Állami költségvetés - 1929-1930

Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTERIUM 1929/30 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

107 állítása és értékesítése is feladatát képezi e bányának. Az ebből eredő bevé­telek e cim bevételei között vannak előirányozva. 7. rovat. Halászat fejlesztésére. 1928/29. évre megállapitott összeg 20.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 20.000 „ Az előirányzat tehát változatlan. A közvizeknek, úgymint a Dunának, Tiszának, Balatonnak és egyéb jelentős vizeknek halakkal való népesitése pontyivadéknak és ikrának elhelyezését teszi szükségessé. Az előirányzóit összeg terhére fedeztetnek az ezen halak fejlődésének és életviszonyainak ellenőrzésével kapcsolatos kiadások, a Halászati Egyesületnek és a szakokta­tóknak támogatása, tógazdasági kísérletek a takarmányozás és trágyázás, terén, néhány külföldi halfajtának meghonosítása és végül a külföldi kapcsolatok állandó fenntartása érdekében egyes külföldi szakegyesületek tagsági dijai. Az itt fel­sorolt feladatoknak megoldása halkivitelünk fejlesztését célozza, ami a külkeres­kedelmi mérleg javítása szempontjából igen fontos. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. I. rovat. Öntözések és vizierök tanulmányozására. 1928/29. évre megállapitott összeg 10.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 10.000 „ Az előirányzat tehát változatlan. Ebből az összegből 8.500 P az 1928/29. költségvetési évben folyamatba tett öntözési tanulmány folytatására, 1.500 P pedig Magyarország megmaradt vizierőinek tanulmányozására szükséges. 2. rovat. Közérdekű lecsapolások előmozdítására és végrehajtására és a tiszavölgyi belvíz­rendezés előmunkálataira az 1923.: XLI. t-c. alapján. 1928/29. évre megállapitott összeg 33.520 P 1929/30. évre előirányzott összeg 33.520 „ Az előirányzat tehát változatlan. Ez az előirányzat a mezőgazdasági müvelésre alkalmas területek lecsapolásáról szóló 1923. :XL1. t-c. 11. §-án alapszik és az előirányzott összeg terhére nyernek fedezetet a 186.000 kat. holdra kiterjedő tiszavölgyi belvízrendezésnek előmunkálatai. 3. rovat. A nemzetközi állandó vízügyi műszaki bizottság költségeihez, valamint a nemzet­közi hajózási kongresszus brüsszeli állandó bizottságának költségeihez hozzájárulásra és a nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatos dologi kiadásokra. 1928/29. évre megállapitott összeg 8.843 P 1929/30. évre előirányzott összeg ... 20.000 „ _ az 1929/30. évre tehát több . . 11.157 P-vel. U*

Next

/
Oldalképek
Tartalom