Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

71 azon körülmény, hogy az épület egyik szárnyán nagyobb mérvű, repedések mutatkoznak. A fentartó testület e hiányokon egy uj szárnyépület emelésével kiván segíteni. Az épület körülbelül 300.000 Kba kerül. Minthogy azonban erre a fentartó testület fedezettel nem rendelkezik, e költségekre 300.000 K államsegélyt kér, mely összeget tekintettel arra, hogy az intézet nemzeti szem­pontból is kiváló jelentőséggel bir, ezennel előirányzóm. A kalocsai főgymnasium iskolaépülete a,modern igényeknek már nem felel meg és egyes részeire nézve új épitkezési kiegészítésre szorul. A vele kapcsolatos internátus bennlakó növendékei részére majdnem egészen uj inter­nátusi épület emelendő, amely magában foglalja mindazokat a fő- és mellék­helyiségeket. amelyeket az egészségügyi és tanulmányi követelményeknek minden tekintetben megfelelő modern nevelő intézettől elvárunk. Minthogy a fentartó az épitkezési átalakítások és új épületrészek, valamint az ezekkel járó beren­dezések költségeinek kielégítésére a szükséges fedezettel nem rendelkezik és mivel ezen középiskola és internatusa kulturális feladatukat nemcsak tanul­mányi szempontból sikerrel oldják meg, hanem a valláserkölcsi nevelés szem­pontjából is a magyar társadalomnak nagy és nélkülözhetetlen szolgálatokat tesznek: a fentirt czélra 350.000 Kt irányzók elő. Az érsekújvári községi kath. főgymnasium már részesült 200.000 K beruházási államsegélyben. Az emelendő épület költsége 400.000 Kra volt előirányozva, a melyből 200.000 Kt a város fog fedezni. Kitűnt azonban, hogy a modern igényeknek megfelelő épület körülbelül 500.000 Kba kerül, s igy a fentartó testület a hiány fedezhetése czéljából ujabb 100.000 K beruházási államsegélyt kér, a mely összeget, miután a fentartó testület sajátjából előteremteni nem képes, ezennel előirányzóm. A máramarosszigeti ref. főgymnasium jelenlegi épülete a modern igényeknek nem felel meg. Nincs ugyanis a gymnasiumi épületben igazgatói lakás. Nincs továbbá megfelelő igazgatói hivatalos helyiség, mert a jelenlegi kis szobácska e czélra egyáltalában nem alkalmas. Hiányzik egy alkalmas helyiség a filologiai muzeum elhelyezésére. Nincs zene- és énekterem, ifjúsági olvasó­terem, rajzszertár stb. Nem rendelkezik az intézet megfelelő szolgalakásokkal sem. A fentartó testület e hiányok pótlására uj szárnyépületet szándékozik emelni, a melynek költségeihez Í40.000 Kt kért. Tekintettel arra, hogy a fentartó eme fedezettel nem rendelkezik, a fenti összeget ezennel előirányzóm. A kézdivásárhelyi róm. kath. főgymnasium mellett fennálló internátus elhelyezése a mai igényeknek nem felel meg. A régi gymnasiumi épület, a melyben az internátus jelenleg elhelyezve van, régi és rozoga, helyiségei alacsonyak, ebédlője szük és homályos, fürdője nincs stb. Minthogy ezen épületet nem lehet ugy átalakítani, hogy a követelményeknek megfeleljen, a fentartó testület uj internátusi épület emelését határozta el; minthogy azonban erre kellő fedezettel nem rendelkezik, a költségekhez 30.000 K államsegélylyel óhajtok hozzájárulni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom