Állami költségvetés - 1929-1930
Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTERIUM 1929/30 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
108 A többlet onnan ered,. hogy e rovaton a nemzetközi állandó vizügyi műszaki bizottság költségeihez való hozzájárulásra megállapitott 28.000 lirán, vagyis 8.410 P-n és a nemzetközi hajózási kongresszus brüsszeli állandó bizottságának költségeihez való hozzájárulásra megállapitott 100 belgán vagyis 80 P-n, tehát összesen 8.490 P-n felül még számitásba kellett venni az emiitett bizottságokban és a nemzetközi Dunabizottságban folyó tárgyalásoknak elökészitése. valamint az utódállamokkal szemben felmerülő vitás kérdéseknek részünkről való feldolgozása érdekében előálló következő kiadásokat: fordítások költségeit, rajzbeli munkálatok, fényképek és sokszorosítások költségeit. A nemzetközi állandó vizügyi műszaki bizottságnál tárgyalt kérdésekben többször speciális szakértők meghallgatására is múlhatatlanul szükség van, az ezek részére fizetendő dijakat tehát szintén számitásba kellett vennem. 4. rovat. Állami hozzájárulás a viselendő legnagyobb teher határát elért vizi társulatok javára. 1928/29. évre megállapitott összeg 280.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 280.000 „ Az előirányzat tehát változatlan. Az e rovaton felvett összeg a maximális megterhelést elért ármentesitő társulatok által teljesített munkálatok költségeinek megtérítésére szolgál, az 1884 : XIV. t.-c. 23. §.-a és az 1885: XXIII. t.-c. 115. §,-a alapján. Beruházások. I. rovat. Az 1929:111. t.-c. alapján végrehajtandó vizi munkálatokra. 1928/29. évre megállapitott összeg 3,786.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 3,800.000 „ az 1929/30. évre tehát több . . 14.000 P-vel. A többletnek az az oka, hogy a vizi beruházásokról szóló 1929 : III. t.-c. 3. §.-a értelmében erre a célra évenkint legalább 3,800.000 P irányozandó elő, mig az előző évben csak 3,786.000 P állapíttatott meg. Az idézett törvénycikk 6. §.-a értelmében alább részletesen felsorolom azokat a munkálatokat, amelyeket az 1929/30. évben szándékozom az állami kezelés alatt álló vizeken végrehajtatni. A rendelkezésre álló összeg felosztásánál tekintetbe vétetett elsősorban a hajózási szempontból, tehát nemzetközi viszonylatban is számbajövő folyószakaszok rendezése, másodsorban azoknak az elfajult folyószakaszoknak szabályozása, melyek nemcsak vizlefolyási és jéglevonulási szempontból, hanem az árvédelmi töltések biztonsága végett is a legsürgősebben rendezendök és végül a lehetőség szerint mindazok a munkálatok, melyek egyrészt műszaki szempontból, másrészt egyes vidékek, községek, vagy magánosok érdekében mielőbb végrehajtatandók.