Zárszámadás, 1902

Jelentés az 1898. évi zárszámadásról

252 E kevesebb bevétel indokolására a minister a következőket hozza fel: A bevételeknél, eltekintve a könyvtári jutaléknál a hallgatóság szaporodása következtében mutatkozó 1.826 K többlettől, mindenütt csökkenés mutatkozik. A tandijjövedelemnél mutatkozó 10.293 K 38 f keveseblet a kedvezőtlen gazdasági helyzet által okozott nagyobb mérvű tandijelengedéseknek a folyománya. Az egyetemi alap 12.331 K 01 f jövedelmi csökkenése abban a körül­ményben találja magyarázatát, hogy az egyetemi alap tulajdonát képező Kossuth Lajos-utczai ház bérjövedelme a gazdasági pangás következtében alászállott. Az ápolási dijaknál mutatkozó 42.307 K 01 f kevesebletnek az az oka, hogy a betegfelvételeknél az orvosi személyzet a tanczélok mellett az államkincs­tár érdekeit kevéssé vette figyelembe. A betegfelvételi iroda felállításával remél­hetőleg e két bizonyos fokban ellentétes érdek között az egyedül helyes középút inkább érvényre fog jutni és ezzel, a mint már a kezdet is mutatja, az ápolási dijakból befolyó bevételek anélkül, hogy a tanítás szükségletei szenvednének, emelkedni fognak. A Pasteur intézeti kórház jövedelme czimén előirányzott 8.000 K jövede­lem azért nem folyt be. mert a telekszerzés körül a tulajdonosok által kivánt hal­latlan árak miatt késedelem állott be, a mennyiben az intézetet más helyen kellett felépíteni, mint a hová az eredetileg tervezve volt. Ezen késedelem természet­szerűleg az építkezés befejezését illetőleg az intézet megnyitását is elodázta s igy az előirányzott jövedelem be nem folyhatott. 4. czim. Kolozsvári Karolina országos kórház és egyetemi klinikák: előirányoztatott 389.676K — f, előiratott 365.712 „ 52 „ kevesebb . 23.963 K 48 frel, melyet a minister következőleg indokol: A mutatkozó bevételi keveseblet a valóságban nem a bevételek csökkené­sének a következménye, hanem a téves előirányzatnak a folyománya. Az országos Karolina kórház ugyanis az államkincstár részéről sójárandó­ság fejében évi 5.802 Kt, a himlőoltási alap kamatai fejében pedig évi 24.000 Kt húzott és ezen összegek bevételei között szerepeltek. Minthogy azonban a kolozs­vári klinikákkal kapcsolatos Karolina országos kórház az 1902. évi állami költ­ségvetésbe felvétetett és összes kiadásairól az államkincstár gondoskodott, az emli­tett kincstári járandóságok a kórházat többé meg nem illethetik és csak tévedésből szerepeltek mint bevételek az 1902. évi állami költségvetésben. Ezen téves elő­irányzat okozta tehát a mutatkozó bevételi kevesbletet. Hogy a bevételi kevesblet ez alatt a czim alatt még sem ér fel e két tétel együttes összegével, vagyis 29.802 Kval, hanem tényleg csak 23.963 K 48 ft tesz, annak oka abban van, hogy a czim többi rovatán viszont 5.838 K 52 frel több Íratott elő bevételre, mint előirányozva volt. Vallás- és köz­oktatásügyi ministerium.

Next

/
Oldalképek
Tartalom