Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. I. kötet: 1875-ig (Budapest, 1894)

1868

1868. 133 törlesztéséhez szerződésileg kötött járulékot, végre az 1867: XIV. t.-cz. alapján elvállalt függő adósságot: — a magyar törvényhozás már 1867-ben a vasutak kiépítésére kölcsönt rendelt fölvétetni, — és 1868-ban a szőlőkön fekvő terhek megváltásá­nak közvetítését vállalta magára s e czélból szintén kölcsön­mivelet alkalmaztatott. E két államkölcsön iránt a következőket említjük fel: Az alkotmány visszaállítása után a közgazdasági nagyobb lendület is utalt azon hiányokra, melyeket az absolut korszak alatt a kormány a vasutak terén mulasztott. Ez okból az ország­gyűlés már 1867. julius 1-én a következő „határozat !'-ot hozta: „Addig is, még az egész vasúthálózat és annak kiépítési módja iránt a ministerium részletes javaslatot terjeszthet a törvényhozás elé, s a törvényhozás azon javaslat tárgyalása foly­tán e tárgyban végleg intézkedhetik, jelen országos határozattal felhatalmaztatik a ministerium: „1. Hogy haladéktalanul tegye meg mindazon előmunkála­tokat, melyek az ország érdekében mielőbb kiépítendő vasut­vonalak létesítésére szükségesek. „2. Hogy az alább kijelölt vasutvonalak kiépítésére meg­kivántató pénzre nézve a lehető legczélszerübb módon s kedvezőbb feltételek mellett szerződhessék s ezen szerződést jóváhagyás és beczikkelyezés végett, az e czélra akkor azonnal egybehívandó országgyűlés elé terjessze. „3. Ezúttal: a) az alföld-fiumei, azaz a nagyvárad-szeged­fiumei ; b) kottori-zágrábi; c) a nagyvárad-brassói vonal legsür­gősebb része, a nagyvárad-kolozsvári, és cl) a miskolcz-hatvani vasutvonalak jelöltetvén olyanok gyanánt, a melyeknek létesítését az ország érdekei első sorban követelik, a többi vonalak meg­állapítása a legközelebbi ülésszakra halasztatik, midőn a ministe­rium az összes vasúthálózat tervét az országgyűlés elé ter­jesztendi. „4. A harmadik pont alatti vonalak azon részére nézve, mely a társországon vonul keresztül, a ministerium a politikai nehézségek elhárításával egyidejűleg — elsőbbség adatván a károlyváros-fiumei vonalnak — saját felelősége mellett megteendi mindazon előintézkedéseket, melyeket azon vasutak czélszerü és lehető olcsó kiépítésére nézve szükségeseknek tart." Vasúti kölcsön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom