágytalanság, levertség, rossz szájíz. Speciális fajtája a heveny alkoholos gastritis, amely in­­toxicationak (mérgezésnek) fogható fel. Diétás megszorításra (1-2 napos koplalás, nagy mennyiségű szacharinos teával, majd folyamatos étrendbővítés) a panaszok fokozatosan megszűnnek. Jó hatású a reggeli ivókúra alkaliás gyógyvízzel. Idült gyomorhurut esetén legfontosabbak a diétás szabályok. A heveny fellángolás időszakában pépes, fűszermentes, könnyen emészthető étrend javasolt, amelyet gyakori kis étkezések for­májában fogyaszt el a beteg. Egyébként közel normálisan táplálkoz­hat, csak az izmot izgató anyagokat hagyjuk el az étrendjéből (erős fűszerek, alkohol). Jó hatású a szakaszos ivókúra, fájdalom esetén meleg borogatás görcsoldó adása. Nagyon fontos, hogy tisztázzuk a szomszédos szervek állapotát, szükség esetén ezeket is kezelni kell. Ulcus: fekély (szövethiány) A gőzvasalóban csak desztillált vizet használjunk! Ha a vasalóba vezetékből engedett vizet ön­tünk, az élettartamát alaposan lerövidítjük. A használt alufóliát érdemes megőrizni. Kiválóan alkalmas elszürkült ezüsttárgyak, evő­eszközök tisztítására. A fóliát forró vízbe rakjuk és abba tesszük az ezüstneműt. A fólia a vízben megfeketedik, az ezüst­tárgyak viszont úgy fognak csil­logni, mint újkorukban! Igen elterjedt, ismeretlen aetiológiájú betegség. A gyomor és nyombélfekély rokon, de egymástól jól elkülöníthető betegség. Leg­döntőbb a fájdalom étkezéssel való összefüggése. Típusos az étkezés után 1-3 órával jelentkező, evésre (alkaliára) szűnő, jól körülírt helyeken észlelt tompa fájdalom, amely fájdalom periodikusan jelentkezik. Az éjszakai fájdalom elsősorban a nyombélfekélyre jellemző, reggeli előtt nincs fájdalom. (Folytatjuk) Az AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP fax-száma (telefax): (213) 650-1342

Next

/
Oldalképek
Tartalom