Állami költségvetés - 1946-1947

Pénzügyminisztérium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM 1946/47. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

100 A Balatonalmádi Tisztviselői Üdülő kiadásainak előirányzásánál az üdülő vagyoni állagának megóvása és megőrzése érdekében feltétlenül szükséges személyi járandóságokról, illetve dologi kiadásokról gondoskodtam, figyelembevéve az üdülő 1947. év folyamán leendő részleges megnyitásával felmerülő költségeket is. A bevételek előirányzása az üdülőket illetően azok fentemlített űzembe­helyezésével kapcsolatban várható bevételek alapulvételével történt. Az állami hozzájárulás összegével nemcsak a közalkalmazottak hozzájárulásából kelet­kezett alap vagyoni állagának megóvását, hanem az alap üdülőinek jövedelemszerző — legalább részleges — üzembehelyezését is elősegíteni kívántam, amivel egyúttal a közalkalmazotti kar jutányos gyógyulási és üdülési lehetőségei is bővülnek. Megemlítem, hogy a nyugdíjjárulékok eltörlése miatt az alapnak ezen a címen bevétele nincs, kamatokból eredő jövedelem pedig a gyiimölcsözőleg elhelyezett tőkék elértéktelenedése folytán nem várható. 4* Vagyontalan állami nyugdíjasok, özvegyek és árvák segélyezésére szolgáló alap. A Vagyontalan állami tisztviselők özvegyeinek és árváinak segélyezésére szánt alap az 1884. évi március hó 8.-án kelt legfelsőbb elhatározás alapján a jótékony­célú állami sorsjáték tiszta jövedelme egyrészének az alap részére átengedésével keletkezett. Az alap elnevezése 1936. évi október hó 1.-től kezdve „Vagyontalan áljami nyugdíjasok, özvegyek és árvák segélyezésére szolgáló alap"-ra változtattatott. Az alap célja a vagyontalan állami polgári nyugdíjasok, özvegyek és árvák segélyezése. 1946/47. évi előirányzat forint Kiadás. Házfenntartási és kezelési költségek Adók és egyéb közköltségek Biztosítási díj, vízdíj, világítás és egyéb kiadások Bérház helyreállítási költségei 13.200 30.000 16.800 690.000 Kiadások összege 750.000 Bevétel. Házbérjövedelem Állami hozzájárulás 45.000 705.000 Bevételek összege 750.000 A házfenntartási és kezelési költségeket, az adókat és egyéb közköltségeket, valamint a biztosítási díj, vízdíj, világítás és egyéb kiadásokat a tényleges szükség­letnek megfelelően irányoztam elő. Segélykiutalásra mód nem nyílik, így ezen a címen előirányzás nem történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom