Zárszámadás, 1894

Jelentés az 1894. évi zárszámadásról

érhető el. ha az összes fertőzött és fertőzés gyanús állatok kiirtatnak. Ennél­fogva, hogy egyrészt a német birodalommal megkötött állategészségügyi egyez­ményben a tüdőlob gyökeres irtása iránt elvállalt kötelezettségnek elég tétes­sék, s hogy másrészt az előző években nagy áldozatok árán már elért ered­mények biztositassanak az irtás 1894. évben is teljes erővel folytattatott. A tömeges irtással járó kiadások idézték elő a kimutatott kiadást. A kiadás különben még annak idején a pénzügyministernek bejelentetett és hozzájárulásával a ministertanács 592.836 frt 89 krig terjedhető előirányzat nélküli kiadáshoz való hozzájárulását adta. Az állami számvevőszék e czimnél mult évi megjegyzése (164. lap) kapcsán tisztelettel jelenti, hogy a ragadós tüdőlob kiirtása czéljából adandó kárpótlások mérvére a földmivelésügyi minister és az állami számvevőszék közt folytatott tárgyalások eredményre nem vezetvén, az állami számvevőszék az ügyet az 1870. XVIII. t.-cz. 16 illetve 24. §-a alapján a ministertanácscsal közölte. YIII. fejezet. Yallás- én közoktatásügyi ministerium. 12. czim. A pozsonyi bábaképezde épületének helyreállítására: megszavaztatott . . . . 2.743 frt — kr, utalványoztatott . . . . 2.784 „63 „ túlkiadás 41 frt 63 kr. A mutatkozó túllépést a vizvezetéki berendezésben czélszerüségi szem­pontokból eszközölt változtatások okozták. Előiráiiyzatnélkiili kiadások. l«. cziiu. A magyar nemzeti múzeumi szolgák 1893. évi botpénz illetéke fejében utalványoztatott 150 A m. nemzeti muzeumi szolgákat az intézet szervezeti szabályzata értelmében megilleti azon teljes összeg, mely botpénz czimén befolyik. Ezen összeg utolsó részlete akkor válván esedékessé, mikor a muzeum rendes javadalma már ki volt merítve, a fentjelzett összeg előirányzatnélküli kiadásképen volt utalványozandó. 17. czim. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa által indított perből folyólag az államkincstárt terhelő költségek fejében utalványoztatott 11 frt 11 kr Ezen a czimén felmerült és az 1893-iki zárszámadás részletes jelenté­senek 172. lapján már indokolt 860 frt 22 kron felül azért kellett még 11 frt

Next

/
Oldalképek
Tartalom