Zárszámadás, 1932-1933

Jelentés az 1932-1933. évi zárszámadásról

110 INDOKOLÁSOK ,\Z ÁTMENETI KIADÁSOKNÁL. A posta az ,,Alföldi első gazdasági vasút r.-t."-nak, az 1931. évben történt meg­állapodás értelmében 60 éven át évi 6.090 P dijat tartozik fizetni a fentnevezett vasút Békéscsaba-vésztői és Békéscsaba-tótkomlósi vonalán szállított postakocsik vontatásáért. A részvénytársaság azonban a vasút vonala mentén fekvő községek 1932. évi rossz termés­viszonyai miatt, tekintve, hogy üzemét eddig is csak ráfizetéssel tudta fenntartani, olyan súlyos pénzügyi helyzetbe került, hogy amennyiben az évi dij tőkésitése révén gyors segitésben nem részesül, kénytelen lett volna üzemét teljesen megszüntetni. Ebben az esetben a vasút mentén fekvő postai szervek szállitási szolgálatát lófogatu kocsi járatokkal kellett volna lebonyolitani s az érdekelt községek nemcsak a vasúti közlekedést nélkülöznék, hanem a kedvező postai összeköttetések is megszűnnének. A leszámítolásból a postát károsodás nem éri, sőt 10 év alatt mintegy 12.507 P megtakarítása lesz, a kincstár szem­pontjából tehát célszerű volt a tőkésített évdij kiutalása. XX. fejezet. Államvasutak. 206. tétel. Előirányzat nélküli kiadás 354.499 P 47 f. A Magyar Vasutak Autóközlekedési Vállalata r.-t. részvényei egy részének a beruházási indokolások közt emiitett megvételével kapcsolatban ki kellett fizetni e rész­vénytársaságnak a Deutsche Eisenbahn-Gesellschaft A. G. Frankfurt a/M. cégnél fennállott 41.816 P 16 f kölcsönét is. Az ebből kifolyólag keletkezett követelés az ,,Állami követe­lések" számla 168. tétele keretében van kimutatva. Ezenkívül 13.000 P a Balatoni Hajózási r.-t., 299.683 P 31 f pedig a M. Kir. Államvasutak Alkalmazottai Fogyasztási és Takarékszövetkezete részére az előző évek­ben nyújtott kölcsönök kiegészítéseként utalványoztatott. A Balatoni Hajózási r.-t. részvényeinek túlnyomó része ugyanis az államvasutak tulajdonában van s a már fennálló kölcsönét a vállalat üzleti hiányának fedezése cél­jából ki kellett egészíteni. A nevezett szövetkezet eddigi kölcsönét szintén fel kellett emelni, mert a tagok vásárlóképességének csökkenése miatt a forgalom annyira leapadt, hogy üzleti kiadásait a legnagyobb takarékosság mellett sem tudta fedezni. XXIII. fejezet. Állami mezőgazdasági birtokok. 207. tétel. Az Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyonának forgótőkére adott kölcsön. Előirányzat nélküli kiadás 385.000 P. Az Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyona tompa-kelebiai és orosi bir­tokainak gazdasági természetű kezelését a minisztertanács a földmivelésügyi minisz­térium, illetőleg az állami mezőgazdasági birtokok ügykörébe utalta. A nevezett birto­kok átvételük alkalmával a korábbi gazdálkodásukból eredő és már lejárt váltó- és árutartozásokkal olyannyira terhelve voltak, hogy azok azonnali rendezése elkerülhe­tetlen volt, mert az orosi gazdaság ingó felszerelésére már a kielégítési végrehajtás is el volt rendelve. Ezért az emiitett birtokok átvételével kapcsolatban az állami mezőgaz­dasági birtokok rendelkezésére bocsátott 385.000 P az Önkormányzati Testületek Kár­pótlási Vagyonának forgótőke kölcsönként tovább adatott abból a célból, hogy ebből az összegből a szóbanlevő halaszthatatlan függő tartozások rendeztessenek. XXV. fejezet. Postatakarékpénztár. 208. tétel. Külön tartalékalap képzésére. Előirányzat nélküli kiadás 5.834 P 56 f. A postatakarékpénztár szervezete és ügyvitele tárgyában kiadott utasításnak megfelelően a tulajdonképeni tiszta üzleti nyereség felét a külön tartalékalap gyarapi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom