Zárszámadás, 1902

Jelentés az 1898. évi zárszámadásról

24t> KEVESEBB BEVÉTELEK STB. A „BENDES" KEZELÉSNÉL. Ezen bevételi visszamaradás — a minister indokolása szerint — egyrészt onnan származik, hogy az országban kevesebb gubó termeltetett s igy eladásra is kevesebb került, mint a mennyi az előirányzat készítésekor számba vétetett, más­részt pedig onnan, hogy épp a kisebb gubó termés következtében csekélyebb vétel­árak íolytak be, s az ezen vételárak évközi gyümölcsöző elhelyezése után is keve­sebb volt az időközi kamatjövedelem, mint a mennyire a tapasztalati adatok alapján számítani lehetett. Ezen körülmények a „Selyemgubó és selyemanyag eladásából" rova­ton 1,150.935 K 63 f, a „Vegyes bevételek" rovaton pedig 23.982 „ 15 „ együtt tehát a fent kimutatott 1,174.917 K 78 f bevételi visszamaradást idéztek elő. Megjegyzi azonban a minister, hogy ezen bevételi visszamaradás elbírálá­sánál első sorban figyelembe veendő azon megtakarítás, mely ezen ágazat rendes kiadásainál (XX. fejezet, 28. czim) eléretett, a mennyiben a selyemtenyésztés ren­des bevételeinek előirányzati összege abban a feltevésben állapíttatott meg, hogy a rendes kiadási hitel gubók bevásárlására és egyéb hasznot hajtó üzleti kiadásokra teljes összegében igénybe fog vétetni. Ez a megtakarítás az 1902. évben 1,212.971 K 51 f, tehát a fent jelzett bevételi visszamaradásnál 38.053 K 73 frel több s igy a bevételek tulajdonképen ezzel az összeggel kedvezőbbek. 24. czim. Alapok, alapítványok és különféle bevételek. 2. rovat. Alapítványok: előirányoztatott 3.566 K, előiratott . . 2.298 „ kevesebb 1.268 Kval. A bevételi visszamaradást a minister azzal indokolja, hogy a Schwarcz Ábrahám- és Klobusitzky János-féle alapítványok terhére a ministeri tárczából ösz­töndijak egyátalán nem utalványoztalak, s hogy a Csákv Petronella grófnő-féle alapítvány terhére az előirányzott 2.400 K helyett csak 1.800 K ösztöndíj, a Csányi Ágoston-féle alapítvány terhére pedig az előirányzott 88 K helyett csak 80 K segély utalványoztatott, miért is az előlemlitett két alapítvány, a melyekből 264 K illetőleg 396 K volt bevételre előirányozva, egyátalán nem, az utóbb emiitett alapítványok pedig csak a tényleges utalványozás erejéig fizették meg a tárcza javára a járulékot. X. fejezet. Vallás- és közoktatásügyi ministerium. 2. czim. Budapesti kir. egyetem: előirányoztatott 1,433.119 K — f, előiratott 1,3 62.013 „ 60 „ kevesebb . 7"." 71.105 K 40 frel. 32* Földmivelés­ügyi ministerium. Vallás- és közoktatás­ügyi niiuis­teríum.

Next

/
Oldalképek
Tartalom