Zárszámadás, 1932-1933

Jelentés az 1932-1933. évi zárszámadásról

9 fi indokolások a rendes kiadásoknál. igazgatási és műszaki újjászervezése tárgyában Rómában, 1923. évi március hó 29.-én létrejött és az 1923 : XXXVI. t.-c.-be cikkelyezett ,,Megegyezés" alapján ugyanis elhatá­roztatott a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság magyarországi vonalainak állami kezelésbe vétele, egyrészt, mert a kettős adminisztráció megszüntetése lényeges megtakarítással jár, másrészt pedig, mert a gazdasági életre káros befolyással volt u. n. tört tarifák ezáltal a Dunántúlon is teljesen kiküszöbölhetők voltak. b) A helyiérdekű vasutak megváltása után az addig a pótilletékek terhére elszámolt olyan munkák költségei, amelyek folytatása elkerülhetetlen volt, függő számlán számol­tattak el abban a reményben, hogy a pótilletékes bevételek helyett létesitendő alapból rendezhetők lesznek. A vasút és a közgazdaság súlyos helyzete miatt a tervezett alap nem létesült és igy az eddig 3,160.087 P 81 f-t tevő kiadásokat a természetüknek megfelelő felújítási kiadások közt végleg el kellett számolni. c) A pálya állagának fenntartása érdekében és a nehézipar támogatása végett már régebben beszerzett felépítményi vasanyagok 1,823.625 P 29 f összegű beépítési költsége, mely átmenetileg függő számlán tartatott nyilván, ugyancsak a felújítási kiadások közt számoltatott el. d) A járművek gyenge és gyakran törő hordrugóinak kicserélésére még az 1931. évben kötött szerződés alapján a Magyar Acélárugyár r.-t.-tól beszerzett nagymennyiségű uj hordrugók bekötése a kilátásban volt nagy kölcsön terhére a közbejött gazdasági válság folytán nem volt végrehajtható. Miután azonban a rugók kicserélése az üzem szempontjából hasznos és indokolt volt, ezt a munkát — átmenetileg függőszámla terhére — el kellett végeztetni. A 2,057.664 P 80 f-t tevő költségnek a felújítási kiadások közt való'végleges elszámolása iránt intézkedni kellett. e) A Magyar nyugati vasút r.-t. volt részvény- és kötvénybirtokosai alkalmi egyesü­lésének képviselője részére az említett vasút ügyeinek rendezése során felmerült költségek részbeni megtérítése fejében 20.000 P utalványoztatott. /) A Mohács-pécsi vasút tulajdonosának, az Első Dunagőzhajózási társaságnak a villány-iiszögi vonal használatáért az 1932. évi december hó 31.-éig egyezség alapján 1,068.022 P 22 f utalványoztatott. g) A Szeged-csanádi vasút forgalmának egy része a h. é. vasutak megváltása követ­keztében elterelődött. Ezért méltányosságból e nevezett vasút részére 30.000 P kártalanítás folyósittatott. h) Egy külföldi vasúti szakértő részére az államvasutak üzletmenetének felül­vizsgálatáért 3.336 P tiszteletdíj fizettetett. i) A Magyar Vasutak Autóközlekedési Vállalata vagyonának értékét megállapító bizottság tiszteletdijához az emiitett részvénytársaságnál vállalt részvényérdekeltség arányában 3.000 P-vel kellett hozzájárulni. j) A Bécsben működött Repartitiós bizottságba kirendelt államvasuti alkalma­zottak illetményei és napidijai a megtérítés reményében mindezideig függő számlán vezettettek ; minthogy azonban a megtérítés elmaradt, a 110.981 P 16 f-t tevő fenti kiadásokat veszteségként kellett elszámolni. k) A IV. „Áll ami adósságok" fejezettel szemben az üzem helyett az 1931/32. évben teljesített fizetésekből kifolyólag fennálló adósság törlesztésére 249.900 P és a Magyar Dunántuli Villamossági r.-t.-tól felvett eredetileg 11,000.000 P-s kölcsön tőketörlesztésére 529.094 P 99 f fizettetett ki. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-a értelmében indokolni kell végül, hogy a költségvetésileg rendszeresített létszámmal szemben hatvannégy államvasuti rendszerű VIII. fizetési

Next

/
Oldalképek
Tartalom