Állami költségvetés - 1926-1927
Részletezés
45 A békeszerződési terhek előirányzatának megállapításánál a költségvetési év első felében teljesítendő szénszállítások költsége, továbbá a Szerb-Horvát-Szlovén királysággal 1924. évi február hó 3.-án kötött egyezmény értelmében pótlólag fizetendő összeg és végül — a költségvetési év második felére — a Jóvátételi Bizottság által az 1927. naptári évre szóló fizetések összegekép megállapított 5 millió aranykorona fele vétettek számításba. A személyi járandóságok szükséglete a státus- és illetményrendezés figyelembevételével állapíttatott meg. A szükségletet erre az évre jelentékenyen növelő tényező a lakáspénzek emelkedése. Hogy a személyi kiadások végösszegénél ennek dacára számottevő növekedés nem mutatkozik, az a státusrendezés és a létszámapasztás eredménye. A státusrendezés és az azzal kapcsolatos létszámapasztás hatása teljesen csak az 1927/28. évi költségvetésben fog jelentkezni, mert az elhatározott létszámapasztásokat 1927. évi junius hó 30.-áig kell végrehajtani: kétségtelen azonban, hogy ez a hatás már az 1926/27. évi költségvetésben is igen erősen mutatkozik, mert bár a személyi járandóságok és az önkormányzati alkalmazottak illetményeihez adott hozzájárulások megállapításánál általában az 1926. január l.-jei létszámok szolgáltak alapul, mégis mindenütt ahol lehetett, figyelembe vétettek már az 1926. junius végéig ebben a tekintetben várható változások is és ott, ahol ez nem ütközött nagyobb nehézségbe, az 1926/27. évi előirányzat a megmaradó végleges létszámok alapján készült. Megjegyzem, hogy az előirányzat készítésénél különös gond fordíttatott arra, hogy a létszámviszonyok és az alkalmazottaknak az egyes fizetési osztályok és csoportok közötti megosztásai megfeleljenek a nemzetgyűlés úgynevezett 33-as (szanálási) bizottságának előzetesen bemutatott 1925. évi 7.000/M. E. számú rendeletben és az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletekben foglaltaknak. Mindenesetre örvendetes jelenség, hogy a státus- és illetményrendezés költségtöbbletei dacára is apadást mutat a személyi járandóságok költségeinek aránya, mert mig az 1925/26. évi költségvetésben ezek a költségek az állami közigazgatás kiadásainak 35-5%-át, az üzemekének pedig 27-9°/o-át tették, addig az 1926/27. évi költségvetésben csak 34'2Vát, illetőleg 27'3%-át teszik. Ha pedig az összes személyi természetű kiadást figyelembe vesszük, vagyis a személyi járandóságokhoz a nyugellátások szükségletét és az önkormányzati alkalmazottak és nyugdijasok járandóságaihoz adott hozzájárulásokat is hozzáadjuk, akkor az arány az 1925/26. évi 53-7, illetőleg 41-4%-kal szemben az 1926/27. évben az állami közigazgatásnál 51-6%, az állami üzemeknél pedig 41-2%. Az egyéb (dologi természetű) kiadásoknál a bruttó számokban a legjelentékenyebb emelkedést a dohányjövedék kiadásai mutatják, ami a fogyasztás növekedésével van kapcsolatban. Jelentékeny az emelkedés (5,000.000 aranykorona) a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ellátási dijainál is, amit azonban ellensúlyoz az ezen kiadások fedezetére az 1925:XLVIII. t.-c.-kel megállapított rokkantellátási adóból befolyó bevétel. Az önkormányzatok alkalmazottainak és nyugdíjasainak járandóságaihoz adott hozzájárulások megfelelnek annak az összegnek, melyet az 1925/26. évi költségvetés a fizetésrendezés szükségletének figyelembevételével mutat. A nyugellátások szükségletét növelik a létszámapasztás során nyugállományba helyezettek járandóságai, továbbá a lakbéreknek emelkedése; az ezek által előálló többletet azonban ellensúlyozza az a körülmény, hogy a létszámapasztás már legnagyobbrészt befejeztetett s így a nyugellátottak számában további emelkedés nem valószínű, hanem inkább azok természetes és fokozatos apadása várható. Erre való tekintettel az 1925/26. költségvetési évben éppen a létszámapasztásra való tekintettel 3%-ra csökkentett évközi megtakarítást ismét 5%-kal lehetett számításba venni. A beruházások előirányzata az 1925/26. évivel egyenlő összegű s megfelel annak a 12 millió aranykoronának, mely erre a célra az 1924: IV. t.-c-hez mellékelt keretköltségvetésben szamitasba vétetett. Ennek az összegnek beruházásokra való fordítása azonban csak kis részét teszi annak a tevé-