Zárszámadás, 1871

Részletes jelentés az 1871. évre

zésí jellegét, hanem a ministerium fölé helyezett administrativ hatáskörrel ruháztatnék fel, mely minden közigazgatást lehetetlenné, s a ministeri felelőség alkotmányos elvét illusoriussá tenné. Az állami sz.-szék tisztelettel megjegyzi: hogy az 1870. XVIll. t.-cz.-nek oly értelmezést adni, vagy belőle ily következtetéseket vonni épen nem kiván, sőt az ellenőrzés valódi sikerének legelső feltételét abban látja, hogy az ellenőrzés az administratiótól szorosan elkülönítve, illetőleg a törvény 2. §-a szerint az egyik a másiktól teljesen függetlenítve álljon fen, s e szigorú ragaszkodásának világos jelét is adta akkor, mikor a pénzügyminister ur megtisztelő bizalmát Horvát-Szlavonországokkal való leszámolás keresztülvitelére épen azért, mert magát csak ellenőrző, és nem administrativ hatóságnak tekinti, el nem fogadhatta, a mint erről 1870-ik „Részletes jelentésének

u 43—44. lapoldalán bővebben emlékezik. És ez termézetes. Az állami sz.-szék egyedül csak a ministeriummal áll hivatalos levelezésben, az állami közigazgatás végrehajtó közegeihez nemcsak hogy meghagyásokat nem intézhet, de velők közvetlen érintkezésbe egyátaljában nem is jöhet azon egyetlen esetet kivéve, ha egyik, vagy másik közegnek eljárását a helyszínén látná szükségesnek megvizsgálni, a mi különben ismét csak az illető szakministevnek előleges értesítése mellett történhetik. A sz.-szék a kormány közigazgatási intézkedéseiről rendszerint a számviteli okiratokból utólag nyer tudomást, mikor azon intézkedések már ténynvé váltak, s elvégre is: ha a sz.-szék az intézkedést a törvény 15. §-ára alapított ügyrendi 17. §. 4-ik pontja értelmében nem találná a törvényekkel, szabályrendelekkel, vagy az okszerű gazdálkodás követelményeivel megegyeztethetönck, még akkor is az ily értelmű észrevételeknek méltatása. vagy visszautasítása egyedül a ministertől függ, a sz.-szék nem tehet egyebet, minthogy vélemény különbség esetében a kérdést határozathozatal végett a ministcrtanács elé terjeszti, s a mennyiben annak Írásbeli határozatában sem találna megnyugvást. azt végeldöntés végett a ministertanács utján előterjesztett évi jelentésében az országgyűlés tudomására hozza. Mind ezekből elégé kiderül, mily számosak és erősek azon védfalak, melyekkel a törvény a felelős niinisternek szabad intézkedési jógát biztosította, s egyúttal a számvevőszék elhatározó befolyását lehetetlenné tette. — s ha ez igy áll. — akkor nem lehet jogosult azon állítás, hogy a számvevőszék „adniinistrál" s nem jogosult azon következtetés sem. miszerint a számvevőszék működése folytán: „a parlamentaris életünkben oly nagy fontossággal bíró ministeri felelősség illusoriussá válnék, és hogy a kormányi felelőség súlypontja többé nem az ország törvényhozásába esnék, hanem egy közbenső fórum beavatkozása által ezen természetes, és törvényszerű súlyponttól félre tolatnék". Ily nyilatkozat csak az által nyerhetne nyomatékot, s fokozódnék tekintetbe vehető vádponttá, ha a ministertanács tényeket sorolna fel annak bebizonyítására, hogy a számvevőszék clhárithatlan nyomása alatt, egyik vagy másik minister bizonyos intézkedéseket volt vagy 1 e h e t, kénytelen tenni,