Állami költségvetés - 1946-1947
Pénzügyminisztérium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM 1946/47. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
101 Az alap tulajdonában lévő budapesti bérház a háborús események folytán nagyobb részt kiégett. A bérház helyreállítási költségei címén előirányzott összeg az állagmegóvási, valamint a folyó költségvetési évben elvégzendő helyreállítási munkálatok költségeire szolgál. A házbérjövedelem előirányzásánál az időközben helyreállítandó lakások házbérét is számításba vettem, azonban a kiadások fedezésére a lakbérbevétel nem elegendő, így az alap átmenetileg állami támogatásra szorul. Az állami hozzájárulás lehetővé teszi az alap vagyonának megóvását és ezáltal az alap közelebb jut rendeltetésszerű feladatának betöltéséhez. 5. Életbiztosítási rendezési alap. Az Életbiztosítási rendezési alap a 4.800/1936. M. E. számú rendelet alapján létesült. Az alap bevételét a biztosító magánvállalatok által fizetendő felügyeleti díjaknak az állami felügyelet költségeinek levonása után fennmaradó része, valamint az 1920: XXIV. tc. 18. §. (1) bekezdésének 1.—4. pontjaiban felsorolt biztosítási díjak és más szolgáltatások, vagy ezek egyes csoportjai után az idézett bekezdésben, illetőleg az 5.100/1931. M. E. számú rendelet 38. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint fizetendő biztosítási illetékeknek a 4.800/1936. M. E. számú rendelet 7. §-ának (2) bekezdése alapján a 3.J020/1936. P. M. számú, illetőleg a 2.830/1942. M. E. számú rendelettel történt felemeléséből származó bevételi többlet alkotja. Szerepe a 6.400/1946. M. E. számú rendelet 9. §-a szerint bővült, amennyiben az életbiztosítások felértékelései, elszámolásai az alapon keresztül történnek majd meg. A 9.380/1938. M. E. számú rendelet 2. §-ában foglalt rendelkezések alapján az előző bekezdésben meghatározott előfeltételek fennállása esetén az alap jövedelme olyan támogatás nyújtására is felhasználható, amely a támogatásra szoruló vállalat nem életbiztosítási kötelezettségeinek kielégítésére szolgál. . 1946 47. cvi t lőirányzat Kiadás forint Az alap rendeltetésszerű kiadásaira . . . 997.500 Bevétel. Felügyeleti díjakból Biztosítási illetékekből 97.500 900.000 Bevételek összege 997.500 Az alap jövedelméből olyan biztosító magánvállalatok úyernek támogatást, amelyeknek életbiztosítási díjtartalékfedezetében hiány van és ennek pótlása a biztosítottakra tekintettel közérdekből kívánatos, a hiány kiegyenlítése pedig hosszabb időre való elosztás esetén lehetségesnek mutatkozik. A felügyeleti díjakból származó bevétel a pénzügyi tárca Központi igazgatás cím, 7. rovaton előirányzott kiadással azonos. l: