Zárszámadás, 1894

Jelentés az 1894. évi zárszámadásról

1 ] krt utalványozni, mert ez az összeg a bíróilag megítélt tőke után a kiutal­ványozás és a tényleges kifizetés napja közötti időszakra eső kamatot képezi, miután pedig a kifizetés napját előre meghatározni nem lehetett, ez a kiadás sem volt előre megállapítható. IS. czim. A kir. József-műegyetem számára a Lánczy-féleházban bérelt he­lyiségek átalakítására, berendezésére és bére fejében utalványoztatok 9.100 frt. A budapesti kir. József-műegyetemen a hallgatóság rohamos szaporo­dása addig is, mig a műegyetem uj elhelyezésének immár elodázhatlan kér­dése megoldást nyer, ideiglenes kisegítő intézkedéseket tett szükségessé, s ennek folytán már az 1894. év elején a pénzügyminister és a ministertanács hozzá­járulásával bérhelyiségeket kellett fogadni a muzeum-körúton a műegyetemmel szemben lévő Lánczy-féle ház II. és III. emeletén. Ezen helyiségek évi bére fejében 7.200 frt, az átalakítási költségekre pedig 1.900 frt, vagyis összesen 9.100 frt utalványoztatok ki előirányzatnélküli kiadásképen. 19. czim. A kolozsvári sziilház kiadásaira utalványoztatok 10.000 frt. E kiadás csak formailag képez előirányzatnélküli kiadást, a mennyiben ezen összeg a belügyi tárczában a rendes kiadások XV. fejezete 6. czim ének 6. rovata alatt előirányozva volt; minthogy azonban a ministertanács hozzá­járulásával a szülház a vallás- és közoktatásügyi ministerium fennhatósága alá bocsáttatott, a 10.000 frt ezen tárczánál utalványoztatok ki. Az állami számvevőszék megjegyzi, hogy a belügyminister a tárczájának fentemiitett rovatán megszavazott 10.000 frtot a vallás- és közoktatásügyi tárcza részére tényleg kiutalványozta, s hogy ezen összeg ez utóbbi tárczánál az átmeneti bevételek IV. fejezetének 20. czim alatt mint előirányzatnélküli bevétel van elszámolva. 20. czim. A Budapesten tartott VIII. nemzetközi közegészségügyi con­gressus költségeire utalvány oztatott , . 820 frt 50 kr. Ezen kiadás az által merült fel, hogy a közoktatási kormány képvise­letében a congressusra kiküldöttek közül némelyek napidíjakat számítottak fel. 21. czim. A zene- és színművészeti akadémia kettéválasztása folytán ÍV 1 nie r ii 11 k ö 11 ö zk ö d é si, helyreállítási es atalakitasi költség czimén utalvány oztatott 953 frt. A zene- és színművészeti akadémiának (3 csász. és apóst. kir. Felsége legmagasabb elhatározása alapján külön zeneakadémiára és külön színművészeti akadémiára történt szétválasztása folytán a költözködés, valamint a szükséges helyreállítások és átalakítások révén oly költségek merültek fel, melyekre az intézetek költségvetésében fedezet nem volt s igy azokat előirányzatnélküli kiadásképen kellett utalványozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom