Állami költségvetés - 1944

Pénzügyminisztérium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

49 Tárcám 1944. évi költségvetési előirányzata a háborús gazdálkodás jegyében készült és kielégíteni kívánja azokat a követelményeket, amelyeket a háborús pénz­ügyi politika célkitűzései támasztanak. Azok a tényezők, amelyek az utóbbi években az államháztartás kereteinek jelentős bővüléséhez vezettek, változatlanul fennállanak és ezek a megnövekedett keretek szabják meg az államháztartás gazdálkodásának irányát. Az utóbbi években hozott háborús pénzügyi rendszabályok, de különösen az 1943. év folyamán életbeléptetett új adópolitikai intézkedések azt célozták, hogy az állami közigazgatás egész vonalán a háborús viszonyok következtében fokozott mértékben jelentkező kiadások az 1944. költségvetési évben is lehető legnagyobb részben folyó bevételekből legyenek fedezhetők. Az 1943. évben foganatosított és elsőizben az 1944. évi előirányzatban érvé­nyesülő adóemeléseknek azon a célján túlmenően, hogy az államháztartás számára nagyobb bevételek biztosíttassanak és a nem kívánatos fölös vásárlóerő levezettessék, a háború idején különösen fontos igazságos adóztatást is továbbfejleszteni töreked­tem. Elsősorban a nem létfontosságú fogyasztási cikkek, de különösen a fényűzési cikkek adóterhét emeltem. A számolólap illetékek bevezetésével kapcsolatban is szociális szempontok érvényesültek, mert a nagyobb illetékkel azokat terheltem meg, akik kedvezőbb körülmények között élve. könnyebben járulhatnak hozzá az állam­háztartás kiadásainak viseléséhez. A különböző pénzügyi rendszabályok végrehajtása, az adóalapok jobb kimun­kálása, az adóztatás terén az igazságos teherviselés minél jobb megközelítése és az adóbehajtás eredményességének fokozása úgy a várható közszolgáltatási bevételeknek mint a tárca személyi és dologi kiadásainak alakulására is befolyást gyakorol. Az adóigazgatás terén jelentős könnyítést eredményezett az állami pótadó bevezetése és ezáltal az államkincstárt megillető összes járulékos adók egybeolvasz­tása. Ez az intézkedés úgy a községi közegek adókivetési és adókezelési, mint az összes pénzügyi hatóságok munkáját jelentősen megkönnyítette. A pénzügyi köz­igazgatás egyszerűbbé és gyorsabbá tétele érdekében — szem előtt tartva az adók jobb kimunkálásával és ezáltal a bevételek fokozásával elérhető jobb eredményeket — további intézkedéseket tervezek. Tárcám kiadásainak főösszege az 1943. évi költségvetésben megállapílott 301-7 millió P-vel szemben 409-4 millió P. Az emelkedés tehát 107-7 millió P. A több­letből a személyi járandóságoknál 26 millió P, a dologi természetű kiadásoknál 82 millió P érvényesül, mig a beruházások előirányzata 0'3 millió P-vel csökken. A személyi járandóságok közül a Rendszeres állandó illetményeknél 25-8 millió P többlet jelentkezik, ami egyrészt az illetmények felemelése, másrészt pedig annak következtében érvényesül, hogy egyes ágazatokban, elsősorban a számvevőségi szolgálat körében, a fokozott teendők zavartalan ellátása érdekében a létszámot összesen 186 fővel emeltem és egyes szakoknál mérsékelt létszámarányositást haj­tottam végre. III. . 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom